Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-10-08 / 40. szám
ZALA JÖZSEF Álomszép volt, éberen éltem, kárpótoltad hét szűkös évem. Neved, s a nyár egy fogalom már, megszerettelek Bálát onboglár! Ha szemem nyílik, egyre várom, hogy opálszínű vized látom, és nézve ködös túlsó partod, közelgő ,vihartól nem tartok. 0 Csak jót és szépet mondok rólad; drága képem vagy, és megóvlak lombfosztó őszön, havas télen, s nyárra újra jövök, ígérem! Vonatunk indul, búcsúzom már: viszontlátásra Balatonboglár! Új embernek új művészetet télit idirreMfUM Jozef Vlachovič kandidátus mesél. Elbeszélése nyomán régmúlt századok emlékei élednek. Tizenhatodik századbeli rézbányák mutatják sötét ak- nanyilásukat; ' Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya. ... Rézbányászok csákányoznak, görnyedten a homályban. Lipták, Murgos ... Rézbányászok ereszkednek a föld alá, egy szál kötélbe kapaszkodva, Polják, Trencsinszki... Vízi kerék nyikorog. Érccel megrakott bőrzsák emelkedik felfelé, nehézkesen. ...A dúsgazdag Fugger Anna és a bányatulajdonos Thurzó György fényes menyegzőt ül... ,.. Elégedetlen bányászok számlálják a bért. 1556, 1573: bányász-felkelés... Jozef Vlachovič — akinek levéltári kutatómunkáját kérdéseinkkel megzavartuk — a Szlovák és a Magyar Tudományos Akadémia között fennálló egyezmény alapján hat hetet töltött Magyarországon, hogy kiegészítő adatokat gyűjtsön a rézbányászat történetéről írott könyve második kötetéhez. Vajon miért éppen ezt a témát választotta tudományos munkássága tárgyául? — Egyetemi tanulmányaim idején Ratkos Péter barátom, a bratislavai egyetem asszisztense keltette fel érdeklődésemet a rézbányászat története iránt, ő egyébként tavaly fejezte be a bányász-felkelésekről írt munkáját. Engem főképp a réz kitermelésének módja, gazdasági és kereskedelmi problémái érdekelnek. — Kutatómunkája során milyen nehézségekkel találkozott? — Anyag bőségesen áll rendelkezésünkre. Szlovákiában, Magyarországon, Ausztriában és Svédországban is, ahol a korabeli konkurrencia rézbányái működtek. Nehézség? Talán a régies nyelvezettel írt adatok megfejtése, a különféle naptárak szerint rögzített időpontok egyeztetése. S még valami: ha munkámmal elkészülök, ez nem keltheti bennem a teljesség érzetét, mert a kereskedelem tárgyalásánál nyomon kellene követnem a rézbányákból kiinduló kereskedelmi utakat, melyek egykor Amerikába, Angliába, Hollandiába, Franciaországba, Német- és Lengyelországba vezettek. — Tervei? — Nagyon érdekel a magyar történelem. Ha jelenlegi munkámmal elkészülök, a magyartörök viszonnyal szeretnék foglalkozni. Már megkezdtem a nyelvtanulást is ennek érdekében: tankönyvekből és Mik- száthtól tanulok magyarul... A korszerű színház alkotásain keresztül társadalmunk gondolatait, nézeteit kívánja formálni. A jó alakítások ösztönző és átalakító erővé válnak, következetesképpen a legmélyebb egyéni vagy társadalmi érdekek kivetítői. Emberábrázoló kifejező eszközeivel keresi, formálja és fejleszti a valóságot tükröző művészetét. Témák és formák változatos skáláját tárja elénk, mert tudja, hogy aki háttérbe szorítja a marxista elvszerűséget, az utat nyit a polgári esztétika újraéledésének, az eszteticiz- mus előtti hajbókolásnak, az öncélú modernkedésnek, a sematizmusnak, a művészettel való elszigetelődésnek. A színház a magunk korának legyen hát hirdetője és előadásait a lélekrajz hitelessége, a cselekmény valószerűsége, a problematika szocialista újszerűsége, értelmi mélysége jellemezze. Oj embernek, új művészet való. S az olyan művész (legyen az író, színész, rendező, képzőművész), aki kifejezési eszközeit csupán másolja, jövőt nem érdemel. Ma már nem hiányozhat az átélt játék, a határozott stílusba foglalt rendezői elképzelés. Nem lehet meg nem oldott díszlet, következetlen szereposztás, félmegoldások sorozata nem gyengítheti a műsort. S ezért nem szemlélhetjük elszigetelten színházi életünk eddigi fejlődését. Nem választhatjuk el attól a közegtől, amelyben egyedül lehetséges léteznie: társadalmunk, népünk életétől. Ez a kérdés a maga egyszerűségében is komolynak minősül, hiszen a színház és a közönség viszonyáról van szó. A kiinduló pont világos. A színpad emberi tartalmak hordozója, az ember hangulatainak, érzelmi és lelki állapotainak, alkatának, magatartásának tükrözője. Kifejezésre jut benne az őt körülvevő világnak hatása az egyénre, s az egyén hangulati, érzelmi értékítélete és viszonya társadalmához. A nézővel való meghitt, bensőséges kapcsolat megteremtésére irányuló törekvés, egyik uralkodó irányzata kell legyen minden előadásnak, amelynek tartalmi igényességét a biztonságos formai felkészültség és a szakmai ismeretek színvonala egészíti ki. De a szándékot és a tettet nem szaoad azonosnak minősíteni. ValaKi szenvedélyesen hiheti, hogy használ a „haladásnak", mégis valahol a múltban kullog vagy egy helyben topog. És ezt, nem lehet nem tudomásul venni. A művészétben nem lehet megelégedni a tegnapi ételek fel- melegítésével. Mindig a frissre, újra kell törekedni. Az eredetiség viszont nem jelentheti azt, hogy erőnek erejével olyan formai megoldásokat keressünk, „amilyen még nem volt". Az eredetiség a gondolat eredetiségében, a gondolat ötletében nyilvánuljon meg. Lényegét az egyszerűség és az érthető vonalvezetés képezze. A színdarabok esetében természetes ma már, hogy a tetszés nem érdeknélküli. Az a mű tetszik a legjobban, amely a sorskérdéseket magától értetődőnek tekinti és a szórakoztatáson felül gondolkodásra is kényszerít. A síró és a nevető maszk közé odaiktatódik immár egy harmadik maszk is, a gondolkodó ember józan arca. A jó színház felé tehát ez a helyes út. E nélkül ábránd, illúzió marad minden óhaj, amely az élet- és a munkakörülmények javulását célozná. Ezzel a szenvedélyes állásfoglalással az a vélemény is párosul, amely sürgeti és követeli mindazoknak a jelenségeknek a kiküszöbölését, amelyek hátrálják, sőt akadályozzák haladásukat, kárt okoznak a népnek, visszavetik az építés lendületét, bizalmatlanságot. elégedetlenséget szítanak az emberekben. A müélvezők — egy évad folyamán — azonban nemcsak rokon mondanivalójú alkotásokkal kerülnek szembe, hanem olyan színdarabokkal is, amelyekre sem beállítottságuk, sem pillanatnyi hangulatuk nem re- zonál. E müvek — bármilyen mély legyen is mondanivalójuk — némák maradnak számukra. Az ilyen alkotásokkal kapcsolatos élményeiket azután, sajnos, általánosítják, s így alakul ki bennük az a téves nézet, hogy a művészi élmény, csupán Szórakozást, érdeknélküli tetszést jelent. Holott egyszerűen csak arról van szó, hogy