Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-27 / 142. szám, kedd

1949 szeptember 429 UJ Síi - UJSZD —­KÉPEK A BALTI TENGER MELLŐL Vonjuk ie a A Párt története sohasem volt más, mint az emberek, mensevikiek, anar­chisták, nacionalisták ellen vívott harc története, olvassuk a Szovjetúnió Kom­munista (bolsevik) Pártjának történe­tében. Nyugodtan hozzáfűzhetjük eh­hez, a Párt története a népi demokrá­cia korszakában sem más, mint harc a belső és külső reakciós erők, a mun­kásárulók ellen, a szabotálok ellen. Súlyos feladat ez, mert az építés kor­szakában kellett megvívni, amikor egyúttal az egész ország figyelmét, erejét a munka, felé kell összpontosí­tani. Nem igaz az, hogy a népi demo­krácia a békés fejlődés korszaka, de az elesedő osztályharc jegyében zajlik le és a szocialista gazdasági rendszer felépítésén dolgozó munkásosztály fi­gyelmét meg kell, hogy ossza és egyszerre két fronton harcoljon. A Rajk-per és a népi demokrácia országaiban lejátszódott más perek mind ezt bizonyítják. A népi demo­krácia és országaiban folyó nagy épí­tés természetátalakító csodája igen veszedelmes a reakció és annak min­den vállfaja számára és ezért meg­kísérli, hogy valamilyen módon za­vart keltsen, megdöntse a nép uralmát. Bucharinék, Tuchacsevszkiék és Rajkék működése egy célt szolgál: a hatalmas nemzetgazdasági és szociális sikereket felmutató szocialista építést megaka­dályozni. Rabolnak, szabotálnak, gyil­kolnak, gyújtogatnak, csakhogy ne sikerüljön az a mű, amely minden be­csületes dolgozó ember álma, a sza­bad, szocialista társadalom felépítése. A munkásárulók mindig akkor lép­nek fel legerősebben, amikor a szo­cializmus hatalmas léptű fejlődésnek indul. Igy például, amikor 1917-ben azt látták, hogy a Jenini többségi bol­sevik szárny irányelveit teszik maguk­évá a tömegek, egyszerre irányt vál­toztattak és megpróbálták a történe­lem kerekét visszaforgatni. Egy másik példa, amikor a Szovjetúnióban az öt­éves terv hatalmas arányai kezdenek kibontakozni és a reakció látja, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul épül az új világ, akkor lépnek fel leg­dühödtebben az új élet ellen. De itt van az érem másik oldala Is. Amikor leleplezik az árulókat és el­lenségeket, mindig erősebb iramban indul meg a fejlődés. Pl. a Bucharin­féle csoport leleplezése után indult meg igazán az ötéves terv két világ­részt átfogó nagy munkája, ekkor kezdődött meg hatalmas arányokban a szocialista munkaverseny az egész Szovjetúnió területén. Ezekből a té­nyekből kell, hogy levonják a tanul­ságokat. Nem szabad hagynunk, hogy ezek a népáruió, munkásáruló reakciós elemek továbbra is folytassák működé­süket, mert ez az ötéves terv kárára szolgál. Mert ez a szocialista társada­lom felé való haladásukat késlelteti. Mert ez előidézheti azt, hogy hosz­szabb ideig fog tartani a cél elérése. Az ellenség kizárásával erősödik a Párt és erősödik a haladás frontja. Képzeljük csak el, mi történt volna, ha a második világáhorú előestéjén nem számolnak le a Tuchacsevszky­féle árulókkal. Mert mi történt azok­ban az országokban, ahol ezek az áru­lók szabadon fejtették ki tevékenysé­güket? Az előrenyomuló fasizmus a második világháború folyamán sehol sem ütközött akadályokba. Sehol nem álltak ellen a barna áradatnak azért, mert minden államban ott volt az el­lenség ötödik hadoszlopa, az árulók hadserege, amely jól előkészítette a ta­lajt a diadalmas bevonulásra. Egye­dül csak a Szovjetúnióban nem volt ötödik hadsereg. Mert az ötödik had­sereggel jó időben leszámoltak. Itt nem voltak Quislingek, Petainok, Há­chák, Tisók, Horthyk és Szálasiak. Viszont a bevonuló náci hordákat egy Igazságában meggyőződött öntudatos, bátor és önfeláldozó nép fogadta, amely tudta, hogy egyedül a szocializ­musban szabad a2 ember és ezért a szabadságáért kész volt életét is ál­tanulságot! doznl. A szocializmus népe soha nem látott hősiességgel harcolt, amely hő­siesség csak és egyedül ott képzelhe­tő el, ahol az ember új társadalma épül. A Magyar Dolgozók Pártja és a magyar nép leleplezte és szi­gorúan megbüntette az árulókat, felgöngyölíti az ötödik hadoszlopot. A főbűnösök akasztófára kerülnek és sokszáz szabotáló, kém és munkás­áruló esik ki a népi demokrácia intéz­ményeiből, ahol ezentúl sokkal jobban fog menni a munka A magyar dol­gozók undorral és dühhel közösítették ki soraiból ezeket a férgeket és mun­kásöklükkel kemény csapást mértek a magyar és külföldi reakcióra, amely vicsorogva húzódik vissza a súlyos csapások elől. A mi Pártunkban és a mi szerve­inkben is voltak és vannak osztályide­gen, talajtalan elemek és ha kisebb mértékben is, de az ország mindenna­pi életében kárt tesznek ott, ahol tud­nak. Milyen formában jelentkeznék ezek a reakciós elemek? Csak nem-i rég voltunk tanúi a Katolikus Akció ellen indított dühödt rohamnak, amely sok helyen összetűzésekre Is vezetett mint pl. Levocsán. Mi volt a célja en­nek az egész támadásnak? Semmi más, mint az ország békés, nyugodt munkájának megzavarása. A reakció látta, hogy az ország jó úton halad és érik a háború utáni legjobb ter­més. Ezekkel a zavargásokkal akarták megakadályozni azt, hogy népünk egyöntetű, lelkes akarással lásson ne­ki a nemzeti aratás munkálatainak. Szándékaik nem sikerültek. És ennek eredménye az, hogy ma már szabad a kenyér. De nemcsak így, hanem a naciona­lista sovinizmus szerepében Is jelentke­zik. Mégpedig elég gyakran és ártani, ahol csak tud. Akadályozza a szocialista munka­versenyt. Gúnyolia az újítókat és az élmunkásokat, %kik új életünk úttörői és hősei. Vagy ki ne emlékezne arra, amikor még a jegyrendszer régebbi ide­jében vidékén igen sok esetben nem volt liszt meg cukor, a munkástöme­gei^ zúgolódása mind az ő munkájuk­nak volt köszönhető. Ez a reakció a fekete piaccal akart csapást mérni ránk és megdönteni a demokrácia vívmá­nyait. Ez sem sikerült neki, vissza ütöttünk a munka frontján és ütésünk halálos csapás volt. Hányszor hangoz­tatták, hogy a pontokra majd megint nem lehet kapni semmit és az ered­mény: megszilárdítottuk a textilpiac helyzetét és ezzel ismét elhallgattat­tuk a gáncsoskodókat. Súlyos és káros munkájukat érez­tették akkor is, amikor a csehországi munkákra folyt a toborzás. Köztudo­mású, hogy sok helyen osztálytudatos munkásokat és kommunistákat vittek, míg a népellenes elemeket otthon hagyták. Száz és száz példáját sorol­hatnánk el kártevő munkájuknak és ezer és ezer példával bizonyíthatjuk, hogy mit jelent a reakció kizárása a közéletből. Vonjuk le végérvényesen a tanul­ságot ezekből a dolgokból és a Rajk­per példáján okulva, üssünk oda a re­akciónak mindenütt, ahol az' bármilyen formában is megmutatkozik. Erősítsük meg szervezeteinket, vigyünk be