Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-09 / 159. szám
16 1996. július 9., kedd Lapzárta mm 5'VU J KELET Kábel bábéi Taligás Ildikó (Új Kelet) Bizonyára sokan észrevették, hogy július 1-jétől változások történtek a kábelhálózatot üzemeltető program- csomagjaikban. A kínálatban megjelentek a BBC szórakoztató műsorai, a Duna TV pedig átkerült az I-es, a szlovák 2 pedig a Il-es csomag csatornáira. Ennek okairól, a várható fejlesztésekről beszélgettünk a Nyíregyházi Kábelkommunikációs Kft. marketingmenedzserével, Bojtor Gyulával. — A médiatörvény írta elő minden kábelvállalatnak, hogy a Duna TV műsorát az I. csomagban kell szerepeltetni. A szlovák adás helyére tudtuk csak berakni, így azt kénytelenek voltunk a II. csomagba áthelyezni. Pontos helyét a Kábelkom információs csatorna folyamatosan közli. A másik újdonság a BBC, melynek nemsokára a kódolt műsorait is sugározni fogjuk. Hamarosan ismét beindul a fiatalok körében igen népszerű TOP TV, a III. csomagba bekerül majd a TV3 és az A3, ezek egyelőre csak Budapest környékén foghatók. Tárgyalunk a Szív TV- vel az adásidő 8 órára való bővítéséről, ennek tulajdonképpen már csak technikai akadályai vannak. —Ezenkívül számíthatunk még valamilyen újdonságra? Milyen további fejlesztéseket terveznek? — Júniusban országos felmérés kezdődött, megyénkben is sok embert kérdeztünk meg televíziózási szokásaikról. Szeptemberre várhatóan befejeződik a kérdőívek adatainak feldolgozása. Az eredmények ismeretében képesek leszünk a helyi igényeket is jobban figyelembe venni, ehhez igazíthatjuk további elképzeléseinket. —Változnak a térítési díjak? — Ebben az évben valószínűleg nem, de sajnos úgy tűnik, jövőre elkerülhetetlen lesz. A médiatörvény ugyanis azt is megszabja, hogy januártól minden egyes műholdas adással külön kell szerződést kötnünk, s ez bizony várhatóan sokba kerül majd. Arra fogunk törekedni, hogy minél kevésbé érintse mindez előfizetőinket, s az esetleges díjemelkedés a lehető legkisebb mértékű legyen. Nem csalás... csak ámítás. Nem Csonka Róbert fotós kollégánk varázsolta a képre a hatalmas sörösüveget, hanem a hétvégi beregsurányi eseményen csalogatták az emberes butéliával sörivásra az eltikkadt látogatókat... Kimaradás Kállóban Egy bosszús olvasónk : telefonált tegnap délután : szerkesztőségünkbe, [ hogy hibabejelentésére a j Tiszántúli Aramszolgál- j tató szakemberei nem j intézkedtek megfele- j lően. Történt ugyanis, I Nagykállóban, a Bátho- 1 ry út 135—137. előtt az J erős szél miatt felakadt az elektromos vezeték a j faágakra és időnként kimarad az áram. A hibaelhárítók mégsem tesznek semmit. Utánajártunk a kérdésnek, és áz ügyeletes diszpécsertől megtudtuk, hogy a meghibásodást nem a diófák okozták. A délután folyamán több alkalommal is néhány másodperces áramkimaradás volt Nyíregyháza és I Nagykálló között, va- I lószínűleg a viharos szél miatt. A meteorológiai állomás még későbbre jósolta a szélvihart, ezért a TITÁSZ J szakemberei nem fog- I tak hozzá a gallyazás- \ hoz. (Ezt majd egy nyu- godtabb időszakban i végzik el.) Délután fél 1 hatra a hiba magától | megszűnt, így kedves j olvasónk is megnyugod- ! hatott. Középfokú szakképesítést adó BECSÖSTANFOLYAMOT indít a debteceni Kötesey Művelődési Központ festmény, műtárgy, bútor, ékszer sárányokkaL (lóía-hetiegyata-Sóía) Mezes: TeL 52/413-802 v. 52/413-977/105 Amerikai gyártású készítmények és táplálékkiegészítők a START Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, István utcai Kisáruházában — koleszterincsökkentők — ízületi és csonterősítők — allergia elleni szerek — sejtregenerálók — méregtelenítő készítmények — multivitaminok — emésztést segítők — gyermekvitaminok Kedvező árak mellett viszonteladók figyelmébe is ajánljuk. Keresse a START Kisáruház gyógynövény részlegén Nyíregyháza, István u. 2. sz. alatt. Telefon: 42/411-433/2048 m. Vitt ff:] Sötét pillanatok A támadók is gyerekek Fullajtár A. (Új Kelet) Az utóbbi időben egyre többször előfordul, hogy gyerekeket rabolnak ki, és vannak esetek, amikor a támadók is gyerekkornak. Egy ilyen eset történt a vásárosnaményi meleg vizű termálstrandon is. Egy 13 éves naményi tanulófiút a fürdő területén ketten megtámadtak, és tőle 300 forint készpénzt és egy karórát elvettek. A feljelentés után röviddel kiderült, hogy a bűn- cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható//. Gábori 14) budapesti és D. Attila (15) olcsvai tanuló. A vizsgálat során kiderült, hogy ketten erőszakkal lefogták a sértettet és a karóráját egy harmadik társuk, L. Róbert (13) olcsvai lakos elvette. Később a 300 forintot visszaadták. Alaposan kifosztottak Nyíregyházán, aTomácos úton egy lakást. Az eddigi adatok szerint műszaki cikkeket, ruhaneműt és készpénzt szedtek össze az ismeretlen tolvajok, majd a lakás garázsából „valószínűleg” a könnyebb szállítás miatt megfújták a Lada személy- gépkocsit is. A tulajdonos kára összesen i millió 200 ezer forint. A kisvárdai rendőrkapitányság eljárást indított Sz. Józsefi 41) papi és V. Gábor (25) szabolcsveresmarti lakosok ellen. A két férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy Papon, a Kossuth utcán valamin összevesztek egy 28 éves helyi férfival, akit alaposan helybenhagytak. A sértett a verés és mgdosás következtében nyolc napon túl gyógyuló életveszélyes sérüléseket szenvedett. Sz. Józsefet őrizetbe vették. A Hajdú Bereg takarmányt gyártó kft. képviselőjének feljelentése alapján sikkasztás vétségének alapos gyanúja miatt a rendőrség vizsgálatot indított egy szabolcsveresmarti, egy balsai, egy fülpösdaróci, egy nyírgyulaji, egy nyírbog- dányi, egy aranyosapáti és egy tiszanagyfalusi vállalkozó ellen, akik a feljelentővel keverékta- karmány-értékesítési szerződést kötöttek, majd a takarmány értékesítéséből befolyt összegekből 60—280 ezer forintig terjedő összeget elsikkasztottak, így összesen a kft.-nek több mint egymillió forintos kárt okoztak. \ Az Qi Kelet értékesítésére, nyári munkára diákokat keresünk. 16 évesnél idősebbek jeíntkezéséf vaijil, bpárusításltapasztalattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet július 15-én, hétfőn reggel 8 és 9 óra között Simon Gézánénál Nyíregyházán, az Árok utca 15. sz. alatt a Nyírségi Nyomdában. ŐMs an ÄäRJEL í vi •I ~ maximum ■HHLÁmAémILííI 19 8 ÉTI m a A hajnali óráktól kezdődően nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Felhőátvonulások várhatók, elszórtan eső, zápor alakulhat ki. Az erős északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. SZALAGFÜGGÖnÍ^ liAPELLENZŐK, HARMÓNIKAAJTÓ, RELUXA A gyártótól 1 év garanciával v 310-435 » 402-650 n >^Tólti Katalin vállalkozó, Nytiáza, Kiss Ernő u. 40./ Tapolcai Zoltán Kedd hírügyeletes: Sikli Tímea Valuta MNB középárfolyamok ‘ 'V Angol font 239,19 Ausztrál dollár 122,20 Belga frank (100) 488,88 Dán korona 26,12 Finn márka 32,96 Francia frank 29,76 Görög drachma (100) 64,14 Holland forint 89,72 ír font 245,32 Japán yen (100) 138,61 Kanadai dollár 112,42 Kuvaiti dinár 512,66 Német márka 100,63 Norvég korona 23,59 Olasz líra (1000) 100,35 Osztrák schilling 14,30 Portugál escudo (100) 97,86 Spanyol peseta (100) 119,70 Svájci frank 121,68 Svéd korona 23,05 USA-dollár 153,90 ECU 190,99 Adásszünet Az Antenna Hungária Rt. adókarbantartási munkái miatt július 11-én, csütörtökön 12 és 16 óra között nem sugároz műsort a kabhegyi, az ózdi, a szentesi, a fehérgyarmati és a szegedi tévéadón. Ugyancsak karbantartás miatt lesz adásszünet ebben az időpontban Kabhegy, Szentes, Szeged és Debrecen térségében az URH-rádióadók műsorában is. A műsorszóró kéri a lakosság türelmét és megértését. Július 9., kedd A nap kel: 4 óra 58 perckor, nyugszik: 20 óra 41 perckor. A hold kel: 0 óra 48 perckor, nyugszik: 14 óra 55 perckor. Mottó: „Mily jó biztos partról nézni, amint a vihartól / Zajló tenger habjaiban más küzd a veszéllyel". (Lucretius) Lukrécia napja. A latin Lucretius nemzetsegnévből származik, amely viszont a lucrum, nyereség jelentésű szóból ered. A névnek eredetileg volt férfi alakja is, a magyarba azonban ez nem került át, a női viselőinek tehát azt jelenti: megnyerő. Ma Előd, Janka és Veronika nevű ismerőseinket is köszöntsük! Mai évfordulóink Ötszázötven éve hunyt el JAN VAN EYCK holland festő. Előbb Hágában, Bajor Lajos, majd Jó Fülöp burgundi herceg udvari festője volt, ura megbízásából Portugáliában is járt, hogy megfesse a herceg menyasszonyának arcképét. Bátyja, Hubert szintén festő volt, ezért a két testvér munkáit nehéz elkülöníteni egymástól. Abban az időben a festők még nem nagyon szignálták képeiket, így a „Genti oltáraként ismert Bárány imádása című fő művük szerzősége is kérdéses. Pedig azonosításuk azért is fontos, mert Janban a németalföldi festészet megalapítóját tisztelik, sőt, sokáig őt tartották az olajfestés feltalálójának is. Ez utóbbi nem igaz, bár kétségtelen, hogy ő volt e technika egyik legkorábbi mestere. Úttörője volt viszont a tájképfestészetnek, ő készítette az első tengeri tájképeket Európában, s fényeffektusai is sokáig mintául szolgáltak. Számos híres képet festett, az Amolfini házaspár című művét szinte mindenki ismeri. Nagy hatással volt a fla- mand festészet fejlődésére, ő volt az „arany évszázad” előhírnöke. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 40. születésnapját TOM HANKS, amerikai színész. Színházban, Shakespeare- darabokban kezdte pályafutását, a Két veronai nemes című színműben figyeltek fel rá a filmesek. A Legénybűcsú című filmben hívta fel magára a figyelmet, majd Darryl Hannah partnereként a Csobbanásban aratta első igazi sikerét. Ezután főként vígjátéki szerepeket kapott, játszott például a Magas barna férfi felemás cipőben és az Egyik kopó, másik eb című filmben, s általában remekelt, a Segítség, felnőttem című filmben nyújtott alakításáért Oscarra is jelölték. Az aranyszobrocskát azonban drámai szerepformálásáért, a Philadelphiáért kapta. Mármint az elsőt, mert rá egy évre, tavaly ismét őt tüntették ki vele, ezúttal a Forrest Gump című filmben nyújtott alakításáért. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Lapigazgató: Hajdú István Főszerkesztő: Kézy Béla Belpolitikai szerkesztő: Tapolcai Zoltán Gazdaságpolitikai szerkesztő: Kanda Ferenc Kulturális szerkesztő: F. Sípos József Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 437-012 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában, Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., teléfon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafíkák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. ISSN 1217-9914