Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-20 / 142. szám
ÚJ KELET Magazin 1995. június 20., kedd9 „Megszabadultam a rossz szellemtől” Ez nem (?!) boszo Látniuk kellett volna, ott kellett volna lenniük! Ez nem (?!) boszorkányság címmel nem mindennapi rendezvénynek adott helyet június 17-én (szombaton) délelőtt 10 órától a Sóstói Múzeumfalu. Akik a ragyogó időben a hétvégi kertjük rendbetétele vagy hűsíő strandolás helyett inkább a múzeumfalut választották programul, minden bizonnyal nem bánták meg. A „boszorkányszombatra” jómagam is a bennünk lévő természetes kíváncsisággal s az innen-onnan összeolvasott, okkult irodalmakból szerzett magabiztossággal érkeztem. Az ott látottak és tapasztaltak meghökkentettek, elbizonytalanítottak, majd megbékítettek, de az egész nap történéseit, a hatását igazából még nem tudtam magamban feldolgozni, s gondolom, ez még egy ideig tartani fog. A cikk írása előtt régen éreztem ennyire nehéznek a lap fehérségét, a vibráló szavak egymásba fűzését. Kevés kivétellel gyarló és kíváncsi emberek vagyunk, él bennünk a mohóság: megfejteni a rejtelmes, ismeretlen jövőt. Szeretünk hinni misztikus történetekben, varázsszámokban, babonákban, s összefüggéseket vélünk felfedezni váratlan és különös események ismétlődésében. Ez utóbbi példázatára álljon itt egy általam is ismert periódus: Marx Károly 1866-ban halt meg, Engels 1895-ben, Lenin 1924-ben, Sztálin 1953-ban, Brezsnyev pedig 1982-ben, vagyis haláluk között mindannyiszor 29 év telt el. Véletlen?! — mindenesetre meglepő felfedezés! Talán elgépiesedő, elidegenítő világunknak is köszönhető, hogy újból a reneszánszát kezdi élni az okkultizmus, az úgynevezett természetfölötti titokzatos erőkben és szellemekben való hit (asztrológia, mágia, spiritizmus stb). Vonz bennünket minden, ami különleges, ami nem racionális, nem kézzelfogható. Vagy egészen másról van, lehet szó? Az utóbbi fél évszázadban sikerült megfelelő „tudományos” okfejtést adni e „tudománytalanságnak”, s lényegében tabu volt, miként művelőit is csupán az emberi hiszékenység vámszedőinek minősítettük. Június 17-én a sóstói múzeumfaluban tenyérjósokkal, kártyavetőkkel, horoszkópkészítőkkel, bio- és hőenergiával gyógyítókkal, a lélek közvetítőivel, csontkováccsal találkozhattunk, „megismerhettük” a jövőnket, jelen egészségi állapotunkat, bepillantást nyerhettünk a lélekvándorlás rejtelmeibe. Délelőtt 10 órától folyamatosan lehetőség volt a múzeumfalu épületeinek hűvös szobáiba húzódva mindent kipróbálni, megtapasztalni. A porták kerítéseire elhelyezett táblák, a név és a „foglalkozás” alatt, helyenként a szolgáltatás díját is tartalmazták. Az itt-ott alkalmazott tarifát több érdeklődő is sérelmesnek találta, de sokan voltak olyanok is, akik jó szívvel nyitották meg pénztárcáikat. A délutáni program négy órától a múzeumfalu kisszínpadán folytatódott, ahol a nap szereplőivel Zajácz D. Zoltán beszélgetett, s amelyet a városi televízió is rögzített. Az elsőként bemutatkozó házaspár, Papp sándor (gyógyító) és felesége, Papp Sándorné Júlia (aki a lelkekkel kommunikál) Miskolcról érkezett. Róluk bővebben is szó lesz, mert fotós kolléganőm (és a magam) legnagyobb ámulatára, e cikk szerzője is alapos kezelésre szorult: egy belém költözött rossz szellemtől szabadított meg Júlia! A házaspárt a színpadon Kovácsné Bon Borbála jósnő váltotta fel, aki a kártyavetés titkaiba vezette be a tűző napon összegyűlt közönséget, nyilvánosan kiteregetve a műsorvezető kártyalapjait. Ezt követően a kiváló színésznő, Pregitzer Fruzsina adta elő „bűbájosán” Lázár Ervin ugyancsak „bűbájos” meséjét, amelynek végszava mi is lehetett volna más, mint a „szeretet”. A szolnoki csapat két tagjával, Petrezselyem József prána nádi mestertanárral és Bíró Lajossal ismerkedhetett meg a közönség, utóbbi a reinkarnációval, a lélekvándorlással foglalkozott a beszélgetés során. A műsort az ismert orosz kiropraktikus, csontkovács, dr. Akszjonovics Igor zárta, aki viszonylag gyakori vendége Nyíregyházának. Az egész rendezvény alatt lehetőség volt a különböző gyógynövények és természetes alapanyagokból készített gyógyszerek termékbemutatójának megtekintésére, azok megvásárlására, gyógyteák fogyasztására. Kozmikus energia A múzeumfalu egyik épületében a Szolnokról érkezett prána nádi mestertanár, Petrezselyem József és az ugyancsak e titiulussal rendelkező Bíró Lajos vertek tanyát az egymással szemközti helyiségben. Nagyon sokan voltak kíváncsiak rájuk, különösen sokan érdeklődtek a reinkarnáció, a lélekvándorlás titkairól. Petrezselyem Józsefelmondta, hogy amit ők művelnek, az lényegében úgynevezett kézrátételes technika, amelynek eredete a buddhista szellemtől fogant, s India, Kína, illetve Tibet az őshazája. O maga ezt Németországban sajátította el, majd az elmúlt év agusztusában az Egyesült Államokban járt, ahol az élő mestertől, Cristian Wébertől kapott továbbképzést és újabb avatást. E technika során nem bioenergiát (azaz saját energiát) használnak fel, hanem a kozmoszból érkező kozmikus energiát közvetítik a beteg szervezet számára, mintegy a csatorna szerepét betöltve áramlik át rajtuk az energia, amely gyógyító, öngyógyító folyamatot indít el a beteg szervezetében. Magyarországon mind többen sajátítják el e tanokat, s vallják küldetésnek az ily módon történő gyógyítást. Ok e tevékenységért nem kértek-kémek pénzt, tanításuk tiltja ezt. Petrezselyem József— mezőgazdasági szakközépiskolát végzett, számtalan foglalkozást kipróbált, többek között dolgozott műtőssegédként stb. — nagyon elfoglalt ember, a családja csak ritkán láthatja. Most a július 17—23-ig tartó romániai tábor megszervezése köti le idejét elsősorban, ahol a világtól elvonulva, teljesen nomád körülmények között él majd az a 60—70 fő, aki Magyarországról, illetve Romániából érkezik. A nagy mester „megnézte” az aurámat (az embert körülvevő belső és külső burkot), majd öt pontot sorolt föl, ahol rakoncátlankodik a szervezetem. Csak megjegyzésül: valós megállapításokat tett. A kozmikus energia hatását egyfajta bizsergésként éltem át, különösebb megnyilvánulás nélkül. Petrezselyem József a beszélgetésünk végén elmondta még, hogy nagyon sok jel mellett megyünk el mi, emberek, anélkül, hogy azt felfedeznénk, csak csöppnyi jelentőséget is tulajdonítanánk neki. Egyetlen értékmérőnk az anyagiak megszerzése, így figyelmünk is csak erre öszpontosul. Nagyobb gondot kellene fordítani a világgal, elsősorban és elsőként az önmagunkkal való vizsgálódásra. A közelgő világvégét ők nem 2000-re teszik, ettől valamivel későbbre. S hogy Buddha által milyennek is látják azt? » „De a földi légkör fénytörése már röpíti felénk a még távol lévő nap halvány fényét. A pirkadó hajnal rezgő mozgásai figyelmeztetnek, hogy szakítsam félbe társalgásunkat... Isten veled, derék barátom. Isten veled! Vagy inkább viszontlátásra! Nagy események vannak készülőben a Földön. A vihar lezajlása után talán még egyszer, utoljára fölkereslek: életjelt adok magamról, nehogy azt hidd, hogy elfeledtelek. Aztán később, mikor már lelked elhagyja ezt a középrendű bolygót, majd elébed jövök, s akkor együtt teszünk egy utazást a végtelen mindenség kimondhatatlan fényességében. Képzeleted legvakmerőbb