Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-23 / 145. szám
101995. június 23., péntek Sport UJ KELET Atlétika Vigyázz! Kész! Rajt! — Abszolút a sűrűjében vagyunk a dolgoknak — fogalmazott Orendi Mihály szervező csütörtökön, a Városi Stadion konferencia-termében megtartott sajtótájékoztatón. Az idézett mondat azt hivatott jelezni, hogy elérkezett az ifjúsági Eb egyik előversenye, az országos serdülő-ifi-junior bajnokság ideje, és ez természetesen az Eb közeledtét is jelzi (már csak 34 nap van az Éb-ig). A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy rekordszámú nevezés érkezett a viadalra, összesen 2062 atléta (1179 fiú és 883 lány, ez az Eb résztvevőinek a duplája) vesz majd részt a kis jóindulattal háromnaposnak nevezhető küzdelmeken. Már csak azért sem egészen háromnapos ez a verseny, mert például a nyitónapon, azaz ma, amikor a juniorversenyeket bonyolítják, csak délután öt órakor vonulnak ki az atléták a küzdőtérre. Ez természetesen tovább fokozza a rendezés nehézségét, ez alatt a rövid idő alatt 109 (!) bajnoki címet kell kiosztani a versenyzők között. Ebből a szempontból ennek a viadalnak a megrendezése még nagyobb kihívás, mint az Eb-jé. A rendezők rámutattak, hogy 700 serdülő atléta most fog először ilyen kaliberű viadalon részt venni, így hát a magyar atlétika szemszögéből sem mindegy, hogy milyen benyomásokat szereznek a sportolók a bajnokságon. Az atlétákra térve az is elhangzott, hogy vannak még magyarok, akik ezen a rendezvényen teljesíthetik az ifi Eb résztvételi szintjét. Eddig egyébként 28 magyar kvalifikálta magát az Eb-re, ők a magyar bajnokságon, versenyszerű körülmények között ismerkedhetnek az ifi Eb színhelyével. Orendi Mihály rámutatott, hogy az országos bajnokságok rendezési színvonala Magyarországon egyre silányabb, erre a nyíregyházi rendezők minden bizonnyal rácáfolnak majd. Ezúttal például, ellentétben a hazánkban bevett szokásokkal, a pályára menet és a kivonüláskor is kísérni fogják a versenyzőket. Ugyanakkor takarékossági szempontokat is figyelembe vesznek (vettek) a program kidolgozásakor (750 ezer forint a viadal költségvetése). A versenybírók még nem az Eb-formaruhában bíráskodnak majd, ezúttal szürke-fehér összeállítású szerelést öltenek. A stadion felszerelési, illetve felújító munkájáról megtudhattuk, hogy a nemrég megérkezett Dima sportszerek kicsomagolás alatt állnak, és jelen pillanatban egyértelműen az országban lévő legszínvonalasabb felszerelések. A célfotóépületet műszakilag átadták, a WC-rendszereket esztétikusán újjávarázsolták. A füves pálya renoválási munkálatait — csökkenteni kellett a pálya szintjét — világszínvonalú gépekkel két nap alatt elvégezték, 1600 négyzetméteres gyepfelületet cseréltek ki, 24 (!) billenős teherautó szállította el a helyszínről a kitermelt földet. A sajtótájékoztatón edzők is jelen voltak, ők számba vették esélyes atlétáikat. Minderről azonban részletesebben holnapi számunkban olvashatnak. —csiky— Diáksport Sikerek a Népstadionban A közelmúltban randevúztak egymással az ország legjobb 13- 14 év^s atléta lány és fiú versenyzői. Ugyanis Budapesten, a Népsadion atlétikai pályáján rendezték meg a diákolimpiái III. korcsoportos atlétikai országos döntőt. A fináléban szép Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sikerek születtek, mivel a versenyen három aranyérmet és sok értékes helyezést nyertek versenyzőink. Eredmények: diákolimpiái bajnokok: magasugrás: Garami Linda (159 cm) nyíregyházi 19. Sz. Alt. Isk. Testnevelője és edzője: Bakosiné Send Erika. súlylökés: Gyurján Tamás (15,76 m) Vasvári P. Gimn. Testnevelője: Szalka Géza, edzője: Kerekes László. 3x1000 m váltó: Nyírlugos (Lakatos, Greskó, Balogh). Edző és testnevelő: Kiss Zoltán. III. helyezést ért el: magasugrás: Bégány Petronella (154 cm) nyíregyházi Jókai Mór Ált. Isk. Test- nevelő: Körtvélyfályi Barna. V. helyezett: 400 m: Csehi Kálmán (55,8 mp) nyíregyházi 14. Sz. Ált. Isk. VI. helyezett: kislabdadobás: Sülyi Norbert (92,7 m) nyíregyházi Jókai Mór Ált. Isk. 4x100 m. leány váltócsapat: nyíregyházi 14. Sz. Ált. Isk. (53,2). VII. helyezett: 400 m: Sole: Mihály (56.7) nyíregyházi Jókai Mór Ált. Isk. VIII. helyezett: , Fiú öttusa: nyíregyházi Jókai Mór Ált. Isk. csapata (3588 pont). A megyéből az országos döntőn a nyíregyházi l'9. Sz., a 14.Sz., a Jókai Mór Általános Iskola és a Vasvári Pál Gimnázium, valamint a nyírlugosi általános iskola tanulói szerepeltek a legjobban. Triatlon versenyek minden szinten Nagyszabású triatlonversenyj rendeznek 1995. július 15-én Nyíregyháza—Sóstógyógyfürdőn. A verseny nyílt jellegű, bárki elindulhat rajta, a korosztályának megfelelő futamban. (A triatlon nehézségére való tekintettel ajánlatos felkészülni rá, és előtte felkeresni a sportorvost.) A három részből álló viadalt az Új Kelet is támogatja. Coca-Cola sprint távú verseny Távja: 700 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás, 5 kilométer futás. Rajtja: 11 órakor. Korcsoportok: ifjúsági: 79- 80-ban születetettek Junior A: ’75-76-ban sz, Junior B: ’77-78-ban sz, Felnőtt férfi: ’56-74-ben sz, felnőtt nő: ’66-74-ben sz , Senior férfi: ’56 előtt sz, senior nő: ’66 előtt sz, Összdíjazás: 150 ezer forint. Korcsoportonként és nemenként az 1-3. helyezett a Coca- Cola ajándékát nyeri. Az első ötven célba érkező színes emblémázott pólót kap. Konzol-Plusz diákverseny Távja: 200 méter úszás, 6 kilométer kerékpározás, 1500 méter futás. Rajtja: 13 órakor. Korcsoportok: Újonc: ’85, vagy előtte születettek, gyermek: ’83-84-ben sz serdülő: ’81 -82-ben sz, ifjúsági: ’79-80-ben sz. Díjazás: korcsoportonként és nemenként az első három helyezett tárgyjutalmat és pólót kap. Előnevezési díjak: a Coca-Cola Sprint távú versenyre 300 forint, a Konzol- Plusz diákversenyre száz forint. A nevezési díjakat a rendezők rózsaszín postautalványon kérik feladni július 10-ig, a következő címre: Gavallér Zsolt, 4400 Nyíregyháza, Dohány u. 17. II. 5/5. Információ: Czuczor Attila, 42-343-721-es telefonon. McDonald’s váltóverseny Három fős csapatverseny, ahol mindenkinek csak egy versenyszámot kell teljesítenie. Távja: 400 méter úszás, 6 kilométer kerékpározás, 1500 méter futás. Nevezhetnek: családi váltók korcsoportmegkötés nélkül, és baráti váltók a következő korcsoportokban. I. az összéletkor 40 év alatt van, II. az összéletkor 40-50 év között van, III. 50-60 év között, IV. 60-100 között, V. 100-999 között. Díjazás: baráti váltóknál csak a legjobbakat díjazzák, míg a családi váltóknál az összes csapatot. Nevezni a helyszínen lehet, csapatonként 300 forint. A gól vágó: Akit NB I-es szinten fizetnek Összességében jól sikerült az idényzárás a Tiszavasvári Alkaloida SE NB Il-es labdarúgócsapata számára. És persze nemcsak a csapatnak, hanem a játékosoknak is. Erdei Csabáért például állítólag addig versengett az NYFC és a Vasvári, amíg a csatár maradt jelenlegi klubjánál, de a két egyesület rivalizálásából „NB I-es szintű” fizetés kerekedett ki. Természetesen a pletykával kapcsolatban