Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1902. évi október hó 26-29-én Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1902)

Jegyzőkönyv

8 egyházunk iránt is, a melynek bár száma csekély, de talán dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy a haza érdekeinek s főleg nemzeti kultúránk szolgálatából mindig kivette a maga részét s a ki legközelebbről csak újonnan épitett kollégiumun­kat megnézi, a melynek falai között alig pár héttel ezelőtt hangzott el a legnagyobb magyar költőnek, Jókai Mórnak, egyházunk és vallásunk iránti elismerése, a ki mondom, csak újonnan épitett kollégiumunkat megnézi, azt hiszem, kénytelen lesz beismerni, hogy aránylag, ismétlem aránylag hazánkban egyetlen egy felekezet sem hozott és nem hoz nagyobb áldozatot hazánk nemzeti és kulturális érdekeinek, mint a mi unitárius egyházunk a maga alig 70,000 lélek­­számból álló népségével, a mely egészben magyar, sőt javarészben székely, tehát a magyarságnak is már első­­szülöttségi jogánál fogva is mintegy essentiája, magva. Kü­lönben, a mint értesültem s a napilapokból is már olvas­­is, egyházunknak előbb 10,000, egy pár év óta 20,000 kor. egyházi segélye a jövő 1903. évi országos költségvetésben már 30,000 koronával van előirányozva. Útban vagyunk tehát az 1848. évi XX-ik t.-cz. 3. §-ának végrehajtásához. S talán nem messze az idő, a midőn egyházunknak is se­gélyezésére a törvényhozás által eddig évről-évre megsza­vazott összeg, számbavétetvén egyházunknak összes egy­házi és iskolai szükségleteire megkivántató fedezet, egy olyan összegben állittatik meg, a mely e szükségleteket tényleg fedezheti is s ez az összeg aztán nem évről-évre szavaztatik meg s ez által nem lesz kitétetve a változó kor­mányok jó s esetleg rósz akaratának, hanem a beczikke­­lyezés által megnyeri egy országos törvény minden garan­­cziáját. Adja Isten, hogy úgy legyen. Ezek után az atyafiságos szeretet melegével üdvözölve egyh. főtanácsunknak egybegyült tagjait s az előttünk álló tanácskozásokhoz kitartást, személyi tekintetek nélkül min­denben egyházunk közérdekének szem előtt tartását és az eltérő nézetek között egymás véleményének kölcsönösen tiszteletben tartását kérve és remélve — jelen egyházi fő­tanácsunkat ezennel mcgnyitottnak nyilvánítom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom