Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)
2000 / 10.
TRIBUN 11 áltás a 100%-os bajnoksággal együtt született! FTC motorszakosztály Walter József vezetésével aTTC-ből kivált egy nagy versenyzői gárda és ők jelentették az új szakosztály magvát. Az első lépés a salakpálya versenyekre való felészülés volt. Az Üllői úti pályán is felbúgtak a motorok .....A ver senyzők közül Zamecsnik, Bauer és Gutschy jelentek meg a pályán és az ő körözésük állapították meg, hogy a salakpályát egyes helyeken módosítani kell. A fordulat - a cementlépcső levágásával kiszélesítették. A munkálatok tetemes költségekbe kerülnek ugyan, de az FTC vállalja ezeket..." 130 teniszezőnk volt! Az 1931-es női tenisz ranglistán Wienerné Soós Jolán az előkelő 3. helyen végzett, Tihanyiné Grósz Médy a hatodik. A tenisz szakosztály évi jelentése szerint az FTC-ben ekkor 130-an játszottak, közülük harmincán versenyszerűen, a csapat legjobb összeállítása ez volt: Wienerné, Tihanyiné, Ritscherné. A férfiak közül Bánó, Zsoldos és Ritscher voltak a legeredményesebbek. Az évvégi statisztikában a 46 budapesti és vidéki egyesület közül az FTC a 4. helyen végzett! Győrffy ezüst- jelvényt kapott A kerékpárosok országos ranglistáján a pályán szerepeltek jobban az FTC versenyzői. Pályán a harmadik, országton a 18. helyen volt a ferencvárosi gárda. Az FTC-ről azt írták, hogy „csak kisszámú egyéni kiválóságaival operált.” Győrffy ebben az évben a Szövetségtől eredményeiért ezüstjelvényt kapott. Pezsgőztek - majd kikaptak A Hungária 4-2-es legyőzése után nagy volt az öröm a Fradi táborban. „Réteken este lllovszky János törv. hat. biz. tag az örökrangadón elért győzelem emlékére megvendégelte a csapatot. A hangulat kitűnő volt, sőt - mint hírlik - a magyar pe- zsőgipar is fel fog lendülni a vacsora kapcsán. Megjelent a Ferencváros vezetőin és játékosain kívül a Ferencváros sok híve is.” Két nap múlva a Ferencváros válogatottjai nélkül Nagyváradon szerepelt. Blum Zoltán így nyilatkozott a 4-2-es vereségről: Az eredmény reális. Meglepett a váradi csatársor taktikai felkészültsége és jó játéka. A bíró kifogástalanul látta el tisztét. Vereségnk magyarázata a tartalékos halfsor.” A tartalékos half- sorban játszott maga az edző, Blum Zoltán is! Az első mérkőzését még 1911-ben játszotta... „Meghalt a drukker szó, éljen a SZURKOLÓ!”- A Nemzeti Sport a „drukker” szó magyarosítását ez idő tájt hirdette meg. Zombory-Fodor Miklós „szurkoló” kifejezése nyerte a pályázatot. „Zombory-Fodor ajánlata mellett döntöttünk, annál is inkább, mert a „szurkolás” régtől fogva benne van a magyar szótárban a drukkolás egyenértékű fogalom kifejezésére. Leszurkol valamit, kiszurkolja a belépődíjat, szurkol a felelősségre vonástól, ezek és hasonló kifejezések mutatnak rá, hogy a szurkolás mindig valami nehezen sikerülő, de mégis eredményre jutó lelkihangulatot fejez ki. Arra is emlékezünk, talán a fiatalok ma már nem, azok mind drukkolnak, hogy mi annak idején szurkoltunk az iskolában, hogy a tanár úr rosszkor hív ki bennünket felelni. Szurkoljunk tehát ezentúl a futballpályán is, ha a csapatunkon az látszik, hogy nemigen készült ma felelésre. Meghalt a drukker szó, éljen a szurkoló!” Prémium - 1931 A Ferencváros szép bajnoki győzelmei után Mailinger Béla, a Ferencváros elnöke, a klub gazdasági helyzetéről így beszélt:- Amióta Gschwindt Ernő adósságmentesen, a régi terhek gavalléros vállalásával átadta a Ferencvárost, azóta rendkívül takarékos gazdálkodás folyik, s a Ferencváros mindenkinek pontosan fizet. Adósságcsiná- lásról szó sem lehet. Redukáltuk a költségvetést, az igaz, de a mérlegnek egyensúlyban kell lenni. Pedig egyes dolgokban megnőtt a kiadás. Például: minden meccsen prémiumot kell fizetni! Ez régen nem volt. A háttérből megszólal valaki: - Elnök úr, hogy maga milyen szívesen fizetné már azt a vasárnapi, Újpest elleni győzelmi prémiumot... És az elnök tízezrek örömére, fizetni „kényszerült”: Ferencváros-Új- pest 1-0! A Fradi Toldi góljával győzött, mégpedig úgy, hogy egy órán át - Turay sérülése miatt - tíz emberrel játszott! „Ezen a mérkőzésen mindkét részről nagyszerű tudás jelentkezett az első szakaszban. A kapott gól után látható volt, hogy az újpesti tizenegy nem hajlandó vállalni azt a dicsőséget, amit a sport úgy fejez ki, hogy szépen veszíteni éppen olyan sporterény, mint szépen győzni. A Ferencváros ellen az Újpestnek még akkor sem volt fegyvere, amikor a zöld-fehérek tíz főre olvadtak le az áldatlan harc hevében.” Az egyetlen ferencvárosi gól hajszálon múlott. Az egyik kapufánál állt ugyanis egy bennfentes újpesti drukker, aki irtózatos lelkitusát vívott magával, hogy a befelé sétáló labdát ne akadályozza-e meg a hálóba utásban.- Ki akartam rúgni a labdát - mondta a meccs végén a drukker Dudásnak - és ha ez a gól a második félidő vége felé adódott volna, nem törődök semmivel és kivágom a kapuvonalról a labdát. De ki gondolta akkor, hogy ez a végeredmény... Gyephokiban három győzelem Az 1931-es gyeplabda bajnokság végén az FTC-t így értékelték: „A zöld-fehérek tavasszal starthoz álltak a bajnokságban, de három mérkőzés lejátszása után szervezetlenség miatt visszaléptek. A szünet alatt azután újra megindult a munka, sikerült újjáalakítani a szakosztályt. Az FTC-vezetőség kérelmet intézett a Szövetséghez, hogy engedje elindulni az FTC-t a bajnkság második felében. A Szövetség a fejlődő gyephoki sport érdekében teljesítette a kérelmet. Három szép győzelmet aratott az FTC 1931 őszén (az MHC/B, a HHG, és a VSC ellen) de így is csak a 8. helyen tudott kikötni - hiányoztak a tavaszi pontok.” Rekordesőről komolyan és viccesen Ferencváros-Somogy 6-1! A Ferencváros biztos fölénnyel győzte le a helyenként jól futballozó kaposvári csapatot. A szurkolók szinte pillanatnyi szünet nélkül buzdították a csapatot, szinte kikövetelve a nagy gólarányú győzelmet és a szép játékot. A Ferencváros így pontveszteség nélkül 55-11-es gólaránnyal fejezte be az őszi évadot! (Átlagban minden meccset 5-1-re nyertek!) Más csúcseredmények is fűződtek ekkor a zöld-fehérek nevéhez. Megszerezték a profizmus bevezetése óta a 400. gólt, valamint Takács II. is remekelt: 26 gólt lőtt a 11 mérkőzésen! A Ferencvárosnak ebben a bajnokságban elért 50. gólját Kohut szerezte, amiért Weinbernek - az FTC régi válogatott játékosának - plakettjét kapta emlékül.- A Nemzeti Sport viccrovata is reagált a történtekre: „A Ferencváros tegnap rövid másfél óra leforgása alatt annyi rekordot állított fel, hogy Nurmi, a finn rekordmilliomos elsáppadt a hír hallatán. Az idei 50. gól a 400. „profigól", Takács II. 25. gólja, satöbbi mellett pótlólag még a következő őszi rekordokat jegyeztük fel: Takács II., a gólrekorder 1000-ikszer futott ofszájdra. Srosi most adta a 25. rossz passzát. Túrái a 25. jót. Kohut 100-adikszor lőtte le a Springer-szobrot. Lázár 25-ikszer driblizte ki jobblábával a ballábát. Korányi 200-adik luftját rúgta. Takács Géza, „Mari néni” - 25 000-ikszer állította ofszájdra az ellenfelet. A B-közép 100 000-ikszer mondta ki a szót: Hülye! A Ferencváros-vezetők 500 000-ikszer mondták: Ez még nem volt, 11 mérkőzésből 22 pont! Micsoda pontsorozat! Micsoda rekord! Csak így tovább!” A jégkorongozók első nemzetközi meccse _________ 193 1. december 19. Az FTC jégkorongcsapata