be­lülről, demokráciát, valósiítsuk meg a kritikát és önkritikát, mert ez a hibák és hiányosságok legjobb leleplezése. Mindenütt döntsön a nép és a dolgo­zókat vezető munkásosztály és távo­lítsuk el az osztályidegen elemeket so­rainkból. Vonjuk le a tanulságot, tisztítsuk meg életünket e kártévő férgektől, a nyugati imperializmus, a kapitalista reakció aljas bérenceitől és akkor meg­látjuk, hogy a fejlődés még nagyobb ütemmel halad előre és még eredmé­nyesebben teljesíthetjük az ötéves ter­vet. H. L. Amivel kezdenem kellene, azt elha­gyom. Valószínűleg a legtöbb olvasó tudja, hogyan es miként keletkezett ez a legnagyobb lengyel tengeri kikötő még annak idején a korridorban, ami­kor Danzig még nem volt lengyel, ha­nem szabad állam is így annak kikö­tőjét a lengyelek megfelelően nem használhatták. Bevezetésül tehát inkább annyit, hogy Gdinia ma modern, vagy 100.000 lakosú város, metropolisokra emlékez­tető néhány utcasorral (az igaz, hogy nem sokkal), háztömbök közé bujta­tott mosolygó virágágyakkal és par­kokkal a Kosciusko körúton túl pedig az óriási kikötővei és az ezerszínű Balti Tengerrel. A tenger mindenütt szép és felveszi az égbolt színeit; az Adria általános halványkékjét minden­ki megcsodálja —, de a Balti Tenger sós vizében ez a visszatükrözött ég a színek oly csodálatos árnyalatát ve­Szeptember 26-án, hétfőn ünnepel­ték Ivan Petrovics Pavlov, a híres szovjet fiziológus születésének 100. évfordulóját. A híres tudós alapítot­ta meg 1 az ember és az állatok ma­terialisztikus idegi teóriáját. Főcélja az idegek működésének megismerése volt. Különösen nagy érdemei van­nak az agy működésének megisme­résében. A tudományos világban a feltételezett reflex-szel kapcsolatos kutatásai a legeredményesebbek. ti ki terepenkint külön — az enyhe zöldtől a sötét indigóig, hogy az im­presszionista festő palettájára kívánko­zó koloratúrát megbámulja az is, aki­nek a tenger már különben nem jelent élményt. Nem csoda, hogy annak ide­jén oly szívesen időzött a Baltikum­ban a magyar szép lélek és kóbor poéta Balassa Bálint... Egyébként ez a pompás panorámát és Gdína kikötőjét csekély 100 zlotyért bemutatja a Triton kis motorosa a „Jagusia" s egy óra alatt végigfutja velünk a kikötőt a szovjet, norvég, svéd, dán, górög, angol és francia ke­reskedelmi hajók színes kéménygyűrűi és zászlajai között, melyeket a parton emelő daruk sziluett erdeje kísér. (Ha­jókázás közben á tengerből akár sza­bad kézzel is kihalászhatunk egy-két átlátszó medúzát) Sajnos nem láttam a lengyelek büszkeséget az erdélyi fejedelem ne­Ebböl később fontos alapelméletet dolgozott ki a pszichológia, pszicho­patológia és pszichoterápia számára. Később az ideggyógyászatban vált nagyjelentőségűvé tanítása. A lélek­tannal és pszichopatológiával kap­csolatban müvei a pedagógiában is nagyjelentőségüek. Ismerve az ember lelki hajlamait, nagyértékü tudományos munkát készített, amelyek a pedagógiában nemzetközi jelentőségűek. 