Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-16 / 51-52. szám
3EECTÍI1 coBETOB ntnyTATOB TpyaamuxcH cccp JELENTÉS A BAM-RÓL Fontos esemény színhelye volt a Baj- kál-hegység egy hágója mentén Davan. a kis munkástelep A Bajkál-Amúr vasútvonal építésének története jelentős fordulójához érkezett: a hegy gyomrába vezető főalagút elkészülése után itt találkozott a 12, és a 21. alagútfúró csoport, mégpedig határidő előtt egy hónappal. Ügy tűnt, hogy a hatalmas hegység legyőzhetetlen akadályt jelent az épí tőknek De kifúrták a 6700 méteres vágatot, hogv utat biztosítsanak a messzi tenger felé. Hasonló méretű alagút a Szovjetunióban még nem épült. Az első robbantások a Bajkál keleti telén 1977 márciusában kezdődtek Et tői kezdve itt dolgozott a 12-es számú alagútfúró csoport Tolsztohov vezette brigádja. HHH Kotor Szökés a börtönből Jugoszlávia egyik legbiztonságosabbnak tartott börtönéből, Kotorből megszökött két rab. Draglsa Rtstlc 32 éves rab, akire azért mért halálbüntetést a bírőság, mert három esztendővel ezelőtt megerőszakolt, majd meggyilkolt egy négyéves kislányt. Fellebbezett, de a halálos ítéletet a Crna Gora-1 Legfelsőbb Bíróság Is megerősítette. A má sik rab, Milo Vojvodic 47 éves, egyébként bari hajős a feleségét ölte meg, majd elé gette a holttestet. Ö Is fellebbezett, de az ő ítéletét ts helyben hagyta a legfelsőbb bíróság. Évekig mindketten a Bljelo Polje-t börtönben voltak, csak nemrég kerültek ét a kotort börtönbe, ahonnan sok-sok évtizede még senkinek sem sikerült megszöknie A foglyokat egy magánzárkában helyezték el a harmadik emeleten. A szomszédos cellák ablakai — két és fél centiméteres rács csal — a börtönudvarra néztek. Egy ok töberl vasárnapon, amikor a vacsorát ősz tották, Vojvodic és Rtstlc még cellájukban voltak. Reggel a két cella üres volt. Az ő rök fedezték fel, hogy az ablakrácsokat átvágták és az ablakból pokrócokból és le pedökből font kötélzet lóg le, az egyik cellában a padlón hevert egy 10 centiméte rés vasförész Vojvodlcnak látogatói voltak két héttel azelőtt és vagy harminc ú]ságot hoztak be a börtönbe. Lehetséges, hogy a vékony fű részi az újságok között csempészték be. KI derült, hogy a két fegvenc rendszeres levelezést folvtatoti egymással. Üzeneteiket újságokból összeeszkábált „csőpostán“ juttatták el egymáshoz. Ily módon járt egyik ablaktól a másikig a fűrész is. Azzal egyidőben, hogy brigádja ki emelte az első száz köbméter sziklát a Davan-szorosnál — ez a Bajkál-hegysép legmagasabb pontja — építettek egy 200 méteres függőleges vágatot. Innen indult el Molofi csapata a 21-es számú alagútfúró csoporttól. Így kezdődött a hegy ostroma. Nem volt könnyű munka, tele volt a munkások elé tornyosuló váratlan nehézségekkel. Ütjük során tektonikus vetődésekkel, vizbeömlés veszélyével ta látták szemben magukat. Gátolta a munkát a mínusz 50 fokos hideg, a tíz hónapig tartó tél. De mindez nem riasztotta vissza az embereket. Új technológiát alkalmaztak az alagút építésénél, mivel gyakorlatilag kiküszöbölték a kézi munkát Kiváló földnyeső gépekkel, nagy teljesítményű kőzetfejtő és rakodógépekkel dolgoztak Több mint három évig fúrta a gránitot Tolsztuhov brigádja. Ez alatt az idő alatt áttörték a főalagút 2800 méteres szakaszát, közel 300 000 köbméter kőzetet mozgattak meg A fúróbrigádok végül találkoztak. A Bajkálon átvezető főalagútnak eddig összesen 5700 méteres szakasza készült el, 1000 méteres gránittömb áttörése van már csak hátra. A börtönben a szökés után kitört a botrány. A mintegy tíz alkalmazott két tábor; ra oszlott. Az egyik csoport Luka Lubarda tgazgató mellé állt, a másik ellene fordult. Kiderült, hogy az elmúlt tíz évben csak négyszer volt ellenőrzés a cellákban. Mind a négyszer Branko Batuta végezte, ezért „nehéz fiú“ hírében állt a fegyencek előtt. Az előírások szerint az ablakok rácsait minden este ellenőrizni kellett volna... A nyomozás szerint Vojvodic és Ristic legalább két hétig dolgozott a rácsok át- fűrészelésén. Ez idő alatt hamuba és vasreszelékbe hempergetett kenyérbéllel álcázták a fűrészelés helyét. A fűrészelés hang ja bizonyára félelmetesen zengett a lakatlan városrészben — a földrengés után u gyanls a kotort városnak ezt a részét el hagyták lakói. Am a fűrészelésre egyetlen őr sem figyelt fel. Lubarda Igazgató egy ismerősének enge délyezte, hogy a börtön udvarában, valamint egy udvari épületben, amely egyébként a? utcára nyílik, építőanyagot tároljon. A kél szökevény ezen az épületen keresztül ju tott az utcára. A szökevények szökés közben megsérül tek. Egyikük a rács 32x29 centiméteres nyl lásán bújt át, a másik pedig négy méter magasból lezuhant, mert ahogy az ablak ból leereszkedett, elszakadt a rögtönzöi’ kötél. (Az ablak közel 8 méter magasan van.) Egy közeli zsákutcában a nyomozók vérnyomokra bukkantak ... Hat napig tartott a szökött rabok után najtóvadászat. A hatodik napon a menekü löket a Lovcen alatti Mirac faluban, Rotortól mintegy 10 kilométerre felismerte Milan Radanjlc egyetemi hallgató. Rtstlcet és Vojvodlcot ellenállás nélkül letartóztatták. Elmondták: hat nap alatt csak két burgonyát ettek és néhány korty pálinkát Ittak, ezt ts egy elhagyott házban találták. A két halálra rémült, kiéhezett szökevény szinte örült, hogy rájuk találtak... Visszakerültek a kotori börtönbe újra és külön- külön zárkába. A szökés története ezzel be is fejeződött. DER SPIEGEL HANGPRŐBA A Texas Instruments ismert zsebszá mítógép-gyártó cég kutató laboratórlu mának munkatársai mindennap, amikor munkahelyükre mennek, kötelesek kom puterizált személyi ellenőrzésnek alávetni mügukat: amikor beléptiek az „ellenőrző“ cellába, egy „női“ komputerhang szívélyesen üdvözli őket ugyan, de a munkatársak kötelesek egy korábban betáplált szójegyzékből megfelelő felszólításra, négy szót elismétel ni, s a számítógép ezeket összehasonlítja az illető eredeti hangjával. Ezenkívül bizonyos számlajstromokat hason lítanak össze, és a munkatárs súlyát ts összevetik a korábban feljegyzett adatokkal, hogy ezen a módon is fokozzák a titoktartást, és megakadályozzák il letéktelen személyek befutását a labo ratóriumba. Frankfurter Rundschau VESEKŐM0RZS0LÁS Alig néhány év múlva a páciensek valószínűleg már műtét nélkül is megszabadulhatnak a veseköveiktől. A Dor- nier cégnél kifejlesztett, lökéshullám- keltő készüléket első ízben próbálták ki veseköves betegeknél. Ez a köveket homokszem nagyságúra szétzúzza, úgyhogy természetes úton eltávolíthatóvá válnak A Müncheni Egyetem urológiai klinikáján az új eljárás szerint kezellek tizenhat beteget A lökéshullámokat víz alatti szikrakisülés útján idézik elő és — röntgenéllenőrzés mellett — koncentráltaD a vízfürdőben ülő páciens veseköveire irányítják. A tesztben részt vevő páciensek néhány nap alatt mind megszabadultak a veseköveiktől, és műtét nélkül hagyhatták e) a klinikát. san táplálkozzanak. Bátran fogyasszanak búzakenyeret, nyers gyümölcsöt, és mindenfajta húst. Egyetlen szabály: a napi táplálékmennyiséget sok .részre kell osztani, tehát többször keveset enni. Gyomorbetegek kávét és alkoholt ts ihatnak étkezés közben vagy közvetlen utána. Az erős fűszereknek, mint a bors, a paprika, a mustár stb. sincs káros hatásuk. Mint a vizsgálatok kimutatták, ezek a bél- és gyomornyálkahártyái nem izgatják, tehát nem képeznek túl sok gyomorsavat. A táplálkozási szabadság azonban nem érvényes azokra, akiknek a gyomrát részlegesen eltávolították. ytfemoM TURIZMUS Peklngnek jelentős mennyiségű ke- ményvalutára van szüksége ahhoz, hogy fizetni tudjon a nyugati technológia behozataláért — s ebben a turizmus már ma Is sokat segít. Tavaly a Lüxingshe utazási iroda jócskán felemelte a ktnS latban szereplő utazások árát. A drágulás — azaz, hivatalos szóhasználat szerint az „árrendezés“ — Indokolásaként a pekingi Illetékesek egyrészt a kínai élelmiszerárak emelkedésére, másrészt a korszerű autóbuszok és e- gyéb idegenforgalmi „kellékek" behozatalára hivatkoznak. Pekingi adatok szerint tavaly 400 000 japán jött. PICASSO UT0LSŐ TRÉFÁJA 0661 ÍZLÉSTERÁPIA Az NSZK ban több mint egymillió be teg kényszerül valamilyen okból szigorú diétára A legtöbben kínos pontossággal követik az előírásokat, mert beléjük súlykolták, hogy anélkül életüket teszik kockára. A tudomány mai állása sze rint ezek a szigorú szabályok többé nem érvényesek, A kísérletek során kt derült, hogy ezek a diéták nemcsak hatástalanok, hanem annyira kedvezőt lenül vannak összeállítva, hogy az ét kezés nem is fedezi a létfontosságú táplálékszükségletet: A gyomor- és nypmbélfekély betege két emberemlékezet óta kimélőkosztra szorítják. A táplálkozási szabadság a következőkre korlátozódik: kétszersült szárnyashús borjúhús, pépes ételek, főtt gyümölcsök, tej. Az ilyen salakszegény táplálkozás mellett a belek ellustulnak ami a kisebb baj, sokkal károsabb kö vetkezményekkel jár az, hogy ily mó don a szervezet nem kap elegendő vi tamint, a szervezet leromlik, képtelen bármilyen ellenállás leküzdésére. Ezért fontos, hogy a gyomorbetegek normált Az 1973-ban elhuny! híres művész hagyatéka rengeteg részből állt és sokfelé osztódott tör vényes és törvénytelen gyermekei, házastársai a múzeumok és alapítványok stbö között. A he gyaték egy része nem csupán Picasso sajá' fest mán yell foglalja magában lamelyek soha nem kerüllek kereskedelmi forgalomba), hanem régi és huszadik századi mesterek képeit, a melyeket a mester annak Idején vásárolt és elraktározott A botrány éppen ezzel az utóbbi gyűjtemény nyel robbant ki. Ezeket a festménye két a mester a Louvre nak hagyományozta. A képeket ellenőrző bizottság Courbet, Grenach. Corot, Cézanne, Renoir. Rousseau. Modigliani Mlro. Matisse. Braque és mésnk sok képét vlzs ,'álta át. és bár Igyekeztek a dolgot titokban tartant, most már kiderült a képeknek lega lább a fele hamisítvány, Egyes szakértők szerint azonban ez az arány valólában még rósz -zabb. Kivéve néhány — 1908 ban korabeli festőbarátaitól vásárolt — képet, lényegében a régeb bt művek között sincs valódi Még a gyűjte ményben lévő Gaugln-képek Is ócska kis ha misítványok — mondta ki a bizottság — furcsa, hogy valaha ts valódinak tartották őket Máig sem tudják, hogyan kerültek ezek a ké pék a művész birtokába, és va|on ő maga tudta-e róluk, hogy hamisak Ha Igen. miért tar togatta őket oly nagy becsben? Akadtak már olyanok Is. akik azt állítják, hogy Picasso eze két a képeket nem vásárolta, hanem . .. maga festette a régi mesterek stílusában, tréfából Mások szerint hamisítók csapták be őt. Sokan hajlanak viszont arra a feltételezésre, hogy a mester utolsó tréfáiéval állunk szemben. A' nagynevű múzeumnak ugyanis azzal a feltétel lel hagyományozta ezt a hatalmas képgyüjte raényt, hogy csak együti szabad kiállítani ókéi - ezzel mintegy kakukktojást akart becsempészni a hivatalos művészei fő fészkébe. Ezt a „hivatalos művészetet“ Picasso mindig utálta, mindig gúnyt űzött belőle. Egyszer feljégyeziék egy mondásét: „A múzeum — a hazugság; a művészettel foglalkozó emberek pedig nagyobb részt csalók ...“