Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-27 / 199. szám

Városlátogató 1996. augusztus 27., kedd UJ KELET Állattartó telepet építenek 1. — Nem kellett volna megszüntetni a kórházat. Leg­alább munkahelyük lett vol­na a dolgozóknak. Hogy mire használnám? Szerintem kór­háznak való az épület. 2. Munkával. Van földünk, kukoricát termesztünk. 3. Semmi. Ma eddig jó na­pom volt. közel 500 millióba került vol­na. A kormány nem tudott adni, ezért meghiúsult az üz­let. A megyei közgyűlés az épület eladására kiírt egy pá­lyázatot, amelyben az objek­tumot három részre bontották. Az első a kastély a kiszolgáló­épületekkel és a park egy ré­szével, a másik egy természet- védelmi terület külön értéke­sítendő, a harmadik tétel pe­dig egy kisholdnyi szántó. A pályázat benyújtásának határ­ideje szeptember 10. Azon fá­radozunk, hogy olyan jelent­kezőket találjunk, akik vala­milyen egészségügyi célra hasznosítanák a kastélyt. Gondolunk itt például nevelő- intézetre vagy szociális ott­honra. — Egy nevelőotthon nem éppen profithozó vállal­kozás! — Ez a baj. Vannak azért érdeklődők, hallottam példá­ul, több orvos gondolkodik, hogy összefognak, megve­szik, és vállalkozói alapon működő szociális otthont ren­deznek be. — Úgy is mondhatnánk, ma­gánszanatóriumot? — Igen. Azt sem tartom el­képzelhetetlennek, hogy kül­földi vásárló jelentkezik, mert Eladó a kastély Szabados József az Interneten keresztül is meg­hirdettük a pályázatot. — Olyan hír is szárnyra ka­pott, hogy kaszinó lesz a kas­télyból! — Erről nem tudok, de biz­tos, hogy minden alapot nél­külöz a híresztelés. Egy ilyen természetvédelmi területen nem lehet kaszinót csinálni. Idegenforgalmi célokra ellen­ben kiválóan lehetne haszno­sítani, ha be tudnánk kapcsol­ni az idegenforgalom orszá­gos vérkeringésébe. Fő cé­lunk az lenne, hogy munkát adjunk az egykor itt dolgo­zóknak. Az ajánlati összegek nagysága fontos szempont, de az is befolyással lesz a pályá­zatok elbírálásánál a döntés­re, hogy egészségüggyel kap­csolatos célja van-e a vásár­lónak, és hány embernek adna munkát. Bízunk benne, hogy szeptember végére döntés születik. Mindenképpen lép­nünk kell, mert az őrzés pénz­be kerül, télen pedig kényte­lenek leszünk fűteni, ami ha­vonta közel egymillió forin­tos kiadást jelent. Fél évszázados az A városközpontban mindenfelé ÁFÉSZ-emblémákat látni az üzleteken, a régi étterem kerítésén még olvas­ható a szlogen: Bármerre jársz, bármerre mész, ÁFÉSZ! Idén ünnepli ötvenéves fennálását a Baktaló- rántháza és Vidéke ÁFÉSZ, ez alkalomból kerestük fel Kincs Gézát, a szövetkezet elnökét. — Szeretnénk ezt a jubi­leumot méltóképpen meg­ünnepelni, kiemelten emlé­kezetessé tenni szövetkeze­ti tagságunknak, vásárló­inknak. Ennek a jubileum­nak a szellemében rendez­zük az egyébként is minden évben megtartott Őszi Szö­vetkezeti Hetek rendez­vénysorozatot. Több szállí­tópartnerünkkel közösen árubemutatókat, kiállításo­kat, akciós vásárokat szerve­zünk, tagjaink részére pedig kedvezményes akciókat tar­tunk. A rendezvénysorozat színvonalára stabil gazdasá­gi és pénzügyi hátterünk a biztosíték. Büszkén mondhatjuk, hogy sikerült eredményesen átvé­Csendes arcát mutatta a város a meleg, fülledt au­gusztusi délutánon, amikor a következő kérdéseket tettük fel a járókelőknek: 1. A budapesti jelentkezők visszaléptek, ezért újra szabad a vásár a kastélyra. Ön mire használná a volt tüdőszanatórium épületét? 2. Mivel töltötte az ünnep négy napját? 3. Mi rontotta el a kedvét a mai napon? Népszerű és korszerű iskola A körzet egyik legnagyobb kö­zépiskolájává nőtte ki magát a ta­valy összevont Vay Ádám Gim­názium és Szakképző Iskola. Az intézmény épületei a város két pontján helyezkednek el. Idén ösz- szesen 11 nappali tagozatos osz­tályt indítanak. A sima gimnázi­umi mellett két közbiztonsági sza­kosításé osztályba is beiratkozhat­tak a gyerekek. Utóbbiak—akár­csak a világbanki program szerin­ti, PHARE-támogatású mezőgaz­dasági orientációjú, szakközépis­kolai osztály—szakmai alapkép­zést nyújtanak az érettségi mellé. Az érettségi a végcélja annak az osztálynak, amely 2 éves in­tenzív gimnáziumi képzést ad szakmunkásoknak. Ezeken kívül indul három hagyományos me­zőgazdasági gépész szakmun­kásképző, két gazdasszony- és egy gazdaképző osztály. Szeptember elsejétől javulhat a közérzetük a gimnáziumban tanulóknak és dolgozóknak, mert több mint egy évtizedes, rekonst­rukció nélküli használat után fel­újították az épületet, és elvégez­ték a szükséges karbantartási munkákat. A mezőgazdasági szakmák oktatásának feltétel- rendszere is javul, állattartó tele­pet építenek, a kertészetet pedig bővítik. Az iskola 232 hektárnyi földjéből 1,5 hektár kertészet, 3 hektár gyümölcsös, ide almafá­kat telepítettek, a maradék terü­let nagy részén pedig a homoki adottságoknak megfelelően ka­lászosokat, kukoricát és csillag­fürtöt termesztenek. Az összes földterületből 22 hektár öntözött! A PHARE-támogatásnak kö­szönhetően új, 12 millió forintos beruházásból korszerű gépekkel felszerelt számítógépterem vár­ja ősszel a diákokat. Tantermi és kollégiumi helyhiánnyal küzde­nek, a bővítésre pályázatokkal próbálnak pénzt szerezni. A cikk készítésének napján 703 nappali és közel 150 levelező tagozatos diákot tartottak nyilván. A szám napról napra változhat, hiszen ál­landóan érdeklődnek, van-e még felvétel a különböző osztályok­ba. Az iskola két kollégiumában 520 diák lakik. Levelező gimnáziumi képzé­sük a jelentkezők számától füg­gően legalább egy osztállyal in­dul évente. Foglalkoznak az isko­lában munkaerő-piaci képzéssel is, jelenleg cigány kisebbségi pol­gároknak tartanak két tanfolya­mot. Ezüstkoszorús gazdatanfo- lyamot, és szeptemberben érett­ségizetteknek számítógép-kezelő és szoftverüzemeltető tanfolya­mot szerveznek. Összegezve: az iskola sokoldalú, korszerű és nép­szerű intézmény. Ünnepélyes tan­évnyitója szeptember elsején lesz. Visszalépett az üzlettől a fővárosi önkormányzat, mégsem veszi meg a baktalórántházi volt tüdősza- natóríum épületét. A Jósa András Magyei Kórház Baktalórántházi Tüdőszanatóriuma néven számon tartott intézmény több mint 30 évig fogadta a betege­ket, míg 1995 januárjában be nem zárták. Ez nemcsak a gyógyulni vágyókat, hanem a szanatórium 86 dol­gozóját is súlyosan érintette, akiknek egy részét ez­zel munkanélküliségre kárhoztatták. Az épület és a park tulajdon­jogát a megyei kórház átadta a megyei önkormányzatnak, az pedig eladási szándékkal le­hetséges vásárlók után kutat, így került a képbe a fővárosi önkormányzat, mely az egyhá­zi ingatlanként visszaadott máriapócsi szellemi fogyaté­kosok otthonát szerette volna ide áttelepíteni. A vevőjelölt visszakozott. Az okokról és a további terveikről kérdeztük Szabados Józsefet, a megyei közgyűlés tagját. — Anyagi okok miatt lép­tek vissza. A vételára 200 mil­lió forint, és ehhez még a kor­mánytól igényeltek 270 mil­liót felújításra. Összesen tehát ból, és még nem volt igazi, jó meleg. Magánszanatórium az Internettel Bökönyiné Nlajlák Mónika 1. — Szerintem elfekvő­nek vagy öregek otthonának lenne alkalmas, esetleg be­teg gyerekek elhelyézésére. Jó lenne szociális othonnak vagy valamilyen gondozó­intézménynek, de a fertő­zésveszély miatt nem tü­dőbetegeknek, illetve tbc- seknek. 2. Pihenéssel, kirándu- 3. Néhány kellemetlen ven­lással. dég megjelenése. Albert Zoltánná 1. — Azt hiszem, öregek otthonának nagyon jó lenne. Szép a park, gyönyörű a kör­nyezet, gondolom, nagyon jól éreznék itt magukat az idős emberek. 2. — Nem voltunk sehol, otthon végeztük a munkánkat. Befőztünk, eltelt az idő a házimunkával és pihenget- tünk. 3. —Talán a borongós idő. Lassan kimegyünk a nyár­Frendrlk Károly Baktalórántháza Hírek Augusztus 20-án a Regio­nális Oktatási Központban megnyitották a II. Művészte­lep kiállítását, majd sportren­dezvényekkel tették színe­sebbé a szervezők az ünne­pet. Kerékpárversenyt és a strandon úszóversenyt ren­deztek, a millecentenárium jegyében pedig a honfoglalás témaköréhez kapcsolódó szellemi totóra nevezhettek az érdeklődők. Az úszó ver­senyen a női mezőnyben Kiss Éva, a férfiaknál Szabó Ró­bert, a kerékpárversenyen pedig Iványi István és Szo- boszlai Rita bizonyult a leg­jobbnak. A nemzeti ünnepen Baktalórántházát testvérvá­rosa, Gyergyócsomafalva ve­zetősége is megtisztelte jelen­létével. Jövő év március 15- én, Baktalórántháza várossá nyilvánításának évfordulóján írásba is foglalják a testvér- városi viszonyt. A napokban zajlik a dön­tés az iskolakezdési segély odaítéléséről. A városban az önkormányzaton kívül a Baktalórántházáért Alapít­vány is segíti az iskoláskorú gyerekeket. Az óvodások az alapítványtól 1500 forintot kapnak, az önkormányzat pe­dig egy összegben 150 ezer' forinttal támogatta az óvodát. Az általános iskolások füzet­csomagot és könyvet kapnak az önkormányzattól, valamint 1500 forintot az alapítványtól, a közép- és felsőfokú oktatási intézmények nappali tagoza­tán tanulók pedig az önkor­mányzattól és az alapítvány­tól egyaránt 2000 forint tá­mogatásban részesülnek. Ezentúl, ha tanulmányi ered­ményük négyes átlagnál jobb, még ezer forint jár nekik. Szabálysértési eljárást indí­tott az önkormányzat azok el­len, akik nem olttatták be ku­tyájukat: az oltatlan ebek ki­lövéséről hatóságilag intéz­kednek. Az oldalt írta: Dojcsak Tibor ÁFÉSZ szelni a rendszerváltás után kialakult bizonytalan gaz­dasági körülményeket, tal­pon maradtunk, és ha las­san is, de elindultunk a gaz­dasági növekedés útján. Ezt bizonyítják az 1996. első fél­éves gazdasági mutatóink, a COOP-üzletlánc bővítésé­vel megfelelő alapot terem­tettünk a lakosság színvona­las áruellátására. Bátran vállaljuk a kihívást, az előbb- utóbb, reméljük, egyenlő piaci versenyben, és tovább­ra is meghatározó szerepet akarunk betölteni vala­mennyi településünkön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom