Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-02-12 / 6. szám

1955. február 12, 7 •'ly.üßite&L A szinte kimondhatatlan jólétben, vers is született, mégpedig KORCS­MAROS ANNA tollából: SÍZÉS KÖZBEN. Magas Tátra, édes hazánk büszkesége, örülök, hogy újra megláthatlak téged. Elmerengve csodálom gyönyörű tájid; A Lomníci csúcsot, hóval takart fáid. HORVATH HAJNAL: * Amit eddig csak filmen láttam s amit hihetetlennek tartottam, hogy síző lányok a levegőben repülnek; most van alkalmam látni sőt meg is próbálni. Csak bátorság kell hozzá! Már első nap megkedveltem a sí­zést Elhatároztam hogy minden bá­torságomat összeszedem s félelmet nem ismerve, nekivágok a lejtőnek. Nem tagadom, sokat buktam, talán meg 'em tudnám számlálni, mennyit. Azzal pedig nem törődtem, hogy nem egyszer hóemberhez hasonlítottam. Az első sikerek után ezentúl még bátrabb leszek. A 72 éves Kuké János bácsi A szomszédos „KÁRPÁTIA" szálló­ban találkoztam vele. Péntek este iskolánk zenekara és szűkebb kultúregyüttese átsétált a Kárpátia szállóba, hogy szórakoztassa búcsúestjükön az egy hete itt üdülő szövetkezeti tagokat. Magyar és szlo­vák szövetkezeti dolgozók szép szám­mal voltak itt az ország minden ré­széből többek között Dohányos Alica tizedikes tanuló édesapja is. Pirospozsgás arcú, de már Oszes hajú és bajuszti bácsira lettem ti- gyelmes. Nem nezett ki többnek fiO évesnél. Nagy élvezettel magyaráz valamit a bacskiaknak. Megszólítom. Mosolyog, amikor nem akarom hinni, hogy már 72 éves. ­— Pedig annyi vagyok, — mondja bizonyos büszkeséggel. Egész életemet úgyszólván a Latorca-parton töltöt­tem mint pásztorember. Ma a bolyi EFSz állatgondozója vagyok. Elragadtatással beszél arról, hogsj életében először van a Magas Tátrá­ban, e'őször látta a Csorba-tót, a Lomnici csúcsot. A többiek már javában ropják a táncot. Az asztalnál Kukó bá­csival együtt a bolyi bácskai és le­leszi szövetkezeti tagok ülnek; koc­cintanak Kukó bácsi egészségére. A gyöngyöző borocskától még jobb han­gulata lesz. Amikor zenekarunk hall­gatókba kezd, Kukó bácsi feléjük for­dulva, mosolyogva hallgatja az ifjú zenészek hangszereiből szűrődő me­lódiákat. Majd kissé elérzékenyüf fe­nékig üríti poharát és maga is nó­tába kezd, régi kedves nótájába: A csikósok, a gulyások Piros la.ibliba járnak. Azok élik a világukat, sej, baj, Kik párosával járnak. Hát én szegény csikóslegénv Csak magam egyedül. Hát én hogy élek meg, sej. haj, A szén szeretőm nélkül. Múlt és jelen olvadt össze képzele­tében. De a jelen szebb a múltnál. Ezt mondja búcsúzóul, amikor kezet nyűit nekünk 1955. január 15, szombat, Gyermek-paradicsom RADVÁNSZKY VALÉRIA NAPLÓ­JÁBÓL. 1 aránt. De nem pihen a jókedv. Az tovább éled. A társalgóban kedves szórakoztató zenét közvetít a hangszóró. Az egyik sarokban Korcsmáros Anna, Rad- vánszky Valéria és Zöld Éva: a A 72 éves Kuko János bácsi is élvezi a Tátra szépségeit „KACAJ-EGYÜTTES” Üdvözlőlapo­kat írnak, jókat kacagnak, vincog- nak. végül — a lapot eltépik. Aztán fejüket összedugják, csaknem össze - koppon ... Csönd, suttogás. Az ered­mény; fülsiketítő kacaj. Biztos, hogy nem a racionális és irracionális szá­mok járnak eszükben! A másik sarokban Pataki Mária, Egri Erzsébet. Dako Borbála. Miilnár Irén. Pandi Margit és Kövendy tanító elvtárs. „EMBER NE BOSSZAN­KODJ”-t játszanak. És mégis mérge­lődnek. Ez azonban kedves mérgelő- dés. Amikor Pataki Mariskának már csak egv-két lépésre van a bábja a céltól. Molnár Irén kiüti: Hogyne mérgelődnék! Várhatja újra. míg a kocka a hatosra fordul Érdekes, már Zöld Éva is itt an.1 lö mindenütt jelenvan ahol a hangulatot kell fo­kozni.) Itt most „segít” kacagni, úgyannyira. hogy a széket is kirúgja maga alól. ÉTREND-KIVONAT, PÉNTEK: Reggeli- tejeskávé. két kifli. Tízórai: pástétomos kenyér. Ebéd: húsleves, sertéshús knédlivel, káposztafdzelékkel, 2 alma. süte­mény. tea. Uzsonna: vajaskenyér, tejeskávé. Vacsora: gulyásleves, tea. 4 ÉTREND-KIVONAT SZOMBAT f Reggeli: tejeskávé, 2 kifli. Tízórai: gyümölcsízes kenyér. Ebéd: paradicsomleves, borjúhús nokedlivel. mártással, sütemény, alma, tea. Uzsonna: vajaskenyér, tea. Üde levegőddel szívjuk meg tüdőnket, Ez ad nekünk kedvet, erőt, egészséget. Varázserővel bírsz te. gyönyörtíszép táj, Elfelejti az ember minden bánatát. Vidám diáksereg élvez most itt téged; Míg sízni tanulnak, esnek fs eleget. Ám a fáradtságra vajmi csöppet adnak, Minden túra után gond nélkül mulatnak. JANUÁR 19. SZERDA. T j tolsó előtti este. Azonkívül, U hogy a tanulóifjúság megvitatta a másnapi síverseny biztosításának szervezési feltételeit, még egy ügyes kezdeményezést váltott valóra. Ke­rületünk székhelye, Kassa város fel- szabadulásának 10■ évfordulója alkal­mából mindhárom iskola C.SlSz veze­tőségének jelenlévő tagjai úgy hatá­roztak. hogy beszélgetést tartanak a KOMSZOMOLRÓL. Kulcsár Tibor mondott rövid, tartalmas bevezető be­szédet, majd utána a CslSz^tagok el­beszélgettek arról, hogyan igyeksze­nek iskoláikon a Komszomol tapasz­talatait megvalósítani, müyen módon, iparkodnak olyan jellemeket nevelni, mint amilyenek az Ifjú Gárda hős komszomolistái voltak. A beszélgetés során érezni lehetett, hogy egy összeforrott diákközösség tölti meg a termet. A pőstyini szlo­vák és a királyhelmeci magyar diáit egyaránt arra gondolt: ha ezt a ha­zát, amely nekünk nyújtja minden kincsét, természeti szépségét, a Tátra fenyvesekkel vadregényes táját; üdü­lési és tanulási lehetőséget, ösztöndí­jat, nyugodt/, békés életet biztosit, ha ezt a hazát bárhol újra ellenséges csizma taposná, olyan elszántan szo­rítanánk a fegyverünket, mint Kose- vojék, a Nagy Honvédő Háborúban. JANUÁR 21, PÉNTEK. A BÜCSÜZÁS. Alig van szem, amelyik ne volna könnyes. A búcsúzás nehéz. A ro. mantikus tájtól. a sítalpaktól, a „Gyer­mek-paradicsom” eleganciájától, a si- ugr óhely éktől, és nem utolsósorban a kedves új ismerősöktől; az új bará­toktól és barátnőktől . Sok-sajc diák pár melegen szorította meg egymás kezét s úgy ölelték meg egymást, mintha együtt nőttek volna fel s lehetetlen volna az elválás. Nem felejtünk el Benneteket Alig érkeztünk haza; éppen csak, hogy megkezdtük a tanulást, üdvöz­lőlapot hoz a posta. Pőstyénből jött. Azok a diáklányok küldték, akiiekéi o „Gyermekparadicsomban” együtt töltöttük a felejthetetlen kilenc na­pot. Kimondhatatlanul örülünk neki. Örülünk annak, hogy barátaink van­nak. a pöstyéni szlovák vendéglátó- ipari iskola tanulói. Hogy ez a barát­ság szilárd és tartós lesz, azért kezes­kedünk. TOLVAJ BERTALAN Perbenvík. 1955. január 13. csütörtök. A villanyóra szokatlanul korán törte meg a diákotthonnak be­rendezett ódon kastély csöndjét. A diákszobákat másodpercekig rémület lepte meg. Oltman Klára azt hitte, hogy az óra csak az esti nyugovóra zörög olyan éktelenül s még jobban bebújt a dunnába. Szobatársai azon­ban mihamar kijózanították: — Ugorj Klára, hisz mindjárt reg­geli és sorakozó! És Klára eszmélt. Nem volt szükség több biztatásra Pattant és öltözött. Talán d volt készen leghamarabb. Tegnap este mindent becsomagolt így valójában már útrakészen van a Ma­gas Tátrába. Hajnali hatkor már húsz interná- tusi fiú és lány állt felsorakozva az épület előtt hátizsákkal, süéccel, sportzsákkal és várta a vezényszót az indulásra Izgalommal tele szívük már a Gyermek-paradicsom epillett. (Tatranská Lomnica, 1955. január 14., péntek.) Vacsora; zöldségleves, mákostészta, tea. Nagyon gyorsan telnek itt a napok ebben a gyönyörű szállóban. Délután olyan pompás volt az idő, hogy nem akartam itthon maradni, bár egy ki­csit még fájt a torkom. Elmentem én is sízni. Egy erdőn mentünk keresz­tül. Először úgy látszott, hogy mind a nyakát töri ki a kani/argós úton a fák között. Csaknem egy óra hosszáig tartott lefelé az út. Festői szép hely­re értünk. Mögöttünk a Lomníci és a Szlavkovi csúcs: előttünk a Poprádig nyúló tátraalji dimbes-dombos völgy. Elöszgr; mikor lenéztem a domb tetejéről, majd a hideg kirázott, de aztán annyira belejöttem a sízésbe, hogy Kövendy tanító elvtárs meg is dicsért: — Vali, néked gratulálnom keü; olyan kifogástalanul megy. Tolvaj bácsi pedig azt mondta: — Kislányom, olyan szépen megy, hogy öröm nézni! Pedig attól féltem, hogy feldúlok és a dütésem nagyon szerencsétlen lesz. Az erdőben visszafelé jövet két­szer is bedültem a hóba, hogy alig látszottam ki. Nagyon kifáradtunk, de azért este jókedvünk volt. Tíz óráig táncoltunk. Gyermek-paradicsom, 1955. január 16., vasárnap. Heves hóvihar dúl. Csak a szobá­ból nézzük. Az ablakon át követjük a hópeh/hek örült kavargását. A fe­nyők csúcsai vadul bői ingatnak egy­másnak. Kirobbant a ieVeqzetes tátrai vihar. Ma tehát itthon maradunk Pi­hennek az izmok és a sílécek egy­gálja. Az első percekben nincs is ha­tárú az álmélkodásnak Este új vendégek érkeztek, a pős- tyéni vendéglátó-ipari iskola leány­tanulói. Első dolog■ megismerkedés, bemutatkozás. A zenekar működésbe lépett megkezdődött a tánc. Az is­merkedési est jól sikerült. Jóleső ér­zés volt nézni és tudni, hogy magya­rok szlovákok milyen szépen megér­tik egymást’ Az élményanyag nagyon gazdag már az első napon. A királyhelmeci tizenegyéves inagyar középiskola hu­moristája, Czap Bálint naplójából hadd álljon itt egy példa: A papucs. „ütörtökón délután két órakor érkeztünk meg e helyre. Ami­kor beléptünk az előszobába, azt mondja az igazgató elvtársnő, hogy mindenki papucsot húz és csak úgy mehet a szomszédos terembe. Akinek papucsa volt. az nem sokat gondol­kozott, lehúzta a bakancsot, felhúzta a papucsot és bement a szomszédos központi fiitésts nagy heh/iségbe « társalgóba. De mit csináljak én, akinek nincs papucsom?! Gondoltam: lehúzom a ci­pőt és bemegyek zokniban, fjgy is cselekedtem. Amikor körülnéztem, nagyon örül­tem mert már nemcsak engem ne­vettek. Elhatároztam, bármi történ­jék, szerzek papucsot. Ezért megkér­tem az igazgató elvtársnőt, hogy köl­csönözzön. Azonnal hozott is. A többi „mezítlábas” kissé irigykedve pislo­gott felém. Nézem, hát ez nem is papucs! Ez női fehér szandál! De felhúztam, A többiek nagy hahotázása közben né­hány mozdulatot tettem benne, de majdhogy meg nem jártam; ugyanis u szandálom teíitalpú volt, a sarka is magasabb, mint a megszokott cipőm­nek; így kényelmetlen volt benne járni. Ennek ellenére két napig jár­tam a „papucsban" Egészen megszok­tam, kitanultam minden fortélyát. Társaim között büszkén sétálgattam benne, mivel mintegy három centivel magasabb voltam, mint az iskolában (ezt a szandál sarkának köszönhe­tem). TANÁCSOM: Akik utánunk jönnek majd ide; feltétlenül hozzanak ma­gukkal papucsot1 A Lomnici csúcs alatt egy lankás erdőszélen vagyunk. — Vigyááááázz! .,. Jaj! Juj!. ■ ■ Hopp. .. És Máté Jolán sílécei már az égnek állnak maga pedig alig látszik ki a hóból Megijedt, de mihamar feltá- pászkodott. Csupa hó. Akik még nem próbálták, ha ho­láznak. Pillanatok múlva rajtuk, az cl bukfenceiken fognak kacagni Akik félnek a bukfenctől azok előszeretet­tel használják a „nadrágféket”. Van­nak azonban nagyon merész tanulók is, akiket nem rettent vissza semmi. A legbátrabbak nyilatkoznak: NEMETH MIHÁLY: Az itt töltött időt alaposan kihasz­nálom. Minden félelmet félreteszek és nekimerészkedem a hullámos lejtő­nek. Legboldogabb akkor vagyok, ha egy «0 -80 cm-es ugratón átrepülhe­tek. Mintha szárnyaim lennének! Sze­retnek létrehozni egy 160 cm-es ug­rótól és azon át repülni. $ A kedves hógolyázás után vidám ka> -gassal és jóleső érzéssel ölelkeztek össze. valahol a Tátrában járt. gondolatban szélsebesen száguldoztak az erdős lej­tőkön A „bejárókkal" a királyhelmeci ál­lomáson találkoztak. Még szürke volt az ég, a hajnal nagyon nehezen űzte el a téli ét sötétjét; a berobogó Moszkva-Prága-i gyors mozdonyának szemei még világítottak. A vonaton a vigalom határtalan. Tangóharmonika, hegedű, dob fokozta a különben is szárnyaló jókedvet. Amikor a „zordon Kárpátok” hó­lepte bérceit a tanulók észrevették; pillanatok alatt minden ülőhely fel­szabadult: minden szem a csodás hó­lepte ormokra szegezödött, újjongtak, tapsoltak örömükben. A boldog révü­letből csak a poprádi állomáson éb­redtek fel; ahol át kellett szállnunk Lomnica felé. Tatranská Lesná, aznap délután 2 órakor. A villamos nagyszerű épület előtt állott meg. A tanulók hangosan ol­vassák a felírást: Tanulóifjúság üdülő központja Gyermek-paradicsom. Leírhatatlan volt az öröm. Egyesek úgy bámultak, hogy nekimentek a lépcsőknek vagy egymásnak. A pio­Képünkön Zöld Évát, a „Kacajegyüt- tes” egyik tagját, Czap Bálintot, az üdülőközpont humoristáját és Horváth Hajnalt, az egyik legmerészebb sízőt láthatjuk. nírok nemzetközi tábora szokott itt lenni nyaranként. És most mi töl­tünk itt el kilenc napot szórakozás­sal. üdüléssel sízéssel. Elszállásoltunk. A lányok az első, a fiúk a második emeleten. Fényesen berendezett tiszta tágas szobák; há­rom. hat, tíz és tizenegy férőhelyesek Pati/nlatfehér paplan, párna, sodro­nyos ágy, gőzfűtés, állandó melegvíz, fürdő két társalgószoba, asztalitenisz, z ingóra szóval minden, ami az em­ber Ité^yeLmét és szórakozását szel-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom