Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-11-05 / 44. szám

10 «i ifn BOBBY CHARLTON: ELETRAjZ-LAPOK A profi-futball felé veze­tő utam egyenesvonalú volt, talán azért is, mert nem voltak különösebb ambíció­im. Tíz éves voltam, amikor beválogattak az iskolacsa­patba. Egy esztendő múlva játszottam életem első iga­zi mérkőzését. Iskolánk nyerte a meccseit, mert a környéken mi voltunk a leg­jobbak. A szervezés és a fel­szerelés körül azonban vol­tak kisebb zökkenők. A me­zünk — kötelezően — fehér trikó volt, mi magunk sze­reztük be. A nadrág és a cipők különböző színűek voltak, aszerint, ki milyen­hez jutott és kit mennyire irányított az édesanyja. A háború után vörös mezt vá­sárolt az iskolánk, egy buz­gó tanítónő pedig fekete nadrágokat varrt függöny­anyagból. Mint az iskolacsa­pat kapitánya felügyeltem a többiek felszerelésére, és arra, hogy a • labdák jól fel legyenek fújva. A labda-fú­jás mestere, a nagybátyám segédkezett. Az általa elő­készített bőrgömbökkel olya­nokat lehetett lőni, mint az ágyúból. Gimnáziumba adtak, mi­után betöltöttem a tizen­egyedik évemet. Szerencsém volt, mert az előző igazga­tóm közbenjárására olyan helyre kerültem, ahol a foci és nem a rugby dominált. Ott a gimnáziumban rádöb­bentem, hogy abban az is­kolában nem lehet focival karriert csinálni. Tanulni kellett, méghozzá alaposan. A tornatanárom szerencsére méltányolta olthatatlan sze­relmemet a labdarúgás iránt 2. és ott segített, ahol tudott. Érdekes, éppen itt fedeztek fel. A Manchester egyik ügynöke itt járt és megnéz­te játékomat. Fagyos nap volt, a pálya kőkemény. A játék jól ment. Az ügynök megkérdezte, lenne-e ked­vem Manchesterbe menni. Büszke voltam és boldog. Közben más ajánlatokat is kaptam; 1953-ban az angol diák-válogatott színeiben a híres Wembley-stadionban szerepeltem, és sikerült a walesi diákcsapatnak két gólt rúgnom. A Manchester ebben az időben tudatosan kutatott fiatal tehetségek után. Nem volt ritkaság ti­zenhét - tizennyolceszten­dős újonc a csapatban. Ti­zenötéves koromban tizenöt klub versengett aláíráso­mért. Nem tudtam, mit döntsék. A bátyámat küldték, hogy befolyást gyakoroljon rám. Mentem volna a Newcastle Unitedbe, ahol jó állással kecsegtettek, de a bátyám elárulta, hogy kezdetleges edzésmódjaik vannak, az ed­zés annyiból áll, hogy ked­den és csütörtökön estefelé egy-egy órát rugdosnak a játékosok irányítás nélkül a labdába. Végül is az édesanyám győzött meg arról, hogy Manchesterbe menjek, és ide szerződtem. Volt persze egy bökkenő. Manchester százötven mérföldnyire fe­küdt attól a városkától, a- hová gimnáziumba jártam. Elmentem tehát az igazga­tóhoz, és bejelentettem: kénytelen vagyok abbahagy­ni tanulmányaimat, mert hi­vatásos labdarúgóvá szeret­nék válni. Az igazgató nem borult a nyakamba, hanem levelet írt a szüleimnek. Bántott, hogy elkeserítet­tem őket, viszont engem a futballon kívül semmi más nem érdekelt. Anyám szerette volna, ha Manchesterben folytatom a gimnáziumot. Megkezdtem. Ez volt eddigi életem leg­nehezebb három hete. Fél­hétkor keltem, mentem az iskolába, délután két-há- rom órás edzéseket végez­tem a stadionban, este az­tán „igyekeztem“ a leckét csinálni. A gimnáziumban mást ta­nítottak, mint előző isko­lámban. Éjfélig ültem a lec­kék fölött és nem tudtam megoldani őket. Három hét múlva beválogattak az is­kola válogatottjába. f. b. gy. Az olimpiához, és az olimpiai labdarúgó-tornához még visz- szatérünk rovatunkban. Előze­tesnek álljon itt a nagyszom­batiak játékosának, az olim­piai-válogatott Jarábeknek né­hány mondatos kommentárja. A döntő utáni napon abban a szerencsében volt részem, hogy a korán nyugvóra tért labda­rúgót, aki a televízió közvetí­tését nem láthatta, én tájékoz­tattam a magyar-bolgár talál­kozóról. Az eredmény nem lepte meg, viszont meghökkent, amikor ar­ról értesült, hogy összesen négy játékost állított ki a bí­ró. Ki vezette a döntőt? — kérdezte a trnavai középhát­véd. Amikor megmondtam, el­mesélte, hogy az olimpiai tor­nán érdekes, számára szokat­lan játékvezetői stílus alakult ki. A bírók nagyrésze mindent lefújt, a legapróbb szabályta­lanságot is, az ember már ,a taccsot is reszketve dobta, kö­zölte Jarábek. A bírók nem te­ketóriáztak, akit megfenyítet­tek, azt másodszori szabályvét­ség után kiállították. Persze az itt a kérdés, hogy mi a helyes? A szabályok be­tartása most groteszkül hat, mert annyira megszoktuk már a szabálytalanságok burjánzá­sát, hogy megütközünk azon, ami pl. a magyar-bolgár dön­tőn történt, pedig a bíró kivá­lóan végezte dolgát. Talán niég nem késő. Ha mindenki így fü­tyülne, rend lenne a gyepen. Jarábek szomorúan mesélte, hogy szinte semmit sem látott az olimpiából, egy falucskában éltek, unatkoztak, és a szeren­cse sem szegődött melléjük, mert kiharcolhatták volna a továbbjutást, de Guatemala el­len öngólt vétettek, a bolgárok pedig tizenegyessel egyenlítet­tek. Ennek ellenére: tovább­juthattunk volna, de nem tud­tunk kellően küzdeni, fejezte be hevenyészve megrendezett mini-sajtóértekezletét a szál­lóban összegyűlt kíváncsiak előtt Jarábek. KUNA: ADAMEC MÁR GYER­MEKKORA ÓTA ILYEN A nagyszombatiak másik hí­ressége, a válogatott Kuna — érdekes mély hangja van — szintén rendelkezésemre állott néhány percre. Öt elsősorban arról faggattam, miben nyilvá­nul meg nála a túljátszottság állapota? Elsősorban abban, hogy az annyira imádott focit kezdi megúnni az ember. Már nem foglalkoztatják olyan intenzí­ven a soronlévő találkozók, szinte mindegy, hogy kivel ját­szik, valahogy nem érdekli az egész. Ebből adódik, hogy ma­gára a játékra sem tud úgy összpontosítani, pedig — tette hozzá Kuna — az én poszto­mon sokat kell gondolkodni, tő­lem indul az akciók kétharma­da. Sok meccset játszottunk, és bár fizikailag nem estünk any- nyira vissza, lelkileg törtünk meg. Én legszívesebben heten­ként egyszer lépnék pályára. Akkor még az utazás fáradal­mai is elviselhetőbbek lenné­nek. Kit tart a fedezet posztján jobbnak a válogatott csapat­ban? Meddig marad Trnaván? — voltak további kérdéseim. Szikora, Geleta és Pollák, ve­lem egyforma képességű játé­kosok. Az a kérdés, ki van jobb formában, jegyezte meg Kuna. Trnaván jól érzi magát, egyelőre nem töpren« - wfc sunnan jövő ajánlatokon. Ré­gen izgat már a nagyszomba­tiak játékmodora, sokszor dur­vasága is, mondtam Kunénak. Adamec fölöslegesen sokat gesztikulál, mindig van valami megjegyzése a játékvezetőre és nem mindig sportszerű. — Adamec érdekes ember. Kiskorától fogva ilyen. Nem hinném, hogy megváltozna — fejezte be nyilatkozatát a vá­logatott fedezet. (batta gy.) Matriar­chátus ­//c/érc­nyomás (SÓHAJ) Idegrendszerem érdekes mó­don viselte az olimpia esemé­nyeit. Megfogadtam, hogy min­den magyar és csehszlovák aranyérmet egy üveg vörösbor­ral ünnepiek meg, ezzel is bi­zonyítva, mennyire szívügyem a két ország barátsága, a bé­kés egymás mellett élés, a jó- szomszédi viszony, stb. Tizen­hét üveg vörösbor mellett bő­ven volt időm eltöprengeni az aranyokon. Akaratomon kívül statisztikát állítottam össze, s az egyik viszonyításnál neheze­dett, amúgyis kopott idegrend­szeremre a legszörnyűbb súly. A csehszlovák aranyérmek kö­zül ugyanis mindössze egyet szerzett férfi, a céllövő Kurka. A többi hatot — Cáslavská és két Milena - Rezková és Duch- ková szerezte. Csehszlovákiát ezek szerint elsősorban a nők reprezentálták Mexikóban. Szörnyű látomásaim voltak e tény megállapítása után; Az aranyak elnyerésének arányá­ban Csehszlovákiában a nők vették át az uralmat. Igazi matriarchátusban éltünk, szabadságunk még inkább kor­látozódott, a háztartási mun­kák közül már nemcsak a por­szívás, a törölgetés, a parkett- vikszelés, a gyermek sétáltatá- sa, a fűtés, a világítás, a főzés és a bevásárlás tartozott ha­táskörünkbe, hanem a többi munka is, A párválasztásban a nők mondták ki a döntő szót, a fér­fiaknak akár tetszett, akár nem, ki kellett mondaniok az igent. Engem is magához kényszerí- tett egy erélyes hölgy. Széles vállai vannak, száznyolcvankét centiméter magas, tokáját sűrű szőrzet fedi és ha rámmoso­lyog, kitör a frász. Most éjjel kettő van a paplan alatt, vil­lany lámpa-fénynél rovom eze­ket a sorokat. Fél óra múlva kelek, felsúrolom a konyhát, a szobákat, az előszobát, a fürdőt és az illemhelyet. S mindezt az olimpia és a csehszlovák férfi-sportolók te­hetetlensége miatti fbj ! A „sün cipő“ Mennyi vita folyt a futócipökről! Az olimpia mindent eldön­tött: lehet viláncsúcsot futni sün-cipő thatvannyolc-szeges ci­pői nélkül is. Felvételeinken három cipő-típus látható. Az első kettő az Adidas-céq készítménye. Balról a negyvenkét- szeges, jobbról a normál. A sz-egek műanyagból vannak, spe­ciális tartán-megoldásúok. A másik felvétel a sün-cipőt örökí­tette meg. Ebben futották az amerikai sprinterek fantaszti­kus világcsúcsaikat a válogató versenyeken, de a szak-bizott­ság nem engedélyezte bennük a rajtot az olimpián. Vratislav Blazek köny­vét Vera Cáslavskáról. A könyv az Olympie könyvkiadó gondozásá­ban jelent meg a na­pokban, már mindenütt kapható. Jaroslav Ská­la művészi értékű képei illusztrálják. ízelítőül egy részlete: BLAZEK: A szertorná­ban (az élettől elté­rően) nem lehet megfelelő képesítés nélkül boldogulni. Mit tesz ön naponta ez­ért? Virág Tomíöek sírjára. Nem is olyan régen közöltünk egy in­terjút Tomícekkal, a cseszlo- vák salakpályás motorkerék­pár-sport kiválóságával, aki „Fél valamitől?“ kérdésünkre így válaszolt: — Az ellenfelektől nem. A fon­tosabb versenyek előtt azért re­megek, nehogy géphiba miatt kelljen feladnom a küzdelmet, vagy nehogy sor torlódásra ke- rüpön. Évente ötven versenyen indulok, számtalanszor estem le a gépről, de — lekopogom — komolyabb sérülésem nem volt még. — Két héttel ezelőtt sajnos meg­szakadt szerencsés sorozata, s egy súlyos bukás következté­ben kórházbaszállítása után pár órával meghalt. Az adirasz cipők A vita természetesen csak any- nyiban dőlt el, hogy normál­cipőben is lehet világcsúcsokat futni. Mi lesz tovább? Megosz­lanak a vélemények. A választ a jövő hozza meg. VÉR A: Például a geren­dán hatvan átfordu­lást, tíz piruettet, húsz „őzet“... BLAZEK: Mi az az őz? VERA: Hosszú ugrás. Tavábbá: tíz spárgát, tíz szaltót. A felemás korláton... BLAZEK: Azt akarja mondtni, hogy tíz spárga után átrándul a korlátra és... VÉRA: A gerenda egyik pihenő gyakorlata a spárga. BLAZEK: Köszönöm szépen. VÉRA: Kérem. BLAZEK: Egyszer meg­próbálom. És a fele­más korláton? Az Ajax Amster­dam kiváló csatára hű maradt klubjá­hoz most is. Visz- szautasitotta az olasz élcsapatok mesés ajánlatait, és Amsterdamban marad, ahol sport kereskedése és — menyasszonya van. VERA: Három vagy négy szabadon vá­lasztott gyakorlatot végzek naponta. A fe­lemás korlát rabolja a legtöbb erőt. A lé­lek azonban kipiheni magát rajta. Magunknak köszönhetjük a kiesést! Jarábek:

Next

/
Oldalképek
Tartalom