rákérdeztünk a vasvári vezetőkre, de ők határozottan cáfolták, hogy bármiféle egyezkedés is lezajlott volna köztük és a Nyíregyházi FC között. — Ha az egész évünk nem is jött össze, de remek tavaszt produkáltunk. Jól kijött a lépés, remekül együtt voltunk. Az igazolások valódi segítséget jelentettek, az újak hamar beilleszkedtek nem csak a pályán, hanem az öltözőben is. Az őszi gyengélkedésben az is szerepet játszott, hogy csak egyedül engem igazoltak — értékelte a szerdai levezető edzés előtt éves teljesítményüket Erdei Csaba. — Miért nem volt ősszel az önbizalmad? Tavasszal lőttél, indultál, együtt éltél a játékkal. Kívülről is látszott, mennyire felszabadultan játszol. Ehhez képest az ősz tömény szenvedés volt a számodra. Miért? — A rossz kezdés után elment mindannyiunk önbizalma. Hatvan ellen itthon az első fordulóban kikaptunk, majd futószalagon jöttek a vesztes mérkőzések. Nemcsak nekem ment el az önbizalmam, hanem a többieknek is... — ...aztán kiseső helyen zártátok az őszt, és ettől tavaszra úgy megjött a csapat önbizalma, hogy Pitács Gyuri két gólt berámolt a nemrég még válogatott Kosztának, aki a Hatvant erősítette. Majd megkezdte a csapat a gólgyártást, a diadalmenetet. Ugye, most viccelsz? — Az hülyeség, hogy azért lett önbizalmunk, mert szinte kilátástalan helyzetben vágtunk neki a tavasznak. Őszintén szólva, közülünk nem hitte el senki az öltözőben márciusban, hogy így fogunk majd a folytatásban szerepelni. Jött 4-5 új játékos, egészséges rivalizálás alakult ki. Nekem sokat jelentett az, hogy tudtam, bátran játszhatok, mert a hátsó alakzatban minden rendben van. így aztán megpróbálhatok cselezni, lőhetek huszonötről. Lőttem én gólt ősszel is, de annak nem volt látszatja, mert sok találatot kaptunk. Mi egy góllal nem nyerhettünk. Tavasszal volt értelme gólt lőni, nekem ezért jött vissza az önbizalmam. — Melyik a kedvenc posztod? — Leginkább a két ék mögött szeretek játszani, és mélységből indulni. Még az NYFC-nél Barcsa erőltette rám ezt a feladatot, amit végül is nagyon megszerettem. Jobban rá tudom így vinni a labdát a védőkre. Vasváriban éket játszok, ez is tetszik. — Állítólag Te vagy a megyében a legdrágább csatár, hiszen 4,5 millió forintot érsz. Milyen érzés? Valóban te vagy a legjobb szabolcsi csatár? — Számomra ez jó érzés. Azt nem tudom megítélni, hogy érek-e 4,5 millió forintot. Nagyképűség lenne kijelenteni azt, hogy én vagyok a megyében a legjobb. Igyekszem ezentúl is jól szerepelni a mérkőzéseken. Vannak rajtam kívül is jó futballisták Szabolcsban. — Mi szólt Vasvári mellett, hogy maradtál? — Nemcsak a bajnokság végén, hanem korábban is tárgyaltam Nyíregyházával. Már télen megkerestem őket, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem fog sikerülni a tavasz. Végül is azért maradtam Vasváriban, mert nagyon jó a csapatszellem és — megmondom őszintén — anyagilag is jobban jártam így. — Állítólag NB I-es szintű csatárként vagy megfizetve. Igaz ez? — Igaz, de erre most mit mondjak? — Sokakat meglepett, hogy visszavágysz Nyíregyházára, mert állítólag nem minden társaddal jöttél ki jól az öltözőben. Különösen a hangadók nem fogadtak el a megyeszékhelyen, mert köztudottan nem nyíregyházi vagy... Ráadásul a korábbi évek tapasztalatai alapján csak Vasváriban tudsz igazán játszani... — Ez így már régen nem igaz. Nyíregyházán először borzasztóan rossz közegbe kerültem, de két év elteltével kezdtem nagyon jól érezni magam. Azért jöttem el tavaly nyáron az NYFC-től, mert a vezetők nyíltan bevallották, hogy bizonytalan a helyzetünk. Jókor jött az Alkaloida ajánlata. — Hány évre szól a szerződésed? — Egyre írtam alá. A klubvezetés sem erőltette a hoszszabb időt. Ők is maximum két évre gondoltak. Ez az egy év nem jelent semmit, hiszen jövőre újra meghosszabbíthatjuk a szerződést a klub vezetőivel, ha úgy gondoljuk. — Miként szerepel majd a csapat a következő bajnokságban ? —.Nem szeretek jósolni. Azt örömmel hallottam a vezetőktől, hogy újabb 4 játékos igazol hozzánk. Nagyon jó, hogy együtt van a csapat, de frissítésre mindig szükség van. — Ebben azért az is benne van, hogy csatárt is hoz a vezetőség nem csak hátvédeket, középpályásokat. Mert tavasszal csak a hátsó alakzatban volt igazi rivalizálás, hiszen a mester által lassabbnak tartott Szilágyi idegenbeli pályára lépésének veszélye sem téged, sem pedig Pitácsot nem fenyegette. Egyértelműen ti voltatok mindig a két ék. Egy vonallal hátrébb már nagyobb volt a nyüzsgés... — Erre csak azt tudom mondani: állok a megmérettetés elé. Szívesen megküzdők bárkivel a csatárposztért. Száraz Attila IV. Kelet Ultramaraton verseny Immár negyedik alkalommal rendezik meg a hétvégén európa leghosszabb ultramaraton futóversenyét. A 264,8 km-es távot a legjobbak 25-26 óra alatt teszik meg, Nyíregyházától Budapestig. Már a megnyitó is látványosnak ígérkezik. Szombaton reggel nyolc órakor a Kossuth téren a helyi mazsorettesoport formációs bemutatóval indítja a programot. A Coca-Cola és a Zalkatej ingyenes kóstolóval kedveskedik az érdeklődőknek. A szerencsésebbek baseballsapkát, pólóinget vagy léggömböt is kapnak. Kilenc órakor, a harangzúgással egy időben eldördül a startpisztoly, és kezdetét veszi a Zalkatej Cinkirudi IV. Kelet Ultramaraton futóverseny. Tiszavasvári irányába indulnak el a vasemberek, majd Nyékládházánál térnek rá a 3-as számú főútra, egészen az autópálya kezdetéig, innen már a régi hármason — 30-as út — egészen a célig, azaz a Hősök teréig tart a kegyetlennek mondott utolsó szakasz. Az embert próbáló távolság miatt útközben frissítőt és élelmet is magukhoz vesznek a versenyzők. Mindenkinek megvan a saját jól bevált receptje a „doppingszer” összeállítására. A futók testi épségére kísérőautók és a rendőrség is felügyel, akik az útvonalat is biztosítják. Hogy ne szakadjon teljesen szét a mezőny, úgynevezett limitállomásokat is terveznék beépíteni. Az elsőt 100, ámásodikat kétszáz kilométer megtétele után, akik adott időn belül nem tudják elérni a kijelölt pontokat, azok kiesnek a versenyből. A nevezések alapján sztárparádénak ígérkezik a mezőny. Várhatóan rajthoz áll a többszörös jugoszláv bajnok: Zorán Jankovics, és honfitársai közül Lukics József, valamint Illés Imre. Mindenképp az esélyesek közé kell sorolni a két szlovák versenyzőt, Péter Polákot és Sémán Stefánt, már csak azért is, mert ők már negyedszer vesznek részt ezen a viadalon. A magyar versenyzők közül itt lesz a tavalyi címvédő, Zsigovics András, a kétszeres világcsúcstartó, Sipos István, és rajthoz áll Lőw András is, aki a sivatagi futáson (Marokkóban) 6. helyezést ért el. Megyénkből is lesznek indulók. Első ízben vág neki a távnak Suba Ernő tanár úr. Varga János a Start Vállalattól még kísérő volt, de olyan nagy kedvet kapott, hogy egy éven át keményen edzett, és most megpróbálja ő is a lehetetlent. A célba várhatóan vasárnap tíz óra után érkezik a győztes. Összesen 300 ezer forint pénzdíjat és Mátraházi üdülést kap az első három helyezett. Azt hiszem, rájuk is fog férni. — Sch —