Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-10 / 41. szám

ZALA JÓZSEF két verse: Nyugtalan vers Atomfogatú, zaklatott korom, benned, s veled lázasan sietek, s ha villanásnyit megkapaszkodom, új érövéi száguldozom vjied. Tudásszomjam sohasem csillapul, kíváncsiság tágítja szememet, s a sok kapott kép filmmé alakul. Én görcsösen csupán a lényeget keresem. Hogy felmérjem önerőm, az ütemadó alkalmat nem ad. Lényemmel markolok nagy vakmerőn, s itt legbelül csak vázlatkép marad. Villanó tájról felvillan a kép, villan a kor és villan az ideg; csupán sejtem, hogy mennyi az elég, s hogy mi a sok, ugyan ki méri meg ? Messzi célom a véges végtelen, — semmittevésnél jobb, ha vázolok — száguldozáshoz szokott életem, álld a versenyt, ez nagyszerű dolog! Nő a verőfényben Féloldalt áll az ablak mellett, verőfény záporozik rája, napozik, engem észre sem vesz. de színes, habselyem ruhája. hiába födi kreol testét, mert a kíváncsi napsugarak üde alakját fölfedezték. Értékes, ihletett pillanat, , tartsd az ablaknál, engedd néznem a nyárnak tökéletes mását örökre vágyaimba vésnem; múló napok hosszú során át az öröm úgyis ritka vendég, elevenedj meg tiszta emlék. _______ Maros vize folyik csendesen Tudjátok-e milyen egykedvű, csendes folyó a Maros? A nap­fényben megcsillanó szélverte hullámok is csak nagy erőlkö­déssel képesek felborzolni ál­mosan lágy felületét. De azért ne gondoljátok, hogy nem lát, nem hall és nem vesz részt a körülötte élő népek gondjai­ban és örömeiben. Román és magyar gondok, örömek, vá­gyak és remények és a Maros türelmesen, barátságosan hor­dozza e vidék minden jellegze­tességét. Kanyargó folyását követem az est szürkületében és próbá­lom faggatni; mit tud a teg­napról ésj a máról. De a Maros hallgatott, csendes mormoló dalával ölelte körül a tarto­mányt. Pedig hiába hallgatott, amit nem tudtam meg tőle, el­mondták az emberek, két mun­kás a Békási Cementműből. Egymás mellett ültek és be­szélgettek közös problémáik­ról, az egyik Páll Gábor, a szé­kely góbé, és Radeanu Viktor, á román munkás. Fiatalok. Be­kapcsolódtam a beszélgetésbe, amely románul és magyarul folyt, de nyilván jól megértet­ték egymást és szívesen vették az idegen érdeklődést. — Most figyeljen, nagyot lát — és erős kezével irányt mu­tatott Páll Gábor. Odanéztem. Neonfények erdejét tükrözte vissza az esti lepelbe burko­­lódzó Maros. A kép a maga vá­ratlanságában egyöntetűen szép volt. A ludasi cukorgyár mellett haladtunk el éppen, az elmúlt években épült és most ünnepi világítással uralkodott a sötétség felett. HORVÁTH LÁSZLÓ: bért az út, meg jól is érzem magamat a cimborák között. Ugye komám —, és átkarolta Viktor vállát. — Különben meghívom magát, ne sátoroz­zon, mert hűvös az éjszaka, aludjon itt, van elég hely. Merthogy látta, hátizsákkal vagyok, sátorral, turista felsze­reléssel. A góbé szörnyű pon­tosan és tömören fogalmazza a gondolatait, nem mond semmi feleslegeset. — Nem jók errefelé a földek, nem hoznak eleget, és nem mindig hoznak. Néha kimarad a kukorica, vagy a szőlő, mert a hideg miatt nem érik be. Hű­vösek a nappalok, hidegek az éjszakák ezért jöttem én is el a faluból. — Meg aztán az is a baj, — teszi hozzá Viktor, — hogy Csomafalván még nincs szö­vetkezet. A parasztok egyedül viselik a termés bizonytalansá­gát, és ez megszegi vállalkozó kedvüket. — De már készülődnek a gó­bék — mondja vidáman Gábor barátunk, — csak kissé nehe­zen, mert nálunk olyan a szo­kás, hogy előbb harmincszor meggondolnak mindent, aztán meg nem biztos, hogy cselek­szenek. De csak az ilyen fontos dolgokban, mert hát verekedés a legények között még elég könnyen kibújik. — Maga már benne van a korban Gábor, — vetem közbe és mégis így egyedül él? — Egyedül hát, pedig már megvan a ház is! Kétkedőén vontam össze szemöldökömet. Megmagyaráz­ta. — Az úgy van, hogy aki kí­nálkozik, az nem kő. A java meg nem kínálkozik! '— Hiába, ravasz emberek maguk székely góbék. Sok tör­ténetet hallani az agyafúrtsá­gukról. — Hát hallotta-e már a góbé meg a finánc történetét? — Mikor történt ez? — Vagy jó 30 évvel ezelőtt! — Szóval még a régi világ­ban . .. — Abban hát! Az úgy volt, hogy „sutyi“ dohányt vitt a góbé szekerén a városba. Egy­szer csak fölkéredzkedatt a kocsira a finánc. Szimatolni kezdett, a góbé látta, hogy baj .lesz. A finánc egyszer csak észre veszi, hogy rángatódzni kezd a góbé szája és alig tud­ja türtőztetni magát. Minden áron valamit harapni akar. De ez meg csak haggyán! Aztán ugatni kezdett a góbé, és a fi­nánc kezdte rosszul érezni ma­gát. Megkérdezte: Mi van ma­gával, Sámson bácsi? Tegnap kutya mart, — volt a válasz — és haraphatnékom van. A fi­nánc rémülten menekült, a gó­bé meg bevitte a „sutyi“ do­hányt a városba. — Ez a góbé múltja. Páll elvtárs, hát a jelene, meg a jö­vője?! — Ez a jövője itt! Mutatott a gyönyörű békási vízierőműre, meg a mellette épült hatalmas cementműre. ide húz bennünket a szívünk — Folyik a kampány — mon­dotta új román ismerősöm és valóban az állomásokon, pél­dául Székelykocsárdon és Ma­­roskeresztúron is nagy hegyek, répahegyek bizonyították a mondás igazát. — Sok ember itt jól keres ... — tette hozzá a székely; * — székely is, román is. — És maga Gábor? — Három éve dolgozom már a Békási Cementműben és meg vagyok a sorsommal elégedve. — Az volt az érzésem, hogy Páll Gábor csak a legszüksé­gesebbet mondja ki hangos szóval, viszont nagyokat gon­dol hozzá, — Jöjjön, látogasson meg bennünket, — hív román isme­rősöm, — Békás — Bikáz vidé­ke gyönyörű. — Tudom, benne is volt a tervemben. — Az hogy függ össze Páll elvtárs! — Ez megint egy más szé­kely szokás Gyergyó környé­kén. A vőlegény, nálunk, házat hoz a házasságba. A mennyasz­­szony meg bútort. Most házasí­tottam ki én js az Olga húgo­mat, jó bútorral hazulról. — Ogy látszik akkor jól fi­zet a cement, ha bútor is, ház is kikerült már! — 1400 lei nem kis pénz, ab­ból telik. A baj az, hogy nehéz asszonyt találni. meg az eszünk. A munkabrigár dókba. . Ott megszelídülnek a duhaj csornai legények is. Meg aztán az idő is múlik, az em­berek is fejlődnek. Búcsút vettem tőlük, Viktor­tól és Gábortól. Még sokáig integettek utánam, amikor to­vább indultam a Gyilkostó felé. Nagyot változott és változik az élet a szocialista Romániában. Székelyek — románok, — em­berek közös munkáját dicséri a mindent tudó bölcs Maros ... Meglátogattam őket. A ce­mentmű mellett épített mun­kásszálláson találtam meg Páll Gábort, egy hatalmas fehér szikla mögött. Éppen rendbe hozta magát. — Hát maga nem itt lakik a faluban, azt hittem idevaló! — Nem, én Csomafalván la­kom — mondotta Páll Gábor, — de jól jön ez a munkásszál­lás, így nem fárasztja az em-Gyilkostó — Gyergyói havasok • • DOBOS LÁSZLÓ: Én tovább mennék: a falu közösségi életének az igénytelensége. Az is, hogy a pince helyettesíti a művelő­dés házát, az is, hogy a báli­­cipők sarka az országúton ko­pik el. Ne várják a falu vezetői, hogy majd valami előadó vagy messziről jött funkcionárius elintézi a jehovisták ügyét. A nap foltjai ezek az emberek, akiknek konok „igazságkeresé­sét“ csak a falu életereje te­relheti jó útra, csak a falu megtalált igazsága olvaszthatja magába őket. Felzárkózni mint sok évvel ezelőtt, a sztrájkhar­cok idején, a osendőrszurony­­nyal szemben. Szorosabbra zár­ni a sort. egymásba karolva, az erősebb ragadja magával a té­továzót. Láncolni, fűzni az em­berség csatáriáncát, hogy elér­jen mindenkihez, a vakösvé­nyen topogó jehovistákhqz is. Ogy, mint egykor a néhai ku­ruc hadnagy adta ki a paran­csot: „Zárjad a sort, fogódz­­dzunk össze, nem hagyhatunk senkit az ellenség prédájául“. „DOLGOZNI CSAK PONTOSAN, SZÉPEN, AHOGY A CSILLAG MEGY AZ ÉGEN, ÜGY ÉRDEMES“ A jelen múlttal és jövővel határos Kisgéresen: még őrzi régi önmagát, s alakítja jele­V. Ösvények az ólra sietnek nét. öregember távoli fiatalsá­gát, legénykorát idézi legszíve­sebben: elmondják hajdanában, hogyan rabolták el jövendő fe­leségüket a szülői háztól. Paj­­zánkodva mesélik, hogy a la­kodalom éjszakáján, ttienyecs­­ke-tánc után a fiatalokat fel­kísérték a padlásra és csak azután engedték le őket, ami­kor már „mindennek utána voltak.“ Megváltoztatták a dűlő neve­ket, s a mezei utak mentén ezerötszéz diófát gyökereztet­­tek meg. Azt mondták erre az öregek: „Azért csináltatok új dűlőket, hogy ne ismerjem meg a földem, pedig úgy is megis­merem" Múlik az idő, minden tavasszal nagyobbra lombosod­nak a fák, embersorba nőnek a fiatalok, s alig veszik észre, terjedelmes lombkorona veti majd árnyékát az emlékezőkre, az emlékekre. Délidőben nagy fák árnyékában apáról fiúra száll a mese: „ez vöt a mi fö­dünk, egész amoda járt le, a túlsó fasorig, de a mezsgyét már aligha tudnám megmutat­ni.“ Mesévé homályosul a múlt. A javakorabeli férfinép, a „falu dereka“ már nemcsak emlékezik; gondolkodásában már múltat és jelent társít: nehéz volt a. múlt, de nincs gond híján a jelen sem — ma­gyarázzák beszéd közben. Em­lékezetükben csalóka délibáb­ként felötlik a hosszúszarvú magyar ökrök lassú, ballagó mozgása, békés kérödzése, a malomba készülődés, az őrlés, a hófehér zsákokban porló liszt szaga. Kis időre végigsorjáznak az emlékezeten ezek a képek, hogy utána még mélyebbre vá­gódjon értelmükbe a ma, a holnap és az azután elvégzen­dő munka gondja. Üj barázdá­ba, új utakra igazodik Kisgé­resen az élet. Megokosodott a világ: ha szövetkezeti vezetővel beszélsz, azt hinnéd, hogy valami paraszt öljonómussal akadt dolgod. Miklós Endre, a szövetkezet fiatal könyvelője úgy sorolja a gazdaság ügyes-bajos dolgait, mintha egész életében ezt csinálta volna. — Jövedelmünk fő forrásai: zöldség, dohány, cukorrépa, tej és hús. De bajban vagyunk a szarvasmarhával, felvetette magát egy régen lappangó be­tegség, az elvetélés... Majd az elnök veszi át a szót: — Csökkenteni akarjuk a természetbeni kimért szemes mennyiségét. — És mit szó! ehhez a tag­ság? — vetem közbe. — Elégedetlenkedik, persze meg kell érteni a békétlenke­­dés okát is: — Ha tagjaink a szövetke-' zetből búzát, gabonát vagy ár­pát kapnak, az nekik takar­mányt jelent, disznót hizlalhat­nak, kettőt meg hármat is. amit aztán vagy maga fogyaszt el, vagy pedig értékesít. . . Dehát a szövetkezet érdekeit sem le­het meilékútra tolni... Mi azt Igyon egy pohárral mondjuk: szemesből csak any­­nyit vessünk, amennyi éppen szükséges, helyette inkább ta­karmányt termeljünk, mert ez összefügg az állattenyésztéssel és így a jövedelemmel is. In­kább pénzt fizetünk a tagság­nak termény helyett. — És megértik ezt az embe­rek? '— Nem nagyon .. . Ismeri a géresi népet. Elvégzi munkáját a szövetkezetben, de otthon is akar gazdálkodni, ragaszkodik a háztájihoz nagyon... Azt mondják, hogy jószág nélkül olyan a porta, mint a templom hívek nélkül, üres. A bodrogközi parasztvilág már túl van a kezdeti vajúdá­son, maga megett hagyta a lépjek, nelépjek időszakát. Az 1953-as magyarországi esemé­nyek hatására megingott a gé­resi szövetkezet, sok volt a ki­lépő. az asszonyok a traktor elé feküdtek, hogy ne szánt­hasson tovább. Közel százfőnyi gazdasereg kevéssel ezután Helmecre vonult követelőzni a járási nemzeti bizottság épüle­te elé. A kezdet tétovázását, zsib­badt tanácstalanságát, konok dacát felváltotta a „hogyan- le­hetne jobban csinálni“ paraszti akarása. A szövetkezet megala­kulása idején megtorpant az a falu, de a holtponton már évek­kel ezelőtt túljutott, megmoz­dult, előrelendült. (Folytatjuk) ti i íme Anglia A New Statesman címűi baloldali, intellektuális jel- ti légii londoni hetilapnak ta- j Ián legnépszerűbb rovata a j „This England" — íme, Ang-ti lia. A rovatnak az olvasók ti küldik be, pénzjutalom eile-ti nében, a brit sajtóban fel-ti fedezett, legkülönbözőbb, deti a brit jellemre, gondolko- ti dásmódra, szellemiségre va- ti lamiképpen jellemző — ti csacskaságokat. A rovat # igazi humorát tehát az adja ti meg, hogy a benne lévő — ti eredetileg egyáltalán nem # humorosnak szánt — anyag r mennyire mulatságos. LÁBJEGYZET Apám sosem veti le a zok-( niját, amikor lábat mos. Azt, mondja: ezzel megtakarít ja < anyámnak a harisnyamosást. 1 * Előképek ( Eveken át szorgalmasan ti tetováltam a feleségemet. Testének csaknem minden v négyzetcentiméterét befed­tem. Gyermekeink úgy né­zegetik az anyjukat, mint : egy izgalmas, színes képes­ti könyvet és mindig kérlelik, ti mutasson nekik egy-egy ti újabb „szép képeit", s ma­ti gyarázza meg az értelmét. ti ti MÉG GYAKOROLNI KELL J Egy asszony „majdnem i minden háztartási eszközt" a a férje fejéhez vágott, jmondta Karminski bíró egy J válóperi tárgyaláson, de vé­ti leménye szerint a nőt még­­j sem lehet kegyetlennek ne- I vezni, mert úgyszólván so- I hasem talált. ISKOLAI VÍVMÁNY ... Kijelentette, hogy azti ti iskola színvonala jó. Kevési ti olyan fiú hagyta el az iskolai ti padját, aki ne tudna írni ésí ti olvasni. „A televízió korá-i ti ban", mondotta, „ez nemi ti jelentéktelen vívmány A SZARVAS JOGA. i Azt írták, hogy az eppingi, ti erdő hatóságai le akarnak lőni egy fehér szarvast, mert j az fajkeveredés által elront-Í hatja a fekete szarvasok tisztcvérűségét. Szerintem ti engedni kell, hogy a szarva­­( sok maguk döntsék el, mi­lyen színű utódokat akarnak. ti ISTEN SZOLGÁJA NEM LEHET IZGATOTT ti Felháborodva olvastam, hogy a Canterbury-i érsek nem tart otthon TV-készü­léket, mert nem bízik abban,j| V hogy nyugodtan tudná nézni. Egy Canterbury i érsek po­zíciójában döntő az akarat­erő. KÜLÖNÖS SZENVEDÉLY A feleségemnek az a szén-) vedélye, hogy ágyban pucol-j ia a krumplit En ezt szűk-, ségtelennek és higiéniaelle-1 nesnek találom mind az ágy, mind a burgonyahéj szem-j pontjából, de hogyan tud­nám leszoktatni róla az asz- J ti szonyt ?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom