Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-03 / 27. szám

új ifjúság 5 NÉPMŰVÉSZET és FESZTIVÁL Ha az idei, immár tizen nyolcadik áeliezovcei (zselízi I Országos Népművészeti Fesz­tivált akarjuk értékelni, szűk séges visszapillantanunk en­nek a rendezvénynek a törté­netére. Csak az elmült tizen­nyolc év tükrében alkothatunk helyes képet a jelenről. Az ötvenes évek közepén út­jára indított rendezvénysorozat minden nagyvonalúsága mel­lett (pl. párhuzamos műsor két színpadon) magán viselte a kezdés, az útkeresés Jegyeit. A rendezvény kettős céllal In­dult: egyrészt lehetőséget ad­ni az akkor kibontakozó nép­művészeti mozgalmunknak egy országos seregszemlére, más­részt — politikai szemszögből nagyon helyesen —, minél na­gyobb tömegeket megmozgat­ni. Bár e két cél szorosan ösz- szetügg és elválaszthatatlan, a másodikat tartottuk fonto­sabbnak, ezért „lazítottunk“ az elsőnél. A műsorok a „show“ felé kezdtek hajlani, azzal a jelszóval: „Mindenkinek vala­mit“. A „tiszta forrás“, a nép­művészet mellett helyet kapott a „könnyű Múzsa“ is. E szem­szögből nézve nem véletlen hát, hogy röviddel a zselízi ünnepségek indulta után a sokkal nagyobb tömegeket mozgató gombaszögi rendez­vény vette át a „vezetést“ és a zselízi dal- és táncünnepély amolyan másodrangű rendez­vénnyé „fejlődött“ vissza. Ez a folyamat a fejlődés természe­tes következménye; és ml csu­pán ténymegállapításként, nem pedig kritika gyanát említet­tük meg. Az utolsó években a zselízi rendezvény kezdte visszanyer­ni valamikori országos rang­ját, a zselízi és gombaszögi rendevzvények között egy é- rezhető, örvendetes polarizá­ciós folyamat Indult el. A szer­vezők céltudatosan arra törek­szenek, hogy Gombaszög ma­radjon meg annak, amire leg­alkalmasabb, a nagy tömege­ket megmozgató népünnepélv- nek, Zselíz viszont legyen va­lóban a népművészet sereg­szemléje. Erre utal az Orszá­gos Dal- és Táncünnepélyről Népművészeti Fesztiválra való „átkeresztelése“ ts. Ezt az i- gyekezetet szem előtt tartva ítélhetjük meg legjobban azi- dei rendezvényt. Az értékelést úgy végezhet­jük el a legjobban, ha a ren­dezvény elnevezésének, a Nép- művészeti Fesztiválnak, két meghatározóját külön-külön vizsgáljuk. Örömmel mondhatjuk el, hogy a kétnapos rendezvény tartalma teljes összhangban volt az elnevezéssel. Zselíz 1- dén valóban a népművészet seregszemléje volt. A rendezvény első megmoz­dulása az év legjobb koreográ­fiáért kétévenként meghirde­tett verseny volt. Bár a ver­senybe csak nyolc koreográ­fiát neveztek be i- ami sze­rintünk mélyen lehetőségeink alatt van —, megmutatkozott az az egészséges áramlat, a- mely népi táncmozgalmunk­ban feltörőben van: vissza a népművészethez. A koreográ­fusok nem kísérleteztek ere­jüket, lehetőségeiket, tánco­saik adottságait meghaladó „mai témákkal“, hanem helye­sen, a tiszta népművészethez nyúltak, ezt próbálták kisebb- nagyobb sikerrel színpadra al­kalmazni. Ez a verseny a fesz­tivál egyik fontos mozzanata, ezért jó lenne, ha a szervezők alkalmasabb Időpontot keres­nének megtartására. Szomba­ton délelőtt nagyon nehéz kö­zönséget biztosítani. Pedig a versenynek a közönség adja meg savát-borsát. Szerencsésnek mondható a „Népszokás-hagyomány, népdal és népviselet“ című műsor. A rendezők egy népművészeti tájegység — Zobőr alja nép­dalait, népszokásait vitték szín­padra, úgy, ahogy az a falun él, vagy a közelmúltban még élt. A produkció a maga ne­mében egyedülálló, szinte é- rintetlen népművészet, csak a minimális, színpad követelte beavatkozással. Nagyon sike­rültnek mondható a műsor ke­retében megrendezett népvise­let! „divatbemutató“ is. A mű­sor meglehetősen hosszú volt. a közönség mégsem ásítozntt az unalomtól, nem örült ki a terem műsor közben, hanem az elejétől a végéig érdeklő­déssel figyelték a nézők. A kö­zönség tehát igényli a népmű­vészetet. A szervezőknek a legnehe­zebb feladatot a szombat esti műsor adta. Ebben a műsor­ban mutatkoztak ugyanis be a vendégcsoportok. Itt volt a legkisebb lehetőség a műsor- számok előzetes kiválasztásá­ra. Ügy érezzük, mégis sike­rült a soknemzetiségű, hete­rogén számokból egy elfogad­ható, kerek műsort összeállí­tani. A jövőben javítani kell a technikai felkészültségen. Bár a színpad megvilágítása, öltöz­ködési lehetőségek és hasonló dolgok másodnendüeknek tűn­nek, mégis befolyásolhatják a műsort. Szerves része a fesztiválnak az ünnepi felvonulás. A közön­ség Itt látja a többszáz főből álló szereplőgárdát együtt. Sajnos, a felvonulás az Idén nem a legjobban sikerült, a nagy közök (az együttesek kö­zött) széttördelték a menetet. Gondolkodni kellene talán egy díj kiírásáról a legjobb menet- táncra. Ez nyilván ösztökélné a csoportvezetők alkotó fantá­ziáját. A színes menettáncok emelnék a felvonulás színvo­nalát. Vasárnap délelőtt mu­tatkoztak be a népi csoportok, azok, akik „ln natura“ viszik a népművészetet a színpadra. Ez a müsorfajta kezd már ha­gyományossá válni, és kidom­borítja a fesztivál népművésze­ti jellegét. A műsor, mint min­den évben, sikert aratott a kö­zönségnél. A fesztivált záró Képeskönyv című műsorban mutatkoztak be népi táncmozgalmnnk él­csoportjai. Nagyon röviden két dolgot mondhatunk el róluk. Az első az, hogy a többéves helyben topogás után, szem- mellátható előrehaladás, fejlő­dés észlelhető, nem csupán egy csoportnál, hanem az e- gész mozgalomban, vagy lega­lábbis a mozgalmat képviselő csoportoknál. Reméljük, ez nem egyedi jelenség, hanem egy hosszú folyamat kezdete. A másik tapasztalat az, hogy eh­hez a minőségbeli előrelépés­hez éppen a fesztivál járult hozzá a legtöbbet azzal, hogy visszanyerte rangját, jelentő­ségét. Fellépni a fesztiválon megtiszteltetésnek számít, ez pedig visszatükröződik a cso­portok munkájában Is. Elmondhatjuk tehát, hogy az idei Zselíz valóban a népmű­vészet bemutatója volt, a ren­dezvény tartalma fedte az el­nevezésben szereplő népművé­szeti jelzőt. Egy megjegyzés a- zonban még ide kívánkozik. Népművészetről lévén szó, va­jon nem 'kellene a népi tánc mellett teret adni a népdalnak és a népi zenének is. így vál­na csak Igazán nemzetiségi népművészetünk mindent át­fogó seregszemléjévé. Ha a rendezvény elnevezé­sének másik felét, a fesztivál szót vizsgáljuk, már nem ad­hatunk olyan egyértelmű vá­laszt. Kétségkívül van' egy 1- gyekezet, hogy a rendezvény fesztivál jelleget kapjon. Erre szolgál a kétévenként megren­dezett verseny „Az év legjobb koreográfiájáért“. (Nem le­hetne évente megrendezni?) Ide tartozik a nagydíj három fokozata, a műsorok specifi­kus szerkesztése. De ez min­den. Ami hiányzik, az a fesz­tiválokat jellemző szemináriu­mok, viták- eszme- és tapasz­talatcserék, egyszóval az iga­zi fesztiváll légkör. Az igaz­ság kedvért meg kell jegyez­ni, ennek hiánya nem a szer­vezők bűne. A zselízi rendez­vény hagyományának tisztelete ellenére ki kell mondani: Zse- lízen, legalábbis pillanatnyilag nincsenek meg az adottságok az ilyen fesztiválhoz. A cso­portoknak öfven-hatvan kilo­méteres kö, retben való elszál­lásolása, a termek, klubhelyi­ségek hiánya lehetetlenné te­szi az így elképzelt fesztivál megrendezését. Ha ehhez hoz­záadjuk, hogy a Schubert-park és a kastély védett műemlék, ami minden évben megnehezí­ti a fesztivál megrendezését, bizonyára gondolkodóba ejti a szervezőket. Befejezésül: a zselízi ren­dezvény „rangosításával“, „népművésaesítésével“, és „fesztlválosításával“ jő úton Indultunk el és idén nagyot léptünk előre. Reméljük, to­vábbra is ezen az úton hala­dunk, töretlenül előre. Horváth Rezső PETŐFIHEZ MÉLTÓAN! A nyár nem az irodalmi es­tek Idénye, a közönség ritkán tölti meg zsúfolásig a termeket, és ha megtölti Is, nehezen le­het lázba hozni. Most mégis ar­ról számolhatunk be nagy-nagy örömmel, hogy rendkívül sike­resnek mondható sorozatban ün­nepelték Kosicén (Kassán) Pető­fi Sándor születésének másfél százados évfordulóját. A CSEMADOK óvárosi helyt szervezete a város többi szervé­vel együttműködve, figyelemre­méltó kiállítást rendezett Petőfi Sándorról. Aki gyakori látogató­ja a múzeumoknak, az tudja ta­lán, milyen nehéz vállalkozás 1- lyen mennyiségű és minőségű a- nyagot összegyűjteni. Nem cso­da, hogy a kiállítás tagamét nagy érdeklődésre való tekintet­te! meg kellett hosszabbítani! )6 légkörben kezdődött a Mű­vészetek Házában a Petőfl-emlék- est. A szereplők között találtuk Baróti Dezsőt, a budapesti Iro­dalmi Múzeum osztályvezetőjét. (ancsó Adrienne művésznőt és Gáti Istvánt, a budapesti Opera­ház magánénekesét, a nagytehet­ségű fiatal énekest. Az est fénypontja )ancső Ad­rienne volt. Négy Petőfl-verse pedig egyenesen élményszámba ment; ki hitte volna, hogy éppen egy nő érzi át Ilyen hamisítatla­nul az Egy gondolat bánt enge- met c. költeményt? A nagy közönségsikert arató est után Presovra és környékére rándultak a szervezők, Írók, új­ságírók, írószövetségi kiküldöt­tek és lelkes CSEMADOK-tagok. Megtekintették a híres költői ver­seny színhelyén álló obeliszket a Vllecz-hegyen, meghallgatták Görcsös Mlhályné tolmácsolásá­ban Petőfi, Tompa, Kerényi ak­kor papírra vetett versét, majd elindultak Cemjéte felé. hogy megtekintsék a híres Petőfl-fát. Ez a csaknem égig nyúló bükk fiatal f ácska volt még, amikor Petőfi Sándor a törzsébe véste a nevét. A költő neve ma is olvas­ható, az állam saját tulajdoná­nak tekinti a fát, a kis terület ráccsal van védve, afféle pará­nyi rezervátum. Érdekességként megemlíthet­jük, hogy Ismét költői versenyt hirdettek az obeliszknél, a je­lenlévő hazai és magyarországi poéták két hét időt kaptak köl töményük megírására. Ahhíz hogy Petőfi születésének évfor­dulóját Koáicén Is méltóképpen megünnepeljék, sok ember közre­működése volt szükséges. Ezúttal különösen Görcsös Mihálynak mondunk köszönetét. Hosszú és kimerítő munkát végzett, de úgy gondoljuk, megérte fáradoznia. Ez volt egyébként a vendégek v^’ernénve is. (ht) A Vilecz-hegyen, ott, ahol Petőfi, Tompa. Korányi költői versenye zajlott, Görcsös Mihályné szavalt. A résztvevők az ő tolmácsolásában hallhatták a több mint száz évvel ezelőtt írt verseket. E. Hajts Kornél felvétele Kövüsdi Szabó Marika (Kató) és Tamás julán (Zita). Réteink virága: A TÜZVIRÁG A T+MUa Színpad idei utolsó bemutatójáról Megírtuk már, hogy merész müsorpolitikával rukkolt közön­sége elé az idei évadban a Thália Színpad: négy kortárs szer­zőt mutatott be. Egy szlovák, egy szovjet és egy magyarországi darab után hazai magyar szerző, Lovicsek Béla mutatkozott be új drámá­jával a közönségnek. Amikor felgördült a függöny, elsősor­ban arra voltunk kíváncsiak, raegérezni-e vajon a Lovicsek -darabon, hogy hazai magyar alkotás, azaz elmondhatjuk-» az előadás végén, hogy a mi réteink virága a Tüzvirág? Mielőtt magáról az előadásról szólnánk, nézzük az előzmé­nyeket. Baké Sándor, a Tüzvirág rendezője írja a műsorfüzet­ben: „ . . .A kisemberek kis cselekedetéből szövődik és szövő­dött a történelem erős szövete. Az egyszerű harcosok bátor­sága tette lehetővé, hogy hősök teremjenek. Ök voltak a har­ci biztonság. Ök voltak a jelzőlámpák. Ök voltak azok, akik az első tábortüzet rakták a biztos leszálláshoz. És ők vállal­ták önként a veszélyt, a harcot, életük árán is az oroszlán barlangjában. A mi előadásunk is ilyen egyszerű emberek lát­szólag egyszerű harcáról szól. Nevüket nem jegyezte fel a tör tánelem. Előadásunkkal ezekre az egyszerű emberekre és névtelen harcosokra kívánunk emlékezni, de egyben az elhunytakra és az életben maradottakra is. Szeretnénk a legnemesebb kincs­esei megajándékozni őket; az őszinte szeretet és hála — az emlékezés — a lélek emlékművévé 1.“ Jóleső érzés megállapítani, hogy Lovicsek Béla nem egy „ál­talános“ drámát komponált, hanem szinte dokumentumdrámfit, amely valóban a miénk, a magyarlakta területeken, illetve a magyar-csehszlovák államhatár mentén fekvő faluban játszó­dik; szlovákok és magyarok fognak össze a pusztítás, a fasiz­mus ellen, bizonyítva, hogy az ún. „kisemberek“ gyakran töb­bet tesznek a történelemért, mint hinnénk. A Lovfcsek-dráma egy kis sejtje a második világháború óriási testének. A német megszállás idején játszódik, akkor, amikor már közeledik a háború vége, és a haladó erők egyre szorosabb összefogással igyekeznek megkeseríteni a német fa­siszták életét. Kalocsai doktor (Csendes László) idejét és ere­jét nem sajnálva szervezi a hídrobbantást, hogy ezáltal is megnehezítse a visszavonuló német egységek helyzetét. Tervét siker koronázza, mert szövetségesekre talál szükebb környeze­tében. A Tüzvirág fontos mű: bemutatja, hogy a hazai magya­rok is részesei voltak a haladásnak, hogy akadtak, méghozzá szép számban, kik az adott történelmi helyzetben vállalták az életveszélyt, a halált egy békés, nyugodtabb világért, egy de­rűsebb Európáért. A Tüzvirág megtanít arra, hogy nem kell szégyenkeznünk történelmünkért és múltunkért. Megérteti, hogy Fábry Zoltán antifasizmusa nem volt olyan elszigetelt jelen­ség, mint sokan hinnénk, hanem fontos előzményei voltak, és talán Fábrynak is szerepe volt abban, hogy dokumentumokkal demonstrálható partizánbrigádokba tömörültek haladó erőink. Műfaji szempontból a második felvonást tarthatjuk a leg­sikerültebbnek, ott pattog a feszültség legtöbb szikrája. Ennek az előadásnak nem volt gyenge szereplője! Igaz, Ka locsai szerepét kivéve nem kínálkozott a színészeknek ún. . nagy“ szerep, mégis, a néhány mondatos percek is érdekes sé, fontossá izzottak. Különösen tetszett Tamás Jolán (Zita), Csendes László (Kain esai doktor), az őrnagy (Boráros Imre), az alezredes (Lengyel Ferenc) a főjegyző (Gyurkovics Mihály) és Pista (Horváth Lajos) teljesítménye. Tamás Jolán és Horváth Lajos bravúré san játszott, említett három társuknak is sikerült a figuráin remtés varázslata. Kövesdi Szabó Marika. Kovács József, Vára dy Béla. Gombos Ilona, Szabó Rózsi, Érsek György. Kusiczky Gyula. Bene Ildikó és Szoby Gabi szinte mindent megtettek, azért, hogy a Tüzvirág úgy pompázzék, mint virágtársai a ré teken. Beke Sándor ismét alapos, jó munkát végzett; igazi alkotó társa volt a szerzőnek, kettejük együttműködése eredményezte, hogy a Thália Színpad idei utolsó bemutatóján is színvonalas előadást láthatott a közönség. A krónikához tartozik még. hogy a díszleteket Platzner Ti­bor. a jelmezeket Jozef Hasfcák tervezte. Mint vendéget, Hor­váth Ferencet láthattuk Bátory szerepében. (bt) Sárközi Ferenc felvétele TISZTELET A KÖNYVNEK 8. A MAGYAR NEMZETI BIBLIOGRÁFIA I. Mintegy 150 évvel a könyvnyomtatás feltalálása után megjelent Magyarországon az első olyan mű, amely igye­kezett jegyzékbe foglalni az itt kinyomtatott könyveket. Ez a jeles mű Specimen Hungáriáé literatae cím alatt je­lent meg, szerzője pedig Czvittinger Dávid volt. Czvittin- ger 1676-ban született Selmecbányán. Nemesi családból származott. Német egyetemeken tanult. Az előbb említett nagy müvét 1711-ben adta ki Frankfurtban és Lipcsében; több mint 350 magyarországi írét sorol fel benne betű­rendben. Az írók nevén és művein kívül közölte a róluk való értékeléseket. A rendszeres munkához azonban hiá­nyoztak a feltételek. A hazai könyvtáraktól távol dolgo­zott így sok téves adatot is közöl. Minden hibája elle­nére is azonban tiszteletre méltó vállalkozás. A mű nagy érdeme, hogy a külföld először figyelt fel nyomán a ma­gyar irodalomra, s adatait felhasználták a külföldi lexi­konok szerkesztői. Bibliográfiai szempontbői értékes az frők müveit felsoroló rész. fgy, ha nem is szabályos, a későbbi időkben kialakult formájú bibliográfiával állunk szemben, számon kell tartanunk Czvittinger művét mint bibliográfiát is. Czvittinger müvét számos további kfsérlet és kiegészí­tés követte, egyik sem tudott igazában túlnőni rajta. Is­mét több mint 150 év telt el, amfg megjelent az első kn moly. tudományos igényű bibliográfia. Az 1711-ig megje­lent magyar vonatkozású könyveknek mindmáig alapvető és nélkülözhetetlen összeállítását Szabó Károly jelentette meg .1879—1898 között. Az egyes kötetek ctme: 1. Magyar nyomtatványok. 1531—1711; II. Nem magyar nyelvű hazai nyomtatványok, 1473—1711; III. 1.—2. Magyar szerzőktől külföldön megjelent nem magyar nyelvű nyomtatványok, 1480—1711. A bibliográfia egységes, átfogó címe: Régi Ma­gyar Könyvtár. Összesen 9076 régi könyv leírását tartal­mazza. Az RMK a régi anyagnak nagy gonddal és odaadás­sal készült katalógusa az adott feltételekből érthetően ko­rántsem volt teljes. Mindjárt megjelentésétől fogva sokan közöltek hozzá kiegészítéseket, pótlásokat. Az igazításo­kat később külön, könyv formában is kinyomtatták, két­szer is. Legújabban pedig az Országos Széchényi Könyv­tár munkatársai elkészítették a régi magyarországi nyom­tatványok új bibliográfiáját, amelynek alapját Szabó Ká­roly Régi Magyar Könyvtára és az azóta szinte állandóan közölt kiegészítések képezik. Már megjelent a mű első kö­tete, 1600-ig közli a nyomtatványok leírását. (Régi Ma­gyarországi Nyomtatványok I. 1473—1600. Budapest 1971.). Az egyes művek leírásában a pontos és teljes címen kí­vül megtaláljuk a mű mai lelőhelyét, méreteit, az egyes példányok tudománytörténeti sorsát stb. Szabó Károlyhoz visszatérve még el kell mondanunk, hogy jogot tajiult és egy ideig Pozsonyban volt táblai jegyző. Majd Pestre költözött. 1848-ban Kossuth Hírlapjá­nak volt a munkatársa, és önkéntes nemzetőr lelt. A sza­badságharcban főhadnagyi rangot ért el. A szabadságharc leverése után egy ideig bujdosott, majd volt levéltáros, gimnáziumi tanár, Arany János tanártársa Nagykőrösön, könyvtáros és végül haláláig, 1890-ig a kolozsvári egye­tem rendes tanára. Egyébként ismert volt ügy is mint tör­ténetíró és műfordító is. Szabó Károly hatalmas bibliográfiai áttekintése termé­szetesen folytatókra várt, s e tekintetben a magyar kul- túreinber büszke lehet. Kevés nemzet dicsekedhet ugyan­is azzal, hogy kisebb-nagyobb egyöntetűséggel, de szinte hiánytalanul rendelkezésére áll könyvtermelésének teljes nemzeti bibliográfiája. Az 1711 utáni könyvanyag feldolgozásában elévülhetet­len érdemeket szerzett Petrik Géza (1845—1925). Négy kő1 tetben jelentette meg a következő 150 év könyveinek a le­írását (Magyarország bibliographiája, 1712—1880, 1 —4. köt. Budapest 1888—1892). A műveket a szerzők betűren­des sorrendjében közli, eltérően Szabó Károlytól, aki a nyomdahelyek szerint közölte a kiadványokat. Petrik Gé­za egyébként Alsészeliben (Dőlné Saliby, galántai járás) születeti. Előbb könyvkereskedő volt Sopronban, majd Pesten, később pedig vezető állást töltött be az adóhiva­talnál s teljesen a könyvészeti kutatásoknak élt. J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom