Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-07-02 / 27. szám

Szlovákia ifjúsága a TI. VIT előtt Június 24—25-én tartották Beszter­cebányán a Munkásotthonban a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának tel­jes ülését. Az ülésen résztvettek a CSISZ kerületi veztőségeinek elnökei, titkárai, valamint a meghívott ven­dégek. A föbeszámolót Ivan Litvaj elvtárs, a CSISZ SZKB titkára tartotta, az if­júság munkájáról a VI. VIT előtti időszakban és a soronlévö feladatok­ról. A vitában felszólalók az ifjúsági szövetség munkájával foglalkoztak, valamint az „ifjúság millióiért“ moz­galom kiszélesítésének problémáiról beszélt. Az ülésen ünnepélyesen ki­hirdették a győztes tizenhat járás nevét, amelyek a tavaszi rét- és legelő gondozási versenyben az élre kerültek. Az ülés befejezésén határozatot fo­gadtak el, amelyben értékelik a CSISZ szervezeteinek munkáját és felhívták a CSISZ szerveinek és szervezeteinek figyelmét, hogy most, a fesztivál előtti időszakban munkájukat főleg a szocialista munkaverseny kiszélesí­tésére és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára történő kötelezettségvállalások előkészítésére irányítsák. A határozat különös figyel­met szentel az „ifjúság millióiért“- mozgalomnak, valamint az ifjúság szerepének az EFSZ-ek megerősítésé­ben és az új szövetkezetek alapításá­ban. Ivan Litvaj elvtárs a CSISZ SZKB V. plénumán tartott beszámolójából A CSISZ SZKB jelentőségteljes időszakban ül össze, amikor hazánk ifjúsága a moszkvai VI. VIT örömteli előkészületeinek jegyében él. Abban a városban jön össze, ahonnan 13 év­vel ezelőtt elhangzott a kommunista párt zászlaja alá toborzö hang és a gyűlölt fasizmus alól való felsza­badító harcba hívta népeink haladó erőit. r. FIATALOK AZ ÖTÉVES TERV MUNKAHELYEIN A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség, a CSISZ tagok, fiúk és leányok szá­mára nem létezhet nagyobb megtisz­teltetés, minthogy az idősebb elvtár­sak oldalán a nagy eszmék megvaló­sításáért harcoljanak, azért, amiért népünk ezer és ezer legjobbjai életü­ket áldozták — a szocializmus felépí­téséért. Ezért, mintahogy azt a CSISZ KB VI. plenáris _ülése kihangsúlyozza, az ifjúság a haza felvirágoztatásáért végzett áldozatos munkájával járul hozzá a legjobban a VI. VIT előké­születeihez. A szlovákiai üzemekben és vállala­tokban (a műhelyekben, a munkasza­lagokon, központokban, csapatokban) több mint 500 ifjúsági kollektíva áll versenyben a VI. VIT zászlóiért. Száz és száz fiú és leány becsületesen és áldozatosan harcol a jobb eredmé­nyekért, _a szebb életért. Sok üzemben több ifjúsági kollek­tíva verseng az elsőbbségért és köl­csönösen segítséget nyújtanak egy­másnak, kicserélik munkatapasztala­taikat. „AZ IFJÚSÁG MILL1ÖIÉRT"- MOZGALOM „Az ^ifjúság millióiért"-mozgalom a_ besztercebányai kerületben, a Kom- szomol példája nyomán keletkezett. Az ifjúsági milliók gondolatát a fiata­lok az összes munkahelyen megér­téssel fogadták és magukévá tették. Világosan kifejezi: „Az adott körül­mények között ugyanolyan mennyisé­gű anyaggal többet, olcsóbban, gyor­sabban és jobb minőségben termelj. Azon gondolkozzál, hogy miképpen lehetne az üzemed, a haza, a nép és saját magad számára minél többet megtakarítani“. Ez az ifjúsági mozga­lom lehetővé teszi, hogy a termelés legfőbb problémáira összpontosítsuk magunkat, mint ahogy azt a piesoki gépgyár CSISZ alapszervezete meg­mutatta. A vezetőséggel való megál­lapodás értelmében „Az ifjúság mil­lióiért“ mozgalmat az üzem legége­tőbb kérdéseinek megoldására irányí­totta. Az üzem fiatal dolgozóinak egyéni kötelezettségvállalásai 250.000 Kés értéket képviselnek, ami fejen­ként több mint 500 Kcs-t _tesz ki. Egyes elvtársak arra kötelezték ma­gukat. hogy több mint 1.500 Kc-t takarítanak meg.“ ^E mozgalom szá­mára értékes _ hozzájárulást jelent, hogy a vágbesztercei Klement Gott­wald üzemben Drliciak elvtárs műhe­lyében dolgozó fiatalok a VI. VIT és a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére 14.5%-al megszilár­dítják a normát és ezáltal 27.000 Kcs-t takarítanak meg az év végéig. Ez a példa erős visszhangra talált a Klement Gottwald-üzemben. Az üzem fiatal dolgozói arra kötelezték magu­kat, hogy az év végéig két millióval járulnak hozzá az., if júsági milliókhoz. A’ fesztivál előtti' időszakot: a: irrun- kásifjúságnak az újítási' mozgalomba való bekapcsolódása jellemzi. Azisteb- nei Kovohuty üzem példáját követve, több szervezet megszervezte a fiatal javítók hónapját. , Á bratislavai kerü­letben a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, valamint a CSISZ kerületi vezetősége a vegyészeti és gépészeti szektorban egész évre szóló újítási mozgalmat indított. A versenybe tíz üzem kapcsolódott be, ezek közül hét üzemben a fiatal újítók 158 újítási javaslatot tettek. A megvalósításük 2.380.523 Kcs megtakarítást jelent. A legjobb eredményeket a. mi javai Slbvenska Armatúrka alapszervezete érte el, ahol a fiatalok 61 újítási ja­vaslatot nyújtottak be. A javaslatok egy részét már meg is valósították és 319.800 Kcs megtakarítást értek el. Nagy sikert jelent, ha számításba vesszük, hogy az elmúlt év folyamán az üzemben csak 13 újítási javaslatot nyújtottak be. Litvaj elvtárs továbbá megemjítette a bratislavai Meopta, az istebnei és a mokradi Kovohuty, valamint a ko­máromi Steiner Gábor-üzem újítóinak példáját, majd így folytatta: — Ha ki akarjuk szélesíteni és el akarjuk mélyíteni az ifjúság millióiért indított mozgalmat, akkor meg kell törni az egyes üzemekben a jeget. Szerveink és szervezeteink részéről fokozottabb együttműködést kell te­remteni, a fiatal technikai értelmiség­gel, jobban ki kell használni szaktu­dásukat és szervezőképességüket. A fiatal mérnököket, technikusokat, mestereket elsősorban be kell kap­csolni a fiatal munkások szakmai tudásuk növekedéséért indított moz­galomba. Az utóbbi időszakban a CSISZ tagok és fiatalok azt kívánják, hogy újítsák meg az ifjúsági építkezések gazdag hagyományait, amelyeken száz és száz jó CSISZ funkcionárius nőtt fel, ezer és ezer hű fiatal hazafi, akik dacára annak, hogy már betöltötték 26. élet­évüket, büszkén ragaszkodnak a CSISZ- hez. A CSISZ SZKB elnöksége az ifjú­sági építkezések hagyományai alapján és az ifjúság kérelmének eleget téve, elhatározta, hogy július 1-től védnök­séget vállal a nováki bányák kiépítése felett. A MEZŐGAZDASÁG FELLENDÜLÉSÉÉRT A VI. VIT szelleme áthatotta fal- yainkat.és száz és száz falusi fiú és leány áll versenyben a VI. VIT zász- laiért és díszokleveleiért. A fesztivál előtti időszakban több mint 800 fiatal lépett be az EFSZ-ekbe. így például az eperjesi kerületben 259, a bratis­lavai kerületben pedig 260 fiatal lépett be a szövetkezetbe. Szlovákia többi kerületeiben is sok fiú és leány ta­lálta meg helyét a szövetkezetben. Ebben az időszakban a CSISZ járási vezetőségei és az alapszervezetek ré­széről aktívabb .tevékenységet észle­lünk azon a téren is, hogy 'igyekeznek megnyerni a fiatalokat a szövetkeze­tek számára. A CSISZ falusi szerve­zetei' jobban mint eddig megteremtik a szövetkezetek 'megalapításának alap- ’ feltételeit. A szocialista falu felépíté­sének gondolata közel áll a fiatalok­hoz. Ezt abból is látjuk, hogy a fia­talok gyakran hamarább határozzák el magukat arra, hogy belépjenek a szö­vetkezetbe, mint a szülők. így pél­dául a CSISZ felsőremetei szerveze­tének 26 tagja aláírta a szövetkezetbe való jelentkezési ívet, de a szülök még mindig ingadoznak. Hasonló a helyzet Tesary-i nád Zítavou-i szövet­kezetben és más falvakban is. Ezek a tapasztalatok egyidejűleg azt is mutatják, hogy a szervezetek­nek arra kell igyekezniük, hogy a szö­vetkezetekbe a fiatalok mellett meg­nyerjék az idősebbeket is, , márcsak azért is, mert a fiatalok általában nem földtulajdonosok. Nagyon fontos kérdés a szövetkezetekben a földalap kiszélesítése. Az utolsó plenáris ülésünk, azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a VI. VIT-re való előkészületekkel kapcso­latosan a CSISZ falusi szervezeteire milyen feladatok várnak. Kihangsú­lyoztuk, hogy állandóan emelni kell a fiatalok aktivitását, a mezőgazdasági termelés konkrét kérdéseinek megol­dásában, és az ifjúság feladatául a ta­vaszi időszakban néhány ezer hektár rét és legelő gondozását tűzte ki, hogy igy járulhasson hozzá az állat- tenyésztésben, a takarmányalap javí­tásához. A CSISZ , járási vezetőségei, az alapszervezetek, és a kerületek között is verseny indúlt. A verseny- felhívás nemcsak a CSISZ falusi szer­vezeteiben, hanem a munkás és a tanulóifjúság körében is nagy vissz­hangra talált. A fiatalok ebben az évben több mint százezer hektár rétet és legelőt gondoztak. Ezzel járultak hozzá mezőgazdaságunkban a haté­konyság emeléséhez. Nemsokára megkezdődik az aratás. Az idei kedvező feltételek biztosítják a terv és a hektárhozamok túlteljesí­tését, a jó termést. A termés begyűj­tésében fontos feladatot végeznek a GTÁ-k gépei. Ez azt jelenti, hogy lényegesen nagyobb felelősség hárul a CSISZ szervezetekre és a fiatalokra. A GTÁ-kon a CSISZ tagokban eddig még nem csatlakoztunk. Az ifjúsági traktorosbrigádok sikerré! alkalmaz­zák a párkányi traktoristák és a pén- tekes-mozgalom tapasztalatait. Majd­nem 120 ifjúsági brigád teljesíti azon alapelv szerint' a tervet, hogy péntek­ig a tervet teljesítik és szombaton már terven felül dolgoznak. A hajtó­anyagok megtakarításáért „havi két műszakot a megtakarított hajtóanyag­ból“ jelszó mellett harcolnak. Számos ifjúsági traktorosbrigád áll a traktor­állomásokon a szocialista munkaver­seny élén. Az aratási munkák újból bebizonyítják a mi hazafias ifjúságunk kezderfién’yező. lelkesedését­A DIÁKOK AZ ÖTÉVES TERVÉRT . „A diákok a második ötéves terv­ért“ jelszó- alatt a nyári hónapokban ezer és ezer - fiatal segít majd nem­zetgazdaságunk fontos szakaszain. — A zsolnai kerületben brigádmunkával több mint 2350 diák siet az építke­zések, a szövetkezetek, a kis- és középparasztok segítségére. A kassai kerületben pedig majdnem 3600 isko­lás CSISZ tag. — A nyitrai kerület­ben hasonlóképpen mint tavaly, a fia­talok segítenek a Nyitra—Zsitva' csa­torna építésében. A főiskolások fel­adatául tűzték ki, hogy felépítik a Tátrai utat, az ifjúsági építkezést és más építkezésnél is segédkeznek, mint az Ifjú Gárda internátus, a krpelany duzzasztógát, stb. A szünidő alatt több mint 4.000 főiskolás dolgozik majd az építés különböző szakaszain. II. KULTÚRA, SPORT, TURISZTIKA A fesztivál előtti időszakot az if­júság és a pionírok gazdag kulturális tevékenysége jellemzi. Az ifjúsági al­kotóverseny újonnan hirdetett verse­nye a' fiatalok legszélesebb, rétegeit a kultúra terén aktív tevékenységre serkentette. A fiatalos lendület, a jó szervezés több mint 100 ezer fiatalt nyert meg a verseny számára. Az ifjúsági alkotóverseny fellendítése iránt megnövekedett a nyilvánosság, a szülők és a nevelők érdeklődése­A fesztivál előtti időszakban u szö­vetség keretén belül határozottan élénkebb lett a sport és a turisztika, valamint a védelmi és testnevelési tevékenység. Ez a tevékenység egyre mélyebb talajra talál az üzemekben, a falvakon, a tanintézetekben és az iskolákban. Az, hogy az ifjúság és a gyermekek érdeklődnek a sport iránt, szeretnek a szabad természet­ben tartózkodni, a testnevelési szer­vezetek eddig még nem létezett test- nevelési _ feltételeket teremtettek, a CSISZ szervei és szervezetei számára korlátlan lehetőségeket nyújtanak ar­ra, hogy a fiatalok munka utáni tevé­kenységüket úgy fejtsék ki, hogy az a fiatalok egészsége, valamint a szó­rakozása szempontjából hasznos le­gyen. * Amikor kiértékeljük azt az igyeke­zetei, melyet a fiatalok , a fesztivál előtti időszakban az építés terén ki­fejtettek, szögezzük le, minden re­mény megvan arra, hogy a CSISZ szervezetek igyekezete egyre jobban megerősödjön és fokozódjon az üze­mekben, a falvakon és az összes mun­kahelyen és megszilárdul az ifjúság millióiért indított mozgalom. Megerő­södik az az igyekezet, hogy az új technikát elsajátítsuk, alkalmazzuk a termelésben, jobban gazdálkodjunk, fokozzuk a munka termelékenységét, ami a nép életszínvonalára nézve mindig döntő jelentőségű volt. Ha ezt akarjuk elérni, akkor feltételezzük, hogy a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség szervezetei még fokozottabb mérték­ben érdeklődjenek az ifjúság élete és munkája iránt, tanácsokkal lássák el a fiatatalokat és megnyerjék őket a kollektív munka és a kollektíva szá­mára. Az elkövetKezendő időszak a Nagy Októberi Szoialista Forradalom 40. évfordulója az ifjúság hatalmas sorakozóját jelentse, hogy teljesít­hesse az építő feladatokat. Fokozód­jék az egészséges versengés a mun­kában, szilárduljon meg az egész ifjúság egysége és a | elhatározása a párt vezetése; mellett előremenni hazánk felvirágoztatásának útján. — A fesztiváli Szolidaritási Alap, amely ifjúságunk körében tökéletes megér­tésre talált, hozzájárul az egység, a világ ifjúságához fűződő barátság megszilárdításához. A fesztiváli Szo­lidaritási Alap megmutatja, hogy az ifjúság minden módon segíti az .el­nyomott országok ifjúságát, hogy azok résztvehessenek a fesztiválon és lát­hassák, hogyan él az ifjúság azokban az országokban, ahol maga a nép uralkodik, amely munkájával boldog­sága számára kincseket terem. III. A POLITIKAI ÉS NEVELÉSI MUNKA EGYES KÉRDÉSEIHEZ Harcban a fiatalok szocialista jelle­mének kialakításáért, az ideológiai megszilárdulásért nagy feladatot vé­gezhet a rádió, a film. a sajtó és az irodalom. A tömegnevelés ezen esz­közei még nem segítik kellően a fia­talokat az ideológiai, politikai és szaktudásuk növekedésében. Az ifjúság új irodalmi művekre vár, amelyek mai életüket és harcukat a szebb jövőért ábrázolják. _ _ Ezen igyekezet és az ifjúság jogos kérelmének teljesítése helyett sok író és költő rengeteg erőt fecsérel el azzal, hogy egymás között folytatnak vitákat. A fiatal szerzők pedig példát vesznek az idősebb elvtársaktól. Szükségét érezzük annak, hogy a CSISZ megerősítse befolyását a fiatal irodalmárok és művészeti dolgozók helyes nézeteinek kialakítására és alkotó munkájára. Sokan közülük ala­csony eszmei színvonalon állanak. — A fiatal szerzők között ideológiai és politikai kérdések tekintetében hely­telen nézetekkel találkozunk." A fiatal írók egy része elszakadt az élettől. Nem veszik ki részüket népünk azon közös igyekezetében, hogy felépítsük a . szocializmust, ezáltal rendszerint a spekuláció zsákutcájába kerülnek és a társadalmi jelenségek megbírálásánál tompul az osztálvöntudatuk. Helytelen irányzatok vetik fel fejüket, az életet nem ítélik meg objektiven, elnéznek népünk munkaeredményei felett, ezek az irányzatok pesszimizmushoz, a szocialista távlatok és a forradalmi optimizmus, elvesztéséhez vezetnek. A fiatal írók egyik része azon igye­kezetükben. hogy a művészi kifejezés- mód ,.úi formáit“ keressék, eltérnek a szocialista realizmus módszereitől s végül az irodalom és a művészet szélsőséges irányzataira hivatkoznak. Ezek az- egészségtelen nézetek visz- szatükrözödnek a Mladá tvorba folyó­irat hasábjairól is- Ezek és más hely­telen, a szocializmus ügyének ártalmas nézetek nemcsak a fiatal írók és mű­vészek között, hanem a fiatal értel­miség egyes rétegeiben is — a fő­iskolások és a tanulóifjúság között is elterjedtek. _ _ Gyakran találkozunk azzal, hogy a mi propagandistáink és a szocializ­mus eszméinek magyarázói dogmati­kusan adnak elő a fiataloknak és ennek következtében nem értik meg, hogy a szocializmus felépítése nehéz­ségekkel jár és a társadalom minden tagjától bátorságot, becsületességet kíván meg és azt, hogy saját érdekeit alárendelje a közérdekeknek. Még nem vezetjük a fiatalokat eléggé a forradalmi éberséghez, ahhoz, hogy büszkék legyenek a kommunista párt vezette munkásosztály nehéz harcok árán elért eredményeire, a harcra, melyet napjainkig a sötét kapitalista rendszer ellen _küzdünk. Nem elégedhetünk meg azzal, _ hogy sok fiatalnak csak ködös elképzelései vannak szüleik, a kapitalizmus alatti nehéz ós lemondásokban gazdag éle­téről és ennek következtében lebecsüli a győzedelmes szocialista építés kül­földi és a megmaradt belső ellenség piszkos alattomosságát. Mindez arra késztet bennünket, hogy gondolkodóba es.sünk az ifjúság körében kifejtett ideológiai propa­ganda és agitációs munka felett, és hogy szüntelenül a javulás útján ha­ladjunk »előre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom