Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-13 / 214. szám
Labdarúgás 1997. szeptember 13., szombat 11 Elén marad-e a Demecser? NB II Keleti-csoport, 6. forduló Egy nehéz nap délutánja NB I B, 8. forduló Vasárnap, 16.30. V.: Lánczos (Buda, Berta). Egymás elleni eredmény: ez lesz a két csapat első egymás elleni mérkőzése. Dunakeszi VSE-Demecseri Kinizsi Dunakeszi Hiányzó: Németh (három sárga lap), Kalina (piros lap). Bar sí János szakosztályvezető: - Sötét ló az ellenfél, hiszen nem ismerjük őket, az eredményeik viszont tiszteletet parancsolóak. Ennek ellenére nagyon készülünk a mérkőzésre, és mindenképpen győzni szeretnénk. Demecser Hiányzó: Balogh T. (három sárga lap). Eszenyi Dénes edző: - Jó lenne minél tovább az élen maradni, és ezért meg is teszünk majd mindent. Meg- érkezettP/rácsjátékengedélye, valószínűleg sor kerül a játékára, miként Balogh Tibi hiányzása miatt Mónus szerepeltetése is előtérbe kerül. Vasárnap, 16.30. V.: Strehó (Mohácsi, Horváth G.). Egymás elleni eredmény: az utóbbi időben legfeljebb edzőmérkőzésen találkozott egymással a két gárda. FK Hajdúnánás-Tedej-Nyírbátori FC Hajdúnánás Hiányzó: Vass, Mikita (sérült). Albert Csaba edző: - Láttam a Nyírbátor egyik mérkőzését, éppen ezért mondom, hogy nem téveszt meg minket a helyezésük. Tudjuk, hogy szívós, harcos csapat, ezért nagyon nehéz kilencven percre számítunk. Ugyanakkor hazai pályán feltétlenül győzni szeretnénk. Nyírbátor Hiányzó: nincs. Szabó Béla menedzser: - Rengeteg helyzetet hagyunk ki a mécseseken, előbb-utóbb ki kell jönni a lépésnek. Jó lenne, hogy ez már Nánáson bekövetkezne. A héten a frissítés került előtérbe, remélem, hét végén ez legalább egy pontot fog eredményezni. További mérkőzések: Szombat: Kiskunfélegyháza-Kazincbarcika, Hatvan-Kalocsa, Soroksár-SZEAC, Borsod Volán-Egér. Vasárnap: REAC-Tiszafüred, Kiskörös-Palotás. Az éllovas bennmaradásért ácsingózik NB III Tisza-csoport, 6. forduló Szombat, 15.30, V.: Kerezsi (Kiss L., Vojtku) Egymás elleni eredmény: 3-5 (Feeskit 2, Gdovin, ill. Oláh, Vach- ter, Tóth, Kotula, Kántor), 0-1 (Ádámszki) (1995/ 96), 1-0 (Sós), 0-1 (Mar- ginean) (1996/97). Baktalórántháza-Kisvárda Bak talórántháza, Kozma Attila szakosztályelnök: - Nagyon jó meccsre számítok, és beérnénk egy minimális különbségű győzelemmel is. Vitkainak továbbra is fáj a keze, Gazdag lábadozik, Sós mellhártya- gyulladással küszködik. Remélem, remekül szórakozik a szép számú közönség. Merthogy nézőcsúcsra számítunk a szombati napsütésben! Kisvárda, Komáromi György edző: - Remélem, egy pici önbizalmat ad a csapat számára a Balmazújváros elleni 3-0. Ezen az úton kell tovább haladnunk! Feltehetőleg nem változtatok a kezdő tizenegyen. Deák piros lapja miatt pihen, Dnc/ár játéka kérdéses, őt bokasérülése hátráltatja a munkában. Egy biztos: nem feltartott kezekkel megyünk Baktára... Vasárnap, 15.30, V.: Csonka Kiss (Németh, Ilobi) Egymás elleni eredmény: ilyenre még nem akadt példa a korábbiakban. Tavasszal az immár naményi Cselószki még mádi színekben szerepelt, tehát informátor éppenséggel akad... Vásárosnamény-Mád Vásárosnamény, Farkas Béla edző:- Két évre visszamenőleg nem játszottunk olyan jól, mint ahogy azt Edelényben tettük. Hetvenöt percen át... Aztán az emberelőny bennünket zavart meg, az ellenfél felállt a padlóról, 2-2 lett a vége.Szombathy immár huzamosabb ideje sérült,Esik pedig begyűjtötte harmadik sárgáját. Ezzel együtt nyernünk kell! Mád, Oláh Ferenc edző: - Játékosaink látták Edelényben a Vásárosnaményt, képet kaptak a riválisról. Úgy hírlik, keményebbek az átlagosnál. Persze, a futball nem háború, remélem, sportszerű keretek között mérkőzünk vasárnap. Egyedül Búzái bajlódik sérüléssel, bízok abban, hogy azért játékra jelentkezik... Szombat, 15.30, V.: Soós (Mészáros, Horváth). Egymás elleni eredmény: 0-0, 1-1, a raka- mazi találat Balogh érdeme (1995/96), 2-2, Kozma és Szekrényes góljával, 0-1, ismét Szekrényes révén (1996/97). Szikszó-Rakamaz Szikszó, dr. Grajz László szakosztályigazgató: - Sok összetevő közrejátszott abban, hogy Püspökladányban kikaptunk 3-2-re, ugyanakkor nem érdemeltünk vereséget. Túltettük magunkat a pont nélküli kiránduláson, igyekszünk javítani mérlegünkön. Gonda eltiltása miatt hiányzik, ezzel együtt remény- kedek az egygólos győzelmünkben. Rakamaz, Veigli Géza edző: - Elszenvedtük első vereségünket Nagykállóban, amit két idegenbeli döntetlen előzött meg. Változtatni kell a felfogáson, máskülönben nem sok örömünk lehet a játékban. Rékasi az egyedüli hiányzónk. Bízok benne, hogy a mieink tanultak a hibákból, és őszi ötödik (!) idegenbeli bajnokinkon pontot, vagy pontokat szerzünk. Vasárnap, 15.30, V.: Szemán (Somossy, Pecze) Egymás elleni eredmény: 1-2, Böszörményben Kígyósi és Polonkai gólja győzelmet ért, 2-3, a visszavágón Vágó (2), valamint Polonkai révén ismét a kállóiak nyertek (1995/96). Hajdúböszörmény-Nagykálló Hajdúböszörmény, Szikszói La/o.v edző:-Elsők vagyunk: hoztuk az otthoni meccseinket, idegenben egyszer nyertünk. így kell ezt csinálni egy bennmaradásért ácsingózó újoncnak! A Ladány és a Rakamaz elleni sikere után meghatározó csapatnak tartom a Kállót. Nyerni akarunk... Négy maródink van: Lajos, Csatári, Szabó és Nagy. Nagykálló, Papp László edző: - Megfigyeltem szerdán Tiszavasvári- ban az edzőmeccsen a Böszörményt -jó kis csapat, nem véletlenül áll az élen. Úgy látszik, a listavezetőkre szakosodtunk, hiszen egy hete az akkori elsővel, a Rakamazzal találkoztunk. Nem számíthatok Kaszabra, Vágóra, Feczkóra és Vassra, helyzetünk nem éppen rózsás. Szombat, 15.30, V.: Puskás (Szilvási, Dűli). Egymás elleni eredmény: 0-0,1-1 (1993/94), 1-1,4-0 (1994/95), 1-2,3- 2 (1995/96), 3-0, 2-1 (1996/97). Ózd-Mátészalka Ózd, Medve László ügyvezető elnök: - Két döntetlen után Mádon kikaptunk, tehát éppenséggel jobban is szerepelhetnénk. A vereség ellenére a hozzáállásban pozitív jeleket fedeztünk fel. A Mátészalkát nem kezeljük le, mindemellett nem csak egyszerűen nyerni akarunk, a gólarányunkon is szeretnénk hatásosanjavítani. Mátészalka, dr. Ungvári Zsig- mo/í(/szakosztály vezető: - Idegenbe menni, nos, számunkra ez mostanában rendszeresen nagy kihívás. Ráadásul az Ózd komoly terveket szövöget, és bár bukdácsol, bizonyára ellenünk akar bizonyítani. Igenis határozott ellenállást kell tanúsítanunk! Hogy ez mire lesz elég, még csak megjósolni sem tudom. További mérkőzések: Encs-Edelény szombat, 15.30, V.: Kálmán (Kujbus, Nyitrai),Karcag-Miskolci VSC vasárnap, 15.30, V.: Sinka (Veres A., Éva), Balmazújváros-Püspökladány vasárnap, 15.30, V.: Ficze (Vida J., Varga Cs.) Tiszaújvárosi SC-Nyíregyházi FC V.: Juhos (Szabó J., Tamássy). Kezdési idő: szombat 16.30. Nyíregyházáról csak egy ugrás Tiszaújváros. így hát fogadni lehet rá - megindul a kocsikaraván. Éppenséggel biztatásban nem lesz hiány. Az NYFC pedig... Nos, a piros-kékek - hátukban az „emberáradattal” - mi másra fenekednének, mint veretlenségük megóvására. Sőt ebben a meccsben több is „benne van”. Koncz Tibor (Új Kelet) Noha nem árt az óvatosság. Csigavér - szól a szakmai szólam, merthogy a nyíregyházi stáb ügyel a részletekre. A jelszó: csak semmi elbizakodottság. S ugyan az utolsó helyen kullog az Újváros, kémei biztosra mentek. Ahol lehetett, ott megjelentek, legyen az bajnoki vagy kupameccs. Miként kedden, midőn a Tiszakécs- kével tusakodott a „Szpari”.- Mivel többször láttak bennünket, ezer százalék, hogy alaposan feltérképezték a csapatot - borítékolta véleményét Őze Tibor, az NYFC edzője. - Minden létező információt tudnak rólunk, de mi is „kukucskáltunk”... Tehát ebből a szempontból egálban vagyunk. Az Őze-féle recept szerint apait-anyait bele kell adni szombat délután. Eme módi eleddig fényesen bevált...-Az összes játékos tisztában van ennek a mérkőzésnek a nehézségi fokával. A szurkolók egyértelműen győzelmet várnak tőlünk, holott ez a Tiszaújváros megverte a Matáv Sopront és ikszelt a Csepellel. Eképpen egyáltalán nem lebecsülendő ellenfél. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy nem bízom legalább a pontszerzésben. Ám ahhoz, hogy sikerrel járjunk, mozgósítani kell minden energiatartalékot. A Nyíregyháza kénytelen szembesülni Szcitke és Kottái „elmeszelésével”: mindketten most kezdik leróni a két bajnoki találkozóra érvényes büntetést. Rajtuk kívül a sérült Czap-Capa- tina duó kárhoztatott kényszerpihenőre. Nem kis veszteség... A tervezett kezdő tizenegy: Vadon - László vagy' Unchiás, Barna, Kiss Gy. - Lahos, Karkusz, Kondora vagy Bessenyei, Göncz - Kirchmáyer - Takács vagy Németh, Janics. Ijedtségből döntetlen... Sok száz kilométer - semmiért. Az előző „körben” Komlóra szólította a kötelesség a Tiszaújvárost, ahol alaposan „elkalapálták” Varga Zoltán alakulatát (3-0). Az edző másra, jobbra számított, ám idővel túllépett a történteken. Azóta egyébb gondolata sincs, mint hogy: mire megy együttese a Nyíregyházával szemben?- Mondanom sem kell, nem esett jól a komlói vereség. Hét közben átértékeltünk sok mindent, tragédiát azért nem csináltunk a dologból - jelezte az újvárosi mester. - No és készültünk a Nyíregyháza elleni meccsre. Nagyon jó csapatot fogadunk, amely masszív, ezenkívül dinamikusan futballozik. Több játékosát ismerem, s láttam a III. Kerü- let-NYFC mérkőzést... Úgyhogy képben vagyok. Idehaza megpróbáljuk megnehezíteni életüket, bízom benne: a fiúk úgy „megijednek”, hogy a maximumot préselik ki magukból. Hozzáteszem, én már a döntetlent is bravúrként értékelném. A tréner arra is kitért, hogy Mészáros és Csőké sérülés miatt nem ölt mezt, míg Nagy Csaba szerdán mandulaműtéten esett át, ami kivonta őt a „forgalomból”. Az újvárosiak talán legnagyobb aduja az a Papp Zsolt lehet, aki felépülvén bokaszalag-húzó- dásából, újfent elfoglalja helyét a csatársorban. Biztató előjelekkel az Atom ellen Alkaloida SE Tiszavasvári-Paksi Atomerőmű SE Vézeti: Szabó Zs. (Bócsik, Radvánszky). Kezdési idő: szombat 16.30. Szombaton délután az a Paks lesz a tiszavasvári labdarúgók vendége, amely legutóbb hétfőn este televíziós mérkőzésen Fejes 83. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert Csepelen. Ezzel a győzelemmel - a két büntetőpont levonása ellenére is - a tizenkettedik helyen állnak. Tiszavasvári eddig szerényebben szerepel a bajnokságban, de most nagyon fogadkoznak, hogy megtörik a jég, és végre megszerzik idei első őszi győzelmüket. Száraz Attila (Új Kelet) A hétközi edzőmérkőzésen már a jobbik arcát mutatta az Alkaloida. Hajtotttak, futottak, küzdöttek a fiúk a győzelemért. Bár, a böszörményiek tartalékosak voltak, de a nagy kedvvel és ezúttal eredményesen is játszó Rosu vezérletével, aki három gólt szerzett, hat találatot ért el a csapat. Emellett számtalan helyzetet dolgozott ki a vasvári együttes, de azok kimaradtak. Kiss Miklós edző: - Már Nagy- kanizsán is láttam biztató jeleket, most az edzőmérkőzésen tapasztaltak szerint kijelenthetem, hogy jó úton járunk. Jól jött önbizalomnövelőnek a hat gól, de ebből messzemenő következtetéseket levonni nem szabad. Nem is érdemes sokat foglalkozni vele. Jó hír, hogy meggyógyult Rosu és Magyari. Szamosi már nem lázas, igaz, a péntek délelőtti foglalkozás helyett orvoshoz ment, de talán számíthatok rá szombaton. Sajnos, Erdei és Veres továbbra is maródi.- Paks nagyon jó csapat, a televíziós mérkőzés is igazolta jó hírét. Masszív gárda,jól és eredményesen játsszák a kontrákat. Eddig a hét fordulóban összesen csak öt gólt rúgtak, de ezzel is háromszor nyertek, kétszer értek el döntetlent, és ugyancsak kétszer kaptak ki. Mint ahogy Csepelre, feltehetőleg hozzánk is győzni jönnek. Nos, mi igyekszünk majd feltömi a zárt védekezésüket, és csírájában elfojtani a gyors támadásindításukat. A Csepel megmutatta, hogy lehet rést találni a paksi falban. A Paksban több NB I-ct is megjárt labdarúgó van. Például a volt pécsi kapus, Kovácsevics, aki jó formában védett a Csepel ellen, a középpályán Ignácz, Tóth L. játszott az első osztályban. Két életveszélyes támadójuk van Csernijenko és Fejes révén. Alaposan feltérképeztük őket. Németh Károly többször is látta játszani Fejeséket, hiszen eddig a Paks adta nekünk az ellenfelet.- Számunkra egyértelmű, hogy győznünk kell. Igyekszünk is mindent megtenni ezért. Előnyt kell szerezni a mérkőzés elején, de okulva a nagykanizsai mérkőzésből, nem szabad ráülni az egygó- los vezetésre, hanem biztonságos védekezésből indulva hajtani kell az újabb találatért. Ha ma lenne a mérkőzés, akkor a következő összeállításban lépne pályára az ASE: Szabó L. — Fige, Szenes, Havelant, Homann - Balogh, Lenkei, Kovács, Bo- hács vagy Hegedűs -Lőrincz vagy Szamosi, Kocsis. A kezdő tizenegy vasárnapra változhat, de a cél nem. Szeretnénk örömet szerezni a kilátogató szurkolóinknak. „Több sebből vérziink”- Az eddigi sérültjeink (Jávorka, Juhász, Szabó) mellé két újabb meghatározó játékos (Ignácz és Tóth) csatlakozott. Több sebből vérzünk, vészesen megfogyatkoztunk. Edzőnknek, Bó'zsöny Jánosnak könnyű dolga van a csapathirdetésnél, hiszen nem nagy a választék. Tendenciává kezd válni, hogy idegenben jobban játszunk, mint otthonunkban. Talán Vasváriban is lesz keresnivalónk... - prognosztizált Kővári István, a PASE technikai vezetője.