Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-25 / 34. szám
új ifjúság 5 HOGYAN ÜNNEPEI KASSA? Augusztus 28-án rendezik országszerte a Szlovák Nemzeti Felkelés huszonhatodik évfordulójának ünnepségeit. Azt gondoltuk, a tavalyi jubileumi rendezvények után a 26. év szürkébb lesz, de tévedtünk, Az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Kassai Városi Bizottságán erről meggyőződhettünk, a- hol Ondrej Mertinko titkár tájékoztatott bennünket. — Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik, a Hősök terén és a Kukorelli- szobornál koszorúkat helyezünk el. Tizenegy órakor a járási nemzeti bizottság falán emléktáblát lepleznek le. Viest generális emlékét tartva ezáltal tiszteletben. Este fél hétkor a Művészetek Házában ünnepi akadémia lesz, a- melyen több beszéd hangzik el, valamint színvonalas kultúrműsorban gyönyörködhetnek a jelenlévők. Az ünnepségek rendezésében valamennyi jelentős kassai szerv és fórum részt vesz. — Ügy tudjuk, hogy Olexa docens érdekes könyvet írt a felkelés kassai és kelet-szlovákiai összefüggéseiről és eseményeiről. — Igen, de nem mostanában. Munkája több évvel ezelőtt jelent meg. Nagyon kapós volt akkoriban, ma már szinte hozzáférhetetlen, mert ez az e- gyedüli forrásmunka, amelyre támaszkodni lehet. Kassa és Kelet-Szlovákia múltját ez ideig senki sem dolgozta fel ebből a szempontból, pedig van még földolgozásra váró anyag bőven. A levéltárban újságok és egyéb dokumentumok várnak tanulmányozásra. Azok a harcosok, akik az illegális ténykedést szervezték, és akiknek jó része magyar nemzetiségű volt, szívesen állnának egy érdeklődő kutató rendelkezésére. Mindezt a közelgő ünnepség kapcsán fontosnak tartottam elmondani. Vladimír Kohúctk rrm negyvennégy esztendős. E&rkilenc• száznegyvennégyben nmí óéiért kockára tette életét, jövő• jét — persze mtndez már a múlté. ... Dúbravkal születésű.. Már tizenöt éves korában. szitué gyerekfejjel az ifjúság legprogresz- szivebbrétegéhez tartózott a > faluban. Tizennyolc éves korában már aktívan bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba. A parancsokat személyesen Gustav Michalíktól kapta, akt az illegális dévényúlfalui körzeti bizottság embereként járt ki hozzájuk — Dúbravkára. az utasok poggyászát. Amikor azt kérdezték, kié az a koffer — s az 8 titokzatos tartalmú bőröndjére mutattak —, teljes lelki nyugalommal válaszolta: az enyém. Aztán ugyanezt megkérdezték még két utastól. Mindketten idegesen vallották be, Ők a tulajdonosok. Ezt a két bőröndöt ki is nyittatták, szerencsére semmi gyanús tárgyat ném találtak benne. Aztán továbbmentek az ellenőrzők. A vonat Besztercebányához közeledett. Az egyik utas készülődni kezdett, a kiszállás e- lőtt szivarra gyújtott. Kohúctk nem tapasztalt semmi gyanúsat. Akkor lepődött csak meg. amikor ugyanaz az ember várta a kijáratnál. Szálában ott füstölgőit a szivar, amelyre még a fülkében gyúftott, kezében ott vcdt az újság. Egy szót se szólt Kohúctkhoz, hanem elindult, 6 meg követte. Felszállt egy Do- novaly felé menő autóbuszra, Kohúctk utána. Kiszállt a buszból, egy órányit gyalog ment, Kohúcik Vladimír természetesen utána. A szénakazalnál egy idősebb elvtárs fogadta őket. I- deges és türelmetlen volt már. kilencedikére virradó éjszaka c csoport lekúszott a hegyekből, és felszabadította Podbrezovát. Innét motorkerékpárokon átvonult a csoport Brezno nad Uránomba. A Jegorov-brlgád második csoportja pedig Besztercebányára ment, ahol elfoglalta és felszabadította a várost, kiűzte a fasisztákat. Ugyanez történt közben Breznón ts. Vladimír Kohúcik az első igazi tűzkeresztséget a Telgárt melletti kemény harcokban élte át. Kaliőenko kapitánytól önálló csoportot kapott. A csoportok ekkor tömnie felé tartottak, ott volt még munka. Szörnyű tél volt, Vladimír Kohúcik csoportjából is nagyon sokan elhullottak. Hidat robbantott, német szerelvényt megtámadott. Aztán végre fel szabadit ott területre értek, ahol azonnal és önkéntesen jelentkezett az új hadseregbe. A kilencedik zászlóaljba osztották be. Kilenc hétig harcolt velük llptöban. A háború utolsó napja már jóval messzebb — Kroméfízben érte Vladimír Kohúeíkat. éves partizán Néma emlékeztető semmisítettük az okmányokat, amelyekkel tele volt tömve a zsebünk, s amelyeket Besztercebányára akartunk szállítani. A foszlányokat beledobtuk a kanálisba, amikor az SS-ek nem néztek oda. Mit tegyünk? Elkezdtünk az SS-ekkel alkudozni, hogy meg kellene javíttatnunk az autót, amíg a parancsnok kialussza magát. Szerencsére a második utcában, nem messze az SS- től egy tábla tűnt szemünkbe: garázs, autójavító műhely. Rábeszéltük az álmos SS-eket, engedjék meg, hogy az autót eltoljuk a javítóig, hiszen az orruk e- lőtt van, nem tudunk megszökni. Végül beleegyeztek. Vagy kétszáz méterre toltuk az aütót, felkeltettük az ott lakókat, az autót betolták az udvarba, az udvaron és a kerten keresztül aztán: uzsgyi! Mellékutcákon át jutottunk el a pályaudvarra. A tökéletes német szervezésnek is voltak hiányai: a pályaudvaron e- gyetlen német sem volt, ráadásuk örömhír várt: egy ö„ha nem jön közbe valami.“ Sok minden közbejöhetett volna! Körülbelül száz Ideges ember topogott az állomáson. A gyors végre befutott — az utolsó pozsonyi szerelvény a felkelés területe felé — német ellenőrzés nélkül. Zsúfolásig megtelt olyanokkal, akik éppen „Közép-Szlovákiába utaztak a családjukhoz.“ Minél messzebbre jutottunk Nagyszombattól, annál szabadabban lélegeztünk, sőt Nyitra után az ablakból már olyan teherautót láttunk, a- mely tele volt fegyveres polgári ruhás személyekkel — s az autó fölött nagy vörös zászló lengett! A szabadság a felkelés országában jártunk. Ezek a vörös; szlovák és csehszlovák zászlók, amelyek Zólyomhoz közeledve egyre sűrűbekké váltak, mindenkinek azt jelezték, mi is történt itt: kitört a nép szabadságharca. Ilyen utazás volt ez a zavaros, ingadozó, a német ellenőrzéstől fojtott légkörű Pozsonyból a szabadság, az öröm, a népi lelkesedés, a mások fölött lengő vörös zászlókkal tele volt Zólyom és Besztercebánya, s a forradalmi munkásmozgalom, a kommunista párt lobogói — a fasiszta éjszaka és terror hat esztendeje után — a legkifejezőbben jelképezték a szlovák nemzet történelmének új korszakát. Egész Szlovákia, sót a szomszéd országok antifasisztái is ide zarándokoltak, a szlovák hegyek közé, mint valamikor a zsidók az ígéret földjére. A náci barbárság barna tengerében a szlovák nép megteremtette a szabadság szigetét: oroszok és ukránok, csehek, lengelek, délszlávok és bulgárok, franciák, angolok, amerikaiak, magyarok és antifasiszta németek, „faji szempontok“ miatt üldözött zsidók zarándokoltak Szlovákiába, mindenki, akit eltiport a náci csizma. A fasizmus gyűlölete és ért emberi, szabad élet vágya útlevél volt erre a szabad szigetre, amely fölött nemzeti és vörös zászló lengett. A Szlovák Nemzeti Felkelést megelőző hónapokban abból állt a tevékenységük, hogy a politikai foglyok családtagjainak é- lelmiszer- és pénzgyűjtéseket szerveztek, röplapokat terjesztettek. Minden felhasználható információt, kezdve a hadititoktól a nép véleményéig, összegyűjtöttek. Fegyvereket is gyűjtöttek — készültek valamire. Később fán Bachorlkkal és FrantiSek Krepsszei kérditek a legszorosabb kapcsolatba. Ba- chorík a tornácai körzeti csendőrparancsnok tisztségét töltötte be, és csak nagyon kevesen tudták róla, hogy aktív támogatója, oszlopos tagja és segítőtársa az illegális kommunista mozgalomnak. A kezdeti időkben a dúbravkal Lenin-csoport számára ö szerezte be a legtöbb fegyvert. 1944 júniusának második felében mindketten ezekkel a fegyverekkel Indultak Közép- Szlovákiába — ahol már nagy volt akkor a mozgás. Klenove- cen kötöttek ki. Felvette a kapcsolatot az ott tevékenykedő partizánokkal, és rövidesen komoly feladattal bízták meg. Egy bőrönddel kellett Donovalyra utasnía. Azt mondták elvtársai, ne érdekelje, mit tartalmaz, és jobb, ha minél kevesebben tudják ezt. Mindenesetre nehéz volt a bőrönd. A dgnovalyt állomáson egy férfinek kellett őt várnia, szivarral a szájában és a Slovák című újsággal a kezében. Félúton egy csendőr, egy gárdista, egy szlovák és egy német katona lépett a fülkébe. Ez annak idején gyakori látvány volt. Vladimír Kohúcik még sohasem tapasztalt hasonlót, de tudta, a vonatokon ellenőrzik Itt, a Hazad tövében bemutatkoztak egymásnak. Az idős elvtárs kinyttotta a bőröndöt. Igen. az volt benne, amire várt — rádió-adődtlomás. Kohúcik Vladimírt juhtúróval kínálták, s megdicsérték. Hisz kifogástalanul teljesítette a rábízott feladatot, olyan magabiztosan válaszolt: „A bőrönd az enyém." Szemtanúk voltak rá. Például a szlvarös Ismeretlen. Es elárulták, Hogy a Vele egy fülkében utazó emberek az Ö embereik, sőt a szomszédos fülkében is azok utaztak, hogy veszély esetén pillanatokon belül segíteni tudjanak. Az adóállomás mindennél többet jelentett, és a cél, amelyet szolgált, még ennél is többet. Vladimír Kohúcik visszautazott Klenovské Lazyba. Közölte, hogy a feladatot teljesítette, és várja a következő parancsot. A következő nagy eseményre augusztus legelején került sor. Szovjet partizáncsoport érkezett állomáshelyükre, vezetőjük Vladimír Zilfajev volt. Öten voltak — felfegyverezve és rádióadóval. Együtt mentek PraSivára. Tizenharmadikán értek oda. Itt már nagyban folyt a munka, a szervezkedés, alakították a Je- gorov-partizáncsoportot. Az első napokban fegyverhordás volt a munkájuk, a fegyvereket a szlovák hadsereg tisztjeitől kapták. A partizáncsoport tagjainak száma közben szaporodott. A csoportot zászlóaljakra osztották. Vladimír Kohúcik fán Blaník zászlóaljába került, a- kit aztán a következő év januárjában a németek elevenen elégettek. Huszonnyolcadikéról húszonNegyvenöt júliusában látta viszont szüleit. Később jött negyvennyolc februárja, és jött a többt esemény. Eltelt egy negyed évszázad. Ezalatt dolqozott a Belügyminisztériumban, dolgozott vállalatnál, volt szakszervezett titkár, és volt újságíró egy üzemi lapnál. Ma az Antifasiszta Harcosok Szövetsége városi bizottságának a titkára. Negyvennégy éves, a legeslegjiatalabb, de ' ‘a legtapasztaltabb, legaktívabb partizánok egyike. Kitüntetéseit is láttam. A sok közül a legnagyobb kitüntetés talán a Munkaérdemrend. Mert Vladimír Kohúcik nemcsak a felkelésben harcolt, hanem-', azóta is becsületesen dolgozik. Elkötelezettje maradt annak az eszmének, amelyért tizennyolc évesen fegyvert fogott és életét kockáztatta.-íjra múlva érkezik Pozsonyból a gyors — Zólyom felé megy tovább! Persze, fegyveres munkások és a vörös zászlók birodalmába. Ezekkel a falvak, vasútállo1944. augusztus 31-én déltájban Besztercebányán voltunk.
