Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-30 / 39. szám
A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR XVIII évf. 1969 Szeptember 30. . FIATALOK LAPJA Ara l.— Kés A szerelemnek az a legnagyobb csodatette, hogy kigyógyít a ka- cérságból. La Rochefoucauld Húsz éves az Ifjúsági Vasút Húsz év a legszebb kor. Még egy vasút életében is. A születésnap központi ünnepségei október 27-28- án lesznek Selmecbányán. Főiskolás voltam, amikor Eudo- vít Pezlár dr. docens, egyik előadásán — aki akkor a politikai gazdaságtant tanította a tilozófiai fakultáson — az Ifjúsági Vasútra terelődött a szó. Tőle hallottam először erről az építkezésről. Mint annak résztvevője, szívesen beszélt az építkezés körüli viszontagságokról, kalandokról, sőt fegyveres harcokról is. Főleg vizsganapkor juttattuk eszébe ezt a témát... Elhiszem, hogy sok mai fiatal csak ez évben, az Ifjúsági Vasút felépítésétől eltelt huszadik évben, hall először a szlovák ifjúsági mozgalom történelmének legjelentősebb építkezéséről. Nem csoda. Mint megannyi dolog, ez is a teljes rehabilitációra vár. Az Ifjúsági Vasút számomra nemcsak közlekedés-technikai jelentőséggel bír. Talán sokkal jelentősebbek azok az értékek, amelyeket az építkezés révén elért az akkori ifjúsági mozgalom. Többek között itt alakult meg az azóta világszerte ismert Lúcnica. Vagy elég, ha csak az építkezésen résztvevők létszámát említem: 47 000. Negyvenhétezer fiatal egy építkezésen! Nincs tudomásom még egy vállalkozásról, amely a csehszlovákiai fiatalok ilyen nagy tömegét mozgatta volna meg. Pedig nem rövid lejáratú brigádról volt szó. Sokan közülük Hronská Dúdraván kezdték és Selmecbányán végezték. Mi ösztönözte őket, hogy maradjanak? Nem tudom. Azt azonban tapasztalhatjuk, mindnyájan, hogy jelenleg milyen nehézségekkel küzd a Magas Tátra főberuházója a munkaerőtoborzásnál. Pedig nem is egy felhívást olvashattunk már mind az ifjúsági szervezetektől, mind más kompetens helyekről. Betonozok, segédmunkások, kőművesek hiányoznak. A Magas Tátra nem készül el az 1970-es világbajnokság idejére. Naponta olvassuk ezt az újságokban — gúnyoros mosollyal. Talán idejét múlta a fiatalok integrációs törekvése? Nem, ez biztosan nem — főleg ha szórakozásról van szó. És ha dolgozni kell? A húsz évvel ezelőtti fiatalok erre is választ adtak. Az októberi ünnepségeknek akár a „fiatal akaraterő napja“ nevet is adhatnánk.-zeA SZGYISZT Központi Tanácsának nyilatkozata az Ifjúsági FIÚK. LÄNYOK! A fiatalok több mint 20 évvel ezelőtt nemcsak hogy részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a német fasizmus ellen folyó küzdelemben, hanem a gyűlölt elnyomók veresége után azok közé az erők közé tartoztak, melyek a párt programjának megvalósításáért küzdöttek. Kezük és agyuk minden energiáját fiatalos lendülettel tetézve, ennek a társadalomnak a szolgálatába állították. Mindig ott segítettek, ahol a legnagyobb szükség volt munkájukra — a háborúban tönkretett népgazdaság helyreállításától kezdve hazánk messzemenő iparosítását is beleszámítva. Ennek az igyekezetnek az egyik mérföldköve az Ifjúsági Vasútvonal, melynek 20. évfordulójáról ezekben a napokban tisztelettel emlékezünk meg. Az Ifjúsági Vasútvonal építésében — népgazdaságunk különböző ágazataiból — több mint 47 000 fiú és lány vette ki részét. Örökké emlékezetünkben marad a hazaszeretetnek, a lelkesedésnek és munkaigyekezetnek az az őszinte és egészséges megnyilvánulása, mely a szocialista hazafiság örökké példaként állítható emléke marad. Az ifjúság ezt a vasútvonalat egyéni kezdeményezésre, önerőből építette. Az alacsony műszaki színvonalat lelkesedéssel pótolta. Elsősorban ennek köszönhető, hogy ezt az építkezést három évvel a határidő előtt átadta rendeltetésének. A párt ebben az időszakban is társadalmunk minden erejét és tevékenységét a szocialista társadalom építésének szolgálatába állítja. Erkölcsi és állampolgári kötelességünk kihasználni az adott lehetőségeket és az adott teret. A kor mindig újabb és újabb lehetőségeket teremt az ifjúság résztvállalására, mind a gazdasági, mind a politikai és társadalmi élet, valamint a nemzetközi kapcsolatok terén. A pozitív résztvállalássa] egyenes arányban növekszik a felelősségünk ennek a társadalomnak a sorsáért. Az Ifjúság Vasútvonalának a hagyatéka arra kötelez bennünket, hogy megismerjük a párt politikáját, legyünk annak tevékeny valóra váltói, keressük annak a lehetőségét, hogy a legnagyobb mértékben járuljunk hozzá munkahelyünkön, az üzemekben, a termelés hatékonyságának növeléséhez és a felmerülő problémák megoldásához. Erőtökhöz és lehetőségeitekhez mérten igyekezzetek ti is hozzájárulni az Ifjúság! Vasútvonal 20 éves jubileumának méltó megünnepléséhez. Az Ifjúsági Vasútvonal az ifjúság politikai egységének és tettrekészségének nagy példája. Itt rakták le az elvi-politikai tevékenység alapjait. A falvakból, városokból és iskolákból összesereglett ifjúság — szociális és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül — építette ezt a monumentális művet, a szocializmus eszméihez való ragaszkodás szimbólumát. A rokonszenv és a lelkesedés megnyilvánulásának tekinthetjük a külföldi ifjúság részvételét is. Ifjúságunk, és a szocialista, illetve néhány kapitalista országból érkezett fiatalok ily módon kicserélhették nézeteiket és állás- foglalásaikat, megerősíthették internacionalista kapcsolataikat. Fejlesszük tovább a testvéri, illetve a világ összes haladó szellemű ifjúsági szervezeteihez fűződő barátságunkat. Az eltelt húsz esztendő, illetve a jelenkor azt bizonyítja, hogy az ifjúság önrealizálásának változékonysága ellenére, az elvi-politikai egység, a cseh és szlovák nép testvérisége, a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus szellemében való nevelés és tevékenység alkotja az ifjúság igyekezetének és tetteinek egyik alappillérét. A tudomány és a technika fejlődése új lehetőségeket teremt az ifjúság szocialista országépítő munkájában valő aktív részvételre, a kölcsönös megismerkedés és közeledés, a szocialista eszmék terjesztésére. Valamennyiünkön múlik, hogyan használjuk ki ezeket a lehetőségeket. Munkánk tevőleges fejlesztésével ünnepeljük meg méltóképpen az Ifjúság Vasútvonala építésének 20. évfordulóját. Dr. Gustav Husák, a CSKP KB első titkára, beszámolóját mondja. PLENÁRIS ÜLÉSE A prágai Vár Spanyol-termében csütörtökön szeptember 25-én 14 órakor megkezdődöttCsehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése. Az ülést Vasil Birak, a CSKP KB elnökségi tagja nyitotta meg. Megemlékezett arról a pótolhatatlan veszteségről, amely a világ kommunista és munkásmozgalmát a felejthetetlen Ho Sí Minh elvtársnak, a Vietnami Kommunista Párt megalapítójának és a Vietnami Demokratikus Köztársaság első államelnökének halálával érte. A CSKP KB plenáris ülésének részvevői tisztelettel adóztak emlékének. Ugyancsak felállással tisztelegtek Jozef Sisovsky elvtárs, a CSKP KB elhúnyt tagja emlékének. A CSKP KB plenáris ülésére meghívták a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tagjait, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnökét, a CSKP KB cseh irodájának tagjait és titkárait, az SZLKP KB elnökségének tagjait, valamint a CSKP KB és az SZLKP KB titkárait, a CSKP KB osztályvezetőit, a CSKP KB cseh irodája és az SZLKP KB osztályvezetőit, a kerületi-, a városi- és a járási pártbizottságok vezető titkárait az egész köztársaságból, a szövetségi kormány kommunista tagjait és államtitkárait, az állami szervek, a csehszlovák néphadsereg és a Közbiztonsági Testület vezető funkcionáriusait, a pártsajtó és a központi sajtószervek főszerkesztőit, valamint a társadalmi szervezetek képviselőit. A napirenden a párt jelenlegi helyzete és további feladatai szerepelnek. A napirend jóváhagyása után a plénum megalakította munkabizottságait, és jóváhagyta az ülésről kiadandó párton belüli és nyilvános tájékoztatásra vonatkozó javaslatot. A sajtóbizottság tagjai Jozef Kemp- ny, Bohuslav Chnoupek, Oldrich Svestka, Mária Sedláková és Ladislav Smrcka elvtársak. A javasló bizottságba a plénum Peter Colotka, Antonín Kapek, Stefan Sádovsky, Bruno Bobrek, Fran- tisek Cervenka, Evzen Erban, Jan Janik, Alois Indra, Ondrej Klokoc és Karel Neubert elvtársakat választotta. A szavazatszámláló bizottság tagjai: Antonín Krcek, Bozena Maehá- cová, Anton Perkovic és Ján Kosce- lansky. A CSKP KB elnökségének a párt jelenlegi helyzetéről és további feladatairól. valamint a szervezési és káderintézkedésekről szóló beszámolóját dr. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára terjesztette Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi P<»ott«áoának olénuma elé. A CSKP KB elnöksége két jelentésének meghallgatása után, — amelyekről a nyilvánosságot a hétfői napilapok tájékoztatják — a CSKP KB pléuma megkezdte a vitát. A vitában lapzártáig Jozef KorCák és Oldrich Cerník elvtársak szólaltak fel. A vita a késő esti órákig tartott. A CSKP Központi Bizottsága plenáris ülésén hozott határozatok ismertetésére a következő számunkban visszatérünk. A CSKP KB Központi Bizottsága plenáris ülésének résztvevői.