Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-12 / 46. szám
1893. november 12. TOLNA VÁRMEGYE. 3. A szegzárdi r. k. hitközség küldött- sége a pécsi püspöknél. Boda Vilmos orsz. képviselő vezetése alatt egy 10 tagú küldöttség tiszteleg ma délelőtt 11 órakor dr. Dulánszky Nándor megyés püspöknél Pécsett, mely alkalommal Dyujtja át az 1500 aláírással ellátott kérvényt, melyet egész terjedelmében itt közlünk : Nagyinéltóságu és főtisztelendő megyés püspök ur! Kegyelmes urunk! A szegzárd-belvárosi r. k. plébánia, Hanny Gábor apát-plébános előléptetése folytán, megár- I vult. A kijelölési jog Nagyméltóságodat illeti meg. Mi. Szegzárd város r. k. vallásu polgárai, teljes összességében, azon alázatteljes kéréssel járulunk szeretett püspökünk elé, miszerint kegyeskedjék ezen állásra M i k ó György, szegzárd-ujvárosi plébánost, első helyre kandidálni. Ezen őszinte kérésre felbátorít minket ama tapasztalatból merített tudat, miszerint Nagyméltó- ságod jóságos szemei előtt soha más érdek nem lebegett, mint a reá bízott hívek érdeke ; és hogy sohasem tekintett más érdemre, mint az egyházi téren szerzett érdemre. És úgy a hívek érdeke, mint a mi javunk, valamiüt Miké György kiváló érdemei úgy kívánják : ő legyen nekünk lelkiatyánk, lelkipásztorunk ! Ismeretesek Nagyraéltóságod előtt egyházközségünk válságos pénzügyi viszonyai, a melyek, ha kellő időben nem orvosoItatnak, bekövetkezhetik a katasztrófa, melynek következményeit csak a jó Isten látja. A kibontakozás e nehéz helyzetéből csak úgy várhatunk javulást, ha az egyházközség élén egy olyan férfiú áll, kiben bizalmunk összpontosul, kiért lelkesedd tudunk. E tiszteletreméltó alak M i k ó György, kinek áldásdus működését Szegzárdon egy negyed század hirdeti; kinek nevét a kisdedek, az ártatlanok éppen úgy áldják, a mint a felnőttek érte rajonganak. E válságos helyzetben kihez forduljunk egész bizalommal, őszinte kérelemmel, mint kegyelmes püspök-atyánkhoz, arra kérve őt, hogy azt, a kit mi már évek hosszú során át kívántunk magunknak, egyházunknak, úgy az egyház, mint a hívek érdekében, őt jelölje ki első sorban e fényes és díszes állásra. óta nagyon is kínoz valami 1 Az a bolondos gondolat 1 Vacsorázni voltam I A hét deci az én órám, mire végére jár, akkorra haza vetődöm. A torkom olyan, mint a homok óra, ha lecsurog rajta a hét deci bor, betellett az idő. A minapában, hogy haza megyek, muzsikaszó üti meg a fülem ! Mi az isten madara ! Egy házból zengett, oda nézek s isten bocsá . . . apró ; csecsebecsék, istenadta parányi emberkék, törpe j Hüvelyk Matyik járták a táncot. Jobban benéztem, gyerraekbál volt! Mind megannyi angyal, a mint zsolozsmák mellett táncolnak. Mikor a kis gödri hajú s kékszemü leánykákat duzzadó kacsócskáikkal, meg piros pozsgás, kipattanó orcácskáikkal láttam, bennem valami kezdett szorongatni, az a valami, a mi nem volt odabent ; az az ür, mely betöltetlen maradt, ez most egy sir-ür lett, a melybe beleteraettem elég keserűséggel múltamat. Kicsinek éreztem magam, árvának, szegénynek, j A szülők arcáról véghetetlen öröm sugárzik; | az apák büszkék, az anyák arcán valami isteni vonás ül. Átszellemülnek... az ő vérük, az ő húsok. j Elmerengtem . . . hisz nekem is van vérem, nekem is van húsom! Van! az a lány. a kinek nincs atyja. S van egy karó is a világon, a mely mellett ón is tengődtem, csak hozzá nem voltam fűzve : egy leány anyja, A mi ezeket az anyákat boldoggá tette : gyermekük ; azt az egy anyát a szerencsétlenségbe sodorta; pedig az én arcomon is sugározhatnék atyai öröm e leány felett, a kinek nincs atyja ! Legyen neki! Hozzá kötöm magam karómhoz s a vad virágot beoltom a nemes tőbe! Jöjjenek el kérem, lakodalmamra, tizennyolc éves lányom is ott lesz. M i k ó György, kit szivvel-lélekkel támogat a hitközségi tanács és a hívók egész zöme, egyedül ez az egyházi férfiú volna hivatva arra, hogy válságos perceinkben még biztos révbe tudja vezetni egykor erős, most vihar rombolta hajónkat. 0 benne föltétlenül bízva, kész a hitközség a legnagyobb erómegfeszitésre, a legmesszebb menő anyagi áldozatokra ! Mikó György, ki boldogemlókü Bocsor Antal prépost-plébános idejében, mint helyettes iskolaszéki elnök, sok éven keresztül vezette sikeresen a hitközség és az iskola ügyeit, — és később a hitközségi szabályzat értelmében, mint társelnöknek módjában volt alaposan megismerni viszonyainkat. De ismeretes Nagyméltóságod előtt az is, hogy városunkra súlyosan nehezedett az Ur keze, olyannyira, hogy a fillokszera vész rohamos terjedésével a polgárság egy része vándorbotot fog kezébe, — mig a másik rész az Ínség rémalakjától megdermedten, tétlenül ereszti le munkás karjait. Kegyelmes urunk ! Olyan pap kell nekünk, a ki megmenti számunkra az eget, ha már a földeket elveszítettük. A ki megtanít minket tűrni, szenvedni, buzgón imádkozni; a ki bizalmat önt szivünkbe, bátorságot csepegtet lelkűnkbe; a ki erőt szerez lankadtan csünggő munkás karjainkba ! Ilyen lelkiatyát vélünk feltalálni az újvárosi plébánosban, kinek 25 éves működése alatt a régi humáuus intézmények felvirágoztak, az újak pedig fóllendültek. Érdemeit dicsérik és magasztalják: a „Ferene közkórhá/.,“ a kisdedovoda, a rongyosegylet, a r. k. tanitó-egylet, a jótékony nőegylet ; ezenkívül számos más egylet és társulat, hol többnyire mint elnöke, vezére, oszlopos férfia, emberi erőt meghaladó buzgó tevékenységet fejtett ki. De másrészről a szegények, árvák, ügyefogyottak valódi istápolója, ki jövedelme legnagyobb részét ezekkel osztja meg; sőt díszes paplakát megosztotta a kicsinyekkel; de szerény hajléka egyúttal állandó laka maradt a barátságnak, a szeretetnek, vallás különbség nélkül. De nem számláljuk tovább érdemeit, a melyek miatt osztatlan tisztelet, határtalan szeretet környezi a társadmi élet minden osztályánál, nemcsak városunkban, környéken, a megyében, hanem még a távoli vidéken is ; de tudva van ez Nagyméltóságod előtt is ! Ezen érdemek jutalmául, a melyek által kitörölhetetlen hetükkel irta be nevét sziveinkbe, — kérjük Nagyméltóságodat, hogy ezen díszes állasra M i k ó György szegzárdi újvárosi plébánost móltóz- tassók első helyen kijelölni; ki ezen fontos állást nem úgy fogja tekinteni, mint egy kényelmes, nyugodt pozíciót; hanem hogy nagyobb hatáskörében, fokozott buzgósággal működhessék a mi testi és lelki javunkra ; és egyúttal emelje, a Nagyméltóságod gondjairá bízott egyházmegyének díszét is. Teljesen megnyugodva ama föntebb hangoztatott meggyőződésben, hogy Nagy méltóságod csakis a hívek érdekét, s az újonnan kinevezendő lelkiatyánk igazi érdemét tekinti mérvadónak, — újból fópásztori magas figyelmébe ajáljuk alázatos kérésünket. Maradtunk kegyes föpásztorunk-, és szeretett megyés püspök urunknak Szegzárdon, 1893. évi október hóban. Legalázatosabb hívei: 1500 aláírás. Felhivás Jókai Mór tisztelőihez. Ország szerint tudva van, hogy a nemzet koszorús írója Jókai Mór, ötven éves irói pályájának öröm-ünnepét készül megülni. Ez ünnep országos lesz és nemzed, és mint egy illatos bokréta lesz oda tűzve a közelgő 1894. esztendő homlokára, mert ez év januáriul 6-ika lesz a napja. Es mind amaz ünneplésnek, melyet a működő bizottság e napra tervez, úgyszólván édes és értékes magva lesz az a maradandó emlék, melynek érdekében e sorokkal fordulunk Jókai Mór tisztelőihez, mely elnevezés alá méltán foglalható a nemzet szine-java, rang-, rend- és osztálybeli különbség nélkül. Egy gondolat kapta meg legjobban mind az elméket, a melyek ez ünnep előkészítésében részt vettek, a gondolat: országos ünnepet ülve emléket is adni e napról és benne egyszersmind kettős értelmű jutalmat, az ünneplőnek az ö saját alkotásai révén. Megáldott fejére két ágból fonni koszorút: egy ágból, a mely díszíti, és egyből, a mely védi és óvja. Egy ág az erkölcsi disz egy ág az anyagi jutalom s a kettő ölelkezvén a költő homlokán, hirdesse nemzete háláját s az ő dicsőségét egyben. Állana pedig az emlék összes eddig megirt és ez ünnep lezárásáig megírandó munkáinak nemzeti diszkiadásából. A.z egész Jókai, a mit az ó szelleme ötven év alatt létrehozott, együtt mint impozáns képe egy nagy pályának, szemünk elé állítva ez óriás, e korszakos munkaerő,, ez irói hatalmasság, e fenomenális pályafutás, mint a költőnek dicsősége és jutalma. Maradandó becsű emlék legyen az, a mely- lyel mi a jubileum napját az irodalom históriájába beiktatjuk. Örök időkre szóló beszédes mű, a mely a költőről és az ő géniuszát megbecsülő nemzetről több dicsőséget fog hirdetni jövendő századoknak, mint bármennyi lelkes üdvözlő beszéd, ékes, virágos, ünnepi tószt. ügy óhajtanók, hogy ezúttal az összeg, a melyet vármegyék, városok, testületek más alkalomkor jubileumi bankettre és külső cifraságokra fordítanának, hasznos és érdemes emléknek szolgáljon alapid. Ebből a pénzből készüljön el a disz-kiadás, a melylyel magunkat ajándékozzuk meg és teljen ki az a tiszfeletdij, a melyet a félszázadon keresztűi szüntelenül nekünk dolgozó költőnek még mindig a tartozás érzetével átnyújtunk. Mert a kiadás árának fele fedezze a kiadás költségét, fele pedig legyen a költőnek a nemzettől veendő tiszteletdíja. Ezer aláírásra van szükség, hogy e kiadás létrejöhessen; az előfizetési ár 200 frt és igy 100/XX) frt lesz a tiszteletdíj. Nem kételkedhetünk abban, hogy a mikor Jókai Mór műveiről van szó, lesz az országban ezer ember, testület, hatóság, a ki ezt a nemzeti diszkiadást megszerezve, hozzájárul a költő jubileumának méltó megünnepléséhez. Erre az aláírásra, erre a szép, nagy és hálás cselekedetre hívjuk fel Jókai Mór tisztelőinek fényes táborát. Nem arra szólítunk benneteket, oh magyarok, hogy ajándékot, hogy alamizsnát adjatok annak, a ki a ti szolgálatotokban szerzett halhatatlanságot; ezt már megtettétek ti is másokkal, megtették más nemzetek is. Hanem szólítunk arra, szólítjuk a magyar értelmiség virágát arra, hogy ketten egymást fölmagasztaljátok : a költő kezetekbe tévén egy nagy élet nagy munkáját, ti pedig a költő kezébe érette az elismert. A ki ifjúságunkat bűbájos szavaival megaranyozta, a ki lelkünket táplálta reménytelen időkben ; a ki örömünk, a ki gyönyörünk, a ki vigaszunk volt életünk minden szakában ; a ki áldásunk volt, megtöltvén a szellem, az erkölcs, a hit, a fölemelkedés, a hazafiság kincseivel a mi szivünk tárait: Gyertek mind, öregek, ifjak, urak, polgárok, hódoljunk neki mi viszont, aranyozzuk meg élete alkonyát szeretetünk, lelkesedésünk örök ifjúságával. Áldjuk a gondviselést, hogy nekünk adta J ó- k a i Mórt, a ki a magyar faj minden fényességével, a magyar talentumok minden varázsával, nemzete büszkesége, idegen népek irigységének méltó tárgya; egy félszázad ragyogványa a magyar irodalomban, nyelvünk felvirágzásának egyik forrása, a kinek mesélő alakján három nemzedék csügg el- andalogva, elbűvölve. Irodalomtörténetünk csonka az ó neve nélkül, műveltségünk csonka az ő müvei nélkül; dicsőségünk csonka az ő hire nélkül. Mely magyar könyves-ház, mely magyar asztal nem üres az ő összes munkáinak e nemzeti diszkiadása, az ő jubileuma e kedves emléke nélkül ? A kinek a házában már van J ó k a i-ja — ha részben, ha egészben — az juttassa azt, a mije van, a nálánál szegényebbnek és siessen hozzánk, hogy biztosítsa magának az örömünnepi kiadást. És nem csak egyházi főméltóságok, netn csak főurak, nemcsak egyesek, kiket a sors vagy szorgalom a bőség áldásaihoz juttatott, bármely renden legyenek is, hanem ti városok, közhatóságok,