ábrándjaiban sem tudnál még csak megközelítő fogalmat sem alkotni azokról a megdöbbentő csodákról, amelyek idefönt reád várakoznak.” Júlia, a lelkekkel társalgó Papp Sándor (gyógyító) és felesége, Júlia (lelkekkel kommunikáló) „rezidenciájához” fotós kolléganőmmel érkeztem. Nem értettem, értettük a Papp Sándorékés barátaik hirtelen megnyilvánulását, jöttömet különös módon fogadták, valósággal elszömyedtek azon — így velük én is — hogy mekkora „negatív energiával” járok-kelek a világban, s most egyenesen feléjük tartok. Hamar kezelésbe vett hát Júlia asszony, gyorsan leültetett, teketória nélkül, jobb láBamról lerántotta a cipőt, s ő térdelve, lábamat a térdén nyugtatva „húzgálta” kifelé a bennem lévő negatív energiát vagy, mint később megtudtam, a rossz szellemet. A jobb lábam után a bal következett, Júlia asszony a kezével hirtelen mozdulatokkal a levegőbe csapva „lerázta” kezéről az ártó energiát. Meglehetősen gyorsan zajlott mindez, ámulatból kábulatba, onnan a valóságba „esve” ma sem tudom, mi is történt valójában. Későbbi elmondásuk szerint a „társbérlőm”, egy vándorló gonosz szellem bitorolta a testem, egészen pontosan a jobb mellem alatt „lakozott”. Ám mindez már a múlté, mert távozásra kényszerült. Én pedig maradtam e helyen, a Papp házaspár „portáján” töltöttem el az ottani időm javarészét. Valahogy nem akaródzott továbbmennem. Egyébként határozottan jobban is éreztem magam, én, most már csupa jó lélek... A házaspártól megtudtam, hogy 21 éve élnek boldogságban Miskolcon, s frigyük nem a véletlen műve, az ő kapcsolatuk kezdettől fogva lelki, s nemcsak testi kapcsolatot jelent számukra. A boldogító igen kimondásához annak idején mindössze háromnapi ismertség is elegendőnek bizonyult. Két nagylányuk van, mindkettő igazi egyéniség, s örökölték az a tudást, ami mindkét szülőben megvan. Ahogyan ők mondták, e „tudást” ők nem könyvekből szerezték, hanem Isten adományának tartják. Nagyon sokan megkeresik őket, naponta húsznál is többen. Júlia asszony üzenetet tolmácsol az elhalt személyről, kapcsolatot teremt (kommunikál) annak leikével, s ezeket közli az érdeklődő hozzátarto-. zóval. De, mint férje, gyógyítani is tud. Mindketten gyerekkoruk óta tudnak e képességükről. Magyarországon kívül „tevékenykedtek” már meghívás útján Olaszországban, Németországban, Spanyolországban és Svájcban, ezekre a helyekre évente visszavárják őket. Jelenleg egy könyvön dolgoznak, amely várhatóan agusztus 12-re jelenik meg, a most még lehetséges hét cím közül Sándornak „Az univerzum üzenete gyógyítás céljából” tetszik a legjobban. Júlia asszony hozzájuk küldött fénykép alapján is képes a gyógyításra, s mint mondta, egyszer úgy érezte, neki Máriapócsra kell jönnie, s három embert meg kell gyógyítania. Gyorsan kocsiba ültek hát... Ottlétem alatt elbizonytalanodtam, valóban többet tudnának az életről, mint mi, többi földi halandó? Választ, igazán megnyugtatót, nem kaptam. Sándor tetovált karján a bevésett írás sem nyújtott közelebbi támpontot, miszerint: „Kaland az Élet”! Aztán találkoztam valakivel, akinek különösségéről hamar meggyőződtettem, pedig ő is egy volt az oda látogató érdeklődő körül. De ő — mint mondta találkozott az Úrral, ő már fönn járt a mennyekben, s egy azóta megfejthetetlen jelrendszer birtokában van. Találkozás Istennel Gy. Sándor nyíregyházi lakos lepett meg az előbbi kijelentésével. Be kell vallanom, alaposan szemügyre vettem az akkor számomra még teljesen ismeretlen embert egyfajta gyanúm megerősítése, illetve eloszlatása végett. A beszélgetés során azonban rá kellett jönnöm: esetében szó sem lehet semmiféle habókosságról, nagyon is természetes, mondhatni hétköznapi ember. Ám a vele „történt” dolog egészen rendkívüli. Elmondása szerint 1993- ban, húsvét előtt két héttel, a szokásos esti tévénézés, olvasás után, úgy 11 óra tájban, alighogy lehajtotta fejét a párnára, valami iszonyatos csönd vette körül. Egy hang közölte vele, hogy csukja le a szemét. — Légy szíves, mutatkozz be! — kértem, mire ő így felelt: „Én vagyok az Isten.” Aztán emberalakban megláthattam őt. Olyan 180 cm magas, kék szemű, világosbarna színű hosszú hajú, szakállas férfi volt, csodálatos kék ruházatban, s óriási szeretet áradt belőle. „Menjünk!” — mondta nekem. Én előbb szabadkoztam, hogy csak így, pizsamában, legalább cipőt vagy papucsot húzzak. „Nem szükséges” — volt a válasz, s elindultunk, köveken, sziklákon vitt át utunk. Figyelmeztettem őt, nehogy megbotoljon, mire azt a választ kaptam: „Tisztázzuk: most én viszlek vagy te viszel engem?!” Majd egy nagy kerek égbolton álltunk. — Hogy tudjak én ide bemenni? — kérdeztem. „A liftelméletet ismered” — mondta, és fel is vitt. Hatalmas fény fogadott, mindenünnen a szeretet áradt felém, Isten előtt álltam. O azt mondta: „Neked a Földön még dolgod van!” Én megkérdeztem, mennyi időm van még? A válasz az volt, annyi, ahány éves vagyok. Akkor voltam voltam 38. S azt is mondta, hogy egy hatalmas energiával fogok élni. Másnap iszonyatos nagy erőt éreztem magamban, lelki erőt, s egy jelsorozatot láttam, s ezt láthatták velem mintegy két héten át. Azóta azt'érzem, mintha valaki állandóan mellettem lenne, vigyáz rám. Számtalan esetben tapasztaltam már e gondoskodást, biztos halálnak látszó autóbalesettől menekültem meg stb. Ilyenkor előre jeleznek: állj le! A jelrendszert nem tudtam még megfejteni, több helyen próbálkoztam már. Az újságban is közzétehető, nem tiltották meg nekem, hogy titokban tartsam. A gyerekek nagyon szeretnek — ezt érzem, egyébként a jelrendszer is valami erős szeretet sugall. Igazából nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, kitalálni meg miért is találtam volna ki, s honnan?! Nem voltam és nem vagyok templomba járó, imádkozni sem szoktam, úgy, ahogyan a kommunista rendszerben oly sokan, én sem vagyok még csak megkeresztelkedve sem. De ez az élmény számomra feledhetetlen, a szeretetet, a békességet érzem, azt a nagy energiát. Tudom, hogy az élet NINCS EGYEDÜL a földön, s azt is, hogy mi ezt már elrontottuk, és külső erők fognak beavatkozni. Nincs messze a világvége, én láttam Örökösföldet a teljes pusztulásában s az azt követő fényességet! Gy. Sándor elmondta még, hogy négy életen át vitt az útja, volt nagyon szegény ember, sok éhes gyermek apjaként, de a legtávolabbi énjeként volt Indiában főpap, érzése szerint ő onnan származik, az ősgyökér oda nyúlik vissza. (Ezt bőrszíne is elárulja.) Középiskolai végzettsége van, három középiskolás gyermeke, s okleveles mérnök a felesége. A nevét nem tiltotta meg, hogy ne közöljük, mi azonban úgy gondoljuk, nem szükséges a teljes nyilvánosság. A „boszorkányszombatról” sem hallott egyébként, de valami oknál fogva fel kellett kerekedjen, s ide hozta útja, és éppen a Papp házaspár „portájára”, ahol Júlia asszony a lelkeket idézte. Sándor elmondása szerint Júliát is meglátogatta az Isten, ezt rögtön megérezte rajta. Délután Petrezselyem József személye váltott ki nála erős fejzúgást, „bekavarta” — mondta. Talán az ősi erő, az ősi eredet miatt — vélekedett. Hát ennyi volt, ez volt a boszorkányszombat a Sóstói Múzeumfaluban érdekes vállalkozásként, érdekes emberekkel. Aki ott volt, láthatta, aki nem, sajnálhatja! Lefler György
