Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-09-17 / 37. szám
IV. évfolyam 37. szám. Ar» 8« fillér Bratislava, 1955.-szeptember 17. Fiúk és leányok, minél több takarmányt a szövetkezeteknek, sok-sok élelmiszert a dolgozó népnek A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága Elnökségének felhívása a CSISZ falusi szervezeteihez, a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokhoz és az egész ifjúsághoz. Köztársaságunk derék ifjúsága mindig öntudatosan meghallgatta Csehszlovákia Kommunista Pártjának szavát. Ezért sok faluban a fiatalok a legpéldásabb gazdák, a párt irányelvei szerint szülőhelyükön boldog otthonokat teremtenek és a szövetkezet legfőbb támaszai. Ezért a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok az elkövetkezendő időszakban elsőrendű feladatuknak tekintik, hogy biztosítsák a takarmányalapot és fellendítsék az állattenyésztési termelést. Ezekben a napokban érik be a kukorica, cukorrépa, takarmányrépa és más növények, mel’-eket a gazdák gondosan ápoltak, hogy jó takarmányalapot teremtsenek. Őriási értéket jelent a kukorica szára és a többi silózásra alkalmas növény is. Ha egy hektár területén száz métermázsa kukoricaszár tetem meg, akkor az olyan tápértékét jelent, amely 6800 liter tejet, vagy 680 kg húst eredményez. Ifjúságunk, amely hazánknak új építkezéseket adott és gazdaságos termelés mellett az iparban, valamint más részlegeken is olyan sok-sok milliót takarított meg, nem pazarolja el ezeket az értékeket sem. A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának XI. teljes ülése örömmel fogadta a damásdi fiatalok felhívását, akik elhatározták, hogy a silózáshoz ifjúsági munkacsoportot állítanak fel. A gútai, drzenieai, a tesári, kiskoszmáü és sok más faluból már válaszoltak is a damásdiak felhívására. A fiatalok mennek kukoricát, répát szedni, behordani és silózni. A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának Elnöksége felhívja a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat és az egész ifjúságot, a falusi szervezetekhez és a CSISZ szerveihez fordul, hogy az első fiatal kollektívák példája nvomán a CSISZ damásdi alapszervezete kötelezettségvállalásának értelmében kezdjék meg a takarmány behordását és* silózását, gondoskodjanak a rétek és legelők gondozásáról és arról, hogy azok a jövőben még nagyobb hasznot hozzanak. A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága silózásban és a legelők gondozásában versenyre hívja fel a falusi szervezeteket. A CSISZ járási vezetőségei minden héten ván- dorzászlóval tüntetik ki azt a falusi CSISZ-szervezetet, ahol a legtöbb takarmányt silóytál* és a legtöbb órát dolgozták le. A verseny befejezése után a járás legjobb három szervezete értékes tárgyi jutalomban részesül. Azok a szervek és egyének, akik a silózásban példás segítséget nyújtanak a szövetkezetekben, diplomákat kannak, beírják őket a kerületi vezetőségek és a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának becsületkönyvébe. Fiatal szövetkezeti tagok, falusi fiúk és lányok! Szervezzetek munkacsoportokat a takarmány begyűjtéséhez, a vágógépekhez és a silózáshoz. Ne hagyjatok a mezőkön kukoricaszárakat és répafejeket. Ne maradjon egy talpalatnyi rét és legelő sem őszi gondozás nélkül. Fiatal traktoristák és a gépállomások dolgozói! Gyorsítsátok meg a kukorica és a répa behordását és jelentkezzetek a meghosszabbított műszakokra! Szervezzétek meg ügyesen a takarmány behordását és a leggyorsabb módon szállítsátok a silógödrökhöz. Azokon a gépállomásokon, ahol kukorica és répakombájnok vannak. gondoskodjatok a gépek helyes kezeléséről és kihasználásáról. A védnökséget vállalt üzemek, vállalatok és más munkahelyek fiatal dolgozói! Szervezzetek önkéntes brigádokat, menjetek és segítsetek a takarmány behordásában a silógödrök előkészítésében és a silózásban. Fiúk és leányok! A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága felhívással fordul hozzátok, teljesítsétek e napokban a mezőgazdaságban rátok váró elsőrendű feladatokat. Lelkesen, mint ahogy az aratáshoz és a határvidékre jelentkeztetek, most is induljatok a mezőkre a szecskavágókhoz, a tépőgépekhez és adjatok a szövetkezeteknek milliókat si- lótakármány formájában. A silózás dönti el az állattenyésztési termelés emelését és így mindnyájunk élelmezési kérdését is. A falusi CSISZ-tagok kezdeményezzék a silózást, magyarázzák meg a szövetkezeti tagoknak, hogy a kukorica szára, a répafejek és más növények milyen felbecsülhetetlen értékeket jelentenek. Azzal, hogy emeljük a takarmánykészleteket, emelkedik az állatállomány termelékenysége, ami bizonyítja a silózás előnyeit. Fiatal agronómusok, szövetkezeti tagok és a mezőgazdasági iskolák tanulói használjátok fel szaktudás- tokát és magyarázzátok meg a takarmány jelentőségét, valamint a legelők és rétek gondozásának fontosságát, propagáljátok a silózást. A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának Elnöksége elrendeli az összes CSISZ-szervezeteknek és szerveknek, hogy tegyék magukévá, beszéljék meg ezt a felhívást, és nyújtsanak segítséget a silózásban, az északi körzetekben pedig a rétek és legelők gondozásában. A falusi ifjúság és az egész ifjúság számára jó alkalom nyílik arra, hogy segítsen falvaink felvirágoztatásában és elnyerje a szövetkezeti tagok és az egész nép elismerését. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának Elnöksége. ■'Vu t< „Az állattenyésztési termelés gyors gyarapodásában f / döntő jelentősége van annak, hogy elegendő szálas és szemes takarmányt biztosítsunk. Ez megköveteli, hogy lényegesen nagyobb gondot fordítsunk a takarmány termesztésre, mindenekelőtt a réteken és legelőkön, ahol legnagyobb takarmánytartalékaink rejlenek. A takarmánytermesztésben az eddiginél többet kell törődni azzal, hogy lényegesen több, nagy tápértékű növényt vessenek, kukoricát, tiszta herét és lucernát, burgonyát, takarmánykáposztát, stb., idejében betakarítsák a termést, azt szakszerűen tárolják és gazdaságosan takarmányozzák az állatokat, különösen a nyári és őszi hónapokban. Annak érdekében, hogy kellő mennyiségű és jó minőségű takarmányt biztosítsunk a legközelebbi években, lényegesen növelnünk kell a kukorica termesztését, mégpedig szemes takarmány, silótakarmány és zöld takarmány biztosítására egyaránt. Az eddiginél nagyobb mértékben kell végrehajtani az év folyamán a takarmány silózását.“ (A CSKP Központi Bizottságának határozatából)