Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-14 / 38. szám

1998. február 14., szombat Lapzárta Ebben az esztendőben is láthatók fotókiállítások a művelődési központ első emeleti folyo­sóján. Az amúgy nem sok mindenre használható „alagút” a népművelői ötletességnek köszönhetően lett a fotóművészet állandó kiállítóhelyisége. Másfél évtized alatt nem kevés alkotóval ismerkedhetett meg a közönség. Galéria ez a javából! Mindig friss és igényes képanyaggal várja a látogatókat, és nemcsak azokat, akik meghívottjai egy-egy megnyitó­nak, hanem a művelődési központ más rendezvényeire érkezők is örömmel szentelnek néhány percet a falakon látható fotóknak. Most Hanuszik Zsolt képeit tekinthetik meg az érdeklődők. Környezetvédők bálja KOS (III. 21-IV. 20.) Most jött el az ideje annak, hogy elmaradt dolgait elintéz­ze. Főleg a ház körüli teendők­re kell koncentrálnia, mert mostanában eléggé elhanyagol­ta környezetét. BIKA (IV. 21-V. 20.) Könnyen felkeltheti az ér­deklődését egy olyan ember, akit eddig szinte észre sem vett. Most mégis, ahogy beszél vele egy pár szót, szinte a rabjává válik. IKREK (V. 21-VI. 21.) Ne legyen ma minden jónak az elrontója. Ha játssza a sértődöttet, akkor mindenkinek elrontja a kedvét. Inkább pró­báljon meg alkalmazkodni a többiekhez. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Be kell látnia, a hete nem iga­zán úgy alakult, ahogyan sze­rette volna. A célokat, amelye­ket maga elé állított, nem tudta elérni. Ne keseredjen el. inkább pihenjen. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Ne hanyagolja el kedvesét, ne szentelje minden idejét mun­kájának. Próbáljanak meg mi­nél több időt együtt tölteni, lehetőleg olyan helyen, ahol csak kettesben vannak. SZŰZ (VIII. 24-IX. 22.) Ma igazán semleges napja van. Nem történik Önnel sem­mi különös, a szokásos hétvégi feladatok elvégzésén kívül. Töltse a napját pihenéssel, és kedvteljen hobbijának. MÉRLEG (IX. 23-X. 22.) Ne kezdjen bele felesleges dolgokba. Olyanokba, ame­lyekről tudja, hogy a ké­sőbbiekben sem hoznak sem­milyen anyagi hasznot. SKORPIÓ (X. 23—XI. 21.) A szomorúságra a legjobb ellenszer az, ha megpróbálja magát kedves emberekkel kö­rülvenni, olyanokkal, akik bár­milyen helyzetben fel tudják Önt vidítani. NYILAS (XI. 22—XII. 22.) Kellemes meglepetésekben • lesz ma része. Partnere elhal­mozza kedvességgel, gyengéd­séggel. Igyekezzen viszonozni ezt a figyelmességet. BAK (XII. 23-1. 20.) Bármennyire is szereti part­nerét, néha szüksége van egy kis önállóságra, vagy valami­lyen különprogramra. Ha ma ehhez van kedve, teremtse meg a lehetőséget, és ne foglalkoz­zon a szemrehányással. VÍZÖNTŐ (I. 21—11. 19.) Azért mindennek van hatá­ra. Ne próbálja partnerét kalit­kába zárni, mert ennek igen­csak rossz vége lehet, és főleg ne próbáljon meg dirigálni. Ne várja el, hogy mindenki az Ön butaságához igazodjon. HALAK (II. 20—III. 20.) Az este folyamán kerülje az összetűzéseket. Főleg partneré­vel adódhatnak gondok. Sem­mi esetre se hallgasson egyik barátjára, ne kövesse példáját, mert nem biztos, hogy helyes, amit csinál. Tiszalöki találkozó j. z. _______________ A tiszalöki városi műve­lődési ház disznótoros vacso­rával egybekötött Valentin- napi bált szervez február 14- én este hét órai kezdettel. A program neves művészek fel­lépésével kezdődik, a talp- alávalót a helyi Hobby Band szolgáltatja. Éjfélkor tombo­lasorsolás lesz. Február 15-én fél háromkor a tiszalöki református temp­lomban református gyülekeze­tek találkozóját rendezik meg, mely négy órától a városi művelődési ház nagytermében szeretetvendégséggel feje­ződik be. Egy csokor MTI Az ország szimbolikus sze­retető sokrát Presser Gábor, va­lamint a Locomotív GT együt­tes kapta. A Valentin (Bálint) napi eseménynek a Vígszínház adott otthont pénteken. Guba Agnes virágkötő mester - a ta­vaszváró Valentin ünnep hazai meghonosítója — nyújtotta át a tamburmajor vezénylő botját megformázó szárazvirág-kom­pozíciót a Neked írom a dalt szerzőjének. Új Kelet-információ A Vajdahunyadvárban, a Mezőgazdasági Múzeum épületében február 14-én, szombaton rendezi meg a Kittenberg Alapítvány a Má­sodik nemzetközi környe­zetvédelmi bált. A rendez­vény fővédnöke Baja Ferenc környezetvédelmi és terület- fejlesztési miniszter, társvéd­nök Baráth Etele, az Ország­Új Kelet-információ Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt keres két isme­retlen elkövetőt a kisvárdai rendőrkapitányság. A nyo­mozás eddigi adatai szerint a két férfi szerdán késő este be­ment egy 65 éves nyírkarászi nő lakásába. A szerencsétlen nőt előbb megverték, majd követelték tőle, mondja meg, hol tartja a pénzét. Mindezek után a támadók átkutatták a lakást, ahonnan 400 ezer fo­rint készpénzt és 3 millió fo­rint értékű értékpapírt ellop­tak, és a helyszínről elmene­kültek. A kirabolt asszonyt súlyos sérülésekkel szállítot­ták kórházba. Eljárást indította nyíregy­házi rendőrkapitányság egy 17 éves nyíregyházi fiatalko­rú fiú ellen, aki alaposan gya­núsítható azzal, hogy csütör­tök hajnalban Nyíregyházán betört a Dália utcai óvodába, és onnan műszaki cikkeket próbált meg ellopni. A tolvaj­nak nem volt szerencséje, mert a rendőrjárőr tetten érte. Betörők jártak csütörtök délelőtt Nyíregyházán a Fecs­ke utcában, az egyik lakás­ban. Az eddig még ismeret­len tettesek a sértett feljelen­tése szerint 350 ezer forint értékben arany ékszereket és készpénzt vittek el. Elfogtak egy 13 éves fiú­gyereket, egy 17 éves fiatal­korút és egy 38 éves nyíregy­házi férfit csütörtök éjszaka a nyíregyházi rendőrkapitány­gyűlés környezetvédelmi bi­zottságának elnöke, aki este 8 órakor mond nyitóbeszédet. A bálra meghívták az Európai Unió és tagországainak ma­gyarországi nagyköveteit, va­lamint az osztrák, a szlovák, a román, a szlovén és a horvál környezetvédelmi minisztert. A környezetvédelmi tárca az­zal támogatja a rendezvényt, hogy tíz zöld szervezetnek vásárol báli belépőket. ság járőrei, amint éppen azon ügyködtek, hogy a Damjanich utcában egy kerékpártároló aj­tajáról 14 darab alumínium bo­rítólapot lecibáljanak. Ezúttal nekik sem volt szerencséjük. Sok személygépkocsit fel­törtek az utóbbi napokban a megyeszékhelyen. A Vasvári Pál utcában egy Wartburgból lopták ki a rádiós magnói, ugyanezt tették egy, a Bottyán utcában parkoló Opel feltörése után is. A Kárpátalja utcán egy Ford, a Tokaji úti piacon egy Dacia típusú személygépkocsii szemeltek ki, abból 40 ezer fo­rint értékű élelmiszert vittek el. A Luther utcában egy Audit és egy VW Passatot törtek fel is­meretlen tettesek. Az egyikből utazótáskát vittek el 50 ezer forint értékben, míg a másik­ból egy 100 ezer forint értékű rádiós magnót berheltek ki. A sort egy Renault zárja, amit a Leffler utcában rámoltak ki. A fosztogatók zsákmánya táska, készpénz. A tulajdonosnak okozott kár összesen 110 ezer forint. Tolvaj garázdálkodott Nyír­egyházán, a Rákóczi utcán lévő szakmunkásképző isko­lában. Az iskolai szarka az egyik tanuló táskáját lopta el a benne lévő könyvekkel és egy walkmannel együtt. A kár 16 ezer forint. Besurrant egy 24 éves haj­léktalan nő Nyíregyházán a polgármesteri hivatal öltöző­jébe, és onnan egy női táskái próbált meg ellopni, de fülön csípték. A Kötet Bt. Könyvesbolt és Könyvkiadó ajánlata (Nyíregyháza, Hősök tere 9. Tel.: 42/407-474.) 1 Josef Reichholf: A vizek világa 1390 Ft | Rudolf Bultmann: Az Újszövetség teológiája 2480 Ft Engel Pál-Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1526. 1980 Ft Gosztonyi Péter: Budapest lángokban 1944-1945. 1198 Ft John D. Barrow: A művészi világegyetem 1295 Ft Bohumil Hrabal: Díszgyász 750 Ft Pál József-Újvári Edit: Szimbólumtár 4500 Ft Ungvári Krisztián: Budapest ostroma 2500 Ft Kárpáti Andrea: Művészet és élet 1. (Kultúrtörténet 12-14 éveseknek) 2380 Ft Marcus Shneck: Kaktuszok 2280 Ft Valentin-napi ajándék 598 Ft Závodszky Géza: Magyar mondák - magyar történetek 990 Ft Földy Attila: Rallye-varázs ’97 2780 Ft Növényvédő' szerek, termésnövelő anyagok 1998 I-II. 940 Ft Vasy Géza: Korok, stílusok, irányzatok. 790 Ft Rakonczay Zoltán: Göcsejtó'l-Mohácsig 1350 Ft Jozzy Key: A Diana-gyilkosság 598 Ft Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a Steppe népeiről 950 Ft Csáth Géza: Mesék, amelyek rosszul végződnek 1480 Ft Útravaló (Válogatott latin bölcsességek) 298 Ft ^Harold Robbins: Latin szerető 1390 Ftj Rablókat keresnek maximum |í a minimum 15 5 f | M E 1 Eleinte nagyrészt erősen felhős lesz az ég, csak he­lyenként fordul elő eső, zápor. Nyugat-délnyugat felől időnként már felszakadozik a felhőzet. _____i_______________________________________________ RE DŐNY. RELUXA FÜGGŐN^ REDŐNY, RELUXA HARMONIKAAJTÓ A gyártótól 1 év garanciával v 310-435 w 402-650 « "v Tóth Katalin vállalkozó, Nytiáza, Kiss Emö u. 10. / Piaci árak Káposzta 40-60; új kelká­poszta 90-160; vöröskáposzta: 50-100; savanyú káposzta 70- 100; kínai kel 250; karfiol 450; karalábé 80-150; cékla 60-120; sárgarépa 80-150; petrezselyem 300-400; petrezselyemlevél 40- 50/cs.; zeller 150-200; fejes sa­láta 120—150/f.; vöröshagyma 120-150; újhagyma 45-50/cs.; lilahagyma 120-200; sonka­hagyma 150; ezüsthagyma 200; póréhagyma 120-150; fokhagy­ma 400-500; snidling 150/db; dughagyma 300-350; paradi­csom 400-600; kínai kígyóubor­ka 600-750; feketeretek 70- 160; hajtatási retek 350-400; burgonya 40-80; fehérpaprika 100—150/db; kaliforniai paprika 900; csípős paprika 80—150/db; sárgaborsó 150; lencse 250; hán­tolt köles 280; fehér szemesbab 250-400; tarka szemesbab 300- 400; máj-szemesbab 300-400; nagyszemű szemesbab 350- 400; étkezési kása 120-150; szá- I rított kapor 100/cs.; napraforgó- mag 100-150; tökmag 300; sütőtök 50-80; csiperkegomba 300-350; laskagomba 400; mák 600-700; dióbél 650-800; akác­méz 700-800; virágméz 500- 800; gránátalma 150/db; zöldal­ma 60-70/db; alma40-120; birs­alma 30-60; körte 300—400; aszaltszilva 800; mandula 3000; őszibarack 180/db; nektárin 150/ db; sárgadinnye 800/db; mo­gyoró 400-450; szőlő 1200- 1500; kókuszdió 250/db; citrom 280-300; narancs 180-250; kiwi 55-60/db; datolya 170/ dob.; banán 200-240; mandarin 250-300; grapefruit 280; füge 170/cs.; tyúk 800-900; kacsa 700-900; liba 1500-2000; puly­ka 4000-5000; gyöngytyúk 600-700/db; nyúl 800-1200/ db; tojás 14—18 Ft. oooooooooo KALENDÁRIUM 1998. február 14., szombat A nap kel: 6 óra 52 perckor, nyugszik: 17 óra 05 perckor. A hold kel: 20 óra 17 perckor, nyugszik: 8 óra 10 perckor. Mottó: „Jó hírnév, dicsőség / Angyali nagy szépség t Idővel porrá lesznek”. (Balassi Bálint) RÁl INT és VALENTIN nap­ja. Tulajdonképpen ugyanarról a névről van szó, közös gyökerük a latin Valentinus családnév. Az pedig az erős, egészséges jelenté­sű valens melléknévből szárma­zott. A magyarban a Valenlin előbb Valent lett, s ebből alakult ki a Bálint. Bálint régóta időjósló nap a népi kalendáriumban, a hideg idő bő, az enyhe rossz termést ígér. A mai tavaszkezdő nap, faluhe­lyen ilyenkor ültették a kotlót. A Valentin-nap angolszász hagyo­mányok honosításával pár éve hazánkban is új jelentést kapotl: a szerelmesek ünnepe. Mai évfordulóink Hatszázharminc éve született Nürnbergben ZSIGMOND ma­gyar király. Pontosan fél évszá­zadon át ült a trónon, és uralko­dását tulajdonképpen üdvösnek mondhatjuk, hiszen sikerült úrrá lennie a feudális anarchián, megerősítette az államhatalmat, ő tette rendszeressé a rendi ország- gyűléseket, és visszaszorította a török hadak előretörései. Pedig szinte alig rendelkezett királyi tu­lajdonságokkal, eszményképét. Szent László lovagkirályt meg sem közelítette. A harctéri bátorság különösen hiányzott belőle, el­lenségei egyenesen gyávának tar­tották, ellenfeleit azonban oly előszeretettel küldte a vérpadra, hogy egy mai történész meg is pendítette: „lehetetlen nem gon­dolnunk arra, hogy a máglyák füstje és a szenvedés látványa után érzékei is sóvárogtak”. Igazi lo­vagnak azért sem lehetett nevez­ni, mert a nőket egyáltalán nem becsülte, nemhogy nem bókoll szépségüknek, de szinte tudomást sem vett róluk. Boldog születésnapot! Negyvenöt éves HANS KRANKL osztrák labdarúgó. Éppen húsz éve ért a csúcsra, amikor a Rapid Wien színeiben 48 gólt lőtt, s ez­zel ő lett a legjobb európai gól­vágó, elnyerve természetesen az Aranycipőt. Miután az 1978-as világbajnokságon a válogatott tagjaként sem okozott csalódást, leigazolta a Barcelona, s nagy sze­repe volt abban, hogy rá egy évre a spanyol csapat megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 1998. február 15., vasárnap A nap kel: 6 óra 50 perckor, nyugszik: 17 óra 07 perckor. A hold kel: 21 óra 17 perckor, nyugszik: 8 óra 35 perckor. KOLOS és GEORGINA napja. Laptulajdonos: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos utca 32. Tel.: 411-433 Balogh Zoltán vezérigazgató Működteti: Új Kelet Média Kft. Felelős kiadó: Palotai István lapigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Főszerkesztő-helyettes: Fullajtár András Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Sportszerkesztő: Révay Zoltán. Főmunkatárs: Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatőság: 4400 Nyíregyháza, Árok utca 15. Tel.: sportrovat: 42/437-006, titkárság/fax: 437-012, újságírók: 437-013. Hirdetésszervezők: 431498. Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában, a felvételi irodán, Bujtos u. 32., a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszü a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4025 Debrecen, Nyugati u. 5-7. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-431-049. Fax: 52-430-726. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 570 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató A lap az Észak Info Press Regionális Médiakonzorcium tagja. Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásokkal lehetséges. ________________________________ISSN 12!7-9<)1á-------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom