Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)

1994-11-12 / 199. szám

UJ KELET LABDARÚGÁS 1994. november 12., szombat 11 NB III Tisza-csoport, 14. forduló Az ősz mérkőzése Sényőn! Sokszor ráaggattuk már egy-egy mérkőzésre a rangadó jelzőt. Hol jogosan, hol ér­demtelenül tettük ezt, a lényeg a figyelemfelkeltésen volt. Nos, az előttünk álló forduló slágerösszecsapása jogosan formál igényt a különleges elbánásra. A listavezető Sényő otthonába a kitartó üldöző, Nyírbátor látogat vasárnap délután. A tét nem kisebb, mint hogy a hazai legénység elsőként szakíthatja át féltávnál a képzelet­beli célszalagot, ehhez persze nyerniük kell. Netán a vendégek megszerzik első idegen­beli győzelmüket. Ez lenne aztán az igazi szenzáció! De ne legyünk igazságtalanok a többi megyei csapattal szemben, hiszen például Nagykálló óriási ütemben lépdel felfelé a tabellán, s Mátészalka is megálljt parancsolt zuhanórepülésének. Mátészalka (9.)—Encs (12.) V.: Vilmányi (Szilvási, Dobi) Kezdési idő: szombat 13.00. Mátészalka, Vojtkó István vezetőedző: — Nincs mese, csak a győzelem kicsikarása tehet maradéktalanul elégedetté. Kicsikarást említettem, nem véletlenül. A vendégek szí­vós védekezésükről nevezetesek, szinte tökély­re fejlesztették eme tudományukat. Rutinos játékosaik — köztük a volt kazincbarcikai Kalmár és Planéta — legutóbb Kisvárdának szereztek nehéz pillanatokat, sündisznóállás­ba vonulva, kis híján kibekkelték a döntetlent. Hétszer ez már sikerült is nekik. Várhatóan ezúttal sem cselekszenek másként, a bevált re­cepthez ragaszkodnak. Hátsó alakzatuk szikla­szilárd falát szélről belőtt labdákkal, távoli lö­vésekkel törhetjük fel. Sajnos Szelihovot min­den bizonnyal elmeszelik. Kár érte, mert a jó! fejelő játékosra igazán nagy szükségünk let volna. Másik hiányzónk talán már mondanorr sem kell, Márián lesz, a kitűnő hátvéd számá­ra befejeződött a szezon, balszerencsés évet zár Papp viszont kigyógyult sárgaságából, s re ménykedünk abban is, hogy Gubányit elenge di az NYFC. A várható kezdő tizenegy: Gere— Simák, Szeles, Bíró vagy Szűcs, Pap, Király. Kosa, Gubányi vagy Szender, Kocsán, Oláh. Sira. Sényő (1.)—Nyírbátor (2.) V.: Ficze (Mónus, Tassy) Kezdési idő: vasárnap 13.00. Sényő, Papp Lajos szakosztályvezető: — Utoljára két éve, még a megyei első osztály­ban találkozott a két csapat, s akkor nekünk jött ki jobban a lépés. Itthon 1-0-ra nyertünk, megjegyzem, ezzel az eredménnyel most is kiegyeznék. Tudjuk, Nyírbátornak az idén vendégként még nem termett babér, de tartok kissé attól, hogy mint minden rossz sorozat, így ez is megszakad egyszer. Azért óvatossá­gunk ellenére a három pontra leadtuk kérel­münket, az elkényeztetett szurkolók is elvár­ják a sikert. Rengetegen jelezték, hogy itt lesz­nek ezen a „csúcs“ derbin, ezért megerősítjük a rendezői gárdát. Sokan kérdezik, mi vanűo- mokossal? A csatár sok pihenéssel igyekszik rendbe hozatni rakoncátlankodó bokáját, ám csak közvetlenül a mérkőzés előtt derül ki, ké­pes-e vállalni a játékot. Ami biztos,Le/í a kis- padon foglal helyet, csakúgy, mint az öreg harcos Kálmánchelyi, akit a sérült Mudri pót­lására szemeltünk ki. A keret: Krizsa- novszky, Kálmánchelyi—Ványi, Pataki, Szikszai, Herman, Tóth, Torda, Balogh, Hor­váth, Kegye, Rubóczki, Domokos, Knoblok, Mónus, Majchrovics. Nyírbátor, Somogyi József szakosztály- vezető: — Nyugodt légkörben készültünk, a társaság már teljesítette az előzetes célt, ott vagyunk a közvetlen élbolyban. A rangadó- ra—immáron megszokottan—nem az edző, az orvosok állítják össze a csapatot. Arról már kimondták a végső szót, hogy Szalontairaés Kertészre ne számítsunk, ám Erdősi ügyében még legalább a remény él. A játékosnak izomszakadása van, állapota ke­vés jóval kecsegtet. Bessenyei is félő, hogy távol marad. Darait ismételten sorainkban tudhatjuk, ami az egyetlen örvendetes ese­mény. Sényőt többször láttuk. Nagy utat jár­tak be Szikszaiék, akik már oly rég futballoz­nak együtt, hogy egymás gondolatait is is­merik. Erősségük a gyors támadásszövés, amihez technikás labdarúgók adják a körí­tést. Ezért érint bennünket különösen hátrá­nyosan a bevált védelem felbolygatása, a kényszerű cserebere. Azért bizakodom, az elmúlt héten mesterhármast elérőLőrincz lá­bában talán maradt még némi dinamit, de megvallom, egy döntetlennel nagyon meg lennék elégedve... A keret: Varró, Szabó— Szegedi, Szilágyi, Lukács, Balogh, Tóth, Darai, Lőrincz, Savu, Czimbalmos, Szilvási, Lengyel, Nagy, Széplaki. Rokomaz (10.)—Vámospércs (13.) V.: Bukovics (Kálmán, Nyitrai) Rakamaz, Veigli Géza vezetőedző: — Nehezen tudom palástolni felháborodásom. Valósággal kicsinálták csapatomat Szeren­csen! Adámszkit — nincs jobb szó rá — egy­szerűen lerúgták. Módszeresen vadásztak kulcsembereinkre, jelenleg is négy-öt fiú já­téka bizonytalan. Ráadásul Tóthot és Szondit kiállították, míg Lehóczki besárgult. Azt sem tudom, hogy képes leszek-e egyáltalán egy va­lamirevaló csapatot pályára küldeni. Túl azon, hogy tele vagyunk problémákkal, a három pontra igen nagy szükségünk lenne. Ha el­keseredem, felidézem magamban a Karcag elleni mérkőzést megelőző hetet. Akkor ugyanilyen kilátástalan helyzetben voltunk, mégis sikerült nyernünk idegenben is. Talán ezúttal is bejön a borúra derű szólás igazsá­ga, s nem sétálunk bele a vendégek által előszeretettel alkalmazott lescsapdába, sőt, mi űzünk tréfát a rutinos hálóőrből, Mezőből A keret: Vitkai, Cziotka—Komlósi. Karóczkai, Csorna, Pásztor, Juhász, Hidegh, Barczi, Sí­pos, Muri, Szekrényes. Nagykálló (7.)-—Tiszafüred (8.) Nagykálló, Orosz János szakosztály- vezető: — Egyöntetű vélemény Nagy- kállóban, hogy számunkra korán fejeződik be az idény. Az ősz második felére állt össze iga­zán a gárda, most már sorozatban kimagaslót produkálnak Vágóék. Hat forduló óta őrizzük veretlenségünket, ami eleve remek hangula­tot biztosít az öltözőben. Vasárnap is szeret­nénk begyűjteni a három pontot, bár tudjuk, a vendégek nem lebecsülendő ellenfelek. Leg­utóbb Edelényben — meglátásom szerint túl­zott szigorral — a játékvezető kiállította Bo­rost, így ő automatikusan kimarad. Bizonyta­lan Boda játéka is, akit a héten családi gyász ért. Közel azonos képességű csapatok talál­kozóján szép búcsúval akarunk kedveskedni lelkes szurkolóinknak. A keret: Pók, Rap- csák—Kígyósi, Kaszab, Ónodi, Lizák, Spisák Polonkai, Horváth, Vágó, Balogh, Balázs, Szilágyi, Boda. Tiszaújváros (11.)—Kisvárán (5.) kisvárda, Komáromi György vezető­edző:— Úgy látom, a csapat lassan magára talál, visszanyerték a fiúk önbizalmukat. Ered­ményeink ugyan kissé elmaradnak a várttól, de az őszi záráskor ott lehetünk az élbolyban. Az első hatban kell végeznünk, s ehhez Tiszaújvárosban pont vagy pontok megszer­zése szükségeltetik. Erre reális esély kínálko­zik, hiszen köztudottan kitűnő pályával ren­delkeznek a borsodiak. Ez számunkra kétség­kívül előny, érvényesülhet technikás, támadó felfogású játékunk. Természetesen idegenben is igyekszünk — a megszokott módon — har­cos erényeket csillogtatva ráerőltetni akara­tunkat ellenfelünkre. A hazaiak a listavezető Sényővel szemben is megmutatták, manap­ság nincs előre lefutott mérkőzés. Sajnos, ezúttal sem az általam elképzelt legideálisabb összetételben kezdünk. Popovics ugyanis sé­rült, Oláh pedig begyűjtötte harmadik sárga lapját. Kérdéses Göncz szereplése is, aki im­máron rendszeresen szóhoz jut az NYFC szí­neiben. A keret: Czene, Szőr—Czap, Takács, Lipták, Dudás, Seres, Szombati, Béres, Csapóczi, Balázs, Kántor, Göncz, Balogh. K. T. NB II hangoló Az NB II-ben a tizenharmadik fordulóra kerül sor a hét végén. Mindkét második volnalbeli csapatunk idegenben lép pályára. Nyíregyháza Kazincbarcikával játszik, míg a tiszavasvári együttes szokás szerint az NYFC múlt heti vendégéhez utazik. Egyik gárdának sem lesz könnyű dolga, bár a megyeszékhelyi tizenegy a bajnokság előtt barátságos mérkőzésen aránylag simán verte mostani vendéglátóját. Vasvárinak égetően szüksége van nemcsak a pontokra, de a sikerre is, ha a zaklatott ősz után valamivel nyugodtabb telet szeretne. Most nehezebb lesz Az NYFC labdarúgói pénteken délután zuhogó eső közben készülődtek a szokásos tréningre. Az edzés előtt Buús Györgyöt faggattuk, mit vár vasárnap, milyen ered­ménnyel lenne elégedett. —Az idény előtt barátságos mérkőzésen sikerrel szerepeltek a mostani bajnoki el­lenféllel szemben. Várható vasárnap is si­ker? — Egy bajnokság előtti előkészületi mérkőzés eredményéből nem lehet messze­menő következtetéseket levonni. Nyilván egész másképp játszanak majd bajnoki mérkőzésen, ráadásul saját pályájukon a kazincbarcikaiak. Most biztos nehezebb lesz, mint augusztusban, ha nyerni akarunk. — Milyen eredményt vár a csapattól? :— Igyekszünk most is saját játékunkat játszani, és mind a három pontot megsze­rezni. Akkor ugyanis bebiztosíthatjuk he­lyünket az első öt között, s az élbolyból egy ellenfelünk kicsit leszakadna tőlünk. Na­gyon szeretném, ha az őszt is hasonló he­lyen fejeznénk be, mint ahol most állunk a táblázaton. — Milyen taktikával küldi pályára együttesét? — Zárt védekezést kell kialakítanunk, hogy a barcikaiak várható rohamait meg­állítsuk, s mélyről indított támadásainkkal kell veszélyeztetnünk a hazaiak hálóját. Ennél sokkal többet nem nagyon akarok el­árulni, ráadásul minden taktika annyit ér, amennyit abból megvalósítanak a pályán a focisták. — Hogy áll fel a csapat? — Papp és Lelt három sárga lapja miatt nem játszhat, Gubányi pedig sérült. A kezdő tizenegy még nem alakult ki telje­sen, de elképzelhető Bessenyei játéka, s Búzásnak is helye van a csatársorban. Hol­nap döntök a végleges összeállításról. — Ebben az idényben többször, s az utol­só mérkőzéseken három alkalommal is pontrúgásból kaptunk elkerülhető gólokat. Ennek megelőzésére hogyan készülnek? — Egy megszokott rend szerint alakul a heti programunk. Én már hétfő reggel kez­dek készülni az ellenfélből, ilyenkor pén­teken, a csapattal, együtt is megbeszéljük, hogy mi várható, és az egyes játékosok kö­zül kinek mi az erőssége vagy a gyengéje. Szombaton saját játékunkat tisztázzuk, s azt, hogy egyénenként kinek-kinek mi a felada­ta. Aztán a mérkőzés előtt térek ki arra, ki­nek mi a konkrét tennivalója a pontrúgások­nál. Ennek ellenére mégis bekövetkeztek hibák, ráadásul gólokat kaptunk miattuk. Jó lenne, ha ezekből a hibákból végre már okul­nánk. Mindenképp pontokkal vagy ponttal kell hazatérnünk, mert a pihenőig még Diósgyőr és Hatvan ellen kell játszanunk, s azok sem lesznek könnyebb csaták. A ke­ret: Feke, Kormos—Drobni, Szatke, Kiss, Hudák, Barna, Bessenyei, Cselószki, Ko­vács, Marcsek, Bagoly, Göncz, Búzás, Szkunc, Kapusztyin. Sajnos, tartalékosak leszünk Pénteken délben Tóth Bertalannal, a Kazincbarcikai SC technikai vezetőjével telefonon beszélgettünk arról, hogy mit várnak a vasárnapi mékőzéstől. — Sajnos tartalékosak leszünk, mivel Kiser, Molnár és Pacaj három sárga lap miatt nem játszhatnak. Pedig ők általában ott vannak a kezdőben. Hét közben az edzéseken nagyon készültünk a Nyíregy­háza elleni meccsre, hisz ha győzünk, megelőzhetjük őket. Erre van is esélyünk az idén, mivel a tavalyi kezdőhöz képest sokat gyengült a mostani nyíregyházi ti­zenegy. Az elmúlt hetekben, ha a múlt heti Hévízi úti teljesítményünket nem számol­juk, jól ment a játék. Ha saját pályánkon győznénk, akkor az utolsó két fordulót már sokkal nyugodtabban várnánk. Jövő héten egyébként Vasváriba utazunk, azu­tán a Salgótarján ellen lépünk pályára. Visszatérve a vasárnapi derbire, egy dön­tetlenre biztos, hogy jók vagyunk. Igaz, ez a hárompontos szabály mellett semmit sem ér. Meg kell mondjam, nem is értek vele egyet, hiszen ha két ilyen, közel azo­nos tudású együttes között születik dön­tetlen eredmény, akkor nem igazságos, hogy ilyen kevés pontot kapnak érte. Re­mélem, a mai esőzés ellenére vasárnap egy órakor sokkal jobb idő lesz, s akkor kö­zönségünk biztatására is számíthatunk. Az őszi idény végére az a tervünk, hogy min­denképp ott legyünk az első hat között, s nyugodtan kezdhessük majd az alapozást. A táblázatra nézve látható, hogy nagyon sűrű a középmezőny, mivel az ötödik he­lyezett és a tizenharmadik között csak két győzelemnyi különbség van. Ezért ta­vasszal még nagyon sok minden történhet. A keret: Nagy—Venczel, Göndör, Pribék, Raducu, Szentidai, Balogh, Lukács, Csip­ke, Hanyecz, Szmolniczki, Sinkó. Üllői úton szerzett sebekkel indulnak Szarvasra Pénteken délután telefonon beszélgettünk Tamás Gázával, a Tiszavasvári Alkaloida SE elnökével, mi újság a csapat házatáján. — Elmondana egy-két dolgot a szerdán történtekről? — Az Üllői úton több helyen is tartalé­kokkal álltunk ki. A Magyar Kupában a mi csoportunkban már eldőlt a továbbjutás kér­dése, és így nem volt jelentősége a hétközi mérkőzésnek. Egyébként is nyilvánvaló, hogy a mostani lebonyolítási rendszer a nagy kluboknak kedvez, hisz egy-egy kisik­lást bőven van idejük elfeledtetni. Gondol­junk csak a kispesti gárda lajoskomáromi szereplésére. Még hosszan lehetne taglalni a lebonyolítás ésszerűtlenségét, de inkább visszatérek az Üllői úti találkozóra. Úgy lát­szik, megéreztük a bajt, hisz Hegedűs Imre és Simon is megsérültek a találkozón, az idén már nem is játszhatnak. Hegedűsnek az orrcsontja tört el, Simonnak a kezét kel­lett begipszelni. Emiatt, aki még van a ke­retben, mindenkinek utaznia kell Szarvas­ra, attól függetlenül, hogy kisebb vagy nagyobb sérülése nyomait érzi-e vagy nem. — Mi várható a tartalékos csapattól? — Eddig Szarvas ellen ötven százalékos a teljesítményünk. Tavaly mindkét találko­zónk 0-0-ás döntetlennel végződött. Most elöl, a csatársorban Szilágyi, ErdeiésPitács játékára is számíthatunk, ahogy azt az idény kezdete előtt elterveztük, s mint például a Gödöllő elleni három gól bizonyítja, nem is rosszul, hiszen három gólt rúgtunk. Az már más kérdés, hogy ennek ellenére sem tudtunk győzni. A középpályán várhatók változások az összeállításban, mivel Kurilco is kisebb sérüléssel bajlódik. — Mégis milyen eredménnyel lenne elé­gedett? — Én már nem merek jósolni, annyi ku­darc ért minket ebben az évben. Az erőviszonyokat reeálisan felmérve, döntet­lenre feltétlenül képes a csapatunk, de ha a három csatár jó napot fog ki, elvileg a há­rom pontot is elhozhatjuk. Nagy kérdés, hogyan fog működni hátsó alakzatunk. Csak meg kell nézni a tabellát, nyíregyházi ve- télytársaink ugyanannyi rúgott góllal (14) a negyedik helyen állnak. No de ők csak ti­zenhatot kaptak, míg mi egy híján a duplá­ját. Még Miskolc is néggyel kevesebbet ka­pott. — Hogyan készülnek a mérkőzésre? — Mindent megteszünk azért, hogy a já­tékosok kipihenten lépjenek pályára, ezért már egy nappal korábban Szarvasra érke­zünk. Általánosságban is elmondható, hogy a focistáknak a feltételek rendelkezésükre állnak a jobb szereplés érdekében, tehát erre nem hivatkozhatnak. — A klub vezetése hogyan értékeli az új edző, Szikszai Lajos munkáját? — Ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni. Elsősorban a védekező munkánkon kell majd javítania. Ahhoz azonban, hogy ennek az eredményei megmutatkozzanak, sokkal hosszabb időre van szükség. A keret: Var­ga—Havelant, Sinka, Széki, Bohács, Fecsku, Rása, Szarka, Zubanics, Erdei, Pitács, Kurilco, Rékási. Csak a győzelem elfogadható A szarvasi együttes technikai vezetőjét, Lipcsei Imrét telefonon kerestük. A következőket mondta csapatáról. — Nyíregyházán balszerencsés mérkő­zésen veszítettünk, az első főidőben is hely­zetek tömegét hagytuk ki. Az idény végén a középmezőnyben akarunk zárni, ehhez a hazai győzelem feltétlenül szükséges. Min­denképpen támadni fogunk, s a vasváriak gyengélkedő védelmével szemben sikerre számítunk. Nyíregyházán Brakszatórisz András megsérült, két edzést kihagyott. Szabó, Horváth és Dobi sem játszhat. így még nem tudom a kezdő tizenegyet. Beszélgetésünk közben érkezett a tech­nikai vezető irodájába Vigh Tibor, a helyi csapat vezetőedzője. Tőle is rövid nyilat­kozatot kértünk. — Vasárnap láttam az Alkaloidát Gö­döllő ellen játszani. Egy nagyon jó első félidőt láthattam. Kitűnő csatárjátékot mu­tatva szerzett három gólt hétvégi ellenfe­lünk. Egyszerűen nem értettem, hogy áll­hat utolsó előtti helyen egy ilyen együttes. Aztán a második félidőben már bemutattak valamit abból, ami a sikertelenségüket okozhatja. A hétvégi kudarcunkra visza- térve, bizony azt nehezen emésztettem meg. Ennyi ziccert kihagyni túl nagy luxus Nyír­egyháza ellen. Egyébként nálunk sok fiatal játékos van, ezért érthető a rutintalanságuk. Ugyanakkor ez sok előnnyel is jár, hisz ha összeszedik magukat, akkor nagy meglepe­tésekre is képesek. Vasárnap szállítaniuk kell a három pontot. Az összeállítást még nem tudom megmondani, mivel többen sé­rültek, s nem biztos, hogy számíthatunk a játékukra. A keret: Brakszatórisz G., Du­dás—Gebri, Stredie, Holp, Szlopóczki, Janics, Pisont, Horváth, Kulcsár, Cziglédszky, Szabó, Plókai, Sárosi, Ta- kó. Fegyelmi határozatok A megyei labdarúgó szövetség csütörtöki fegyelmi napja elég csendesen zajlott. A fegyelmi bi­zottságnak egy komolyabb dolga akadt, az is játékosátigazolásért járó összeg megfizetésével kap­csolatos. A kiállított játékosok ügyében a következő döntések születtek: Szabó Róbert(Baktalórántháza) 4, Kormány Béla (Baktalóránthá­za) 3, Rózsa László (Kemecse), Rézműves Zsolt (Kisléta), Deák Zoltán (Gyüre) 2-2, Demeter Imre (Túrricse), Tóth Zoltán (Nyírcsaholy), Morovszki Pál (NYSI) 1-1 bajnoki mérkőzésről kapott eltiltást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom