Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)

1994-11-11 / 198. szám

UJ KELET IN II LABDARÚGÁS m ii 1994. november 11., péntek 11 Megyei II. osztály, 13. forduló Téli pihenő előtt A megyei másodosztályban az őszi zárófordulóra kerül sor. A csapatok bi­zonyára mindkét csoportban megtesz­nek minden tőlük telhetőt azért, hogy győztesen vonuljanak le a pályákról a szezon utolsó megmérettetésein. Az együttesek szeretnének a számukra legkedvezőbb pozíciókba kerülni, előkelő helyen végezni a „félidőben“, hogy elégedetten térhessenek téli pihenőre. 1. csoport Ebben a csoportban már eldőlt az őszi elsőség. Az említett megtisztelő titulust Demecser érdemelte ki, amely újonc lé­tére mindössze egy vereséggel a tarso­lyában, harmincegy rúgott, és négy ka­pott góllal vág neki az idényzáró mérkőzésnek, melyet Nyírteleken ját­szanak. A második helyen álló Gáva- vencsellő zárt kapuk mögött kénytelen fogadni ellenfelét. A záróforduló esélye­it Farkas Tibor, a demecseriek szakve­zetője latolgatta. Nyírtelek—Demecser Vasárnap, 13.00. V.: Török. — Anarcs ellen küzdelmes mérkőzé­sen biztosítottuk őszi elsőségünket. Vé­delmünk kilencedik mérkőzésén nem kapott gólt, ugyanakkor — Dombrád és a Volán kivételével — minden meccsen szereztünk. Ezt a hagyományt szeret­nénk folytatni Nyírtelken is. Ellenfelünk feljövőben, kialakulóban van, több ru­tinos futballista is csatasorba állt náluk. Szerintem egyáltalán nem lesznek kiesé­si gondjaik. Korrekt bíráskodás mellett egygólos demecseri győzelemre számí­tok, erre az eddigi eredmények is köte­leznek bennünket. Ezzel feltennénk a pontot arra a bizonyos i betűre, s jelentős előnnyel térhetnénk pihenőre. Külön köszönetét érdemel Fáky László elnök úr — akinek hathatós erkölcsi és anyagi támogatása nélkül nem rendelkezne Demecser feljutásra esélyes csapattal — és lelkes közönségünk, akik közül ide­genbe is sokan kísérik el a gárdát. Sze­mély szerint szebb születésnapi ajándé­kot nem is tudtam elképzelni. Köszönöm a fiúknak az eddig nyújtott teljesítmé­nyüket. Ajak—Volán Kárpát-Hús Vasárnap, 13.00. V.: Balogh M. — Mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott legutóbb, de a pontok érté­ke közt óriási különbség van. A Volán tovább vesztett presztízséből, melyet az ajakiak meglovagolhatnak. Amennyi­ben semlegesíteni tudják a gyors Dávi­dot, a két irányítót, Moldvánt és Ajlert, akkor otthon tarthatnak egy pontot. A Volánnak — ha nem akar végképp le­szakadni az élen állóktól—nyernie kell. A tippem döntetlen vagy vendéggyő­zelem. Gávavencsellő—Nyíribrony Vasárnap, 13.00. V.: Hekmann. — Újoncrangadó. Presztízsmeccs lesz a javából, függetlenül a két csapat je­lenlegi helyezésétől. Jól ismerik egy­mást, mivel egy csoportból kerültek a magasabb osztályba. A papírforma vencsellői sikert sejtet, de fegyelmezett játékkal, Németh és Konrád kikapcso­lásával Ibronynak is van esélye egy pontra. Persze ehhez egy olyan korrekt, mindkét gárdának egyenlő feltételeket biztosító bírói hármasra is szükség van, mint amilyenek a Vencsellő—Demecser összecsapást dirigáló Hajdó és segítői voltak. T uzsér—Kálmánháza Vasárnap, 13.00. V.: Tamaskovics. — Mindkét csapat jól produkált az elmúlt fordulóban. Tuzsémak csak gra­tulálni tudok, hisz egyik vetélytársunk- nak — a Volánnak — csak egy pontot engedélyezett. A jó képességű Kálmán­háza kötelező győzelmet aratott. Szoros küzdelemben iksz körüli eredményt tip­pelek. Zsurk—Dombrád Vasárnap, 13.00. V.: Andrejcsák. — Tiszteletem a zsurkiaknak, mert győzelmi sikerélmény nélkül is hétről hétre elszántan küzdenek. Dombrád mostanában szeszélyesen szerepel. Döntetlen várható. Napkor—Kótaj Vasárnap, 13.00. V.: Dr. Maródi. — A két együttesben több van, mint eddigi pontjaik sejtetik. Napkomak már csak becsületből is nyerni kellene, de eh­hez a kótajiaknak is lesz egy-két szavuk. Szerintem megosztoznak a pontokon. Anarcs—Fényeslitke Vasárnap, 13.00. V.: Fehér Z. — Csak egy góllal ugyan, de sike­rült nyernünk a tehetséges fiatalokból álló anarcsiak ellen, akiknek kapusa szenzációsan védett Demecserben. Ott­hon biztos kevesebb dolga lesz Fényes­litke ellen. Sajnos, a litkeiek nem tud­ták betartani ígéretüket, miszerint a három dobogós csapatból legalább egyet elkapnak — utoljára Vencsellő volt soron —, így most megtépázott önbizalommal utaznak ellenfelükhöz. 2. csoport Beharangozónkat egy helyesbítéssel kell kezdenünk. A bajnoki tabellát té­vesen kaptuk meg a szövetségtől. A helyes táblázat szerint Túrricse tizen­hét ponttal a hatodik, míg Nyírbéltek huszonegy ponttal ötödik, helyet cse­rélve ezzel a nyírmeggyesiekkel! Az itt szereplő csapatok közül Gyüre még pontot sem szerzett, míg az első hely sorsa ebben a fordulóban fog eldőlni. Az élen egy pont előnnyel álló Nagyecsed Balkányba utazik, a máso­dik helyen tanyázó Nyírcsaholy pedig az utolsó előtti helyezett Nyírmihálydit látja vendégül. A Vaja—Nyírmeggyes összecsapásra egy héttel később, no­vember 20-án kerül sor. A találkozók­ra Huszti József, Olcsva polgármestere tippelt. Encsencs—Olcsva Szombat, 13.00. V.: Veress L. — Ha mindeki egészséges lesz, ak­kor egy döntetlenre mindenképpen jók leszünk. „Pontosan“ szeretnénk zárni az őszi idényt. Tavasszal meg akarjuk erősíteni helyünket a középmezőnyben. Jánkmajtis—Gyüre Szombat, 13.00. V.: Szegedi. — Országos egyes. A vendéglátók ki fogják tömni a gyüreiek hálóját, akik pont nélkül „fordulnak“ majd a tavaszi szezonra. Otgólos jánkmajtisi győzel­met várok, ami szerintem meg is lesz. A majtisiak fiesztát tartanak majd, és örömfutballal búcsúznak el az ősztől, és lelkes közönségüktől. Balkány—Nagyecsed Vasárnap, 13.00. V.: Dr. Jekő. — Balkány otthoni környezetben bárkivel felveszi a versenyt. Lehetsé­ges, hogy a kitűnően menetelő nagy- ecsedieknek megálljt parancsolnak majd. Én mégis úgy gondolom, vendég- győzelem születik. Kállósemjén—Nyírbéltek Vasárnap, 13.00. V.: Király G. — Hazai győzelemre tippelek. A Czeczeli-legénység összeszedi minden tudását, és a nyírbéltekiek fölé fognak kerekedni, bár a labda gömbölyű... Nyírcsaholy—Nyírmihálydi Vasárnap, 13.00. V.: Nagy J. — Fix egyes lesz. A jó erőkből álló csaholyiaknak kell a három pont a mi­nél jobb szereplés érdekében, és ezt Nyírmihálydi ellen be is gyűjtik, Vaja—Nyírmeggyes XI. 20. vasárnap, 13.00. V.: Szi­lágyi. — Szerintem Nyírmeggyest nem fá­rasztotta el a Magyar Kupában való menetelés, és Vaján — ahol botlado­zik az együttes, és kiállni is nehezen tudnak — diadalmaskodni fognak. Tóth Mihály Megyei /. osztály, 15. forduló Tiszalök—Újfehértó (13.—5. helyezett) V.: Kozma (Hajdó, Éva) Kezdési idő: szombat, 13.00. Tiszalök, Csáki István szakosztály- vezető: — Győzelmet várok, mert rossz hazai mérlegünkön feltétlenül javítani kell. Emiatt tanyázunk az alsó házban, pedig többre hivatott a gárda. Mindenre képes vendégeket fogadunk, akik bárhol lépnek pályára, nem esélytelenek. Erős sárga la­pos büntetését tölti, Barbócz játéka is bi­zonytalan. A keret: Szőllősi—Gáli, Sza­kács, Kovács, Bóz, Marozs, Barbócz, Ke­rekes, Csatlós, Péntek, Nagy, Balázs, Haraszin, Szepesi. Újfehértó, Papp Ferenc szakosztály- elnök: — Ezer sebből vérzünk! A sérü­léshullám után a balszerencse is üldöz bennünket, egyszerűen semmi nem sike­rül mostanában. A továbbra is sérült Szalóki, Szűcs, Tóth és Barna mellé fel­iratkozott a hiányzók listájára a besárgult Úr is. Merem remélni, hogy a fiúk össze­kapják magukat, s minimum pontosan tá­vozunk Tiszalökről. A keret: Garapko— Balázscsík, Kiszely, Lácza F., Lácza J., Kranyik, Nagy, Kovács, Krasznai, Ötvös, Hajdú, Papp, Simon. Vásárosnamény (4.)— Záhony (2.) V.: Szlomoniczki (Fekete, Varga) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Vásárosnamény, Pankotai Pál szak­osztályvezető: — Nehéz feladat az esé­lyeket taglalni, a rangadón bármilyen ered­mény elképzelhető. Bár tagadhatatlan, ott­hon illenék nyerni, s az is igaz, hogy itt az alkalom egy pontra megközelíteni ellen­lábasunkat. Azonban óvatosságra int Záhony legutóbbi botlása, ez felpaprikáz­hatja Pokolékat. Csatársorukban gólérzé­keny labdarúgók kergetik a labdát, ezért is van nagy szükségünk a bokáját fájlaló Sándorra, vele teljes keretünk. A keret: Papp—Thuróczi, Varga, Sándor, Bodnár, Smajda, Berettyán G., Homyák, Tivadar, Tőrös, Szécsi, Berettyán B., Balogh, Jä­ger. Záhony, Erdei Árpád ügyvezető el­nök: — Érdekes összecsapásra van kilá­tás, hiszen mindkét csapat a támadójáté­kot favorizálja. Párviadalunk nem újkele­tű, s változó sikerrel zajlik. Tavaly itt is, ott is 4-0 volt az eredmény, érvényesült a hazai pálya előnye. Azért is rendkívül fon­tos a találkozó, mert ha nem akarunk vé­szesen leszakadni a szökésben lévő Baktától, akkor többet nem betlizhetünk, különben lőttek szép terveinknek. A vár­ható kezdő tizenegy: Kovács—Győri, Hegedűs, Izajszkij, Rácz, Balázsi, Kacsur, Ragány, Andrapov, Kubányi, Pokol. Csenger (16.)—Fehérgyarmat (8.) V.: Nemes (Sitku, Nagy J.) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Csenger, Juhász Zsolt labdarúgó: — Nem akarom külső tényezőkben keresni a tiszaszalkai vereségünk okát, de több mint bosszantó, ami velünk történt. Bár­mennyire is elkeseredett a hangulat, ez, remélem, egyfajta dacot vált ki belőlünk, s legyűrjük a vendégeket. Mert nem mond­tunk még le a felkapaszkodásról, hátrá­nyunk olyan csekély a középmezőnytől, hogy az őszi idény végére eltávolodhatunk a veszélyes zónától. A várható kezdő ti­zenegy: Ács—Gyarmati, Szilágyi M., Ju­hász P., Juhász Zs., Juhász J., Osváth, Szil­ágyi T., Becző, Eszenyi, Fehér. Fehérgyarmat, dr. Katona Sándor egyesületi elnök: — Csengerben mindig megszenvedünk a pontokért, s ez egészen biztos így lesz most is. Szoros, kiélezett csatára számítok, ahol célunk megtartani jelenlegi pozíciónkat. Végre talán komp­lett csapattal kelhetünk útra, csalódnék, ha üres maradna tarisznyánk. A várható kezdő tizenegy: Bartha—Szűcs I., Jávor, Nagy, Magyar, Kondor, Kosán, Gyüre, Kovács vagy Bíró, Hadadi, Kocsis. Szá­mításba jöhet még Czibere és Dudás. Levelek (14.)—Tiszaszalka (6.) V.: Márta (Resán, Varga J.) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Levelek, Kapdos József sportköri el­nök: — Mi, ha a záhonyi bravúr sem hoz­za meg a fiúk önbizalmát? El kell hogy higgyék, egyenrangú partnerei vala­mennyi együttesnek, így a beregieknek is. Jó erőkből állnak, ám közel sem legyőzhe- tetlenek. A már huzamosabb ideje maródi Király kivételével teljes a létszám, s gon­dolom, az akarati tényezőkkel sem lesz probléma. A várható kezdő tizenegy: Tuza—Pál. Svelta, Kapdos, Takács I., Burik, Molnár, Takács II., Törő, Sitku, Oláh. Tiszaszalka, Lapos István sportköri elnök: — Természetesen vettük a figyel­meztetést, a levelekiek legutóbbi fegyver­ténye bennünket is óvatosságra int. Ruti­nos, harcedzett játékosainktól azonban el­várom, hogy lefékezzék a hazaiak lendü­letét. Eszenyi Dénes vezetőedző van annyira felkészült, hogy megtalálja a célravezető taktikát, ami pontrabláshoz segítheti a gárdát. A keret: Szimku, Len­gyel—Ács, Benedek, Bodnár S., Rózsa, Súgta, Pintea, Kozma, Heczel, íjgyártó, Bencze, Didenko, Liba. Nyírlugos (11.)—Kisléta (15.) V.: Sándor (Kerezsi, Adorján) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Nyírlugos, Domokos János vezető­edző: — Ilyen a mi szerencsénk! Egy fel­támadó ellenfelet fogadunk, mely az el­múlt fordulóban hatszor volt eredményes. Ismerve játéktudásukat, helyezésük mél­tatlan hagyományaikhoz, ezért minden erőnket latba kell vetnünk ellenük. A hat­pontos derbin szeretnénk három ponttal gazdagodni, annyi hazai kudarc ért már bennünket, hogy éppen ideje örömet okoz­ni szurkolóinknak. A keret: Mónus, Vráncsik—Kiss, Sinka Zs., Sinka Cs., Tóth M., Tóth I., Pazurik, Krekk, Zsuk Gy., Zsuk J., Farkas, Rózsa, Balogh F., Balogh L.. Kisléta, Czirbik Richárd vezetőedző: — Most már bízom benne, veretlenül ki­húzzuk a hátralévő három mérkőzésünket. Háromesélyesnek tűnik összecsapásunk, mert a vendéglátók hozzánk hasonlóan szeszélyes csapat benyomását keltik. Ott­honukban kikaptak attól a Kemecsétől, akit mi fölényesen vertünk, ez is jelzi, eb­ben a mezőnyben alig van előre megjó­solható kilencven perc. Szeretném hinni, hogy támaqóink nem lőtték el puskaporu­kat, tartogatnak tarsolyukban még egy kevés patront. Kemecse (17.)—Tarpa (10.) V.: Karácsony (Máté, Zahorán) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Kemecse, Tasi István szakosztály- vezető: — Gyatrán futballoztunk Kislé- tán! Rettenetesen hiányzott Hegyes, a ka­pusnak gipszben van a keze, úgy néz ki, idén már lemondhatunk szolgálatairól. Érthetetlen, hogy két-három, egészen jó meccs után miként képesek így leereszte­ni a srácok. Vasárnap csak a győzelem elfogadható, ezt próbáljuk beléjük sulykol­ni egész héten. Támadó felfogásban dob­juk harcba a társaságot, és mivel Sztojka felépült sérüléséből, valószínűleg helyet kap a megbolygatott gárdában. Tarpa, Guti Béla szakosztályvezető: — Számunkra is szomorú véget ért az el­múlt vasárnap, érzékeny pontveszteséget kellett tudomásul vennünk. Kemecséről kellemetlen emlékeket őrzünk, tavaly pél­dául egy ritkán látható potyagóllal vesz­tettünk. Két bizonyítani akaró legénység csap össze, ahol a pillanatnyi forma dönt, megtippelhetetlen végkimenetellel. Veres letöltötte sárga lapos eltiltását, vele feltét­lenül erősödik támadósorunk. A várható kezdő tizenegy: Hegyi—Csapó, Simon, Szabó Z., Szabó F., Földi, Filep, Szász, Pál, Szabó J., Veres. Ibrány (18.)—Baktalórántháza (1.) V.: Bodnár (Varga F., Dávid) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Ibrány, Kakuk István szakosztályel­nök: — Be kell látnunk, a téli holtszezon­ban mindenféleképp erősítésre szorul a csapat, öt-hat poszton nem tűr halasztást a személycsere. Mit is mondhatnék, ezút­tal sem mi vagyunk a favoritok, ám ígér­hetem, nem adjuk olcsón bőrünket. Balogh talán kiheverte az agyrázkódása utáni kel­lemetlenségeket, mint ahogy számíthatunk az eltiltását letöltő Szentesire is. Sajnos Kiss Miklós húzódása nagyon lassan gyógyul, pedig rutinja, s egyáltalán jelen­léte nagy hasznunkra válna. A keret: Vat­tai—Nagy, Szilágyi, Balázsi, Szász, Bíró, Kató G., Veres, Mészáros, Mikhárdi, Ferenczi, Szentesi, Lehóczki, Kiss, Balogh, Szegedi M. Baktalórántháza, Kormány Béla szakosztályvezető: — Az ősz legnehe­zebb mérkőzése vár ránk! A döntetlen egyik félnek sem kielégítő eredmény. Tar­tok a kilencven perctől, ám senki se gon­dolja, hogy megijedünk a feladattól. Ter­mészetesen a győzelemre törünk, s amennyiben Gdovinék nem kezelik le túlsá­gosan a hazaiakat, meg is lesz a három pont. A várható kezdő tizenegy: Tóth A.—Tóth I., Geda, Bamucz, Benkő, Kapin, Maries, ülés, Sós, Gdovin, Németh. Szőke István besárgult, így automatikusan kimarad. Nyíregyházi Hardware (12.) —Nagyhalász (7.) V.: Éva (Kozma, Hajdó) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Hardware, Vránszki Péter vezető­edző: — Addig, amíg képtelenek vagyunk a hálóba találni, semmi jóra nem számít­hatunk. Fegyelmezetlenül játszunk hétről hétre, s gondjaink vannak az erőnléttel is. Egy deka optimizmust sem tárolok lelkem­ben, hiszen olyan tilitoli futballal, amilyet mi mostanság előadunk, eleve kudarcra vagyunk ítélve. Gyökeres szemléletválto­zásra lenne szükség a fiúk fejében, de őszintén megvallva, erre kevés esélyt lá­tok. A keret: Vránszki—Dubóczki, Virág, Barkóczi, Minya, Dankó, Papp, Kiss, Főfai, Lakatos, Lippai, Lengyel, Hajzer. Kozsla, Mihályfalvi, Nagy Cs. Nagyhalász, Albók József technikai vezető: — Úgy veszem észre, még min dig viseljük a záhonyi kisiklás nyomasztó terhét! Nehezen pörgünk fel a kívánt hul­lámhosszra, pedig a hajrára össze kell kap­nia magát a társaságnak. Szeretném, ha a megszerzett három pont húzná a vállun­kat útban hazafelé, boldogan tűrnénk ezt a fajta megpróbáltatást. Kelemen még el­tiltását tölti, ellenben társai zavarmen­tesen készülhetnek az idegenbeli „merény­letre“. A várható kezdő tizenegy: Hajdú— Borza, Ballai, Zákány, Sánta, Tanyi, Bi­hari, Budaházi, Oláh, Bárdi, Urbin. Nyírkárász (9.)—Biri (3.) V.: Lőrincz (Dudás, Nagy S.) Kezdési idő: vasárnap, 13.00. Nyírkárász, Ragány Ferenc szakosz­tályvezető: — Az elmúlt hétvégén végre idegenben is sikerült győzelmet szerez­nünk. Ez azért nagy szó, mert otthon sok­kal nyugodtabban és jobban játszunk, mint szokatlan környezetben. így aztán a csa­pat jó hangulatban várja a vasárnapi mér­kőzést. De tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hisz Biri nagyon jó csapat. Ennek ellenére be kell kasszíroznunk a három pontot, mert szeretnénk a közép­mezőnyben megragadni. Kántor sérülés, Vida sárga lap miatt nem játszhat. A ke­ret: Kovács, Tóth—Oláh, Bilovári, Czető, Rácz, Tóth, Kontra, Matyi, Jávor, Fecsku, Lakatos, Török, Végső. Biri, Nagy András technikai vezető: — Jól ismerjük Nyírkárászt, edzőmér­kőzéseken gyakran találkoztunk egymás­sal. Bár a hazai gárdát biztosan feldobta előző heti diadaluk, ha a megszokott stí­lusban futballozunk, akkor nem féltem a csapatot, s nyerni fogunk. Persze nemcsak erre a találkozóra gondolok, hanem az utá­na lévő két csatánkra is. Gurzó ismét tett­re kész, Javoriv viszont elsők között vo­nulhatott téli szünidőre, ő ebben az évben már nem rúg labdába. A keret: Cziotka— Rega, Gurzó, Vacsirja, Kiss, Vass, Po- kigykó, Tóth, Csomány, Szilágyi, Lővei, Martinenko, Kévés, Kapdos, Árki. K. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom