Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-12-22 / 52a szám
Í956. december 22. 3 Tervek, tettek • 99 Már évek óta eljárok a CSISZ zselízl járási konferenciájára. Az idén is ott voltam, végighallgattam a beszámolót, mérlegelve követtem a felszólalásokat, a szünetben pedig elbeszélgettem a küldöttekkel. Fiataljaink terveiről, tetteiről beszélgettünk. Kormosi elvtárs kissé csodálkozva pislogott rám, mikor kérdezgetni kezdtem. Karjait keresztbe vetette mellén, és kurtára szabott mondataiban válaszolgatott kérdéseimre. Látszott rajta, nem érti, miért éppen a fegyvernek! fiatalok felől kérdezősködöm — Valóban rosszul gazdálkodott nálatok az ifjúsági munkacsoport? — Hát, alaposan megmondták a beszámolóban. — Ügy volt? — Bizony úgy ... Válaszai mindig rövidebbek lettek. Kivettétek a munkaegységeket, de a tervet nem teljesítettétek, igaz? — Igaz. Csak úgy látszatra működött az ifjúsági munkacsoport, ugye ? — Csak bólogatás a válasz. Érzem, hogy nem szívesen beszél ezekről a hibákról. Másra terelem a szót. — De azért csak nem hagyjátok úgy? — Dehogy hagyjuk ... Ami volt, hát volt, megtörtént. Azon már nem változtathatunk. Ez egyszer nem sikerült, de majd rendbe szedjük ... S vajon mit is tesznek, hogy szedik majd rendbe? Tudom jól, hogy nehezebb dolog egy elrontott ügyet nyélbe ütni, mint valami újdonsággal a fiatalok elé állni. Azért még megkérdeztem: — Hogyan kezditek meg azt a rendbeszedést? — Rendes szervezeti életet kezdünk. Taggyűléseket, vezetőségi üléseket tartunk. Végre eldöntöttük, hogy mit akarunk: jobban dolgozni. Elmosolyodtam. — Ezt már sokan mondták. Barátom, ez frázis. Nem tudnád megmondani másképpen? Kormosi kissé gúnyosan, kissé büszkén, de válaszolt: _ , '■ — Megmondhatom. Az új vezetőség akar tenni valamit. De ahhoz kellenek a tagok is. Meg kell győzni őket. A tagok táncolni akarnak. Legyen úgy! Nagy Ilonka vezetésével tánckört alakítottunk. De megmondtuk nekik: tanulni is kell! Beiratkoztak tehát a szövetkezeti munkaiskolába is. Tanulnak. És ez a fontos. Kérdőn nézett rám, s mikor látta, hogy helyeslőén bólintok, megeredt belőle a szó, mint a vízfolyás. — Tavaszra újra összehozzuk a munkacsoportot. A télen majd összeszoknak, tanulnak ... Lassan mindent megvitatunk... Csengettek. Vége a szünetnek. Befelé menet még megszólított: — Meglásd, úgy lesz, ahogy mondtam. ■ Elmondhatod mindenkinek! * Kelemen elvtárssal a folyosón találkoztam. Izgatottan járt-kelt és dünnyögött: — Nem értem ... nem értem ... _ Hozzászegődtem. Mindig érdekeltek az izgatott emberek. Tudom, hogy valamiben mindig igazuk szokott lenni, csak éppen nem értik, ha más hibát talál munkájukban. Biztos, most is ilyesféléről van sző. — Mi baj? Mit nem értesz? Meghökkent. De rögtön válaszolt a megsértett ember önérzetével, magyarázni kezdett: — Épp egy éve dolgozom a gépállomáson. Jól tudod, a járásunk mezőgazdasági s rengeteg a munkánk. A traktorosok szántanak, vetnek, dolgoznak, én mondom, hogy ahol jó a szövetkezet, az nem kis részben az ő érdemük is. Én javító vagyok. Sok a munkánk. Tudod Te azt, mit jelent megjavítani valamit, ha nincs meg a szükséges alkatrész ? — Nem. Ehhez nem értek .. * — No látod! És még azt mondják, hogy a mi munkánk egyoldalú. Még hogy a fiatalokkal nem törődünk... Tovább nem folytatta, csak legyintett. Elmenni készült, de kérdésemmel visszatartottam. — De taggyűlést csak kétszer tartottatok, ugye? — Ez igaz. Mindannyian csak ezt kérdezitek. Persze azt nem kérded, hogy a farnadi Fasko, meg Sonkoly Gyurka hány százalékra teljesítették tervüket? Mit érdekel ez' benneteket! Pedig ezt szívesen megmondom. Fasko Í86, Sonkoly 118 százalékra. Érted? — Értem, értem. De sport sincs nálatok, meg kultúráiét se. És ezt nem értem. Tovább nem folytathattam, dühösen a szavamba vágott: — Nincs, de lesz. Már hozzákezd- tünk. Ha akarod tudni, újból lesznek ifjúsági traktoros brigádok is. Terge- nyén Viktóriusz már újból működik. De lesz Tőrén is, meg máshol is... Mosolyogtam. — Ez mind szép, itt a folyosón. Bent persze hallgattok ... Válaszom megsértette. Összehúzta szemöldökét, elfordult. Látszott, hogy gondolkodik. Az ajtóból visszaszólt: A véleményemet mindenütt megmondom. Bement. S valóban megmondta. * Boros elvtásrnó már felszólalt, elmondta. hogy milyen munkát végzett a füzesgyarmati ifjúsági munkacsoport, mikor rátaláltam. — Mit szólsz a dicsérő oklevélhez? — Az nem nekem szól. 110 hektár árpánk, 30 hektár zabunk, 11 hektár dohányunk, 10 hektár burgonyánk volt. Én magam mitse tehettem volna... — Tudom, tudom. 52 hektáron réttisztítás, 3 hektár zöldség, 300 gyümölcsfát kiültettetek. De a csoportot valaki vezette ? Csak rázta a fejét. — Színdarabot is tanultunk. Szívesen játszottam, de ilyesmihez nem sokat értek . .. Másra tereltem a szót. — Emlékezel, hogy két évvel ezelőtt is itt voltál? Akkor is beszéltél. Olvastad. Még otthon leírtad magadnak. Csupa panasz volt, amit mondtál: nincs helység, ahol találkozhatnának a fiatalok. nem tudjuk, mit kellene tenni, a fiatalok közül sokan isznak, rendetlenkednek. Az öregek kigúnyolják a mai fiatalságot. Valamit tenni kellene... Ilyesmiket mondtál. — Igaz... — Látod, milyen hosszú út volt ez. Ha úgy visszanézel, igazán örülhetsz. Hallgatott Tekintete révedezve fürkészett a távolban, mintha talán szavaimban saját életének súlyát, az utat méregetné. Pedig oly' egyszerű a felelet: — A munka, az ifjúsági szervezet. HAJDÚ ANDRÁS MEGÉRDEMELTE A kékkői szénbányák legaktívabb és legfiatalabb dolgozóját Hrtánek Jóskát nemrég a „legjobb dolgozó“ címmel tüntették ki. Jóska pontosan karbantartja a gépét, még a munka megkezdése előtt, amikor a többiek csak készülődnek, ő már a kombánja mellett ül, olajozza és kipróbálja a gépet. Az elmúlt hónapban Jóskát baleset érte. A lehulló kőzetek megsértették a bokáját. Az üzemi konyhában megfigyeltük, hogy Jóska erősen sántít. Arra panaszkodott, hogy még nem járhat munkába, pedig már nagyon szeretne újból a kombájn mellett ülni, mert anélkül már nem is tud élni. Az a gyanúm, hogy Jóska a saját szakáiéra lerövidítette betegszabadságát és munkába állt, anélkül, hogy az orvos megengedte volna. Pedig mindenki láthatja, a lába nincs rendben, hogy még erősen sántít. Nemcsak a munkahelyén, az internátusbán is példásan viselkedik Jóska. A szobája ragyog a tisztaságtól. Nemrég még Betka Mivkovicová, Vincka Krcmárová, Miro Hrusov és Éva Krisková, akik a Vág völgyében születtek, talán nem is tudták, hogy hol fekszik Tachov. Most, amikor együtt ülök velük a CSISZ járási konferenciáján, mégis olyan sok mindent tudtak mesélni erről a városkáról, Éizka győzelméről és a halálmenet áldozatai emlékére épült emlékműről... A járási konferencián természetesen sokat beszéltek az ifjúsági brigádokról. Tachovban ugyanis nincs ipar és így a fiatalok többsége az állami gazdaságban dolgozik. A beszámolóban megemlítették, hogy ötven elvtárs elhatározta, hogv végleg a határvidéken marad és több mint háromszázan meghosszabbították a brigádidejüket. A vita folyamán beszéltek a keresetről, az erkölcsről, de még sok minden másról. A szünetben szomszédnőmmel, a Trencsén melletti Éva Kriskovával és a pezinoki Vincka Krcmárovával beszélgettem. Mindkettőjük kék ingén ott díszelgett a „Határvidék építője“ jelvény. Vinckáról megtudtam, hogy egyenesen a tűzhely mellől jött a határvidékre, de mégis kitűnő funkcionárius és ma a CSISZ zebraki brigádjának az elnöke. A CSISZ tiszteletbeli jelvényével is kitüntették. Iái agas hegyek tankás oldalain terül el Szlovákia egyik legrégibb és bátran mondhatjuk legszebb városa. Ez a város az évszázados bányász - tradíciókkal dicsekedhető Selmecbánya. Az első feljegyzések a városról a régmúltba nyúlnak vissza. Marcus Aurélius római császár a 166—188 évi háborús útjának a feljegyzéseiben így ír róla: Ott ahol a .Garam kasza alakban kanyarog a hegyek közt, gazdag bányavidék terül el. így emlegeti a római császár Selmecbánya környékét és a selmeci bányákat. A legtöbb nagyobb város keletkezéséről mondák élnek a nép nyelvén, ezek a mondák apáról fiúra szállnak s a városuk tradíciójára büszke emberek nem hagyják őket a feledés homályába merülni, Hosszú téli estéken az öreg dereshajú, reszkető kezű nagyapák térdükre ültetik kis unokáikat és mesélnek nekik a régmúlt dolgokról. Elbeszélik a saját életük, embertársaik életének érdekes mozzanatait. Mesélnek a régi háborúkról, az igazságost Mátyás kirplyról, a kurucokról, labbancokról és sok másról. Az unokák pedig ülnek csendesen nagyapók térdén és figyelmesen hallgatják a mesét. S majd egyszer, ha már ők is reszketőkezű ösz- hajú nagyapák lesznek, térdükre ültetik unokájukat és meséinek a múltról, mely gazdagabb lett az ő életükben lejátszódott eseményekkel. így maradtak fenn a népmesék a hétfejű sárkányokról, a kincset találó szegény pásztorokról, a szegény lányokba szerelmes királyfiúkról. így adják szájról-szájra az egyes városok keletkezéséről szóló mondákat is. Hallgassuk meg mi is egy öszhajú aggastyán meséjét aki Selmecbánya keletkezéséről beszél. Hallgassuk meg a mondát, mely a nép ajkán él. — Régen, nagyon régen történt, — kezdi meséjét nagyapó. Élt egyszer Szóval jó helyre fordultam magyarázatért. — Tudod, az úgy van, van olyan, aki jól keres! így kezdték a leányok. Aki jól dolgozik, az jól is keres. Mi naponta 80.— koronát kaptunk, vannak azonban olyanok, akik csak 10.— koronát kaptak. Nagyon sok függ a vezetőtől, de természetesen minden csak rajtunk, brigádosokon múlik. Mi Zebrákban nagyon meg vagyunk elégedve, jól megy a sorunk. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy meghosszabbítottuk a brigádidőt. Éva, amikor a szülei kérelmére két év után hazament Trencsénbe, nem sokáig bírta ki otthon, és két hét múlva már újból Zebrákban, a brigádnál termett. Kollektíva nélkül már nem tud meglenni — ezt mondta róla Vlasta Krou- ková, a CSISZ járási vezetőségének instruktora. Én azonban azt hiszem, hogy nemcsak ez rejlik a dologban. Vagy ha igen, összefügg ez azzal, amit a járási pártbizottság titkára mondott: „Örülök neki, hogy a konferencia az éles kritika jegyében zajlott le és a fiatalok Tachov-vidéken előre akarnak jutni és többet akarnak elérni. Ebben mi tökéletesen azonosítjuk magunkat a tachovi CSISZ tagokkal. A vágvölgyi fiatalok otthonra találtak hazánk nyugati határvidékén, mert tudják, hogy ott is a jövőjükért harcolnak. egy juhászlegény Sebenic nevezetű. Sebenic fiatal, jókedvű legényke volt, egészen addig, míg bele nem szeretett a dúsgazdag, sokezer birkát számláló gazdájának szép lányába. Azelőtt sokszor felverte a hegyek csendjét furulyájának vidám hangja. De amióta szerelmes lett csak csendes, szomorú nótákat játszott kedves furulyáján. Leikébe szomorúság költözött, mert arra rá se gondolhatott, hogy gazdája szép lányát feleségül veheti. Pedig a lány is nagyon szerette őt. Sokszor találkoztak, titkon a mezőn. Megtudta azonban a gazda a két szerelmes titkát, s elhatározta, hogy férjhezadja lányát az egyik gazdag kérőhöz. Elszomorodott a juhász s lelkének szomorúságát furulyájának halk szavával mesélte el az erdőknek, mezőknek. Naphosszat mást se csinált, mint lógatta a fejét és furulyázott. Egy szép, . napsütéses napon szintén a mezőn őrizte nyáját. Akkor is búsan nézte a földet, s tán arról ábrándozott, hogy milyen jó is lenne gazdagnak lenni. Ha gazdag lenne, megkaphatná. a szive szerelmét. S arpint így .ábrándozott és búsan lógatta a fejét, egy kis gyíkot látott kibújni az egyik szikla alól. Nézegette a gyíkocskát és egyszerre észrevette, hogy a fényes napsütésben a gyík háta aranyosan csillog. Megfogta a gyíkot, mert ilyet még nem látott. Amint simogatta az ijedten vergődő állatkát az ő kezén is valami sárgásán kezdett csillogni. Aranypor sóhajtott fel a juhász. De jó volna, ha a gyíkocskán legalább egy maréknyi lenne. Akkor bátran odaállhatna gazdája elé, hogy megkérje szerelmese kezét. Aztán abbahagyta az ábrándozást és a sziklához lépett, amely alól a gyíkot látta kibújni. Feltűrte inge ujját és nekifogott, hogy a sziklát felemelje. Nehéz volt a szikla^ de a juhász is erős volt. Sikerült neki odébb gurítdni a sziklát és szeme- szája. elállt a nagy csodálkozástól. A szikla alatt olyan köveket talált, melyekben arany és ezüst erecskék voltak. A juhász egyszeriben gazdag lett és most már természetesen megkapta gazdája lányát is. Ez a juhász lett a selmeci bányászok őse — fejezi be meséjét az aggastyán. I gy szólt a monda, mely napjainkig * is él a nép ajkán Selmec környékén. Lehet hogy igaz, lehet hogy nem. Ne bolygassuk. Ma már úgysem tudnánk kideríteni, hogy mi igaz belőle. Tény az, hogy Selmecbánya nagyon régi város. Hogy a bányászat valóban régen kezdődött itt, arról tanúskodik a tatárjárás után IV. Béla király 1242-ben kiadott okirata, mely visszaadja Selmecbányának az arany bányászati jogát. A város régiségéről beszél a XIII. században épült két késői románstílusú bazilika is. Ha végigmegyünk Selmecbánya dim- bes-dombos utcáin szinte érezzük a múlt leheletét. Elmondhatjuk, hogy Selmecbánya élő múzeum. Az ódon falakból delejes erővel árad a régi idők kultúrája és a több mint 700 éves munka ritmusa. Az emberek akik lerakták a város alapköveit, már rég elporladtak, de magasfokú kultúrájukról, serény munkájukról tanúskodnak a ma is létező emlékek, az öreg vár, a bányászakadémia épülete, és az egész ma is virágzó rá-.-**' ros. Ennyit a város múltjáról. Most nézzük meg a 'elent. Mint mindenütt, itt is gyors iramban folyik az építő munka. A volt bányászakadémia a mai 11 éves középiskola ablakaiból szünet alatt vidám fiatalok tekintnek le az utcára. Arcukon a jövőbe veteti remény és bizakodás ül. Mint ősapáik, ők is dolgozni, építeni akarnak. De ők már nem a bánya báróknak fog2 nak dolgozni, hanem maguknak, a népnek. Azalatt az idő alatt, emit Selmeci bányán töltöttem, meglátogattam az egyik tanonciskolát, mely a helyi gaz-' dálkodáshoz' tartozik. Sokáig beszéli gettem az igazgatóval, Kubinsky Fel renccel. Sok szó esett mindenről. A tanoncok munkájáról, tanulmányi elől meneteléről és a hibákról. Bizony hiba is akad ott elég, amit egy kis jóakarattal orvosolni is lehetne. A jónéhány hiba közül csak kettőt akal rok megemlíteni. Először is a tantel rém kérdését. A tanonciskolának csak egy tanterme van. Hogy néz ki a tanterem belülről? Két oldalt a falak mentén nyolc-kilenc szekrény vari összezsúfolva. Ezekben vannak elhei lyezve a tanításhoz szükséges segédi eszközök. S ha valamelyik tanítónak szüksége van segédeszközre a tanítás előkészítéséhez, kénytelen zavarni a tanítást, és elvonni a tanulók figyeli mét, amig kiválasztja a szükséges dolgot. Ez nagy hiba, mert bizony a tanulóknak szükségük volna a tanítás minden percére, mert nem egy köl zülük elég gyenge alapismerettel reril delkezik. Jó volna tehát, ha a Járási Nemzeti Bizottság munkaügyi osztál lya sürgősen intézkedne ebben az ügyben és még egy tantermet bocsál tanának az iskola rendelkezésére. A másik hiba a CSISZ járási veiéi. tőségének munkájában van. A iái, nonciskola csak pár méterre van fölük, de még azt sem tudják, hogy hány tanonc tagja a CSISZ-nek. Áll Utólag ugyan a tanoncok javarésze szervezett, a helyi és üzemi szervezel tekben, de ezt ezidáig még senki sem ellenőrizte. Nagyon sok tanonc1 iskolában, ipari tanulóotthonban szép eredményeket érnek el a CSISZ csői portok a tanulmányi eredmények jái vitásában. Ezektől példát vehetnének a selmeciek is. S itt igazán szükség lenne erre, mert a tanoncok nagy részériek 3—5 között van a tanulmál nyi eredménye. Helyes lenne tehát, ha a CSISZ járási vezetősége többször meglátogatná az iskolát és segítene a CSISZ csoport megalakításában. Ez a csoport nagy segítséget jelentene a tanítóknak, ha a csoport felelősségi re vonná a hiányzókat és á csoport keretében a jobb tanulók segítenének a gyengébbeknek. Csak így érhetjük el, hogy a tanoncokból jó mesterek váljanak, akik úgy az elmélet, mint: a gyakorlat terén megállják helyüket. VARGA ERNŐ- jlk • ÜZENET TACHOVBOL
