Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-06-29 / 26. szám
A Hűvös Svédországban is meleg van. Felvételünk egy stockholmi sírandó» készült a 22 éves Karin Halversonról ÉLJEN Még egy fél óra ... még néhány perc... s máris felharsant bratislavai Duna utcai Alapfokú Kilencéves Iskola diákjainak legszebb muzsikája, az iskolaév végét jelző, vidám csengety- tyűsző. Elsősök és kilencedikesek, szikrácskák és pionírok tódultak ki az osztályokból, hogy birtokukba vegyék a nagyvakációt. Még az a néhány „imposztor“ is feledni igyekezett az örömbe cseppent ürmöt, akinek egy-két ötös csúszott bele a bizonyítványába. Hogyne ragyogott volna hát azoknak az arca, akik egész évi szorgalmas munkával érdemelték ki a nyári pihenést! Igaz, a bratislavai magyar iskolában különösképpen nagy öröm vakációzó diáknak lenni. Főképp azóta, amióta Kulcsár Tibor tanár elvtárs vette kezébe a diáküdülés irányítását. Szinte már hagyománnyá vált az ország legszebb vidékein való nyári táborozás, amely a gyerekeknek maradandó élményt jelent. Laukó Dezsőné, az iskola Steiner Gábor pionírcsapatának vezetője így nyilatkozott: — Ez idén július 12-én Besztercebányára visszük diákjainkat. Három hétig táborozunk majd itt s a legkisebbek is megízlelhetik a szabadban élés szépségeit. Egyrészt a kollektív életre, a bajtársiasságra szoktatjuk e táborozásokon tanulóinkat, másrészt változatos szórakozásokat biztosítunk nekik. Ilyenek például az annyira közkedvelt harci játékok, (például a számháború), a helybeli szlovák iskolák tanulóival vívott sportvetélkedők, a tábortűz melletti kultúrműsorok és az ügyességi versenyek. Az alsóbb osztályosok legnagyobb öröme a zsákbanfutás, a lepényevési verseny és a hasonló mókás rendezvény. Népszerűek ezenkívül a hasznos célú kirándulások is. Ejfen a nyáron főképpen Besztercebánya és környéke partizán- hőstetteinek színhelyeivel ismerkedünk meg. Gyalogtúráinkat pedig úgy tesszük még kellemesebbé, hogy ahol csak lehet, málnaszedési „vetélkedőket" rendezünk. — És mennyibe kerül a gyermekek szüleinek egy ilyen kirándulás? — Hála a nemzeti bizottság és a szülői tanács segítségének, szinte fillérekbe. A vonatköltséggel, a napi ötszöri étkezéssel és az egyéb költségekkel együtt két- háromszáz koronába. A szociális állapotok figyelembevétele alapján 200 koronát fizetnek a többgyermekes szülők és 300 koronát a jobbmódúak. Jellemző egyébként táborozásainak népszerűségére, hogy néha még olyan fiatalok is velünk tartanak, akik már régen nem tartoznak diákjaink 1<özé. Lady Péter például már három éve főiskolán tanul és mégis csoportfelügyelőként idén is velünk jön. Laukó Dezsőné után két kis diákkal is elbeszélgettem az idei táborozásról. Az első osztályos S z a l a y Szilvia ugyan még csak idén megy először ilyen útra, de így is rendkívül boldog, hiszen testvérei már tapasztalták ennek szépségeit és sokat meséltek neki. A negyedikes Sohár Géza pedig csupán azért boldogtalan, mert jó néhány éjszakát kell aludni addig, amíg elérkezik az indulás napja. Neumann János w r AVAKACIO! ÍGY KEZDŐDÖTT! Boldog voltam, amikor tanul- nem is bizonyultam rossz sza- mányaimat befejeztem. Tanító kácsnak. fgy kezdődött nekem lettem Szetén. Már erősen este- az élet. ledett, mikor először érkeztem Bende József a faluba. Tanácstalanul néztem körül. Természetesen nem vár- Tanítónő szerettem volna tam díszkapukat és parádés Ienni> de a heiyi nemzeti bi- fogadtatást, de jól esett volna zottsdgről rossz kádervéle- egy ismerős, aki eligazított vol- ményt' kaptam, mert édesapám na a faluban. Aztán magam akkc;r még nem volt tagja az kerestem meg az iskolát. Kól- EFSZ-nek. így dolgozni akar- csönös bemutatkozás után első jam az érettségi után. Mehet- éjszakámat az igazgatónál töl- tem volna Nyitrára, a postára töttem. Az első és a negyedik doigozrij, de a HNB ezt a lehe- osztályt kaptam. A tanítás első tőségemet is keresztülhúzta, napja izgalmat és egyben kelle- Azt mondták a HNB-on, hogy mes érzéseket ébresztett ben- amjg apám nem lesz tagja az nem. Megismertem a diákokat EFsZ-nek, addig nem mehetek és ők is engem. A munkámhoz doigoznj sem.. Úgysem tudtam komolyan fogtam, igyekeztem v0]na tanulni, mert apám sze- és tovább is tanultam. Zava- gdny ember volt és az ösztön- rólag hatott, hogy nem volt la- ďíj-kérvényemet is visszautasi- kásom és étkezni lsem tudtam hol. Ezt nem így képzeltem el. Az igazgató azonban felkarolt és mind a kettőről gondoskodott. amiért ma is hálás vagyok neki. Kiürítették a könyvtárnak használt szobát és ebben laktam. A berendezés nem volt pazar. Asztal, szék, tűzhely, egy szekrény meg egy ágy. Egyedül voltam, néha elég szomorú gondolataimmal. Mikor megkaptam első fizetésemet, amely boldoggá tett, bevásároltam. Elutaztam Ipolyságra és vásároltam tották a HNB jóvoltából. El- konvhaedényeket, lisztet, cuk- mentem tehát a szomszéd falu- rőt. sót, így főzhettem. Végre ba. állami gazdaságba dolgozni, önálló lettem, nem voltam sen- Az első munkanapomon kukori- kire sem ráutalva. Az első bab- cacsutkát szedtem. Sajnos, ebfőzeléket megfőznöm igen nagy ben sem lehetett sokáig részem, dolog volt, de azért éjfél felé mért két nap múlva elbocsátot- sikerült. Másnap nyugodtan ta- tak — a HNB kérésére. Másik níthattam, mert a főzelékből állami gazdaságnál próbálkoz- ebédre is maradt. De délben tam, ahol aztán megismerhet- alig bírtam kivenni a lábasból tem a mezőgazdasági munka a főzőkanalat, mert a főzelék sokféle ágazatát. Két évi mezőolyan kemény lett, mint a be- gazdasági munka után aztán ton. Még a baromfi is finnyásan vasútépítkezéshez kerültem, otthagyta a szemétdombon. De ahol később irodai munkát vészért belejöttem a főzésbe is, geztem. Az itt eltelt három év UÉ6RE in A Ügy látszik végre beköszöntött a valódi nyár. Megkezdődött a vakáció is, a kirándulás, a turisztika és a sportolás időszaka. Bizonyára minden fiatal használja ki az alkalmat és vesz részt néhánynapos kiránduláson, amit egybeköthet sporttal és természetjárással is. A CSISZ alapszervezetek a nyári időszakot elsősorban az árvízkárosultak megsegítésére használják fel. Emellett azonban lesz idejük a fiataloknak kirándulásra is. Kirándulásokkal és turisztikával kapcsolatos szervezési tanácsokkal készségesen szolgál a minden járási székhelyen megtalálható utazási iroda. Prospektusokat, ismertetőfüzeteket is ott lehet beszerezni. Az érdeklődők bizalommal forduljanak az utazási irodákhoz. Nyári Figyelmeztetés! Az SZNT Iskola- és Kulturálisügyek Megbízotti Hivatala közli, hogy azok a diákok, akik az árvíz sújtotta területeken levő középiskolákban fejezték be tanulmányaikat és főiskolákra kérték felvételüket, de a kitűzött határidőig nem jöhettek felvételi vizsgára — a vizsgát később is letehetik. A napisajtó közli az utólagos felvételi vizsgák időpontját. FELHÍVÁS AZ ÁRVÍZKÁROSULT NYUGDÍJASOKHOZ Azok a nyugdíjasok, akiket az árvíz következtében ideiglenesen kitelepítettek a komáromi és a dunaszerdahelyi járásból, s eddig nem kapták meg rendszeres havi nyugdíjukat, jelentsék be igényüket mostani lakóhelyük postahivatalánál. Az ideiglenesen Bratislavába telepített nyugdíjasok jelentkezzenek a következő postahivatalnál: Bratislava 1., Hlavná pošta, Nám. SNP 39. ÉRTESÍTÉS A kerületi árvízvédelmi bizottság értesíti a lakosságot, hogy kérdéseikkel forduljanak a járási árvízvédelmi bizottság kitelepítési osztályához, ahol megalakították a kitelepítési információs osztályt, amelyet a 507-51, 507-52, 507-55 és 507-54 bratislavai telefonszámokon lehet hívni. (Házi vonalszáma 384). után, amely alatt bejártam a zsibongás már távolról sem Csehország nagy részét, sike- vo]t hasonlítható az elsőhöz, rüit szülőfalum közelében elhe- . lyezkednem. Nem az annyiszor V. Poprad megálmodott tanítónői állást töltöm be. de meg vagyok elé- Az egyetem elvégzése után gedve beosztásommal. ^ _ egy kisváros poliklinikáján kap„Csalódott tam elhelyezést. Mivel évekig Érettségi után főiskolára ke- ős nagy kedvvel készültem törültem, de meg kellett szakíta- vatásomra, mindig tudtam, mit nőm tanulmányaimat és bányá- fogok az első és utána a többi ba mentem dolgozni. A munka- munkanapomon dolgozni. Sokhelyen szokatlan hőség foga- kai jobban érdekelt a munka- dott, talán még a lapátnyél is hely és az új környezet. Izga- fofró volt a kezemben. Délre tott voltam, mikor megérkez- hullafáradt voltam, fájtak az tem a munkahelyemre. Kit ke- ujjaim és az egész testem. De rés kislány, talán nem beteg ? nagyon jól esett, amikor a zu-' — kérdezték. Szeretnék a főor- hanyožóban egy öreg bányász vossal beszélni — feleltem és azt mondta: ne hagyd el magad közben arra gondoltam, hogy ez öcskös, egy hőnap múlva meg- a nap is jól kezdődik. Nemso- szokod. Igaza volt. És legalább kára jött a főorvos, akinek bemegtanultam az ott töltött két mutatkoztam. Mindjárt közölte, év alatt becsülni a fizikai mun- hogy én vagyok az első fecske kást. Az első fizetésem szép az újak közül. Utána megismer- összeg volt, nagyon örültem kedtem a kollégákkal. Nagyon neki. Mindjárt másnap ruhane- kedvesek voltam hozzám. Az műt vásároltam és szombaton eiső munkanapon valójában elmentem az első, magam fizet- nem is dolgoztam és a munkaié mulatságra. Nem azért, hogy idő végén kicsit csalódott vol- sokat költsék, hanem hogy tam emiatt. Munkatársaim mo- megvendégeljem magamat, solyogva vigasztaltak, hogy lesz Nemsokára először utaztam új még idő később is a munkára, munkahelyemről haza és a ma- csak ne féljek. Azóta nagyon radék pénzt szüleimnek adtam, sokat dolgoztam, sok embert És talán épp azon a napon gyógyítottam, de az első mun- éreztem utoljára sajogni a te- kanapomat nem felejtem el. nyerem a lapátnyéltől. De ez „Hivatás' A következő kérdésekre várjuk a válaszokat: Miért szereted a szüléidét? Azon a pályán müködsz-e, amelyikhez kedved volt? A beküldött válaszokat közöljük és honoráljuk. i?Éi időszakban az ország minden tájára társas autóbusz-kirándulásokat is szerveznek. Az ilyen kirándulások különösen megfelelnek az alapszervezetek számára, mivel a fiatalok közösen szeretnek utazni. A társasutazások célkitűzései között szerepe! Karlovy Vary, Mariaánské Lázné, Prága, a Tátra és más érdekes hegyvidékek felkeresésére. Vannak néhány napos kirándulások, de van olyan is, amelyik egy hétig tart. Az utazási költségek mindenki által előteremthetők. Ennek ellenére előfordulhat, hogy valamilyen okból mégsem sikerűi távolabbi helyre szervezni néhány napos kiruccanást valamelyik alapszervezetnek. De ilyenkor sem kell kétségbe esni, mert a lakóhely közelében is akad bizonyára táborozásra való hely vagy hétvégi kirándulásra alkalmas város. Egy kellemesen eltöltött hétvége pedig megéri azt a fáradságot, ami a szervezéssel jár. Éppen csak az ötletekből nem szabad kifogyni és minden alkalmat meg kell ragadni, hogy kellemes napokat, pihentető hétvégét teremtsünk ma-- gunknak. B I. K álmán és Giza fiatal házasok. Nem elvük a „kicsi vagy kocsi", de egyelőre egyik sincs. Kocsijuk azért, mert nem is akarnak autót, úgyis kevés a pénzük, no meg ők más célt tűztek ki maguk elé. Ezért nincsen .kicsi" sem. Elhatározták, hogy megismerik az ország szépségeit, meglátogatják a legszebb kirándulóhelyeket, együtt veszik ki a nyári szabadságukat, hogy a néhány hetet a hegyek közt tölthessék el. Igen ám, de a fiatal házasoknak sok mindent kell beszerezniök s ezért addig kalkulál gat tak, müyen utat tegyenek meg, míg végre aztán Giza merész elhatározásra jutott. így szólt a férjéhez: — Te mit szólnál hozzá; az iizetnben kölcsönadnak sátrat, felfújható gumimatracokkal. Kivennék én is egyet, már meg is ígértek, hogy kapok és elmernénk sátorozni ... Kálmánnak tetszett az ötlet. Már hogyne tetszett volna, ami- ko- jól tudta, hogy így az útiköltségen kívül szinte alig kerül valamibe az országjárás. Nem kell gondoskodni szállodai szobákról, nem kell szobát renHegyek között - erdők mélyén delni előre és oda mennek, aha- vadonatúj, de kitűnő állapotban vá akarnak. Elindulnak, aztán volt. A gumimatracok is. És hát ott verik fel a. sátrukat, ahol mi kell a fiatal házasoknak... éppen kedvük szottyan. Ma már nemcsak az iskolások így is lett. A sátor bár nem kedvelt szórakozása a sátoroA friss levegőn jobban ízlik'az étel is — különösen a magakészítette bográcsgulyás zás. megszerették a felnőttek A pionírtáborokat megjárt is. Néhány évtizeddel azelőtt fiatalok annyira megszerették főképp csak a csehországiak a nyári vakációzás ilyen mód- járták igy az országot, nálunk fát, hogy később aztán kösépis- nehezebben szoktak hozzá az kolás korukban, sőt egyetemis- emberek. Bizonyos előítéleteket tőkként is folytatták. Ezen nem tápláltak^ amelyek azonban fo- is csodálkozhatunk, hiszen, aki kozatosan lecsiszolódtak. Elein- .csak egyszer vesz részt az ilyen te csak a fiatalabbak kezdték táborozásban, az megszereti, meg. ma már egész Szlovákiá- megkedveli és a táborozással ban ismert fogalom a campin- együtt a természet járás is egyik gezés, táborverés. Nagy népsze- vesszőparipája lesz. Járni fenn rűsUésl jelentettek a pionírtá- a hegyekben, lombos vagy tűle- borok. Gomba módra szaporod- velii erdők mélyén, egészséges tak és a^ffyerekek. különösen környezetben. Ez a természet- azokat a táborokat szerették járás közkedveltségének nagy meg. ahol sátortábort üthettek [itka. Hazánk szépséges tájait Winnetou-ék módjára. Kmn a szívesen látogatják még a kül- szabadban, patak vagy folyóág földiek is, miért ne keresnénk mellett, a tó partján. Ott, ahol fel tehát mi is azokat a szép a reggeli mosdást fürdéssel le- helyeket, amelyek elősegítik hetett egybekötni. A sátorverés szervezetünk felfrissülését. A külön szórakozást jelent szá- szabadban való tartózkodás erő- mukra. Egymással versengenek, siti a szervezetünket, nyugtatja ki tudja szakavatottabb kézzel, idegeinket, egy-egy ilyen kirán- minél gyorsabban felverni a sá- dulás után szinte újjászületünk, torát. Aztán, mint az indiánok, itt a nyári vakáció és azzal esténként meggyújiják a tábor- együtt — reméljük — a szép tüzet, körülülik, beszélgetnek, idő is megérkezett. Bizony eb- daiolgatnak. ben az évben eleget váratott magára, de most végre mégis itt van a nyár. Örömmel nyugtázzuk ezt valamennyien, de különösen a fiatalok, a diákok, akik most végezték be a tanévet, és örülnek a jól végzett munka után a megérdemelt pihenésnek, kikapcsolódásnak és szórakozásnak. Itt a nyár sokféle lehetőségeivel. • Mindenki választhat saját ízlése szerint. Választék van bőven. Természetesen az anyagi lehetőségek is szerepet -játszanak a választásnál. No meg az érdeklődés iránya is más és más egyénenként. Van, akit csak a vízisport érdekel, a fürdés főként. Mást viszont a hegyek csábítanak és leghöbb vágya egy-egy nehéz túra sikeres végrehajtása. A természetjárásnak állandóan több és több híve van, mert ez az a sport, amely azt a három legfontosabb gyógyszert egyesíti magában, amelyre az emberi testnek leginkább szüksége van: a levegőt, a vizet és a testmozgást. Tehát kicsinyek, fiatalok és idősek egyaránt! Ki a szabad természetbe, várnak a hegyek és az erdők. -si[