Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)
1949-05-05 / 21. szám, csütörtök
Május í, csütörtök. A nap kél 5 óra 30 perckor, nyugszik 20 óra 24 perckor. • Május elsején megkezdődött az idei nyári idény Sllác-fürdőn, megnyíltak az összes vendéglők és kávéházak. A nyári szezon tartamára megnyitják a kád- és közösfürdőket. Valamennyi orvos megkezdte a a rendelését. Március végén 41 külföldi vendég tartózkodott Sliácon, köztük sokan Angliából és Kanadából, a Szovjetunióból és Lengyelországból. A nyárt hónapok alatt Sllác 1200 vendéget fogadhat be egyszerre. • Kövér ember jelentkezik az élelmezési munkások munkaközvetítőjénél. Látszik rajta, hogy szereti a hasát. — Szaktárs mil t/en munkát szeretne? — kérdik tőle. — Szívesen elmennék az új ételgyárba élkostolónak. • A Fekete-tenger partján, a Szovjetúnió legnagyobb fürdőhelyén, Szocsiban, 7 új szanatóriumot építettek. Az idén már 100 ezer dolgozó üdül a gyönyörű fürdőhely szanatóriumaiban. • A központi szénelosztó jelentése szerint a szén utánpótlása az ipar és az apró fogyasztók részére a nyári hónapokban is folyamatos lesz. örömmel állapíthatjuk meg, hogy az összes államosított vállalatoknak elegendő készletek vannak. A szén ás koksz minősége állandóan javul. Az Illetékes körök azon vannak, hogy a szénszállításokra elegendő 'asúti kocsimennyiség álljon rendelkezésre és még a cukorrépakampány megkezdése előtt megszervezik a szénkészletek gyarapítását. (ZAS) — Megjelent „A szocialista Jugoszláviáért" első száma. Moszkvából jelentik: Megjelent „A szocialista Jugoszláviáért" című lap első száma. A lap szerb nyelven, Moszkvában adják ki a r Szovjetunióban tartózkodó jugoszláv emigránsok. Az első számban tájékoztató közlemény jelent meg arról, a tanácskozásról, amelyet a Szovjetúnióban tartózkodó jugoszláv kommunista emigránsok április elején tartottak Moszkvában. E tanácskozáson határozták el egyhangúlag „A szocialista Jugoszláviáért" című lap kiadását. A lap cikkei leplezik le a Tito-kllkk nacionalista politikáját Jugoszláviából érkezett leveleket és tudósításokat is közöl a lap. A lap több cikke a Szovtetímió életét Ismerteti. Nagy cikk méltatja májuu elsejét, a világ dolgozói seregszemléiének, a világ munkásai testvériségének napját. — Egészséges pénzügyi alapokra helyezzük a nemzeti üzemeket. A kormány kedden 44. rendes ülését tartota, melyen Anton Zápotocky kormányelnök elnökölt. Az értekezlet megtárgyalta és jóváhagyta a pénzügyminiszternek némely nemzeti üzem pénzügyeinek rendezésére tett javaslatát. A törvényjavaslat célja, hogy a nemzeti üzemmé változott nagykereskedések, utazási irodák, vendéglők, stb. is hozzájáruljanak a nemzeti üzemek pénzügyi alapjának megerősítéséhez. Ezáltal ezeket a nemzeti üzemeket egészséges alapokra helyezték- A biztosító és pénzintézetek is kötelesek felesleges tőkéiket a nemzeti üzemek pénzügyi alapjára átutalni. — Szombaton, f. hó 7.-én Vt8kor este, műsoros estet rendeznek a cérnagyári dolgozók számára a bratislavai med'knsok. Ezzel is elmélyítik a diákok és az üzemek közti kapcsolatot, amelyet a ^ Csehszlovákiai Kommmnistapárt IX. kongresszusának felajánlott kötelezettségeik között vállaltak és amlyet az ifjúsági alkotóverseny keretében is fejleszteniö' kelL — Lemondott a transjordár kormány. Mint a Reuter iroda jelenti, Abdullah, Transzjordánia királya, elfogadta eddigi kormányánál- lemondását. Felkérte a minisztereket, hogy az új kormány megalakulásáig maradjanak »ne£ helyükön. ÜJSZ0 Levél egy ingadozó építőmunkáshoz Kedves Elvtársam! Ma reggeli találkozásunk óta gondolkodom és agyamban egymást kergetik az erősebbnél erősebb benyomások. Bár a csallóközi motoros átható robaja elnyomta hangodat — amely nagyon idegen volt — egy-két óra múltán jobban hallak és érezlek, mint a motorosban. A tehetetlenségedről beszéltél, a meddő akarásokról a reakció elleni harcban. Hogy a komám, meg a sógorom összefüggések még mindig erősebbek a közérdeknél. És hogy nem tehetsz ellene semmit. Erősebbek, mint Te! Elvtárs, te végigjártad a kommunista fiatalok iskoláját és sikerrel harcoltál a gummibotos reakcióval is. Te végigharcoltad nehéz harcodat otthon a családoddal, amely nem akarta engedni fiát a „bolsik" közé és elhagyott a szeretőd Is, mert a Közélelmezési hírek A bratislavai Központi Nemzeti Bizottság hivatalos hirei szerint az 50. élelmezési időszakban, május havában a következő élelmiszereket fogják szétosztani: Nem változtak meg a fejadagok a következő élelmiszereknél: cukor, csokoládécukorka és csokoládé nélküli cukorka, gyümölcsíz, hús, zsiradékok, kenyér, fözöliszt, árpadara és tojás. A só fejadagját leszállították 25 dkg-ra. Valamennyi élelmiszer-ellátott fejenként 100 gr. citromot az l/D, S, M, V, VD külön cukorszelvényekre kap. A húsjegyek csupán a megfelelő héten vannak érvényben és a mészárosoknak nem szabad előre kiadniok. A ki nem váltott jegyek a hét elmúltával érvényüket vesztik. A tojásokat ki lehet adni azoknak, akik áprilisban még nem vették ki. A gyermek táplálkozási adagok részben a következőkép lettek felemelve: a) 4—8 hónaposoknak 1 kg keksz, kétszersült vagy gyermekdara b) gyermekeknek 7—22 hónapig 200 gr piskóta (100 gr. gyermektáplálkozás II. szelvényére és 100 gr. a DV II. jelzésű külön szelvényre) és 500 gr. gyermekdara a II. és n. SZ szelvényre, c) a gyermekeknek 23—60 hónapig 500 gr. keksz vag-y kétszersült (250 gr. a gyermekellátás III. szelvényre és 250 gr. BV III. külön szelvényre). Ezeket a gyermek élelmiszereket minden lisztjegy levágása nélkül adják ki a kereskedők, a I., II., és III. Jegyekre viszont levágják a megfelelő A szelvényt. Tojásokat eltevés céljából május 1-től június 30-ig ki lehet venni az október-decemberi szelvényekre is i és pedig: gyermekek részére 30, iskolások részére 24, ifjúság részére 18 és felnőttek részére (szolgálati j vagy nem szolgálati viszonyban léi vöknek 12 darabot. Az 1949-es és második felére a tojásjegyeket mái jus 4—10-ig adják ki, ahogy álta' Iában a rendes élelmezési jegyeket szokták kiadni. Azok a fogyasztók, akik tojásokat eltevésre akarnak kivenni, május 10-ig az elosztónál jelentkezhetnek. ' Azoknak a fogyasztóknak, akik Jelentkeztek a tojás kivételére, de június 30-ig nem veszik át azokat, igényük megszűnik. Tojáseltevés céljából egyetlen fogyasztó sem köteles kivenni a töjásokat előre és akik most nem jelentkeznek, szabályszerűen átvehetik azokat októberben, novemberben és decemberben is. A májusi szappan fejadagok a következők: az M jegy szelvényére 1 db mosószappan, Mm 15. szelvényére 1 db mosószappan, a D jegy 15. szelvényére 1 db toalettszappan, M 15. szelvényére 1 db mosószappan, Mm jegy III. szelvényére 1 db borotvaszappan. A gyümölcsízt a l/D jegy szelvényére és a I/S cukorszelvényre adják ki. — A csehszlovák dohány-monopólium általános eladásra két új cigarettafajtát vezet be. Az „Orlent" nevű cigaretta húszasával, a másik „Dukla" nevű tizes csomagolásban kerül forgalomba — A bratislavai orvostanhallgatók megalakították marx-len'ni vitakörüket, amelybe minden párttag és pártonkívüli .beléphet Szívesen látják az érdeklődőket a polgárság soraiból is. A gyűléseket rendszeresen péntek este hét órakor tartják az Elméleti Intézetek (Teoretické ústavy) kis hallgatótermében, Sasinkova 2. sz. a. — Kommunista polgármestert választott két francia város. Tulle és Douarnenez városokban vasárnap került sor a polgármesterválasztásra. Tulleben a második forduló alkalmával a kommunistaellenes pártkoalíciónak sikerült egy reakciós városatyát polgármesterré kikiáltani, de a választáson je lenlevő lakosság élénken tiltakozott a Vichy-rendszerben résztvett elemek és együttműködök hamisítása ellen. A fa siszták meghátrálására kényszerültek és a harmadik fordulóból 12 szavazattal 7 ellenében Chaussen kommunista városatya került ki győztesként. Duoarnenezben Trocmé kommunista városatyát választották meg polgármesterré. — Romániában új törvény állapítja meg a nagykorúságot. Zas. — Bukarest: A román nemzetgyűlés elnöki dekrétje szerint mind&zokat a román állampolgárokat, akik 18-ik életévüket betöltötték, nagykorúaknak ismerik el a román köztársaságban. Ugyancsak nagykorúnak ismeri el automatikusan azokat a fiatalkorú személyeket, akik házasságot kötnek. — Neked három feleséged volt. Mond meg őszintén, melyiket tartottad a legjobbnak? — Harapj bele három savanyú almába és mond meg, melyik volt édesebb..i — Nehru Zürichben. Nehm, India miniszterelnöke három ftapi hivatali látogatásra Londonból Zürichbe érkezett. — Szlovenszkó déli kerületeiben Igen szépen fejlődnek az őszi és tavaszi vetések. Földműveseink most fejezik be a kukorica ültetését és minden más tavaszi munkát, a dohány, paprika és más olyan terményen kívül, amelyekhez melegebb idő szükséges, de ezek elvetését is befejezik május végéig. Az elmúlt héten igen jól előrehaladtak a kosicei és zilinal körzetben a tavaszi földmunkák. Áprilisban aránylag kevés csapadék esett, de mindig idejében és így jótékonyan hatott az őszi és tavaszi vetésekre. Az esőre vonatkozó májusi időjárásjelentések kedvezőek, ezért, ha továbbra is kedvező marad a*, időjárás, jó terméssel számolhatunk. A déli kerüeltekben előforduló növényi kártevőket szervezetten kiirtani kell és ebben leginkább az iskolák ifjúsága se gíthet. HM t tMt mtWW HI MI WI H MI Itt H Ktl WIH Kedves Olvasóinknak megkönnyítjük az apróhirdetések feladását. A következő helyeken rendeztünk be apróhirdetésgyűjtő állomásokat: á József Barényi, Treníín. Alzbeta Chrapková Cadca Mestsk£ Dom. Dunaj slov. graf. Roínava. Dunaj slov graf. Nővé Zámky. Dunaj slov. graf. Zilina. Alexander Gergely PleSivee. Józef Holas Trení. Teplice Michal Hrabcák Bratislava, BeneSová 35/a. Ján Kolesár Moldava n. B. Józef Oravec Bratislava, Ulica C. A. cislo 25. Journal predajfía Topol'iany. Pravda adm. Banská Bystrica, Masaryková 8. Pravda adm. KoSice, Stefánfkova 95. Pravda adm, Komárno, Masaryková císlo 33. Ján Payer, Kosice, Kovaíka 32. Alexander Seiler Michalovce, Stálino. va ul. Zoltán Sacher Luíenec, Mereskovského 26. Weiss Berta Bratislava, Leningrádska ííslo 10. Hajdú Stefán KráT.s Chlmte, Nár ; povst. 46. Pravda fII adm. Nltra. Ezen apróhirdetésgyfljtö állomások szolgálatai igénybevételét figyelmükbe ajánljuk. I HlMl tM II MI MWHWMIWMMMMM MM M II M „csSctelikkel" tartottál. ElvtArmm, hidd el, ez sokkal nehezebb harc volt, mert részben — valld be őszintén — önmagoddal vívtad, részben pedig belédnevelt gátlásaiddal és a kapcsolatokkal, melyek mégis csak számítottak valamit. £s most akarsz meghátrálni, amikor a zárótűz után győztes rohamra indulunk? Amikor átkeltünk a Jangcsen és előttünk áll az egész világ? Amikor ez a név, kommunista, egyet jelent a legszebb és leghatalmasabb, legtisztább akarásokkal, amikor a föld egyhatodán vörös zászlók lengenek a győzedelmes építőmunka fölött? Elvtársam, fecskefészkek lakója, tisztakezű komáromi proletár! Szeretném elmondani Neked és a Többieknek, mi történt velünk, amikor a volgaparti város mellett északon és délen, a befagyott jégen át megindult az új élet döntő rohama. De azt hiszem, át tudod érezni ezt a percet. Börtönök lakói, sötétzárkák megkínzott, agyonvert, a gyónni omorított emberkéi egyszerre, rádió, újságok és sürgönyök nélkül is megéreztük, hogy kisütött a nap. És Te nem éreznéd gyógyító sugarát, ezt a vörös májusi fénytobzódást, ezt a vad és égető afleluját, nmely nekünk szól: Kommunisták! nak! | Neked is.' ! Érted már? Neked Is szól. És elv• Hrsam, előre! Mindig csak előre! j Vissza egy lépést sem! A Volgától | err e vezet az út és neked ismerni kell i»zt az utat. Járd felemelt fejjel, mint | itkkor régen, amikor börtön és korI hács volt a fizetség érte. ÉS járd i firökké, mert ez az iga z ember útija... H. L. ! Wt te mMMtMtDMKKm ntMI MI MI Mt MWM —• Albánia kinevezte olaszországi követét. Az albán távirati iroda jelentése szerint az albán ' népköztársaság kormánya eleget tesz az olasz kormány kívánságáj nak és követ kinevezésével meg' kezdte a diplomáciai kapcsolatok kiépítését az olasz köztársaság kormányával. fi pávtbugádon Mmt a letűnt világban ünnepés vasárnap reggel a Pálugyai előtt adtak egymásnak találkozót a lelkes turisták, úgy ma is a II. körzet előtt gyülekeznek a „természetjárók", a lelkes párttagok! Néhány perc múlva, mint a gyermekek ugrálnak fel a brigád tagjai az előálló teherautókra és megindul a brigád a Slovenská Cestára, segíteni a szakembereknek, hogy mielőbb elkészüljön a Duna mentén Bratislavátói Dévényig, a festői környezetben kanyargó 12 kilométer hosszú műút. Elérkezünk az útépítő-vezetőség első állomásához, ahol megkapjuk a szerszámokat és kijelölik munkahelyünket. Kb. 200 méterre egymástól helyezkednek el az összetartozó csoportok. A helyi pártvezetőség utasításaival elkezdődik « munka. Rövidesen kialakul a szalagrendszer, különösen ott, akol tapasztaltabb munkások dolgoznak. Egy fiatal ifjúmunkás SCM egyenruhában, „Slovenská Cesta" felirattal a zubbonyán igyekszik segítségünkre lenni. Mégis nagyon hiányzik egy szakember irányítása, mert a komoly jóakarat ellenére sok a vita, hisz nem vagyunk útépítő szakmunkások és valószínűleg több helyen felesleges munkát i s végeztünk. Az idő, a hangulat egyébként ragyogó, derekasan dolgozik mindenki! Otthagytam csoportomat és elindultam felfelé az út mentén. Megfelelő távolságokban váltakoznak a csoportok, egyformán jó a hangulat és lelkes a tempó mindenütt. így érkeztem el a központi vezetőség központjához. Az első, arrú a szemembe tűnik, a modern berendezésű koni/ha és ebédlő praktikus felszerelésével és a segélynyújtó állomás, ahol készséges szakemberek elsősegélyben részesítik a rászorulókat. Alig vesszük észre, hogy itt az ebéd ideje, fegyelmezett sorokban felvonulva, csajkával a kezünkben kapjuk a jóízű daralevest és tzékely gulyást. Mondanom sem kell, hogy farkasétvággyal fogyasztottuk el. Figyelem az elvtársakat, napbarnítottak és vidámak. Mint egy jól sikerült kirándulás után, kellemes fáradsággal tagjainkban, énekelve, tréfálkozva indulunk haza a jól teljesített munka érzetével. T. M. Kedélyes. — Hallja, ez a sült rossz is meg kicsi is — panaszkodik a vendég. — Ha rossz, örüljön, hogy nem nagy — mosolyog a vendéglős. Ne csináljon oly nagy gondot ebből, én meg a multhéten elvesztettem két töltőtollat. — Találja ei, hany eves vagyok? Huszonöt, vagy harmincöt? — Mind a kettő együttvéve.. Szavak nélkül. Logika. Tanár (a vizsgán): Mit csinálna mindenek előtt, ha egy erős robbanás valakit levegőbe röpítene? Orvosnövendék: Mindenek előtt bevárom míg a földre jut... Igaz. — Ejnye, hogy meri ön a menyaszszonyomat molesztálni? — De kérem, hiszen 5 a feleségemi —Bocsánat, akkor valóban önnek is van némi köze hozzá., s