Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-25 / 21. szám

Nyitra (Nltra) nemzetiségünk szempont|ából a legfontosabb diákváros. Igaz, csak két főiskolája van, a pedagógiai kar és a mezőgazdasági főiskola, de a pedagógiai karon képezik a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák alsó tagozatos tanítóit, évfolyamonként körülbelül 20 magyar diákot. A magyar Iskolák felső tagozatos tanárainak zömét is itt kellene képezni, ez azonban csak részben valósul meg. Nincs teljesen megoldva ugyanis a hallgatók anyanyelvi szakképzése.

A Nyitrai Pedagógiai Kar létrejöttekor úgy épült fel, hogy ennek a követelménynek meg tudjon felelni, azaz minden tanszékre felvettek olyan tanárokat, akik magyarul is képesek voltak előadni. A felső tagozatosok képzése a hetvenes évek közepéig valóban zavartalanul folyt, ezután azonban szakadás állt be, újabb magyar tagozatos csoportokat csak a nyolcvanas évek elején indítottak. Az utóbbi két évben azonban a magyar-angol szakos csoportot kivéve megint csak nem indult olyan tanulócsoport, amelybe magyar tannyelvű iskolákba készülő tanárjelölteket vettek volna fel, akiknek a képzése anyanyelven folyna. Időközben ugyanis a kar magyarul tudó tanárainak zöme nyugdíjba vonult, vagy eltávozott az intézményből, s mivel újakat nem vettek fel helyettük, a magyar nyelvű képzést egyre nehezebb megvalósítani Nyitrán.

A tanárképzés problémáiról lapunk tavalyi márciusi számában már részletesen szóltunk, s mivel ez nem témája Jelen írásunknak, a kérdésre alkalomadtán majd visszatérünk.

A mezőgazdasági főiskola diákjai között is — viszonylag — sok magyar nemzetiségűt találunk. Ez az a főiskola, amelyre — természetesen a pedagógiai kart nem számítva — a jelentkezők össz- létszámához viszonyítva hazánkban a legtöbb magyar nemzetiségű diák jelentkezik, pontosabban a főiskolára jelentkező diákságnak évente átlagosan a 8 százaléka.

A nyitrai magyar nemzetiségű diákságnak van egy, már régóta és jól működő művelődési klubja, a Juhász Gyula Ifjúsági Klub (Jugyik). A klub kilencedik éve rendszeresen minden május elején művelődési tábort szervez Gí- mesen (Jelenec). E táborban találkoztam és beszélgettem el a Jugyikról, a főiskoláról, művelődési lehetőségeikről, problémáikról Vörös Éva alsó tagozatos pedagógushallgatóval, a klub jelenlegi vezetőjével és néhány további nyitrai diákkal.

KÖZÖSSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

A táborban elég kevés mező- gazdasági főiskolással találkoztam. Mint kiderült, mostanában nem túl sokan látogatják közülük a klub rendezvényeit. Ennek egyik okát a beszélgetésünkön részt vevő két mezőgazdász mondta el. Másik okát meg a pedagógusok. De mindezekről majd a maguk helyén szólok. Előbb a pedagógiai kar diákjairól, gondjaikról, örömeikről szeretnék írni.

Beszélgetésünket bemutatkozással kezdtük, amelyből kiderült, hogy a legtöbb Jelenlévő a Du- naszerdahelyi (Dunajská Streda) járásból, onnan is Somorjáról (Samorín) származik. Már rögtön a bemutatkozáskor egy illetlen kérdés motoszkált a fejemben, a- melyet később fel is tettem. Hogy mire voltam kíváncsi? Sokszor és sok embertől hallottam már a pedagógiai karral kapcsolatban, hogy erős ott a korrupció, a protekció a felvételinél.

— Bizonyítani nem tudom — mondtam nekik. Hallomásomat azonban a jelenlevő diákok is megerősítették. Azt már nem akartam megkérdezni, hogy rájuk mennyire vonatkoztatható ez. Nem szerettem volna, ha vádaskodásba fullad beszélgetésünk.

Pedagógusok és mezőgazdászok

egy klubban

A dolognak azonban más vetü- lete is van. Vajon elképzelhető-e, hogy az ily módon főiskolára jutott diákok tudatosan és felelősségtudattal készüljenek csehszlovákiai magyar pedagógusnak? A jelenlevők úgy moridják, hogy szerintük a felvetteknek csak az egynegyede készül lelkiismeretesen hivatására.

— Ez azon is lemérhető — állítja Lelkes Hajnalka —, hogy ki mennyire veszi komolyan a tanítási gyakorlatot. Vannak, akik lelkiismeretesen és nagyon jól felkészülnek, de, sajnos, olyanok is, akik nem.

— Az is fokmérő lehet, ki mennyire vesz részt a közösségi munkában — fűzi hozzá Sidó Éva. — Nagyon sok olyan magyar pedagógushallgató van Nyitrán, aki nem jár a lugyik szervezte előadásokra, de egyéb rendezvényekre sem.

Igazat kell adnom Évának. A közösségben és közösségért végzett munka fontos eleme kell hogy legyen egy leendő vagy a már végzett pedagógus tevékenységének. De a részvétel a klub rendezvényein nem minden esetben fokmérő, mert nem lehet mindenkinek tetsző műsort összeállítani. S maga a társaságkedvelés is alkati kérdés. Előadók meghívása s az előadások passzív befogadása azonban nem egyedüli közösségi tevékenységi formája a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar diákságának, s ezzel együtt a Jugyiknak. Nagy hagyományai vannak itt a bábszínjátszásnak, a színjátszásnak és a zenélésnek. A diákok gyermekműsoraikkal sorra járták már a környék óvodáit, iskoláit, szórakoztatva és tanítva az óvodás és kisiskolás gyermekeket. Én úgy hallottam, hogy ez a tevékenység az utóbbi időben vesztett lendületéből.

— Korántsem — tagadja Ba- ráth Annamária, aki ellentétben a két előtte szólóval, nem a Du- naszerdahelyi járásból jött, hanem Stúrovóból. — Hisz itt a táborban is bemutattunk egy gyermekműsort, amelyben volt bábszínház, zene. Ez azonban nem azt Jelenti, hogy nincsenek problémáink. A legnagyobb gondunk a próbaterem hiánya.

— Két évvel ezelőtt kaptunk egy termet a pedagógiai kar kollégiumában, ahol elhelyezhettük a bábozás kellékeit meg a hangszereket, és próbálhattunk is — mondja Vörös Éva. —, de ez a terem már nem a miénk. A kellékeket például a mi kollégiumi szobánkba kellett bezsúfolni.

Három bábos az előadás után. Vajon mit találtak a Madách Könyvkiadó tavalyi ismertetőjében?

A nyitrai diákok alkalmi irodalmi összeállítása a felsőelefánti (Horné Lefantovce) volt pálos kolostor udvarán.

— Állítólag azért vették el — folytatja Annamária —, mert újra szükség lett a tanulószobára. Azt is mondják, hogy egy diáklány panaszkodott a kollégium i- gazgatónőjének: késő estig zajon- gunk ott, s nem tud tőlünk tanulni meg aludni. Pedig ez nem igaz. A lényeg az, hogy a helyiség ismét tanulószoba lett, van benne televízió, néhány fotel meg hamutartók a cigarettázóknak. Mert mást nem nagyon csinálnak benne. Csak néha ásitozik valaki a teremben, könyv fölött bóbiskolva.

Hasonló esetet mesél el a so- morjai Mészáros Péter is:

— Mint minden kollégiumnak, a miénknek is van rádiója, napi ötórás műsort sugároz. Hetente egy óra, kedd estére ebből nekünk, magyar diákoknak is Jutott. Ebbe az egy órába sok mindent kell belesűrítenünk: zenét, irodalmat, Jugyik-tájékoztatót. Kérvényeztük, hogy fél órával hosszabbítsák meg a műsoridőt, hiszen a kollégiumban lakó diákok nagy száma ezt indokolttá tenné. De a dolog nem Intéződött el.

A nyitrai magyar diákoknak színjátszóköre is van. Most éppen Slawomir Mroäek egyik drámáját próbálják. Tavaly Csokonai Kar- nyónéját tanulták be, s szerintük olyan Jó előadást sikerült összehozniuk, hogy a Jókai Napokon is megállták volna a helyüket. De ezt mondja el inkább Sidó Éva:

— A Jókai Napolt műsorának válogató bizottsága a járási seregszemlén épp csak rápillantott előadásunkra, azután elment. Lehet, annyira Jó szakemberek, hogy e pár perc alatt is rájöttek, minket nem nekik találtak ki.., De mi legalább egy értékelést szerettünk volna hallani... A darabot azután bemutattuk a tavalyi gímesl táborban, s nagy sikert arattunk vele.

NEM A TANULÁS MIATT...

Eddig csak a pedagógusnövendékeket faggattam, de csoportunkban két mezőgazdász Is ül: a somorjai Matus Tibor és az alsóbodoki (Dőlné Obdokovce) Fehér Sándor. Mindketten növénytermesztést tanulnak, s mindketten másodévesek.

— Évfolyamunkban körülbelül kétszáz diák van, s ebből körülbelül tíz magyar nemzétlségű — mondják.

— A Dunaszerdahelyi Járásból viszont csak ketten vagyunk — teszi hozzá Tibor. — Ezt, növény- termesztésről lévén szó, meglehetősen kevésnek tartom, hiszen éppen járásunk területén vannak a legnagyobb szántóföldek s a legjobb terméshozamok is.

— Most, a felvételik előtt, bizonyára sok középiskolást érdekel, nehéznek tartjátok-e az agronómiái karra a felvételi vizsgát, nehéz-e bejutni erre a főiskolára.

— A felvételi nem túl nehéz, persze nem árt, ha a leendő felvételizők jól felkészülnek, esetünkben különösen kémiából. A főiskolára be lehet Jutni, de ott megmaradni már nem könnyű. Csúnya szó, de elég nagy az elhullás.

A két diák szaval eszembe juttatják azokat az ismerőseimet, akik maguk is megpróbálkoztak a mezőgazdaságival, néhány szemesztert el is végeztek, de befejezni nem bírták tanulmányaikat. Vajon mi lehet ennek az oka?

— Nekem az a tapasztalatom, hogy azok a magyar diákok, akik az évek során kiesnek a főiskoláról, nem a tanulás miatt hagyják ott — állítja Sándor. — Sokan nem tudják megszokni a környezetet, de elég sokan vannak olyanok Is, akik nem valók főiskolára. Vagy azért, mert lusták, vagy mert egyszerűen nem képesek a felsőfokú tanulásra.

Azért Jó példa is akad szép számmal. Matus Tibor például a kar egyik tanszékén dolgozik diák tudományos segéderőként. Jövőre Magyarországra megy, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, egy szemesztert végez majd el ott, hogy megismerhesse a növénytermesztés magyarországi eredményeit. Mint mondja, Gödöllőre olyan diákokat szoktak küldeni, akik Jól beszélik a ma gyár nyelvet.

Bár a két diák még csak másodikos, bizonyára gondolkodtak már azon is, hol szeretnének a főiskola után dolgozni. Talán arra is van lehetőségük, hogy már előzetesen szerződést kössenek valamelyik hazai szövetkezettel?

— Én a somorjai Kék Duna Efsz-ben szeretnék dolgozni — árulja el Tibor. — S mivel szükségük van agronómusra, a szerződés megkötésének sem volt semmi akadálya.

Sándor egyelőre még nem döntött, de azzal a gondolattal kacérkodik, hogy itt marad a főiskolán, a botanikus kert dolgozójaként.

KÉT TÁBOR — EGY KLUB?

A Jugyik mindkét nyitrai főiskola magyar diákságának a klubja, vannak azonban olyan időszakai, amikor inkább a pedagógusok, máskor a mezőgazdászok szervezik az akciókat. Mint írásom elején már elárultam, mostanában több a klubban a pedagógusnövendék. Miért van ez? A helyzet egyik magyarázatát a két mezőgazdász, Tibor és Sándor adja:

— Vörös Éva már a klub vezetője volt, amkior az idei tanév téli szemeszterére Esztergomba ment. az ottani tanítóképzőbe az évfolyamával. A klub vezetését egyik mezőgazaasz kollégánkra bízta. A tél végén visszatérve újra átvette a klubot, a mi kollégánk azonban úgy érezte, hogy félreállították. Mivel elég nagy befolyása van a magyar mező- gazdasági főiskolásokra, sikerült elérnie, hogy a nyári szemeszterben kevesen jártak közülük a Jugyik-rendezvényekre. Reméljük azonban, hogy a konfliktus a közeljövőben megoldódik.

Vörös Éva és A. Szabó László pedagógushallgatók a kérdés másik oldalát is megvilágítják:

— Sajnos, sok mezőgazdasági főiskolás nem igényli a közösségi munkát és a kultürálódást. Ennek következtében elég nehéz bevonni őkef az ilyen irányú munkába. Persze, van ennek profánabb oka is. A mezőgazdászok elég messze laknak tőlünk, nem is egy kollégiumban, s mi nehezen tudjuk értesíteni őket rendezvényeink pontos idejéről, jellegéről. A kollégiumaikban kirakott plakátjainkat pedig valamilyen jóakaraóink folyton leszedik.

Kicsit furcsállom a két tábor ellentétét. S e furcsállásomnak van egy egyszerű oka: riportüt- jaim során, s egyáltalán az országot járva sok olyan szövetkezeti elnökkel találkoztam, akinek tanítónő a felesége. Magyarra fordítva: a mezőgazdászok általában ^ fiúk, a pedagógusok pedig lányok. Hogy ne érdeklődnének egymás iránt?!... Minden jel arra vall egyébként, hogy a zavar valóban csak időleges.

A gimesi táborból még két nap van hátra. A Jugyikosok, amellett, hogy a rendezvény szervezői, műsorokkal is bemutatkoznak. A már említett gyermekműsoron kívül irodalmi összeállítással, zenével, sőt képzőművészeti kiállítással Is. Ez utóbbi anyagát a magyar-rajz szakos hallgatók munkáiból állították össze. A nyitrai magyar diákklubban a nehézségek ellenére is sokrétű, kemény munka folyik, s reméljük, hogy a lendületből az elkövetkező é- vekre Is marad.

Klinke Róbert

(A szerző felvételei)]