1904-ben vét viselő transzóceáni személyszállí­tót a „Bátorít", csak a dokkját, mert a „Bátori" maga ép valahol túl az Óperencián futotta a tengert. A fel­robbantott móló, valamint az elsüly­lyedt hajókat jelző s a tenger vizéből kimeredő kémények és árbocok a nem­rég háborújának felkiáltó jelei, de lám a militarista német mult felett egy óriásméretű Vilimek-féle emelő darú dolgozik, mely egy Braziliába készü­lő lengyel gőzöst rak meg az értékes lengyel exportanyaggal, a szénnel. Lengyelország kivitele emelkedőben van s erre nem kis hatással van az a körülmény is, hogy ma Lengyelország a háború előtti korridor helyett 500 km-es tengerpartot mondhat magáénak. Beszélgettem a kikötői munkások­kal Gdíniában. Mind öntudatos szocia­listák. örömmel végzik nehéz munká­jukat, mert tudják, hogy önmaguknak dolgoznak. A hatalmas kikötői forga­lom az első Lengyelországban a sürgő kapitalizmus szimbóluma volt — ma az építő szocializmus jelképe. A kikötői munkás jól tudja, hogy minden befu­tó hajóval az ő jóléte emelkedik — s minden behozott tengerentúli nyers­anyag ,mely eddig csak a kiváltságo­kig jutott el, most már a dolgozó tár­sadalomé. Csoda-e ha kipirult arcok­kal és jókedvű munkásokkal beszél­tem Gdinia kikötőjében ... Azonban a gdínai kikötő „privát" forgalma is jelentős, még most is, az ősz hajlatán, a vénasszonyok nyará­ban. Innen indul ki a ma is a „Wodná panna" és a többi sétahajó Sopotba, Hellb.e, Jurátába és mialatt a fehér hajó könnyedén úszik az esti tenger fekete hullámain, a fedélzeten vígan szól a jazz s a hullámok felett a friss éjszakai szellő sodorja valahová Svéd­ország felé a „Solitude" halk meló­diáit. Emberek, akik a parton még nem is ismerték egymást, kirándulók, kül­földiek, négyszögletes sapkájú lengyel tisztek, fizikai dolgozók gyúródtak itt össze a Balti Tenger hullámain egy kedélyes kollektívumba s a fehér hajó a jelen jókedvével fehér szimbóluma­ként szeli a mult sötét hullámait len­gyel vizeken .. Azelőtt a sétahajó is csak a jobban szituált néhány kiváltságos szórako­zása volt, ma mar a népé. A leszállított menetdíj lehetővé teszi, hogy a szeré­nyebb jövedelműek is élvezzék a ten­ger sós levegőjét... Benn a városban sűrű autóbusz- és trolleybuszforgalom. A kirakatok dú­san vannak megrakva áruval, akár Varsóban, Mártonvölgyi László. Nobel-díjjal tüntették ki. Születésé­nek 100. évfordulója alkalmából új­ból kiadták összes müveit és lakó­házából Pavlov-múzeumot építettek. Szeptember 22-én, csütörtökön tar­tották ez alkalomból a Szovjet Tu­dományos Társaság tagjai Lenin­grádban az utolsó ünneplés előtti ülést. A délelőtti órákat Pavlov ta­nainak továbbfejlesztéséről szóló elő­adásoknak szentelték. A feltételezett reflexről P. Anochin, a Tudományos Akadémia tagja tartott előadást. Pavlov egyik követője, J. Frolov elő­adását az amerikai idealista tudo­mányos világszemlélet bírálásának szentelte. Az ülés során A. Palagyi­na, az Ukrán Tanácsköztársaság képviselője mondott beszédet és is­mertette kutatómunkáinak eddigi eredményeit, melyeket az agy­gyógyászatban végzett. Majd né­hány moszkvai fiziológus előadását hallg-atták meg, akik ismertették Pavlov elméleteinek gyakorlati je­lentőségét és eddigi eredményeit. A Szovjet Akadémia orvosi ága I. P. Pavlov születésének 100. év­fordulója alkalmából „Pavlov felele­te az amerikai kritikusoknak" címen könyvet adott ki. Fedor Majorov, a könyv szerzője s egyszersmind Pav­lov követője, leleplezi az amerikai tudományos körök ama törekvését, mely Pavlov tudományos munkáinak lealacsonvítását célozza. Majorov rá­mutat arra, hogy a pszichológia fennállásának kétezer éve alatt ösz­szesen nem ért el olyan eredménye­ket, annyi felfedezést, mint Pavlov 35 éves működése idején. Pavlov si­kereit azzal indokolja, hogy a nagy fiziológus materialista szemléleti mó­dot alkalmazott az idegekkel vég­zett kísérleteknél. Majorov tanár meggyőzően bizonyítja az amerikai reakciósok szolgálatában álló tudó­sok állításainak alaptalanságát s ki­fejezésre juttatja, hogy a feltétele­zett reflex, amely Pavlov egyik élet­müve, tulajdonképpen folytatása Darwin elméleteinek. .Pavlov nagy művei — írja a könyv szerzője — örök érték marad a szovjet orvostu­domáynak és új vizsgálati utat je­lent az egész tudományos életben. Katolikus pap véleménye a csehszlovák kormány egyházpolitikájáról A KSC alapvető iskolázásának programja a 1949-1950. évre November: Hogyan harcoltak és­győztek a munkások és parasztok Oroszországban. December: A CSR dolgozó népének élete és harca a kapitalizmus ideje alatt. Január: Hogyan lett népünk úr sa­ját hazájában. Február: Lenin és Sztálin nagy mű­véről. Március: Hogyan építjük fel a szo­cializmust hazánkban. (Az üzemi és városi szervezetekben: a szocialista ipar fejlődése. A falusi szervezetek­ben: a falu útja a szocializmus felé). Április: Hogyan építjük fel a szo­cializmust hazánkban. (Az üzemi _ és városi szervezetekber: a falu útja szocializmus felé, a falusi szerveze­tekben a szocialista ipar fejlődése). Május: Hogyan építjÜK fel a szocia­lizmust hazánkban (Az összes szer­vezetekben: népi demokratikus köztár­saságunk hogyan szolgálja a szocia­lizmus felépítését). Június: A párt és feladata a szo­cializmus építése közben. Az esti iskolákműsora a következő: November: A nagy októberi szocia­lista forradalom nemzetközi jelentő­sége. December: A szocializmus felépítése az SSSR-ben. Január: Győzelem a kapitalizmus felett köztársaságunkban. Február: A népi demokrácia és funkciója a szocializmus felépítésénél. Március: A népi demokrácia gazda sági kérdése* Az ipari járásokban ax ipar kérdései. A mezőgazdasági járá­sokban a mezőgazdaság kérdései. Április: A népi demokrácia gazdasá­gi kérdései. » Az ipari járásokban a mezőgazdaság kérdései. A mezőgaz­dasági járásokban az ipar kérdései. Május: A párt vezető szerepe a szocializmus építésénél Június: A kommunisták világnézete és a KSC világnézeti feladatai. A csehszlovák rádió szeptember 24-én, szombaton Sumber katolikus papnak előadását közvetítette a cseh­szlovák kormány egyházpolitikájá­ról. Sumber többek között ezeket mondotta: Az új törvényjavaslat, amely a papság anyagi helyzetén akar segí­teni és meg akarja változtatni azt az állapotot, hogy egy pap csak 336 Kcs havi fizetést kap, kézzelfoghatóan bizonyítja a kormány helyes politi­káját. Az új törvényjavaslat, melyet meg is valósítanak, bő kárpótlást nyújt azokért a mezőgazdasági bir­tokokért, melyeket az Egyháztól el­koboztak. A kormány eme intézke­dései arra indítanak, hogy méltányol­juk azokat a törekvéseket, melyeket népünk ügyét szolgáló papjaink ér­dekében tettek és hogy valóban jó szellemben vezessük a népet s egy­ben arra kötelez, hogy megbecsül­jük a népet. A törvényjavaslat má­sodik része a májusi alkotmány ér­telmében arra tér ki, hogy a kor­mány semmi téren sem korlátozza az Egyházat, amennyiben annak tevé­kenysége nem irányul a népi demok­rácia ellen. A csehszlovákiai vallásszabadság­ról a következőket mondotta: Figyeljük meg az egyes vallási szertartásokat, szentségkiszolgálást, szentmisét stb. s megállapíthatjuk, hogy vallási elnyomásról Csehszlová­kiában nem lehet beszélni. A máju­si alkotmány 15. és 17. paragrafusa világosan tanúskodik erről. Egyesek azt állítják, hogy kormányunk üldö­zi a papokat. Ez csak olyan esetben fordul elö, ha a pap haladásunk meg­állítására, népi demokráciánk vív­mányainak lerombolására és a köz­társaság felforgatására törekszik. Az egyház és az álla?n közötti meg­egyezés lehetőségeiről úgy nyilatko­zott Sumber dékán, hogy az egyház és az állam rá kell, hogy térjenek a kölcsönös jóakarat és egyetértés út­jára. — Mindkét szerv egymással szo­rosan összefügg, jóllehet mindkettő­nek más célja és más beállítottsága van. Az egyház gondja, hogy híveit előkészítse a túlvilági boldogságra, az állam pedig ezt a célt e világon aakrja megvalósítani. Az állam ed­dig is elismerte és a jövőben is elis­meri az Egyház ilyen irányú munká­jának helyességét és teljesíti mind­azokat a feladatokat, amelyek a lel­kiismeretes papság támogatását cé­lozzák. Papjaink nagyrésze már be­látta az állam jóindulatát, ezért ar­ra törekszik, hogy minél előbb létre­jöjjön a megegyezés. Magam részéről azon vagyok, hogy már holnap meg­legyen. II Nemzeti Fren! Központi Akció Bizottságának felhívása A Csehszíovák-Szoviet Barátság Napjai alkalmától A Nemzeti Front Központi Akció Bizottságának elnöksége tárgyalt a Csehszlovák-Szovjet Barátság Nap­jainak előkészületeiről, amelyet a Csehszlovák-Szovjet Barátság Szö­vetsége készít elő az Októberi For­radalom 32. évfordulója, a Szovjet­únióval kötött szövetségi szerződés 6. évfordulója és Sztálin generalisz­szimusz 70. születésnapja alkalmá­ból. Az elnökség elhatározta, hogy fel­hívást bocsát ki az összes pártok és szakszervezetek tagságához, amely­nek a szövege a következő: Népünk barátsága és szeretete a szovjet nép iránt mélyen gyökerez. A Szovjet­únió hősies népe a Honvédő Hábo­rúban legjobb fiainak életét áldozta népeink szabadságáért és független­ségéért és így lehetővé tette köztár­saságunk nagyszerű fejlődését. A szovjet népek önfeláldozásának kö­szönhetjük, hogy sikerrel áthidal­hattuk a háború utáni gazdasági új­jáépítés számos súlyos akadályát. A szovjet szövetség oldalán látjuk biztosítva jövendőnket is. Szükséges, hogy népeink testvéri kapcsolatait a Szovjetúnió népei iránt tovább fej­lesszük és így megerősítsük a béke és szocializmus arcvonalát, amelynek élén a Szovjetúnió áll. Minden cseh­szlovák állampolgár viszonyának a szovjet néphez legjobb kifejezése a Csehszlovák-Gzovjet Barátság Szö­vetségében való egyenes részvétele és tevékenysége, mely közéletünknek és újjászületett nemzeti arcvonalunk­nak egyik legjelentősebb szervezete. A Csehszlovák-Szovjet Barátság Szö­vetsége az őszi hónapokban a jubi­leumok alkalmából, amelyek a mi és a szovjet nép számára is igen nagy jelentőséggel bírnak, tevékenységét hatalmas méretekben kifejleszti. Szö­vetsége új csoportokat alapít és ta­gokat toboroz. Ezt az akciót már szeptember 25-én, vasárnap meg­kezdte. A Nemzeti Front elnöksége kifejezi azt a meggyőződését, hogy ebből az alkalomból az összes pártok és érdekvédelmi szervezetek tagjai és tisztséget viselői, valamint az egész köztársaság nyilvánossága a szövetségbe való belépéssel mutatja ki testvéri érzéseit a hősi szovjet nép iránt. A Nemzeti Front Központi Akció Bizottságának Elnöksége. I. P. Pavlov születésének ioo. évfordulója

Next

/
Oldalképek
Tartalom