Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Életpályák - emlékművek
kellett elfoglalnia, hogy elvágja az ellenség esetleges visszavonulási útját, csakhogy a január 21-i szebeni ütközet Bem vereségével végződött. Czecz, új parancsot várva, Pagetet Bemhez, a Szelindekre visszavonult csapathoz küldte. A találkozás a lengyel és angol hadfi között a főhadiszállássá átalakított csárdában zajlott, s mondhatni nem valami barátságos légkörben. Bem keményen megdorgálta Czecz csapatainak késése miatt, s egyenesen őket okolta a szebeni vereségért, majd parancsba adta, hogy azonnal induljanak csapataikkal Szelindekre. A Czecz vezette sereg morálja mélyponton volt, teljesen kimerülve egynapos kényszerpihenőt voltak kénytelenek tartani, s csak másnap hajnalban indultak Szelindekre. A bevonulás Paget szerint nem hadseregre, hanem „rendetlen medvék bevonulására” hasonlított. A Czecz- Bem találkozás sem vezetett eredményre, hiábavaló volt, ezért Czecz hadai Nagyselykre vonultak vissza, a lengyel tábornokra hárítva Szelindek védelmét. Medgyes felé vezető útjukban találkoztak a Bem segítségére igyekvő honvédseregekkel, s köztük Petőfi Sándorral, „Magyarország legnépszerűbb és legtehetségesebb fiatal poétájáéval, jegyezte fel naplójában Paget. Marosvásárhelyen egy napot sógornője, br. Bánffy Jánosné Wesselényi Josefa házában töltött, majd 1849. január 30-án betegen bevonult Kolozsvárra. Ezután minden gondja arra irányult, hogy Debrecenben maradt családját mihamarabb Angliába menekíthesse. Az osztrákok bevonulása előtt, február 9-én a Bánffyhunyad-Nagy várad útvonalon elhagyta Erdélyt, s február 13-án Debrecenbe érkezett, és itt is maradt 1849 májusáig. Csak miután családját Angliába küldte, tért vissza Kolozsvárra, s itt is maradt, rövid Pesti látogatását leszámítva (jún. 14-19.) a világosi fegyverletételig-Paget diplomáciai közvetítő szerepére utalnak Coloqhounnak és Sandfordnak küldött levelei. Nem csak kardját, de tollát is a magyar haza szolgálatába állította úgy, ahogyan arra nyílt felszólítást is kapott 1848. október 6-án23: „[...] Egy nagy s nemes misszióra szólítom föl önt: Hírünkért s becsületünkért kell küzdenie; de nem a test, hanem a lélek fegyvereivel: ha beletekintünk a külföldi, de különösen az angol hírlapokba, elborul lelkünk azon ocsmány rágalmak olvasásán, melyet azokban találunk. Ügyünk el van ferdítve, s azon néhány cikkből, 323
