Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)
1950-03-29 / 75. szám, szerda
II JSZ Ö 1950 március 29 V. KATA JE V: Cl távolban egy ér vitorla 1905-ben vagyunk, nyár végén, egy kis falirban a Fekete-tenger partján, nem messze Odesszától, a „Potemkin" csatahajó legénysége lázadásának színhelyétől. A kis Pétya tanárédesapjával és négyesztendös kis öccsével a nyári vakációból haza készülődik. A kikötőbe kocsizó batárra váratlan útitársat sodor a sors: Rodion Zsukovot, a „Potemkin" egyik halálra keresett matrózát. A batár ülőkéje alatt menedéket találó matrózt Pétya édesapjának hallgatása megmenti és a tízéves Pétya előzsör pillant bele az igazi életbe, a látszólag nyugalmasan múló napok mögött abba a forrongó világba és hatalmas viharba, amelynek a „Po. tcmkin" legendás lázadása egyik jelképe volt és amely alapjáig megrendítette egész Oroszországot és másfél évtized múltán a diadalmas Októberi Forradalomhoz vezetett. A továbbiakban Katájev páratlan művészi ösztönnel két alig tízéves kisfiúra, a fentemlített Pétyára és Gavrikra bízza azt a feladatot, hogy az izgalmas történetet, Rodion további sorsát és menekülését, az odesszai lázadás további lefolyását tolmácsolják. Gavrik, ez az apátlan, anyátlan kisfiú, nagyapjával a Fekete-tenger partján él egy rozzant kis halászkunyhóban. Öt nem az iskola, hanem az utca, a kemény harc a mindennapi betevő falatért neveli és vezeti arra az igazságra, hogy a fennálló rend embertelen és igazságtalan. Ösztönösen találja meg a helyes utat, ösztönösen oldja meg az eléje kerülő feladatokat: a kemény élet tevékeny harcossá neveli; gyér. meklelkében felcsillannak már egy igazi proletáremberségnek nagyszerű drágakövei. Pétyában, a gazdag polgárosztálynak gyermekében sok a gátlás, különösen a szerencsejátékra, a tolvajlásra való hajlam különbözteti meg proletár játszópajtásától és testi-lelki jóbarátjától, de őt is segitóvé, forradalmárrá neveli ez a forrongó idő. Érezzük: ezekből a fiúkból rekru. tálódik majd nem egészen másfél évtized multán az a forradalmi haderő, amely Lenin és Sztálin köré csoportosulva elsöpri a cári uralmat és megveti alapját egy új világnak. Odesszára, mint az egész cári Oroszországra, a vesztett japán háború után a terror fojtó légköre nehezedik. Miklós cár nem tartja be ígéreteit — bizonyos szabadságjogok megadását — és csalása nyomán sztrájkok után kirobban a nyilt lázadás. Az utcai harcok során Gavrik és Pétya a lázadók közt az összekö. tök szerepét játsszák, töltényeket csempésznek szigorú rendőr- és katonakordonokon át, ám a legáldozatkészebb hősiesség sem elegendő ahhoz, hogy a lázadók leküzdhessék a fegyveres túlerőt. A proletárság meg. felelő szervezés és vezetés nélkül fogott bele a harcba és el kellett buknia. A lázadást brutálisan elfojtják, a vezetők börtönbe kerülnek, elfogják a „Potemkin" matrózát is. A proletári szolidaritás azonban ledönti a börtön falait is és Gavrik előkészített csónakja a távolba viszi a tengerészt, ahol nem érheti utói a cári önkényuralom „igazságszolgáltató" keze. Katájev korunk egyik legszebb ifjúsági regényét adja a kezünkbe; felnőttnek és serdülő léleknek egyaránt sok nemeset és mélyen emberit sugall ez a szép és mély könyv finom lírájával és szenvedélyes pártosságával. Ez a pártosság emberszeretetet, szolidaritást, a jónak és nemesnek kihangsúlyozását jelenti az életnek minden formájában. És a remekmű egyik legnagyobb erénye, hogy nincs a könyvnek egyetlen fejezete, ahol az író moralizálva vagy bölcselkedve elénk állna, ahogy ezt a polgári irodalom ifjúsági regényírói teszik. Katájev mondanivalóját rábízza a két gyerekre, az ö lelkületükön és érzésvilágukon át érzékelteti a történteket és ez teszi oly vonzóvá, derűssé és természetessé minden szavát. A nagy szovjet írónak könyvét rendkívül ízléses kiadásban a Magyar Könyvtár a napokban jelentette meg a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete megbízásából. Gyáros László fordítása szép, gondos írói munka. És szépek Kontraszty László kis rajzai is. Katájev remekét melegen ajánljuk olvasóinknak. Egri Viktor. A NEHÉZ TÄSKA Részlet V. Katájev „A távolban egy vitorla" című regényéből. Annak ellenére, hogy a cár kinyilatkoztatta a „szabadságot", a zavargások mégis fokozódtak. A posta rosszul működött. Papa már nem kapta rendszeresen Moszkvából az „Orosz híreket" és esténként némán, rosszkedvűen üldögélt, nem tudva, hogy mi történik a világban és hogyan kell vélekednie az események felől. Az iskolákat bizonytalan időre bezárták. Pétya egész nap tétlenül ténfergett ide-oda. S ez idő alatt sikerült olyan nagy adósságot csinálnia Gávriknál, hogy még csak rágondolni is rossz volt. Egy szép napon beállított Gávrik és baljós mosollyal mondta Pétyának: — No, most már ne is várd, hogy a gombjaid hamarosan megérkeznek, a napokban kezdődik az általános. Lehet, hogy még egy hónappal ezelőtt Pétya nem értette volna meg, miről beszél Gávrik. De most teljesen világos volt: Ha „általános", akkor „sztrájk". Eszébe se jutott, hogy kételkedjék Gávrik értesülésének megbízhatóságá. ban. Pétya már rég észrevette, hogy a Kozel-Malomban mindent hamarább tudnak, mint a városban. S a Gávrik által hozott hír úgy érintette, mintha kést szúrtak volna a szívébe: — De talán mégis ideérkezik előbb? — Aligha ... Pétya szinte belesápadt. — Mi lesz az adóssággal? — érdeklődött Gávrik. Pétya szinte remegett a türelmet, lenségtől, hogy ismét játszhasson, tehát gyorsan becsületszavát adta, hogy másnap akár így, akar úgy, de okvet. lenül kiegyenlíti az adósságot. — Vigyázz! mert aztán, tudod ... — mondta Gávrik hangjában szelid fe. nyegetéssel. Még aznap e"te Pétya óvatosan zsebrevágta Pávlik hires perselyét. Be. zárkózott a fürdőszobába és egy késsel kiszedte a perselyből Pávlik egész megtakarított vagyonát — negyvenhárom kopeket. Miután ezt a bonyolult műveletet csodálatos ügyességgel és gyorsasággal befejezte, az üres perselyt telerakta néhány zörgő fémdarabbal: apró szögekkel, ólomdarabokkal, csont és fémgombocskákkal Ez szükséges volt, mivel a takarékos és rendszerető Pávlik naponta legalább kétszer, reggel és este okvetlenül ellenőrizte a kincstárát: füléhez emelte a perselyt és megzörgetve azt. élvezte kincseinek súlyát és csengését El lehet képzelni, mekkorát üvöltött volna, ha észreveszi a lopást! De minden jól sikerüli. Pávlik lefekvés előtt megrázta a perselyt és úgy taiálta, hogy a kassza a legnagyobb rendben van. Mindenki tudja hogy „ebül szerzett, ebül vész el" — vagvis a bűnös úton szerzett kincsek nem hoznak hasznot gazdájuknak. Pé'ya három nap alatt elvesztette Pávlik pénzét. Semmi remény sem volt arra, hogy hamarosan megkapja nagyapja egyen ruháját. Gávrik pedig ismét kezdte követelni az adósságot Pétya az ablakpárkányon ülve várta minden nap Gávrikot. Időnként rémülten gondolt arra a szörnyű napra, amikor majd minden kiderül: a gombok a két pár szandál, a papa kabátja é.« Páv'ik perselye Mert mindez előbü vagy utóbb egészen bizonyosan kl. derül. Oh, akkor valami szörnyű dolog fog történni! Persze, igyekezett erre minél keve. sebbet gondolni, szüntelenül azon ábrándozott, mint minden vesztő játékos., hogyan lehetne visszanyerni a veszte, séget. Veszélyes volt az utcán járni, de Gávrik mégis pontosan megjelent mir. den nap. Megállt az udvar közepén és két ujját szájába vette. Hatalmas fütty hangzott fel, Pétya sietve intett barát iának az ablakon keresztül és futott le az udvarra. — Megkaptad a gombokat? — kérdezte Gávrik. — Becsületszavamra holnapra meglesznek! Isten bizony! Ez az utolso eset. Egy szép n?por, Gávrik kije'entette, ho^y n:rn hajlandó tovább várni. Ei azt jelentette, hogy Pétya mint fizetésképtelen adós mától kezdve, Gávrik rabszolgája lesz mindaddig, amíg adósságát teljes egészében ki nem fizeti. Ez volt az utca szigorú, de teljesen igazságos törvénye. Gávrik könnyedén Pétya vállára ütött, mint egy kegyes lovag, aki szolgáját fegyverhotdozóvá lépteti elő. — Ezentúl mindig velem fogsz járni, — mondotta barátságosan, majd szigorúan hozzátette: — hozd ki a táskád. — Minek a táska? — Te golySó, hát a gombokat miben akarod cipelni? Es Gávrik szeme vidám ravaszsággal csillant fel. Az igazat megvallva, Pétya roppant örült ennek a kellemes és szórakoztató rabszolgaságnak: már régóta szeretett volna egy kicsit csavarogni Gávrikkal együtt a városban. Ámde Pé. tyának az események miatt a legszigo. rúbban megtiltották, hogy a kapun kilépjen Most pedig teljesen nyugodt lehet lelkiismerete: ő nem tehet semmiről, ezt így akarja Gávrik, akinek ő köteles feltétlenül engedelmeskedni. Sőt nagyon örülne, ha nem kellene mennie, de hát nem lehet: ez a szabály. Pétya hazaszadalt és kihozta iskolatáskáját. — Vedd a hátadra — mondta Gávrik. Pétya engedelmesen hátára vette a táskát. Gávrik minden o'dalról jól megnézte a hosszú, katonás köpenybe öltözött kis gimnazistát. Látszólag meg volt elégedve. — Diákigazolványod van? — Van — Mutasd! Pétya elővette az igazolványt. Gávrik kinyitotta, belenézett és elolvasta az első néhány szót: „A becsü'eiét féltő, gonddal őrző gimnazistának ugyanígy kell őrködnie tanintézetének becsü'etén é; jóhírnevén .." — — Jól van — jegyezte meg, miközben visszaadta az igazolványt. — Dugd el. Lehet, hogy szükség lesz rá. Ezután Gávrik Pétya mögé lépett és telerakta a táskát tömött, súlyos gombos zacskókkal. — Most mindenütt könnyen átmegyünk — mondta Gávrik, miközben be. kapvsolta a táskát és megelédetten rá. ütött a fedelére Pétva nem értette meg teljesen, hogy mit akai ezzel mondani Gávrik, de engedelmeskedett az utca általános törvényének — miné' kevesebbet kérdezni és minél többet tudni — tehát hallgatott. Azután óvatosan kiosontak az udvarról. így kezdődött kettőjük barangolása a zavargásokkal telt városban. Naprólnapra veszélyesebbé vált az utcán járni Gávrik azonban nem hagyja abba titokzatos és szórakoztató barangolását. Ellenkezőleg. Minél nyugtalanabb és félelmetesebb volt a város, annál makacsabbul igyekezett Gávrik eljutni mindig a legveszélyesebb helyekre. Pétyának néha úgy rémlett, hogy va. lami megmagyarázhatatlan kapcsolat van Gávrik és a zavargások között. A két fiú reggeltől estig mászkált a város különböző részeiben levő sötét udvarokban, ahol Gávriknak különböző ügyei voltak az odavaló fiúkkal: gombokat vásárolt, eladott és cserélt. Az egyik udvarban adósságot fizettek neki. A másik udvarban játszottak. A harmadikban titokzatos tárgyalásokat folytatott felnőtt emberekkel, akik Pétya legnagyobb csodálkozására, látszó, lag ugyanolyan szenvedélyesen foglalkoztak a gombozással, mint a gyere, kek. Pétya a hátán cipelte a nehéz táskát és alázatosan követte Gávrikot mindenhová. Es Gávrik jelenléte mintegy varázsütésre megváltoztatta a város képét, átjáróházak, pin ľék, a kerítések aljában keskeny rések, amelyeken át lehet bújni, sötét kannák, fate'epek és egyéb, eddig ismeretlen helyek, mind feltárták titkaikat. Pétya lépten nyomon az odesszai nyomortanyák hát. borzongató, de mégis festői nyomorúságába botlott. A két fiú bejárta így az egész vá. rost, még a legtávolabbi negyedeket is, a fejük felett fütyülő golyók elöl időnként egy-egy kapualjban rejtőztek el. Pétya gimnazista egyenruhájának, minden nehézség nélkül sikerült nekik bejutni azokba a városrészekbe is, amelyeket katonaság és rendőrség zárt körül. Gávrik megtanítolta Pétyát, hogyan kell odamenni a katonák vagy rendőrök parancsnokához és siránkozó hangon kérlelni: — Tiszt úr kérem, tessék nekünk megengedni, hogy átmenjünk a másik oldalra. A barátom meg én abban * nagy szürke házban lakunk, mama már valószínűleg nagyon nyugtalankodik, hogy ilyen sokáig elmaradtunk. A gimnazista egyenruhás kisfiú arca olyan illedelmes, olyan bizalomgerjesztő volt, semmi rosszat sem lehetett feltételezni róla és bármely tiszt, akinek semmi joga sem volt bárkit beengedni a körülzárt, gyanús körzetbe, minden esetben kivételt tett és átengedte a két megijedt kisgyereket. — Lóduljatok, csak óvatosabban! Maradjatok a fal mellett. És többet ne lássalak benneteket! Szaladjatok! Ilyen módon a két kisfiú mindig be tudott jutni a város bármely részébe, ami pedig teljesen lehetetlen volt mások számára. Néhányszor megfordultak a Kis Arnauta-utcai görög stílusban épült ház belső udvarán is. Lyukacsos nagy tengeri kövekből összerakott piramisformájú szökőkút volt az udvaron. Tetején egy megrozsdásodott madár, amelynek csőréből valamikor víz folyt. Gávrik az udvarban hagyta Pétyát, maga pedig leszaladt valahová a pincébe, onnan számtalan kis zacskót hozott fel, amelyekben különösen súlyos gombok voltak. A zacskókat sietve be. lerakta Pétya táskájába s azután gyorsan kifutottak erről a csöndes udvarról. Egyszer Pétya ugyanebben az udvarban megpillantotta Gávrik nagyapját. Lassan lépkedett az öreg remegő lábaival az udvaron keresztül a szeme, tesláda felé. — Oh! Nagyapó! — kiáltott fel Pétya. — Hogy került ide? Azt hittem, hogy még mindig börtönben van. Nagyapó úgy nézett a kisfiúra, mintha nem ismerné meg. Egyik kezéből a másikba vette a szemetesvödröt és halkan suttogta. — Most itt vagyok ... örzöm... Éjjeli őr vagyok ... igen ... Es lassan továbbment". A két fiú bejárta a kikötőtől kezdve a város minden részét. Mindenho. vá menetk, csak épp a Kozel-Malomba nem. * A Kozel-Ma'omba Gávrik egyedül tért vissza minden este. A néni és papa valószínűleg halálra rémültek volna, ha megtudják, hol járkált egész nap az ő Pétyájuk. A. ZÁPOTOCKÝ" 1 6 Ú} HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ a küzdelem. De ahol az országút elkanyarodik, ott kezdődött az igazi csihi-puhi. Most már nemcsak tolltartókkal, L':cla'.á:l:ákkal s télvíz idején hógolyókkal harcoltak. Működésbe lépett a nehéz tüzérség is. Kövekkel. Itt az újezdiek kerültek fölénybe, mivel a domb tetején voltak. A zákolanyiak éppen ezért sohasem jutottak tovább a kanyarulatnál. Ez is igen veszedelmes volt, mivel a visszafelé vezető útra az ellenség gyakran zárótüzet zúdított. Ilyenkor a zákolany-iak, mivel mást nem tehettek, az állomásnál leereszkedtek a domboldalon és a sínek mentén ballagtak vissza falujukba. Itt azonban újabb ellenféllel kellett megküzdeni. Vojkovskyval, az öreg őrrel, aki nem nagyon szívelte a fiúkat. íratlan törvény volt, hogyha az iskolai oktatás után zákolany-i fiú Üjezd" be, vagy újezdi fiú Zákolányba került, azt ott elfoghatták és megverhe+ték. így tehát Tóni komoly kockázatot vállalt minden alkalommal, amikor Újezdbe ment Vosmikhoz. Igénybe kellett vennie minden hadászati leleményességét. Rendszerint lassan baktatott a dombtetőre. Hrochék házáig, nehogy kifúljon. Fentről megállapíthatta, szabad-e az országút. Most már az volt a feladat, hogy igen gyorsan elfusson a kanyarulatig, amelynek jobboldalán állt Vosmik kunyhója. Ott átadta az üzenetet és aziután hátulról a kerten M lefutott Kováryig, majd onnan folytatta útját Záko nyba. Az újezdiek, akik időközben tudomást szereztek jelenlétéről, hiába lestík az országúton. Más alkalommal fordított cselhez kellett folyamdonia. Kováryból az újezdi sziklákon át lopózott Vosmik kunyhójához, azután fürgén, mint a nyúl, az országúton tért vissza Zákolányba. Tóni ezeken a kiránduláson valóban leleményesnek bizonyult. A visszafelé vezető úton az újezdiek egyszer mégis betörték a fejét. A legszívesebben a Kolecsba vezető útra vállalkozott Tóni. Odavonzották az istállók, az ökrök, a tehenek, a pulykák, a császári uradalom kertje előtt lépkedő pávák és mindenekelőtt a zsellérlakás szenzációi. A zsellérlakás, ha lakóinak többsége éppen munkában volt, valóságos cirkuszt jelentett a fiú számára. Mennyi csinyt lehetett ott elkövetni, futkosni, bújósdit játszani, a szalmazsákokat vizes ronggyal benedvesíteni. Hadd boszankodjanak a lányok este, ha lefeküsznek. A férfiakkal ezt nem merte megtenni, mert az ilyesmiből verés származhatott volna. A lányok viszont csak sikongtak és szitkozódtak. Itt-ott nyakonvágtak egy-egy kisfiút a csíny miatt, de az ilyesmi nem számított komoly verésnek. Ámde a fésfiak nemcsak nadrágszíjukat vették igénybe, hanem olykor az ostort is és annak suhintása nyomán fájó csík maradt az ember hátán és ülepén. Ilyesmitől egy hétig nem szabadulunk meg, az ilyen csík fáj és éget, bárhogyan nyálazzuk is. A legérdekesebb képet reggel nyújtotta a zsellérlakás. Amikor lakói felkeltek, istenem, mi mindent lehetett ilyenkor látni és hallani! A nők a tűzhely körül veszekedtek, sőt gyakran verekedtek is. A fiatal lányok mosakodás közben fel-felvisítottak, mert a sihederek és a férfiak meg-megcsípkedték őket. Az asszonyok kérdőre vonták férjeiket, amiért éjszaka részegen tértek haza. A zsellérlakásban ötvennél több ember lakott s így regpel akkora volt a zaj, mint valami méhkasban. Sok eredeti jelzőt és szidalmat tanulhatott ott az ember s ezeket azután a társaival való vitánál, veszekedésnél jól ť slhasználhatta. Tóni nem volt rest hajnali öt órakor felkelni, csakhogy tanúja legyen a zsellérlakás reggeli mozgalmasságának. Azt mondta apjának, ez a legalkalmasabb időpont, mert ilyenkor, a reggeli abra" koltatásnál lehet a legkönnyebben átadni Eflernek a bizalmas üzenetet. A valóságban nem is a reggeli abrakoltatás volt a fontos, hanem a mulatság, amit a zsellérlakás nyújtott a kalandvágyó kisfiúnak. De maga az üzenet átadása is kalandos és regénybeillő volt. Ez is csábította Tónit, mert ebben a szerepben különösen fontosnak érezte magát. Az uradalmi zsellérlakásban sok volt az ember. Ezért az öreg Eflert ki kellett hívni onnan. — Efler bácsi, mikor megy etetni? — kérdezte ilyenkor Tóni. — Elmegyek magával az istállóba, legalább megnézem az állatokat. Efler, mint már mondottam, a cs. és kir. uradalom ökreinek etetésével foglalkozott. Ezeket az ökröket a mészárosok számára hizlalták. Az istállóban ilyenkor, amikor az öreg Efler odaszórta az abrakot a vályúba, feltűnés nélkül hozzáléphetett és átadhatta neki a levelet, az újságot vagy a röplapot. Tóni ugyanilyen szívesen ment el télidőben a kolecsi templomba a rorátéra. Anyja váltig csodálkozott, hogy lett ilyen vallásos a fia. Tény, hogy Tóni egyetlen rorátéról sem maradt el. Pedig ugyancsak hajnali 5 órakor kellett felkelnie, hogy hatkor ott legyen már a templomban. Buzgalmának magyarázata nem a roráté, * hanem megint csak á zsellérlakás volt. A rorátét fél 7-kor fejezték be és az iskolában a tanítás csak 8 órakor kezdődött. Ez a másfél óra jó alkalom volt, hogy barátaival együtt bemenjen a zsellérlakásba, ahol, mint már tudjuk, sok mindent lehetett látni és hallani. Ezektől az élményektől eltekintve, minden útnál érezte a maga szerepének fontosságát. Tulajdonképpen a négyek tanácsának kiegészítője volt. Vagy talán nem ő figyelte az ösvényt s nem ő biztosította az okorai erdő(Folytatjuk.)