Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-20 / 43. szám
10 1997. február 20., csütörtök NYVSC’Sztori kétszáz oldalon Kedd délelőtt a Városi Stadion első emeleti konferenciatermében került bemutatásra a „Húsz év piros-kékben” című könyv, mely a Nyíregyházi Vasutas Sport Club elmúlt húsz esztendejét taglalja. Először a sajtó képviselői vehették kezükbe a 200 oldalas igényes kiadványt, melynek főszereplői, szereplői jórészt ma is köztünk élnek. Száraz Attila (Új Kelet) Először Sziklai László, az NYVSC elnökhelyettese foglalta össze a könyvkészítés körülményeit, illetve visszaemlékezett a klub megalakulására: - 1977. július 18-án a megyei tanács, a városi tanács, az ÖKISZ és a MÁV egyhangúlag döntött úgy, hogy megalakítja a nagy egyesületet. Az egyesületben legyen összefogva a város élsportja, a versenyzők legjobbjai jussanak ki a nemzetközi porondra. A könyv tárgyszerűen dolgozza fel a kezdetektől eltelt időt, nem festettünk rózsaszín képet. Mind a 14 egykori és mai sportágat feldolgoztuk, mint például a sakkot és az asztaliteniszt, nemcsak súlyemelésről és röplabdáról szól a könyv. Szerepel egy-két olyan írás is a könyvben, ami igazi szenzáció lehet, pár év távlatából felszínre kerülnek olyan tények, amelyekről akkoriban mindenki csak találgatott. A szerkesztőbizottság képviseletében Jeles István és Kováts Dénes beszélt a munkájukról. - 1995-ben kezdtük a szervezőmunkát. Minden megkeresett örömmel nyilatkozott nekünk, felkért szerzőink precízen végezték el feladatukat. Megítélésünk szerint a könyv tartalmas kiadvány, minden sportrajongó talál magának érdekességet benne. Külön köszönet a Start Nyírségi Nyomda Vállalatnak, amely segítette a könyv megjelenését. A könyv ára 500 forint, és sportrendezvényeken lesz majd megvásárolható a Buj- tosi Szabadidő Csarnokban, a Városi Stadionban, illetve folyamatosan a klub Tisza- vasvári úti irodájában. Gőncn a szálkái ringben Ismét nívós programmal rukkolnak elő Csimpiék). Károly lstván(őt fedi az iménti becenév) karatemester és a Farm-Traktor Kick-Box SE ezúttal Mátészalkát szemelte ki a hódítás területének, melynek ideje vasárnap, a kezdés pedig délután öt óra lesz. A fő attrakció: Gönczi János világbajnok csatája Stannal... L. T. L. (Új Kelet) _____ Ez a Stan nem az a Stan. Nem komikus, véresen komoly! A hétmenetes párharc célja ugyanis az ellenfél kiütése. A román Stan Mihály tíz éven keresztül öklözött, aztán sportágat váltott, viszont a ring maradt... Ezúttal Gönczi Jánosnak segít az április 27-én, Nyíregyházán sorra kerülő profi Európa-bajno- ki mérkőzésre. Emiatt a vasárnapi „csörte” hivatalos elnevezése: profi Eb-ranglista előkészítő mérkőzés. Szálkán nem ismeretlen Gönczi, hiszen tavaly ott nagy sikert aratva kiütéssel győzte le a cseh és szlovák bajnokot, Anton Toperczert. A közönség ezúttal sem érheti be ennyivel, gazdag a kínálat: az előmérkőzéseken a Farm-Traktor Kick-Box SE versenyzői csapnak össze ukrán és román ellenfelekkel. A sportcsarnokbeli közel kétórás műsorban rendeznek még thai-box és karate küzdelmeket, valamint vélhetően magas nívójú bemutatókat. A Szuperinfó kick-box nemzetközi gála csábító hétvégezárásnak tűnik a szatmári városban, a teljes sikerhez „csak” az hiányzik, hogy a közönségkedvenc Gönczi látványos szerepléssel, hatékonyan készüljön fel a bő két hónap múlva esedékes tétmeccsére. Isobau-Brazil: félbeszakadt! Nyíregyháza város 1996/97. évi téli kispályás labdarúgó-bajnoksága Új Kelet-információ _____________________ A hétvégi (hetedik) forduló eredményei: Val Tér Joma-csoport: Ovit-Nyírtávhő FC-Pepita FC 1- 4, Argentum FC II.-Nyír-Flop FC 0-2, Argentum FC I.- Szabolcstej Rt. 5-2, Marso Boys-SZATE Nagykálló 5-0, Gubek Bt.-Alpin-Salewa 0-1. PB Rádió-csoport: Charon Trade FC-Koós FC 2-6, Elektronet-Vectigália 3-0, Szabics SC-Taurus SC 3-0, Vis Maior-Nyír-Agro Kft. 1-5, Pachmann Bőrdíszmű-Termi 0-3. Casino-csoport: Orfeusz-Bartha Team 4-0, IPOSZ-Per- fekt Baráti Kör 8-1, Zebrán Nagykálló-Megyei Önkormányzat 1-7, Autó Hifi Stúdió-Spíler FC 6-6, Tudlik SC-Guriga SE 9-3. Gösser Söröző és Étterem-csoport: MRFK-Mirage FC 4-2, Gönczy SE-Sasok SC 2-3, Isobau Borbánya-Brazil SC 2-1 (félbeszakadt), Tákisz-Casino I. 4-20, Casino Il.-Voest Alpin ICE 3-9. Sport Az Izzó „kiégett” a Bujtosiban Kézilabda NB I, férfiak Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-Izzó SE Nagykanizsa 38-27 ( 21-10) Nyíregyháza 1600 néző V: Gyúró, Láda NYKC: Lencsés-Szergyuk 6, Bécsi 7, Medve 6/1, Kun 1, Habuczki 5, Tóvizi 8. Csere: Szakács 3, Déváid, Varga 1, Kaplonyi, Braun 1/1. Edző: Köstner Vilmos. Nagykanizsa: Nagy vizeli -Petrovics 4, Kovácsevics 1, Szabó 6, Horváth, Hungler, Farkas 4/1. Csere: Mészáros (kapus), Rodek 1, Monostori 4/1, Csermák 4, Juhász 3. Edző: Jéki Zoltán. Kiállítások: 6, ill., 6 perc. Hétméteresek: 4/2, ill., 2/1. Fullajtár András (Új Kelet) A tavaszi szezon eddigi legkönnyebb mérkőzésének ígérkezett a kanizsaiak elleni ösz- szecsapás. Ennek oka, hogy a dunántúli gárda jelenleg az utolsó helyen tanyázik. Bár eltökélt szándékuk, hogy kiharcolják a bennmaradást. A nyíregyháziak kezdték a játékot, és rögtön az első támadásból Habuczki szerezte meg a vezetést. Az ellentámadás során az ellenfél már egyenlített is. A következő nyíregyházi támadás is góllal ért véget, ezúttal Bécsi volt eredményes. Az elkövetkező 10 percben fej fej mellett ment a játék, az ellenfél igyekezett a hazaiak nyomában maradni. A félidő közepére azonban elfogyott az erejük és már akkor arra törekedtek, hogy minél kevesebb góllal ússzák meg a nyírségi kirándulást (15. perc 12-6). A közönség ezúttal nem azért izgult, mert szoros volt a mécs, inkább azért buzdították kedvenceiket, hogy minél nagyobb arányban nyerjenek. így a 18. perctől szenzációs hazai rohamokat láthattak Tóviziék, főleg gyors indításból lőtték góljaikat, zsinórban hatot, míg az ellenfél egyet sem, és máris tíz góllal vezettek (25. perc 18-8). A játékrész utolsó 5 percében kiegyenlítettebb lett a játék, de megnyugtató tizenegy gólos nyírségi előnnyel vonultak a csapatok pihenőre. A második félidőben is a mieink kezdtek jobban, de az ellenfél minden hazai gólra válaszolt. Ez amiatt is volt, hogy Köstner edző a cseresort és ifista játékosokat is pályára küldött. A közönség hatalmas tapssal köszöntötte az ifista Braun Brúnót aki élete első NB I-es gólját szerezte ezen a meccsen. A folytatásban egészen a mérkőzés végéig fej fej mellett ment a játék, időnként tizenkét góllal is vezettek Medvéék, de az ellenfél tartani tudta „a tisztes távolságot”. Az utolsó 15 percben újra a kezdő sor volt a pályán, de ők sem tudtak nagyobb előnyt kiharcolni, így a végén is maradt a tizenegy gólos különbség. Az első félidőben szellemesen és sziporkázóan játszott az NYKC, főleg gyors indításból szerezték góljaikat. A második 30 percben is hasonló iramot diktáltak, de nagyon kevés gondott fordítottak a védekezésükre, amit az ellenfél kihasznált, és szinte minden támadásukból gólt szereztek. Ebben közrejátszott az is, hogy a végig kapuban lévő Lencsés ezúttal nem remekelt. Kicsit nagyobb odafigyeléssel akár 20 góllal is nyerhettek volna Szergyukék. Egy nehezebb sorozat előtt áll a csapat, legközelebb Pécsen játszanak, majd március 1-én játszanak ismét hazai pályán a Dunaferr ellen. Azt követően a Fotexhez látogatnak, és az utolsó fordulóban fogadják a tavalyi bajnok Szegedet. Köstner Vilmos: - Az első félidőben első osztályú szinten játszottunk, míg a második játékrészben eikönnyel- műsködtiik a játékunkat. Jéki Zoltán: — Egy félidő- nyi előnyt adtunk a nyíregyházának. Dicséretes, hogy csapatom a második félidőben döntetlent játszott. Fényt kapott a Fotex! Súlyos vereséget szenvedett Dunaújvárosban a KEK-ben remeklő Fotex KC Veszprém. Vass Sándor együttesére emberemlékezet óta nem mértek ekkora csapást magyar pályán. Megizzadt a bajnoki címvédő Pick-Szeged is, holott a Tisza- parti gárda hazai környezetben fogadta a Mol-Szolnokot. Az egygólos győzelem után nem dobálták a magasba kedvenceiket a szegedi szurkolók. Kézilabda NB I, férfiak: Dunaferr SE-Fotex KC Veszprém 26-19 (12-10), Pick-Szeged-Mol-Szolnok KC 22-21 (13-9). „Derekas” győzelem Csepelen Röplabda Extra liga, férfiak Csepel SC-NYVSC Szabolcs Gabona 1-3 (-10,13,-14,-9) Csepel, 100 néző. V.: ifj Kiss, Simái. Csepel: Nyíri, Rácz, Fogl, Bottyánszki, Nagy J., Buday. Csere: Torma, Tamás, Pajor. Edző: Oláh János. NYVSC: Bugyi, Gephardt, Veress, Horváth G., Pampuch, Dragichi. Csere: Pál, Zádor, Kuznyecov. Edző: Balázs István. Révai Zoltán (Új Kelet) 1. játszma: A játék elején, 5-5-ig egyik csapat sem tudott elhúzni. Mindkét gárda elsősorban a szélekről támadott Pampuch és Veress ütéseivel a vendégek 5-7-re alakították az eredményt. Ekkor Rácz „megszerválta” a gabonásokat, így röviddel később már 10-7-re a csepeliek vezettek. A játék végén Horváth Gézáék jól hajráztak, és nem engedtek több pontot a vendéglátóknak. 2. játszma: Ezúttal 6-6-ig haladt együtt a két csapat, amikor ismét Veress és Pampuch ütéseivel szereztek előnyt a nyíregyháziak. Meglepetésre a hazaiak Bottyánszkit és Ráczot is lecserélték és mezőnyben nagyon jól dolgoztak. Kiegyenlítették a játék állását, s 13-13 után kiegyenlítették a játszmaarányt is. 3. játszma: A csepeliek tovább folytatták a pontszerzést és 7-2-re, majd 9-3-ra elhúztak. Veress helyére Kuznyecov állt be, ekkor az NYVSC megkezdte a felzárkózást. Jó szervákkal valamint sáncokkal 9-7-re szépítettek. A házigazdák nem adták fel és 12-7-re -növelték előnyüket. A játékrész izgalmas hajrával fejeződött be: a gabonások 14-15-nél vezettek először, és végül megnyerték a szettet. 4. játszma: Úgy tűnt, innen már biztosan nyernek a vendégek, 1-8-ra, majd 2-12-re vezettek. A csepeliek ekkor megkezdték a felzárkózást, és 9-13-ra szépítettek. A mérkőzés hajrájában Horváth Géza volt középről többször is eredményes, ennek köszönhetően mind a játszmát, mind a mérkőzést megnyerték a vendégek. Bár a Nyíregyháza két kiválósága, Kuznyecov és Gephardt deréksérüléssel vállalta a játékot, Balázs István edző bízott a sikerben. Közepes színvonalú összecsapáson eleinte úgy festett: biztosan nyernek a vendégek. A csepeliek azonban nem adták egykönnyen a „skalpjukat”, s a második játszmától szorossá tették a meccset. Ez a győzelem - az alapszakaszból még hátralévő találkozók eredményétől függetlenül - a Szabolcs Gabona számára az ötödik helyet, továbbá az egyenesági bent- maradást jelenti. Oláh János: -Gratulálok a vendégeknek és sok sikert kívánok nekik. Balázs István:-Szó szerint ’’derekasan” küzdöttünk. Hokidöntő - nem! A Magyar Televízió Rt. elnöki titkársága arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Sárközy Tamás, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke közölte, a hokidöntő közvetítéséről az MJSZ nem köt szerződést az MTV-vel. „A Sport TV Kft. hétfői taggyűlése egyhangú határozattal elutasította a Magyar Jégkorong Szövetség azon kérését, hogy a két bajnoki döntő és kupadöntő közvetítésére az MTV-vel szerződést köthessen. A taggyűlés az ügyvezetőt arra hatalmazta fel, hogy e három mérkőzés közvetítésére a Duna TV-vel állapodjon meg. Az MJSZ ezt a döntést tudomásul vette, hiszen az MTV közvetítési ajánlata - különösen a műsor közvetítési ideje és időtartama tekintetében - jóval jobb volt a Duna TV lehetőségénél. Mivel az elmúlt három évben - a sajtóban olvasható rosszindulatú beállításokkal ellentétben- a Sport TV Kft rengeteget tett a magyar jégkorongsportért, tudomásul kellett vennünk partnereink álláspontját - közölte Sáiközy Tamás az MTV- vel. (MTI) I Habuczki utat tör magának... * Fotó: Racskó