Új Ifjúság, 1953. július-december (2. évfolyam, 39-92. szám)
1953-11-18 / 79. szám
IPS? nf'VPmhPT 14. Nyilvánosságra hozták tizenkilenc amerikai pilóta vallomását baktériumháborúról a A koreai—kínai fél elhatározta hogy tizenkilenc fog.ságba esett amerikai pilóta vallomását nyilvánosságra hozza. A vallo- másíik megerősítik az amerikai kormány baktériumhálmriis bűncselekményének tényét. A koreai—kínai tél által ösz- szegyű.itött megszí'.mlálhatatlan bízón vitékok tömege, nemzetközi tekintélynek Örvendő tudósok vizsgálatai és fogságba es 'tt amerikai pilóták már nyil- vános-ságra hozott vallomásai mind azt bizonvftiák. hogy az Egvesült Államok kormánya 19.Ö1 telétől kezdve nagy mértékben alkalmazott bakteriológiai fegyvereket. Ezt abból a célból tette hogy kiirtsa a békés koreai lakosságot a koreai néphadsereg és a kínai néo’ ön kéntes egv.ségek harcosait lP.ö2- ben az Egyesült Államok légi erejének repülőgépei nagvsza bású támadó berepüléseket hai tottak végre Kína légiterébe és baktériumokat terie.sztettek azzal a céllal, hogv pusztítsák a békés kínai népet Ezt támasztja alá az újabb tizenkilenc amerikai pilóta vallomása is. Az Oj Kína hírügynökség jelentése részletesen ismerteti a vallomásokat. A Világih’úság Napja a SzovjeJunióban A Szovjetunió ifjai és leányai november 10-én megünnepelték a Világifiiáság Napját Az ipán üzemekben és az ország tanintézeteiben ebből, az alkalomból előadásokat tartottak a demokratikus ifjúság hékeharoáról. A munkás- és diákklubbokban. a kultúrpalotákban ünnepi estéket rendeztek. November 12-én Moszkvában tartották meg a lőváros ifjúságának nagy gyű lését. A Szovjet Ifjúság Antifasiszta Bizottsága üdvözít) táviratot intézett a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség titkárságához. A „TASSZ“ iroda cáfolata r? Az .,AFP’'-hiiügynökség angol forrásra hivatkozva, azt ? hirt terie.sztotte hogv G M Malenknvnak a S—lyietiinió Mi niszteitanács elnökének ja va.snlták vegyen részt a négy hatalom a Szovietunió. az Égve sült Államok. Anglia és Franciaország kotTnáTiví'’'Mnek értekezletén és hogy G M Malen kov V M Molotovon keresztü közölte az angc] kormánnyal hogy kész beleeevezni ilyen értekezlet összehívásába A ..TA.SZSZ' irodát felhatalmazták annak knelentésere hogy az említett közVmérv a legcsekelvet h mérirkten sem felel meg a valóságnak és nvil vánvalóan azt a szám tá.st szol gália hogy elvonja a figyelmet azoktól a céloktól amelveket az Egyesült Államok Anglia é.s Franciaország kormánvfôinek tervezett bermudai külör értekezlete követ. Élete kockpztatásával szökött haza öt kínai hadifogoly Kedden újabb öt hadifogolynak sikerült megmenekülnie a kuomintangista titkos ügynökök karmai közül. A koreai- kínai félhez vis-szatért hadi fog ívok a külföldi új.ságirók kérdéseire Panmindzsonban elmon dották azért szöktek meg életük kockáztatásával a hadifogolytáborból a felvilágosítás megkezdé.se előtt mivel kuo mintangista titkos ügynökök annyira terrorizálják a hadifoglyokat, hogy az(’- nem merik haz.atelepítésüket kérni A ha zatért öt hadifogoly közül Kettő .súlyos idegbalban szenved egy pedig nyomorék tt a titkos ügynököktől eLszenvedett bántalmazások következtében. Fogadás Moszkvában a külföldi ifjúsági küldöttség részére November 10-én a Szovjet Ifjúság Antifasiszta Bizottsága fogadást adott a Szovjetunióban tartózkodó külföldi ifjúsági küldöttségek tiszteletére. A fogadá.son részivettek a Német Demokratikus Köztársaság, Magyarország, Izland, Chile, Argentína, G”-t mala Kuba Brazília, India, Nepal, Bolivia Pakisztán, Szíria, Libanon Irak és Dél Afrika ifjúságának küldöttei, valamint Moszkva ifjúságának képviselői A fog dís szívéi vés baráti szellemben zajlott le. Kim ír Szén marsall fogadta Ikon Oiamaál Kim ír Szén marsall, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanác.sának elnöke hétfőn fogadta az Ikuo Ojama tanár vezetésével Koreába érkezett japán kü'döttséget. Ikuo Ojama beszédében öröm mel üdvözölte a koreai nép nagy győzelmét. Hangsúlyozta a japán népnek azt a szilárd elhatározását, hogy szembeszáll az amerikai imperialisták ázsiai agresszióiéval és Japán függetlenségéért, szabadságáért és békéjéért küzd. Rámutatott. hogy a lapán nép a béke érdekében még jobban megakarja erősíteni a barátságát Korea népével. Kim ír Szén marsall, a küi döttséghez intézett üdvözlő szavaiban kijelentette hogy i a kül döttség koreai látogatása meg inkább előmozdítja a koreai és a japán nép baráti kapcsolatait Az egész világ békeszeretö népei hőn várnák az időt amikor a japán nép elén függetlenségét. szabadságát és békéjét. ♦ Szovjet szövetkezeti küldöttség indul Moszkvából Londonba, hogy résztvegyen a Nemzetközi . Szövetkezeti Szövetség Végrehajtó B'zott- ságának ülésén A küldöttség vezetője A. P. Klimov, tagjai, T. Sz. Krajusin és N. I Bielov — jelenti a TASZSZ. ♦ Törökországból újnbb 4.500 főnyi katonaságot a- karnak Dél-Koreába küldeni A török katonák a tervek szerint 1954 májusában indulnak Koreába — közli a „Huriet" cimii török lap. ♦ Ojból megkezdte tanácskozáséit az Albán Népköztár- sa.ság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság bizonyos határkérdéseinek rendezése cél,)ából kiküldött albán-ju- goszláv vegyes bizottság. ♦ A bonni kormánykoalíció párt.lat megallapodtak abban, hogy a nyugat-német szaka- dar állam új elnökéül Hans Schiange-Schöningent, Nyu- gat-Németország londoni ügyvivőjét, a Szabad Demokrata Párt tagját jelölik. Az elnökválasztásra 1954. májusában kerül sor — közli a „Süddeutsche Zeitung”. ♦ Oskar Kaufmannt nevezték ki Klageiifurt legnagyobb kórházának igazgatójává Kaufmann 1945-ig egyik legközelebbi munkatársa volt a háborús bűnös Cintonak, ak: Hitler idejében a binidaimi egesz-ségügyi központ vezetője volt. Utasításukra a hitleri Németország kórházaiban tízezrével gyilkolták zneg a betegeket. — jelenti a TASZSZ. ♦ A vietnami tájékoztatási iroda jelenti: a franciák és zsoldos csapataik súlyos veszteségek után tel lesen visszavonultak Ninh-Bilh észak- nyugati területeiről. A iiusz nap g tartó harcok során az ellenség egy zászlóaljat és 11 századot vesztett. A besztercebányai rádió állandó magyar műsora: Héttő 5 15 Hírek, sajtószemle mezóQB/dasáql negyedóra. 18 09 Hírek, rádióhlradó. Kedd 5 15 Hírek, sajtószemle mezóg; zdasági negyedóra 18 00 Hírek, rádióhlradó 21 00 Mezőgazdasági negyedóra. Szerda 5 15 Hírek, sajtószemle. mezőgazdasági negyedóra 18 00 Hírek, rádlóhiradó. Csütörtök 5 15 Hírek, sajtószemle. mezógazdasagi negyedóra. 18 00 Hírek, rádiónegyedóra Péntek' 5 15 Hírek, sajtószemle. mezógazdasagi negyedóra 18 00 Hírek, rád'óhiradó' 2100 Mezőgazdasági negvdóra. Szomhaf 5 15 Hírek, sa.itó- szemle. mezógazdasagi negyedóra 16 50 Pionír félóra 18 00 Hírek, rádióhlradó Vasárnap 9 50 Rádió népi e- qveiem 14 00 Szövetkezeti félóra. 18 00 Kiiliúrmúsor. Állandó músorszámok; BRATISLAVA 5.00 Hírek. 5 15 Reggeli zene 5 .50 Torna. 6 00 Hírek,' 6 35 Naptár. 7.00 Hírek, műsorismertetés 4 00 Sá'tó.szrmle- 10.00 Vtzállás- lelentés, 12.3ü Hírek, mOsorls mertetés, 14.00 Közlemények Időjárás jelentés. 14 06 Vízállásjelentés. 16 00 Hírek, szov.ei sa ’tő.s/emle mO.-v .rs>na— 19.00 Rádióújság. 21.00 Mezőgazdasági negyedóra. 22.20 Hírek. KOSSUTH-RADIO Hétfő, november ;6. 4 40—8 30. Reg" 'i zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. 11 30 Gellert Oszkár versei. 12 10 Hangverseny üdülőknek 13 Szántok, vetek, hideg őszön 13 40 Magyar művé szék szovjet operettdalokat énekelnek Hanglemezek. 14 15- Ot- terö híradó. 14 40: A Magyar Rádió kis egt’üUese játszik 16 20 Most légy okos Domokos. 16 45: Műsor az úttörők z°neí szakköreinek. 17.10: Jó munká ért szép muzsikát. 17 40: Itt a Nép.stadíon. a Népstadion beszél ... 21.25' A II. Magyar Zenei Hét műsorából. 22.20 Hacsaturján. I. Szimfónia. Kedd. november 77. 4,40—8 30' Reggeli zenés mű sor a munkába induló dolgozók nak ti 30- Csekszlovák népzene 12.15 Szórakoztató zene a Mos-^kvai Rádió rT'ft”rálv''l — 1953 november 16-tól 1953 november 22-ig 14 15: Szovjet együttesek mű sora. 15.30: Világhicff művé.szek operahangversenye. Hanglemezek. 17 30- Egy falu, egy nóta. 17 45- Muzsikáról mindenkinek. A dallam. 18.30- Csárdá.sok. — 19.: Tánczene 21 25: Jó munkáért szép muzsikát 22 20 Szórakoztató zene 23 30 A Magvar Rádió népi zenekara játszik. Szerda, november 7S. 4 40-8 30: Reggeli zenés mű- SOI a munkába ir''uló dolgozóknak 12.15' Jó munkáért szép muz.sikát. 14 15: 0 törő-híradó. 17 25: Szív küldi szívnek szive sen. 23 35: Elsti muzsika. Hanglemezek. Csütörtök, november IS. 4.40—8 30' Reggeli zenés mű sor a munkába induló dolgozóknak 11 30 Táncok zenekaid. — 13 Népi demokrat kus országok muzsikáia 13 30 Üzemi kórusok. 15- Népek zenéje. 15 30 Miilató-daiok. magvar népzene 16 Csokonai Vitéz Mihály élete és művei. H. 16 30- Tánczene. 17 20 Szivárvánv Zenés irodalmi tarka e.st 18 30 Nénzene, — 20 1.5 Rakiál tüzet rózsám Magyar népi mu'z,s1ka. Hargleme zek 23 30 Szép esti muzsika Péntek, november 20. 4 40—8 30- Reggeli zenés műsor a munkába inF ’16 dolgozók nak 12 15: Hangverseny üze meknek. 13- Keringők szárnyam 13.30 A Magvar Rádió népi ze nekara játszik 14 1.5 Üitörö híradó 15 30 Délutáni hang-'-er seny. 17 25- A niag ar munkás mozgalom dalaiból. 20 15 Egy falu. egy nóta 20 40- ..Ifjú ma rád •> világ” zenés irodalmi mű .sor a Kommunisták Pá’t.ia megalakulásának 35 évfordulójára. 22.20 Szórakoztató -e Szombat, november 21. 4 40—8 30 Reggeli zenés mű sor a munkába induló dolgozó'- nak. 11 30' A Magvar Rádió népi zenekara játszik. 12 15 Népszerű szimfonikus táncok. 14 45: Édes hazám — Oj életünk ú,: dalaiból. 16 A világ- irodalom nagvia’". 16 30 Tánczene. 17.30: Hívom ki. c.salom ki — magvar né muzsika — 20 15' Tarka szórakoztató muzsika 21 15' Jó munkáért szép muzsikát. 22.20' Tánc éjfélig. Vasárnap, november 22. 6—8: Zenés va-sámap reggel 8 15' Egy falu, e"v nóta 9: Zenés fejtörő 10 Vasárnapi levél tOlO Kiváncsiak kluhia 13 15 Hangszerszólók 13 30 Béke és szabadság. 1115: A Vasas Köz ponti Kulfúreízvüttes énekkar" énekel 15 30- Tánczene. — 16 Népmesék Népdalok 16. 0 Szív kü'di szívnek szívest n. — 17.15 Dic- 'vszkij fi'mdalai ból Hanglemezek. 17 40- Kin esés kalendárium 19 A Fö rosi Népi Zenekar látszik CO 15 Üzemi hangverseny 21 .30 A va.sárnap sportis 22 10 Tánc zene 23 Budapest hangverseny termeiből. A/ Fl.MULT HCT KttlPOfl- IIKAI KSLMrWF.I közül a leg ielentóscbbek egyike az a körülmény, hogy Franciaországban egyre szelesebbek, azok a meg- mozötilások. amelyek az eqyseg- gondolat a legszélesebb francia rétegek egységének eszméjét e- rósltik Melyek azok a tények, amelyekből erre a körülményre következtethetünk ? Az „FVK" (Európai Védelmi Közösség)-el kapcsolatos bonni és párizsi szerződések ratifikálása ellen egyre élesebbek, és szélesebb körűek a tiltakozás hullámai. A dolgozó tömegek, a munkásság és a parasztság tiltakozása mellett egyre több azoknak az értelmiségieknek, közéleti személyiségeknek a száma, at-ik felemelik a hangjukat a háborús szerződésekkel szemben Néhány nappal ezelőtt a német kérdéssel kapcsolatban Párizsban országos értekezlet gyűlt egybe, amelyen 500 küldött, közöttük volt miniszterek, politikusok, különböző polgári pártok képviselői, egyetemi tanárok, fogadtak el határozati .javaslatot, amelyben „kifejezésre juttatják arra irányuló akaratukat, hogy minden eszközzel meghiúsítsák a két szerződés ratifikálását a francia nemzetgyűlésben” A sa.itóban egyre több és tö^b cikk jelenik meg, amelyek nyíltan rámutatnak arra, hogy a szerződéseknek e.setleges ratifikálása milyen veszélyeket rejt magában az ország számára. A radik.ilis szocialista párt szamao-egyri szervezetének a közelmúltban tartott kongresszusán igen éles összecsapások zajlottak le az „EVK”-el kapcsolatos vita -,oran Még a francia monopolisták körében is Ingadozás tapa«ztalha- tó, .iólehet őket szov.ietellenességük az agresszív biokhoz köti de ugyanakkor félnek az erősödő német partnertől. Hasonlóan erősödik a tiltakozás az indokínai háborúval szemben Ennek eredményeképpen például Pleven hadügyminijZter, az FVK tervének hírhedt érteim! szerzője kénytelen volt 'einan- dani pártjának elnöki tisztjéről Ugyanis a nárt kongresszusa o- lyan határozatot hozott, amely elitéli Pleven elutasító álláspontját az Indokinai hadműveletek megszüntetése és a tárgyalások megkezdése kérdésében. A tiltakozás az indokinai háborúval kagesoiathan valószínűleg még nagyobb méreteket fog öltőni, amikor az 1954. évi költségvetési törvény parlamenti vitájára kerül sor, mert a kormány eddig 717 milliárd kiadásra még nem tudott fedezetet találni 4 költségvetésben mutatkozó h'ány oka — és ezt nemcsak a francia képviselők, hanem a francia dolgozók is tud.iák — a fegvverke- zesi hajsza es az indokin:ti ha- b<irú egyebkeni Navarre rahor- noknak „az indokínai háború legoaovohbszabasú hadművelete” során ismét sikerüli vereséget szenvedni Ml t»K07ZA AZ FÍ.YSFG- FRiíM erősödését a tömegek e- rósodö ellenszenvet a kormanv háborús politiká.jával szemben? 4z egyik jeleniós kör'iiineny, hogy az imperialista államok, köztük Franciaország kormányainak arra irányuló propagandája, hogy elhitessék a tömegekkel, hogy a Szov.jetunló támadó háborúra készül, hogy lel kell készülni „a vörös veszelv ellen”, — osódöít mondott Azt a napnál Is világosabb tenvt, hogy a Szovietunió békét akar, most már nemcsak a tömegek látják és tudlak nanem többek között olyan ember Is kénytelen volt elismerni, mint Gruenther, amerikai tábornok az északaf- Itlantl hadsereg fegyveres erőinek parancsnoka, aki egy nyilatkozatában többek között ezt mondotta „Nem tételezem fel, hogy az oroszok valamikor is háborúi kezdenek”. Továbbá szilardti.ja az egységfront politikát az az egyre erősödő felismerés, hogy az európai hadsereg kérdése Franciuorszá- gol politikailag honvédelmi szempontból és gazdaságilag egyaránt sújt.ja. Ennek bizonyítéka maga az a körülmény, hogy 1952 má- juvában Párizsban és Bonnban aláirt szerződést az FVK-ról a francia parlament még mindig nem ratifikálta F.g,vrp jobbén megértik Franeiaországban, hogy az FVK Franciaországot másodrendű partnerré denradüija egy olyan „európai közösségben ’, amelyben az új német imperii- llzmiis parancsol. A fegyverkezési hajsza, melyet az EVK jneg- követel, tovább sodorja az országot gazdasági vájságha, aRilt- nek egyik bizonyítéka az 1904-, évi költség vetési tervben mut.it- kozó hiány. Tovább súlyosbc-a a helyzetet az a felismerés is, hogy az indokínai háború távolról sem francia nemzeti érdekeket. hanem elsősorban amerikai érdekeket szolgai és kimenetelét illetően igen sok a kétely még a francia uralkodó körökben U A FRANCIA KOMMUNISTA PARTNAK az a politiká.ia. amelv széles nemzeti egységfront kialakítására Irányul a háborús kormánnyal szemben, tehát állandóan erősödik és minden remény megvan arra, hogy rövidesen ennek a segítségével kikerül gátat vetni az eddigi francia kormányok politika Iának a- mely a francia népet elkeHílbc- tetlenUI tovább' hatalmas megpróbáltatások elé állítaná. (szakái) A Moszadik-per tárgyalása Mint ismeretes, novembei 8 án Szultánabadban (Teherán külvárasa megkezdődött Mosza dik volt iráni minisztervlnök és Riahi, az iráni hadsereg volt vezerkan főnöke ügyének hadbírósági tárgyalása- November 9-én folytatódott i per Mo.sza- dik a tárgvalások folyamán ki jelentette hogy az ellene felhozott vádak teljesen jogellenesek és alaptalanok mivel a mi-, ni.szterelnök.sége alatt foganatosított törvényszerű intézkedéseket a MedzsHsz (parlament) felhatalmazá.sa alapián hozta — így tehát mindaddig am.g a Med'/slisz nem helyezi hatályon kívül azokat — törvénverejűeki Rellvényversenyiink e‘s6 fordulóiénak eredménye A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36-ik évfordulójának tiszteletére hirdetett kereszt- rejtvénypályázatunkat lapunk november 7-i számában zártuk le A rejtyénypályázat kiértelé- sén könyvjutalmat nyertek: Bartha Vilmos, magy tannyelvű középiskola Kolárovo, i sikmák Imre, Dunajská Streda, Gyönyör Zoltán, Luéenec, Lévai Deszó. (a könyvjutalmat átveheti a szerkesztőségben). Lukárs József, Lučenec, Orbán Ferenc, Král Kraéany. Pápai László, Dunajská Stre da. Szekerka Imre, Košice. Rejtvénypályázatunk másodi' fordulóját, amelyet a Február Győzelem hatodik évfordulója nak tiszteletére indítunk, az ( Ifjúság november 20-1 számába' kezdjük. A szerkesztősér CJ If H'S-tG — a CsISz Szl>,»akt«i 's »/p..ol u < "-aoanak lapja Megfelen'k helenkénl kétszer Klaďa a Smena « Cs|s s ■ vakiai Központi RizotI ,ág áiiak kladóváMalala HraltsUva. Sol- . tísove 2. — Szerkeszti a szerkeszlóbizollsag éft-Z' rkeszIó Szőke liSzsef — Szerkesztóség és kiadóhivatal Pr" llslas- , liz .„vei 2 Telefon .545-51 2, J. 229 .51 3 Nvom.la Merkantil n v nyomdája. — Előfizetés egy évre 38.— Kés, félévre 15.— Kés. — A zos« itakarCknénztárl befizetőlap száma S-54001 — Hlrlapbélveg engedélyezve Bratislava 2 Kerületi Piistabiv--iai Feladó és Irányító postahivatal Bratislava 2, — A-651Z9