nem mindenkinek tetszhet minden alkotás egyformán. És ha egy ilyen néző még ehhez gyenge előadásban látja a „gyenge dramaturgiát", kész a botrány, beáll az „örök harag és a magázás“ időszaka. Sok víz folyik le azután a Dunán, hogy X-et vagy Y-ont ismét nézővé neveljük. A Matesz kulturális missziós feladata mellett szellemi életünk egyik jelentős kirakata is, ahol eszmék és művek versenye folyik, ahol művészi rangra Az érc válogatásának módját szemléltető egykori rajz. „Most hölgyeim és uraim“ — mondta a bűvész — „megmutattam, hogy a kendő teljesen üres, és én előveszek belőle egy tál aranyhalat. Presto!“ Az egész teremben köröskörül az emberek azt mondogatták; „Óh, milyen nagyszerű! Hogy csinálja?" De a Gyorseszű Ember az első sorban hangosan suttogta a közelében ülőknek. „A-ru-ha- uj-já-ban-volt." Akkor az emberek okosan bólogattak, és mondogatták: „Óh, természetesen!" és mindenki köröskörül a teremben azt suttogta: „A-ru-ha-uj-já- ban-volt." „A következő mutatványom" — folytatta a bűvész — „a híres hindu karikák. Megnézhetik, hogy a karikák teljesen különállók, ráfújok és mind egybekapcsolódnak" (klang, klang, klang) „Presto!" Általános elképedés moraja tört ki, míg a Gyorseszű Ember suttogása nem hallatszott: „Egy-máso-dik- cso-mó - nak - kellett-a-ru-ha-újjá - ban lenni." Ismét mindenki bólogatott és suttogta: „A-kari-kák-a-ruha-ujjá-ban-vol-tak." A bűvész szemöldöke egyre fagyosabban ráncolódott össze. „Most" — folytatta — „bemutatom önöknek a legszóra- koztatóbb mutatványt: bármennyi tojást elő tudok venni egy kalapból. Valaki kölcsönadná uraim a kalapját? Ah, köszönöm! — Presto!“ Tizenhét tojást húzott elő, és harmincöt másodpercig a közönség azt gondolta, hogy csodálatos volt. Akkor a Gyors- eszü Ember suttogni kezdett az első sorból. „Egy-tyúk-van-a- tu-ha-ujjá-ban" és mindenki tovább suttogta. „Egy-csomó- tyúk-van-a ru-ha-ujjá-ban." A tojásmutatvány tönkrement. Így volt ez végig. A Gyorseszű Ember suttogásaiból kitudódott, hogy a bűvész a karikákon, tyúkokon és halon kívül még felhalmozott a ruhaujjában néhány csomag kártyát, egy cipót, egy babdbölcsöt, egy eleven tengeri malacot, egy ötvencentes pénzdarabot és egy hintaszéket. A bűvész hírneve gyorsan nulla alá süllyedt. Az est végén még megpróbált egy utolsó kísérletet. „Hölgyeim és uraim" — mondta — „bemutatom önöknek utolsó számként a hites japán mutatványt, amelyet nemrég találtak fel a Tippeera- ry bennszülöttek." „Lenne szíves uram" — folytatta és a Gyorseszű Ember felé fordult — „ideadni az aranyóráját"? Átnyújtották neki. „Engedélyével beletehetem ebbe a mozsárba és szétverhetem darabokra?" — kérdezte hevesen. A Gyorseszű Ember bólintott és mosolygott. A bűvész bedobta az órát a mozsárba, felragadott egy kovácskalapácsot az asztalról. emelkedhetik az írói mondanivaló és magyarul csenghet anyanyelvűnk szépsége. De felelőssége megkétszereződik, amikor arra gondolunk, hogy újabb évtized előtt áll. Fontos ezért, hogy a színpadművészeí igazi, mély funkciói világossá váljanak a tagok és a közönség előtt és mindent el kell követniük, hogy az álesztétika babonáinak hatását véglegesen felszámolják és színpadukon új áramlatot, új munkamódszert honosítsanak meg. „Fiatalítaniuk“ abban kell,' hogy látás- módúkat, témáikat fiatalítják meg elsősorban. Enélkül neír teremthetik meg forradalm színházunkat és nem is jutna) el a jó átlag fölé. A közönségtől viszont elvárjuk a tárgyilagos állásfoglalást és ügyszeretetét hazai magyar színjátszásunk iránt. Szuchy M. Emi Irtózatos recsegés hallatszott. „A-ruha-ujjá-ba-csúsz-tatta" • suttogta a Gyorseszű Ember. „Most uram" — folytatta a bűvész — „megengedi, hogy elvegyem a zsebkendőjét és lyukakat vágjak bele? Köszönöm. Látják, hölgyeim és uraim, nincs itt semmi csalás, a lyukak jól láthatók.“ A Gyorseszű Ember arca sugárzott. Ezúttal a dolog valódi titokzatossága elbűvölte őt. „Es most uram, lenne olyan kedves és ideadná a selyemkalapját és megengedné, hogy táncoljak rajta? Köszönöm" A bűvész párszor gyorsan áthaladt rajta és felmutatta a f elismerhet etlenségig összetaposott kalapot. „Most uram, levetné a celluloidgallérját és megengedné, hogy elégessem a gyertyánál. Köszönöm uram. Megengedné, hogy összetörjem a szemüvegét kalapáccsal ? Köszönöm." Ekkor a Gyorseszű Ember vonásai töprengő kifejezést vettek fel. „Ezt nem értem" — suttogta." „Nem látok át rajta egy szikrát sem." A nézők nagy csendben voltak. Akkor a bűvész kihúzta magát, egy futó pillantást vetett a Gyorseszű Emberre és befejezte. „Hölgyeim és uraim ennek az úrnak az engedélyével összetörtem az óráját, elégettem a gaflérját, összezúztam a szemüvegét és táncoltam a kalapján. Ha megadja az engedélyt arra, hogy zöld csíkokat fessek a kabátjára vagy a nadrágtartóját csomóra kössem, akkor boldogan tovább szórakoztatom önöket. Ha nem, akkor vége az előadásnak." A zenekar tust húzott, a függöny lehullt, a nézők szétszéledtek és meg voltak győződve arról, hogy mégis vannak trükkök, nincs minden a bűvész ruhaujjában., Új könyvek FRITZ SELBMANN: A HOSSZÚ ÉJSZAKA 1940 tavaszán Robert Hesse, fiatal kommunista munkás — hétesztendei fegyházbüntetésének kitöltése után — a Gestapo alexan- derplatzi pincéjébe kerül, ahonnan néhány nap múlva a sachsenhauseni koncentrációs táborba szállítják. Dosztojevszkij szibériai ka- torgásai az itteni viszonyokhoz képest irigylésre méltó körülmények közt éltek. Robert Hesse, ebben a pokol- táborban kapcsolatot teremt az illegálisan működő párttal. A kommunistákat minden pillanatban halálos veszedelem fenyegeti, de az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére is felveszik a harcot a feketeruhás hóhérok ellen. Ebből az egyre élesebb küzdelemből adódik a regény fordulatokban gazdag, rendkívül izgalmas cselekménye. Dicséret illeti Elek Mária jó fordítását. (Kossuth Könyvkiadó.) WALDAPFEL JÖZSEF: MAGYAR IRODALOM A FELVILÄGOSODÄS KORÁBAN Irodalmunk fejlődésének egyik legvonzóbb, számunkra is mindmáig igen tanulságos időszaka a felvilágosodás kora. Valódi történeti jelentősége ma már teljesen elismert irodalomtudós és történész vagy pedagó- I gus előtt egyaránt. Hogy ez 1 mennyire így van, igazolja j a megbecsült és népszerű tudós immáron harmadik (javított és bővített) kiadást megérő kötetének teljesen érthető és megérdemelt sikere. A könyv anyagának alapját a szerző egyetemi előadásai alkotják. Nem kapunk ugyan teljes, minden részletre kiterjedő képet a felvilágosodás korának irodalmáról, ilyen szempontból tehát nem hagyományos értelemben vett irodalomtörténettel vap dolgunk. (Akadémia Kiadó.)
