Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9

1996-03-13 / 62. szám

16 1996. március 13., szerda Lapzárta ■ ... ls^SS5 UJ KELET A metszésről A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Nyíregy­házi Mezőgazdasági Szak­osztálya, a Magyarok Világ- szövetsége helyi szervezete, a TESZ, a Westsik Vilmos és a Humanitás Népfőiskola, valamint a Kertbarát és Biokultúra Klubok a kör­nyezetbarát kertészeti ter­melésről szóló hagyomá­nyos szabadegyetemi elő­adásainak keretében márci­us 19-én, kedden szőlő­metszési bemutatót tartanak Kőhegyi Imre kertjében. Az érdeklődők a buszpályaud­varon a 10-es kocsiállásból 13 óra 30 perckor induló autóbuszra szíveskedjenek felszállni, és a nyírjesi elága­zásnál szánjanak le. Előadóest Hazáról, kötődésekről, dolgainkról a világban és a tiszta emberségbe vetett hitről beszél majd nézőihez Pregitzer Fruzsina színmű­vésznő március 28-án, este hét órakor a Krúdy Kama­raszínpadon Uram! Nem lát­ta Magyarországot? című önálló előadóestjén. Színhá­zunk közismert művésznője önmaga szerkesztette az iro­dalmi est anyagát Karinthy Frigyes, Ady Endre, József Attila, Lázár Ervin, Re- ményik Sándor és Radnóti Miklós verseiből, melyek gondolati anyagát Ancsel Éva és a népdalok foglalják majd méltó hangulati keret­be. Koncert A szokásos péntek esti élőzenés programok kereté­ben a Ladánybene 27 elne­vezésű reaggezenekar kon­certezik március 15-én este fél 10-től Nyíregyházán a Bahnhof Klubban, a Bethlen Gábor utca 24. szám alatt. Teljes látószögű optika Körpanorámás látvány Kalocsai István kutatómérnök és találmányai Munkatársunktól A világ csodáinak, a soha vissza nem térő, egyedi pilla­natok, események rögzítésének vágya gyakorlailag egyidős az emberiséggel. Az ősember bar- langfalra, az ókor embere épültbelsőre, kupolára festette, véste álmait, a megtörtént vagy az elképzelt eseményeket. A valósághűség a fotózással és a térhatású hologramokkal csú­csosodott ki. A fotósok régi álma volt, hogy kitörhessenek a papírlap kétdimenziós^ szűk látószögű világából. Előbb lét­rehozták a 180 fokos látószö­gű „halszem” optikát, s nem olyan rég megszületett a 360 fokos, körbelátó prizma, s vele együtt a kobjektív, a körkame­ra, a gyűrűkép, a körfilm és -mozi. Megálmodója Kalocsai István nyíregyházi kutatómér­nök volt, aki tegnap mutatta be azt a találmányát, amivel részt vesz a budapesti Genius ’96 Találmányok és Újdonságok Nemzetközi Kiállításán. A készülék lelke az úgyne­vezett kobjektív, egy precízió­sán csiszolt prizmagyűrű, ami leginkább a fánk alakjához ha­sonlítható, de a palástja befelé görbül. Ennek tartója szabvá­nyos csatlakozó segítségével a fényképezőgép objektívéhez rögzíthető. E technikai csodá­val felszerelt fényképezőgéppel ugyanúgy lehet dolgozni, mint hagyományos esetben, csupán a gépnek függőleges helyzet­ben kell állnia, hogy a lencse „körbeláthasson”. A közvetített kép a filmkocka síkjában tor­zított gyűrűképként jelenik meg, a főtéma pedig középen, normál állásban, torzításmente­sen látható. Az előhívott fotó ugyan­olyan, mint az objektívkép, aminek a láthatóvá tételéhez egy, a fotólencsével ellentétes palástgörbületű prizmagyűrű szükséges. Az ezen átvetített kép egy hengerpalástra vetül, amin belül elhelyezkedve gyö­nyörködhetünk az élethű, kör­panorámás látványban, példá­ul a Feszty-körképben. Mikortól űzetünk emelt áramdíjat? A villamos energia árának megváltozásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat Deák Zoltán, a Titász Rt. nyíregy­házi kirendeltségének veze­tője az alábbiakban foglalta össze számunkra: — Felhívjuk a lakossági és közösségi díjszabással véte­lező fogyasztóink figyelmét arra, hogy az emelt áramdíjat első alkalommal az áprilisban leolvasott, májusban fize­tendő fogyasztás számlázásá­nál alkalmazzuk. Díjbesze­dőink és szerelőink megkísér­lik leolvasni az összes vil­lanyórát, kérjük, segítsék dol­gozóink munkáját. Az üdülőkben, garázsok­ban, tartósan zárt helyen lévő órák állását szíveskedjenek közölni telefonon vagy levél­ben március 18-áig a terüle­tileg illetékes kirendeltsé­günkkel. Amennyiben márciusi leol­vasott vagy közölt mérőállás nem áll rendelkezésünkre, úgy a számlát becsléssel ké­szítjük el. A tényleges fo­gyasztási adatokat az áprilisi leolvasást követően ellen­őrizni fogjuk, visszaélés ese­tén az árkülönbözetet kiszám­lázzuk. Megértésüket kö­szönjük. I jfow'T' / Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Szitaüzeme- reklámtárgyak feliratozása- pólókra, textíliákra ábrák, feliratok készítése- lógók, jelképek, emblémák öt színben Ön elképzeli, mi megtervezzük, elkészítjük kis darabszámban, nagyobb méretben is. Forduljon hozzánk bizalommal! Önt is várjuk: Nyírségi Nyomda Üzem, Árok u. 15. Telefon: 437-007 %% Sötét pillanatok Maroklőfegyver a zsebben Lőfegyverrel való vissza­élés bűntette miatt indított a rendőrség vizsgálatot R. Ist­ván (45) kántorjánosi lakos ellen. A férfit hétfőn hajnal­ban igazoltatták a rendőrök Máriapócson, a Feketebárány vendégfogadóban. Nem alaptalanul, mert kiderült, hogy engedély nélkül magá­nál tartott egy KÉS 4 gyárt­mányú forgótárcsás marok- lőfegyvert a hozzá tartozó 16 darab 9 milliméteres lőszer­rel. Még emlékszünk rá, hogy a vonatdobálók milyen tragé­diát okoztak pár hónappal ezelőtt. Azóta csend volt, nem volt ilyen jellegű bűn- cselekmény. Most ismét tör­tént egy eset, szerencsére sze­mélyi sérülés nélkül. Márci­us 10-énaNyíradony—Nyír- gelse között közlekedő vona­tot 15 óra 35 perckor dobál­ták meg ismeretlen garázda személyek Nyímihálydinál. Utast a kövek nem találtak el, de a szerelvény ablaka betört. Ezzel még nem elégedtek meg a dobálok, mert ugyan­ott 17 óra 50 perckor egy másik vonatot is kőzápor alá vettek. Az eredmény itt is ab­laktörés volt. Orvvadászok jártak Bot­palád határában. Egy őzet el­vittek, miután elejtették, míg további három állatot csak megkíséreltek csapdába ejte­ni, azonban nem sikerült ne­kik, mert egy hivatásos va­dász megzavarta őket. Az okozott kár így is eléri a 400 ezer forintot. Súlyos testi sértés bűntette miatt indult vizsgálat egy aja­ki fiatalasszony ellen. Mint kiderült, a harcias nőszemély hajba kapott anyósával, akit puszta kézzel alaposan elka­lapált. Az anyós nyolc napon túl gyógyuló ujjtöréssel úsz­ta meg a rokoni összecsapást, hogy mi volt a két nő párhar­cának indítéka, egyelőre nem derült ki. A diszkókban elég gyak­ran csattannak pofonok a fi­atalok között. Ez történt Nyír­telken is, egy 32 éves férfit úgy helyben hagytak, hogy nyolc napon túl gyógyuló sé­rüléseket szenvedett. Hason­ló eset történt Nyíregyházán, a Doors diszkóban is. Ott egy 19 éves fiatalembert vertek el, aki szintén súlyos sérülé­sekkel távozott a mulatság­ból. Nyíregyháza-Oroson be­törtek egy kerékpárüzletbe, és onnan számítógépet loptak el nyomtatóval együtt, de ma­gukkal vittek 4 darab kétke­rekű járművet is. A tulajdo­nos kára eléri a 250 ezer fo­rintot. Még nem tudni, hogy ugyanazok a személyek-e, de Nyíregyházán, a Vasvári Pál úton lévő kerékpárüzletbe is „benéztek” a zsiványok és 15 ezer forint értékben vittek el alkatrészeket. 0 Sokfelé várható havazás, szerdán délkeleten havas eső, eső is \ kialakulhat. A gyakran élénk keleti szelet eleinte még erős lökések \ kísérhetik. A hőmérsékleti minimum 0, -5 fok között alakul. A hőmérsékleti maximum délen 5, északkeleten 0 fok körül várható. L. ___________ Re luxa-redőny, szalagíüggóny, hamónikaajlók. :ia idő: 1 év. Tóth Katalin • Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. «(42)402-650,310-435 0 0,0000 DÄRIUM A mai szám szerkesztője: Tapolcai Zoltán szerdai hírügyeletes: V ri Mariann Valuta MNB középárfolyamok Angol font 222,74 Ausztrál dollár 112,41 Belga frank (100) 479,36 Dán korona 25,53 Finn márka 31,75 Francia frank 28,80 Görög drachma (100) 60,30 Holland forint 88,06 ír font 228,96 Japán yen (100) 138,48 Kanadai dollár 107,12 Kuvaiti dinár 488,67 Német márka 98,56 Norvég korona 22,68 Olasz líra (1000) 93,60 Osztrák schilling 14,01 Portugál escudo (100) 95,31 Spanyol peseta (100) 117,27 Svájci frank 121,54 Svéd korona 21,38 USA-dollár 146,21 Tanácsadás Ingyenes pszichológiai ta­nácsadást indít március 18- án 17 órától a Nemzeti Kul­turális Alap támogatásával Nyíregyházán a Jósavárosi Művelődési Ház. Április végéig hétfő délutánonként öt órától várják az érdeklő­dőket. 1996. március 13., szerda A nap kel: 5 óra 59 perckor nyug­szik: 17 óra 48 perckor A hold kel: 1 óra 33 perckor nyugszik: 11 óra 3 perckor Mottó: „Mi a siker titka? A tudat ­■ lanság és az önbizalom." (Mark lg Twain) KRISZTIÁN és AJTONY napja. '£ A Krisztián görög, illetve latin ere- B detű, jelentése pedig Krisztushoz tar- 9 tozó, azaza keresztény. Az Ajtony jl török eredetű ősmagyar név, jelenté­■ se: arany. Az Ajtony nemzetség Szent ■ István korának egyik legtekintélye- 8 sebb családja volt. Ma Ida, Solt. Sza­■ bin és Zoltán nevű ismerőseinket is » köszöntsük, már persze ha ma ünne­pelnek. Mai évfordulóink! Kétszázötvenöt éve született //. JÓZSEF magyar király és német-ró- mai császár. Mária Terézia lég­ii idősebb fia volt, s már fiatalon részt fi vett az államéletben. 1780-ban lépett ra trónra, s az első perctől kezdve a fel- 8 világosuk abszolutizmus szellemé- || ben, az egységes állam megteremté- ■k séért munkálkodott. Átfogó reform- politikáját nevezték jozefinizmusnak. ■ Országgyűlést azonban nem hívott H össze, rendeleti.úton kormányzott, s g ezzel rengeteg ellenséget szerzett. Uralkodásának 3000 napja alatt 6000 rendeletét adott ki, óriási munkabírá­sú ember volt, csak az államügyek­nek élt, és környezetétől is ezt köve­telte meg. Mivel nem koronáztatta meg magát, „kalapos királyinak ne­vezték. Nagy formátumú uralkodó­ként, jó királyként maradt meg sokak emlékezetében. Ellenségei végül is célt értek, József a halálos ágyán ' kénytelen volt — a türelmi rendelet v és jobbágyrendelet kivételével — re- . formintézkedéseit visszavonni. Száztizenöt éve született KISS LAJOS régész, művészettörténész és szociológus. Tudományos tevékeny­sége során főként a népélet apró moz­zanatait kutatta, fő műve A szegény ember élete, A szegény asszony éle­te és a Vásárhelyi hétköznapok. Hosszú évekig dolgozott megyénk­ben, a Nyíregyházi Jósa András Mú­zeum munkatársa, majd igazgatója -k volt, s az ö kezdeményezésére indult meg a múzeum néprajzi anyagának ; bővítése. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 65. születésnapját SEREGÉLY ISTVÁN egri érsek. Egyházi szolgálatát Vas megyében kezdte, 1987-ben lett egri érsek, de tevékenységének jelentősége messze túlmutatott egyházmegyéje határain, ezt elismerve 1990-ben őt választot- ták a Magyar Katolikus Püspöki Kar :•* elnökévé. Nagy megtiszteltetés volt ^ ez, hiszen korábban e tisztet a min- - denkori esztergomi érsek töltötte be. A püspöki kar élén is megállta a he- fj lyét, pedig a rendszerváltozás idő- gl szakában sok, korábban nem ismert ' feladatot kellett megoldania. Társai is ; megelégedéssel nyugtázták fáradozá- ; ■-! sait, hiszen mandátumát tavaly újabb öt évre meghosszabbították. Áz ő ré- vén így évek óta Esztergom mellett Eger a magyar katolikus hitélet B legfőbb központja. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sípos József, Tapolcai Zoltán Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 437-012 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában, Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfía u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. ElőFizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk. írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. ISSN 1217-9914

Next

/
Oldalképek
Tartalom