Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-01 / 40. szám
5 A Diinanienti Múzeum a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóválialatával, a Smenával e- gyiitt működve rendezte meg az 1938-as születésű Viktor HoIeCko gyermekilluszt- ráciúinak a kiállítását. Viktor Holeéko Luciabányáről indult, s elvégezte a bretis- lavai iparművészeti iskola kerámia szakát, a Kumensk^ Egyetem bölcsészkarának képzőművészeti tanszékén szerzett oklevelet. Nevével 1960-túl találkozhatunk a képzőművészetben. Leginkább a gyermekeknek és az ifjúságnak szánt illusztrácléival hívta és hívja fel magára a figyelmet, de képzőművészeti érdeklődésének egy részét art- protisai és monumentális-dekorációs alkotásai töltik ki. Mint Illusztrátor szorosan együttműködik a Smena és a Mladé letá kiadóvállalatokkal. Ezért találkozhatunk gyakran a nevével a Véielka, Zorniéká, Oh- ník. Kis Építő, Tábortűz és az 0| Ifjúság hasábjain. (Alább közölt írásunk Viktor Ho- leéko kiállításának megnyitójaként hangzott el, szeptember 20-án a Dunamenti Múzeumban.) „Dolgozni, belső öntörvényeim szerint“ KEDVES MOPARTOLO KÖZONSEGI KEDVES BARATAIMI Engem ért az a megttszteltotés, hogy néhány dadogó szót mondhatok, Holeóko Viktor festőművész barátom Wállltása elé. Örömmel vállaltain a fieigbízást annál Is Inkább, mert el szeretném mondani, hogy a Dunamenti Múzeum vezetősége, mint az elmúlt évek során már annyiszor, úgy most Is valami újjal, nagyszerűvel lep meg bennUnkíet: Holeöko Viktor gyermeklllusztráclólnak a kiállításával. Hogy miért érzem ezt jelentősnek és fontosnak? Tudjuk, hogy minden tanulás az ábécével kezdődik. S ahogy az írásnak megvan az ábécéje, megvan a képzőművészetnek Is. Ez az ábécé a képzőművészetben éppen a gyermeklHuszt- rácdők világa. .Az a néző, akiben a szépnek, a jömak az Igényét már fiatal korban sikerül felébresztenünk, az később é- rett fejjel Is hű marad a művészethez. Igényelni fogja azt, s eljár majd Ide a Dunamenti Múzeumba, vagy másüvé, hogy szebbé, gazdagabbá váljon élete. Ezért érzem külön Is jelentősnek a ma megnyíló kiállítást. Holeöko Viktort évek óta lemerem. Ismerem töprengő, ön- vlz.sgálő nyugtalanságát, küzdéseit, küszködéseit s lehúzó, béklyókba szorító mlndannapl gondjait. Éppen ezért állok meg újra meg újra csodálatos világot besugárzó Illusztrációi előtt, mert Ilyeneket csak végtelenül tiszta szívű ember, művész alkothat. Honnan ez az erő? Ha jól emlékszem Vaszary mondta valamikor egyik tanítványáról, hogy: „Ereiben festék folyik vér helyett." Nos, ha nem hatna túlságosan abszurdnak a kép, úgy valami hasonlót állpíthatnánk meg Holeöko Viktorról Is. Csakhogy az ö ereiben dús színárnyalatú papírok, metszókések keringenek, hogy aztán fantáziájában, csodálatos mesévé álljanak össze. Mert minden Holeöko-rajz, Illusztráció új, szép, egészséges, szárnyaló mozgású, csodálatos Ihlctettség- gel, asszociatív és Ural erővel sugárzó mese Is egyben. Metszetein szarvasok, csodaszarvasok nyargalnak, lobogó sörényű, táncos lábú paripák vágtatnak, kígyó siklik haragos- pikkelyesem, páva teríti szét gyönyörű pettyes-szivárványos farkát, kakas kukorékol a mesetájon, oson a ravaszdi róka. s közben ahogy mindezt nézed, megcsendül benned a meseerdő, dalra gyújtanak a madarak, s a szívedben újra felfakad a régen elfeledett meseforrás, s az a tiszta dal zúg át rajtad, amelyet csak egy másik tisztaság szülhet. Ezek, Ilyenek, Holeöko Viktor Illusztrációi. Egyszer, régen Interjút készítettem vele, s amikor a minden gyormekfantázlát megmozgató Illusztrációról faggattam így felelt: „Addig akarom művelni, amíg úgy érzem, hogy ebben a - műfajban az én számomra már nincs semmi felfedezni való. En azok közé az emberek közé tartozom, akik mindent nehezebben, s talán mélyebben emésztenek meg. A „könnyen, gyorsan" jelszava engem sohasem csábított. Nem meggazdagodni akarok, ha/iem dolgozni belső öntörvényeim szerint. A képzőművész élete ugyanis —• szerintem — örök felkészülés, kezdés vagy újrakezdés, s ha tudom, hogy mit akarok, ezek az apró láncszemek elöbb-utóbb lánccá erősödnek." Kedves Barátaünl Most Itt a pillanat, hogy Holeöko Viktor sok Irányú munkásságának, képletesen szólva, egyik erős láncát megcsodáljuk. Legyünk hát néhány percre újra gyerekek, tárjuk ki szívünket, engedjük magunkhoz azt a tisztaságot, a- melyet a művész elhozott közénk. TÓTH ELEMER M indjárt elöljáróban talán azzal kezdeném, hogy a budapesti Állami Bábszínház rendkívül nagy sikert aratott csehszlovákiai fellépésein. A koäicei (kassal) és Kráf. Chl- mec-l (klrályhelmecl) előadásokra a két ország kulturális eg^’ezménye keretében került sor. Elmondható, hogy szinte tökéletesen sikerült a rendezvény. (.A koSIcel Bábászínház Budapesten és Békéscsabán mutatkozik majd be a közeljövőben a magyar közönségnek.) Ml a magyar bábosok nagy siketének a titka? Mindenekelőtt az, hogy egy ismert és népszerű zeneművet olyan eszközökkel ültettek át bábszln- padra, hogy azon szinte észre sem lehetett venni, adaptációról van szó. A rendezés, a díszletek, a szereplő hangja, a megvilágítás, a bábok alakja és a bábok mozgatásának stílusa egységet alkotott. Ilyen tökélyt színpadon csak a moszkvai Taganka Színház Galllel előadásán láttam. S z ö n y i Káté rendezőt és Koós Iván tervezőt (de tulajdonképpen mindenest) arról kérdezem, hogyan is alakult ki a Háry jánosban tapasztalható, szakmai újdonságnak számító ú. n. „síkjáték“? — A Háry |áno.s olyan zenemű, amely te,e van humorral, groteszkséggel, és ez a zene- irodalom világában nagy ritkaság. Tekintve, hogy a cselekmény szinte tipikusan színpadi A Háry lános nagy silrere után megvalósításra várt, mert a hősök „tiszták", tehát „klasszikus" értelemben vett hősök, mint a mesékben, azon töprengtünk, miképpen lehetne történetüket úgy ábrázolni, hogy kifejező legyen és ugyanakkor hiteles is. A népművészethez nyúltunk, 1- gyekeztünk a Háry-atmoszféra minden jellemző darabját kiemelni Ezért voltak a színpadon népi hímzéseket, szőtteseket idéző díszletek, korsók, stb. Az Ilyen egyszerű hősök természetesen nem ábrázolha- tók olyan és annyi mélységgel, mint bonyolultabb társaik az Irodalomban. Ezért mozgattuk a bábokat síkban, tehát csak vagy jobbra vagy balra, vagy felfelé és lefelé. Fent helyeztük el a fontosabb jelenA császár és a császárné tigarája a Háry Jánosból tést hordozó bábokat (például a császárt és udvarát), lent a katonákat, stb. Plasztákusabb, mélyebb mozgást csupán a kancsók és a hordók végeztek. Erről a témáról persze sokat lehetne beszélni, és szinte meddő vállalkozás úgy szólni róla, hogy valaki nem látta az előadást. — Milyen a bábművészet helyzete világviszonylatban? Hol tart most ez az ősi művészeti ág? — Világviszonylatban bizonyos válságról beszélhetünk. Az ok egyszerű: nincsenek — szinte sehol — eredeti, csak bábszínpadra írt darabjaink, azaz ha valamit színre akarunk vinni, adaptálnunk kell a már meglévő müveket. Így történt ez a Háry )ános esetében is; az eredeti szövegkönyvet alaposan megkurtltottuk és megváltoztattuk, és Így történik majdnem minden bemutatónkon. Amíg a helyzet nem alakul kedvezőbbé, aligha várható lényeges javulás a bábművészet terén. (Nem tudom, sikerült-e valamit visszaadnom a Thálla Színházban folytatott beszélgetésből. Védeketósül és önigazolásul azonban csak azt mondhatom: meg kell nézni az Állami Bábszínház előadásait. Az élmény lenyűgöző.) (hl) Az Oj IFJOSAG 37. számát lapozva, fölvillant előttem egy kép: FABRY ZOLTAN a kedves, megszokott karosszékében. A kép alatt a cikk címe: „NEM SZABAD EL- FELEJTENÜNKI" Valami elszorult bennem. Nem értettem a címet, nem láttam a képet. Ml köze Fábrynak a feledéshez? KI a- kar, és ki akarhat Itt Fábryval kapcsolatban felejteni?... Kérdések tolultak elém, emlékek tolongtak. Azután sem tudtam levenni a szemem a képről. (Ugyanez meg van az albumomban — dedikálva.) Aztán több más kép: ravatal, koszorúzás, Győry Dezső könyve a koporsón. Fényképek és történelem. Es most egyszerre egy figyelmeztetés, egy mellbevágó szabályos mondat, felkiáltó jellel: NEM SZAB.AD ELFELEJTENÜNK! A cikk írója nem Is a mondattal, az egész mondattal, csupán egy kis jelentéktelennek tetsző Igekötövel vágott mellbe. Ez az „el", ez fájt rögtön. Felejtenünk nem szabad, megfeledkezni, vagy ehhez hasonlót ír, akkor talán nem fáj annyira. De... Elfelejtenünk?! A cím vádat takar, s be kell vallanunk, hogy jogos vádat. Néha-néha egypáran ellátogatunk a sírhoz, koszorút vagy virágot viszünk, beszélünk Is, de mit jelent ez? Ez évben a halála évfordulóján nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy én emlékezhettem meg róla a sírjánál. Többek között ezeket mondtam: „1970 óta minden évben Ide hoz az emlékezés, a tisztelet. Ez a zarándok)árás nem a halottnak szól, hiszen Fábry Zoltán „csak" született, a halál elkerülte. Fáb- ry Zoltán élőbb, mint valaha!... Tévedtem? Tévedhettem volna? Valóban csak szavakat mondtam e jelenlévők, a jelen nem lévők Igenlése nélkül? Már figyelmeztetésre' van szükségünk, hogy emlékezzünk Fábry Zoltánra? Elfelejtettük volna tanítását, hogy hagyományismeret, hagyomány nélkül nincs jövő? Olyan nagyon gazdagok vagyunk mi, hogy a gyémántokkal már kövecskéznl sem akarunk? önmaroangoló, újra visszatérő kérdések ezek. Beszélni szépen tudunk! Gazdálkodni nem? Büszke lehetne bármely nemzet, ha Ilyen kincs lenne a birtokában. S ez a kincs feledésbe merül, ha így folytatjuk. Pedig rárek hagyta, nekünk adta, hogy gazdálkodjunk vele, gazdagítsuk. PUSZTA A FABRY-HAZI Indulatos szavak ezek, de nem oktalanul azok. Egyszer azt mondta: „Ne füstöljl Nézd azt a fenyőt, egy- ' idős velem. Ba nekidől a szélnek, ferde lesz, elvész. Most milyen .szép, hatalmas..." Igaz, a Fábry-ház védte: ö mindig nekidőlt a szélnek, sokszor a legnagyobb viharnak is, és nem veszett el. Szélvédő volt, és mert lenni a legnagyobb viharban Is, és emberi módon tűrte az embertelenséget a „legszélvédettebb" helyeken isii Ezek az „ls"-ek kísértenek. Szeretném elfelejteni azt a bántó és vádló ,,EL" Igekötöt. Szeretném, ha diákjaimat Ismét vihetném a Fábry-házba. Igaz, hogy most nem lesz nyitva az ablak, mint annak Idején. Akkor az autóbusz a megálló előtt kétszáz méterrel megállt. A stósztak nem csolálkoztak, tudták, hogy Zoli bá’ most eteti a szárnyasokat. Még egy emlékmorzsa: Diákkoromban, 1952-ben vagy 53-ban ismertem meg. Meglátogattuk többen. Esett az esó. Zoltán bátyánk az ágyban feküdt, fölötte egy nagy családi esernyő, olvasott és jegyzetelt. A könyveken vízhatlan anyagi Beázott a padlása annak a Fábrynak, akt nemcsak frontharcos, hanem börtöinlakó Is volt. Baráti alapon aztán rendbehozták a tetőt. Nyugdija nem volt. Ma is csodálkozom, miből, hogyan élt és alkotott, A cikkből Idézve: „Mozdítsuk hát el közösen a holtpontról a Fábry-ház, a Fábry-hagyaték ügyét, szolgáljuk a gyaikorlatban Is az emberi hangot..." Erre vár az új nemzedék, ezt várja Fábry Zoltán a betonsírban, könyvei Nagyidán, s az író és tudni vágyó nemzedék határon innen és határon túl. FECSÖ PAL A SZOVJETBARÄT SZEPTEIVIBERI SZÁMA BEMUTATJA az első csukcs írót A lap első helyen közli Václav David elvtársnak, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség országos elnökének az írását, amelyben a jubileumi év folyamán a szarvazetre háruló feladatokat részletezi. A CSSZBSZ tagjai bizonyára érdeklődéssel .fogadják a Lengyelországban és az NOK-ban működő testvéri baráti társaságok tevékenységéről szóló cikkeket. A 30 év előtti telszabadítási harcokkal kapcsolatban a Szovjetbarát e számában kezdi meg Ludvík Svoboda hadseregtábornnk visszaemlékezésének folytatásos közlését. Egy másik cikkében viszont rámutat a Szlovák Nemzeti Felkelés katonai, politikai és erkölcsi jelentőségére. Továbbá bemutatja Anna Szlyepanova partizánorvosnőt, aki Velicsko egységében teljesített szolgálatot. Az új tanév kezdetén tanulságos cikket közöl a Szov- jetbarái arról, miként teszik lehetővé a Szovjetunióban a fiataloknak, hogy már az iskolapadban szívük és adottságaiknak megfelelően válasszanak élethivatást. Az említetteken kívül még több, érdekes és olvasmányos riportot, cikket találunk a lapban. Köztük Jurij Ritheunak, az első csukcs írónak a szovjet Észak irodalmát bemutató írását és egyik szép elbeszélését. Továbbá Alekszej Tupoljev főkonstruklér véleményét a TU- 144-ről. Érdekesek a „Csata az olajköveken“ és a „Te- hetségfejlesztés-hipnözissal" címö trások. A sportrovat a sportiskolák jelentőségét méltatva rámutat arra, milyen nagy gondot fordítanak a Szovjetunióban a tehetséges fiatal sportolók nevelésére. (p)
