Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-08-29 / 58. szám

2

TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK

1910 augusztus 29.

ezen a nyomon az osztrák szlovének körében is egyre nyomosabban nyilvánul meg a törekvés, hogy áttörve a dualizmus korlátáit, az osztrák és magyar állam délszlávjai által lakott területekből valamely uj állam- alakulás-félét csináljanak.

Ez a törekvés azonban nemcsak forradalmi természetű, hanem merőben ábrándos és képtelen is. Ennek a törekvésnek támogatása az osztrák németek részéről valóságos öngyilkosság volna, de öngyilkosság volna ez a dinasztia és a magyar nemzet részéről is.

E törekvésekkel szemben reánk magyarokra nézve nincs más helyes ut, mint szilárdan és következetesen ragaszkodni az 1867-ben megalapozott dualizmushoz. Az 1867-iki kiegyezés király és nemzet között a magyar politika alfája és ómegája. Éhez ragaszkodva biztosítjuk magunknak összes jogainkat és egyúttal a király támogatását, valamint az osztrák-németek szövetség-hűségét. Ez az utóbbi nem sokat ér ugyan, de mégis többet, mint a nyílt eile séges- kedésök. De legyen az osztrák barát, vagy ellenség, a tő, hogy mi magyaiok ne kövessük a délszláv álmodozók példáját, hanem legyünk tiszta látású reálpolitikusok és maradjunk rendithetetlen hívei Deák és An- drássy politikájának.

F. M

Kulturváros a nemzetiségek között

— Irta: Balassa Sándor. —

A második nyarat töltöm mar Brassóban, ebben a magyar-román határszéli csodásán szép városban.

Ha nem lenne annyira elcsépelt — mondhatom — agyonhasznált szó a »mesés«, ez illenék legjobb jelzőül Brassó jellemzésére, mert ennek a városnak természeti szépségeiről, regényes fekvéséről, kulturális és emberbaráti intézményeiről valóban sok élvezetes és tanulságos mesét mondhat a benne élő ember.

A Cenk- és Királyhegy sétányain járó emberseregben három nemzetiségre ismerünk. A Barcaság füstölgő vonata a magyart, a Bucsecs és Oltvidék a szászokat, a Tömosi szoros útvonala pedig a romániai oláhokat vezeti Brassóba. Elhozza ide őket a tündéri látványosság, a természeti gyönyörűséges tájképe.

A hatalmas várfalakkal őrzött régi város az erdélyrészi havasokhoz nyúló völgykatlanba épült, házsorai ott lapulnak meg Erdély bársonyosan zöldülő hegylábainál.

Csak tiz percnyi fáradságot kell szánnunk

arra, hogy egy-egy nézőpontra érjünk, ahol aztán már hegytetőről gyönyörködhetünk az átellenes hegytömbben és a hozzásimuló város árnyékos vagy verófényben úszó középületeiben és házsoraiban.

Kétféle világításban díszük ez a város állandóan. Az egyiket: a legérdekesebbet a Cenk-hegy adja, amely barnászöld fátyolárnyékot borit arra a városrészre, melyet elföd a mögötte járó nap sugarától. Úgy simul meg ez az árnyékkép a városon, mint a szép hölgy vál- lain a fátyolkendő, amely takar es mégis gyönyörködtet. Ha aztán a nap lenyugodott, ott pislog a város telett a Cenk menedékházának kicsi világa, mint egy esti mécs, mely a szuny- nyadó élettársat ilyenkor még néhány sugárral őrzi.

Brassónak a Cenk épp oly tartozéka, és elmaradhatatlan háttere, mint hegycsúcs a tengerszemnek. Egyik a másik nélkül simplex jelenség, együtt pedig bámulatos szépség.

Brassó ószász lakói mindig a Cenkről gyönyörködtek a városnak látképében, ide vezették fel a hozzájuk érkező idegent s hogy az egyórás hegymászást könnyűvé tegyék, állandóan gondozott szerpentin utakat készítettek rá.

Nem is tordul meg ott vendég, aki a Cenkre ne kívánkoznék, hogy a milleniumi Árpádemlék talapzatáról vagy a Bethlen-barlang (menedékház) erkélyéről szerezzen fogalmat a madártávlatról, mely a magas hegyeket is meg- törpiti, a város tornyait és palotáit pedig a gyermekasztal játékházaivá kicsinyíti.

Brassó kultúrájában a legelső hely a turisztikáé, amely nem annyira a sziklaóriások és a havasok szédületes csúcsait kereste, hanem kikutatja a kényelmesen megközelíthető nézőpontokat, melyekhez aztán széles, jó utakat készít, hogy ezekre csalja fel az idegent és megszerettesse vele a várost.

így alapította meg Brassó azt a bámulatos idegenforgalmat, amely Erdély délvidékének és a szomszédos Romániának nyaralóitBrassó remek sétányaira és mulatóhelyeire csalogatja.

A városterület építkezése négy részre oszlik. Ó-Brassó a szászok, Rumov az oláhok és Balonya a magyarság városnegyede, mig a belváros valósággal az állami, megyei és városi hivatalok, pénzintézetek, meg a kereskedőnép lakóhelye.

Brassó élő bizonysága annak, hogy társadalompolitikai életünknek minden időben igaz törekvését képezte a magyarság és a nemzetiségek kölcsönös békés viszonyának a kialakítása. Az itteni nemzetiségeknek rendkívül értékes irányú a küzdelme. Nem léha jelszavakon induló tüntetésekkel vagy elégedetlen zavargásokkal adnak életjelt magukról, hanem a művelődés jegyében vezetik összes törekvéseiket.

Mindhárom népfaj bővelkedik a saját elemi-, közép- és kereskedelmi iskoláiban; mindegyiknek vannak kaszinói, nőegyletei, iparos- és polgári körei, dalárdái és ifjúsági egyesületei.

»De sok bohót mond ma kis leánykám szája. No ne fakadj sírva! Egyre megtanitlak. Amire Jézusod sohasem taníthat;

Elenyészik a föld minden birodalma :

Egy örök s állandó — Rómának hatalma!«

II. A Golgotha.

. . . Beteljesült . . . Keresztfára Feszittetve meghalt Jézus,

Gúnyolódva körülállja Szaducéus, Farizéus.

»Szállj le onnan Isten fija!«

»Hallottátok, Illést hívja 1«

»Názárethi zsidó király,

Országodról most prédikálj 1«

De amint a nagy haldokló Tiszta lelkét kibocsátja,

Megrendült a földkerekség,

Beborul az ég négy tája.

Széthasad a templom kárpit Sziklatőmbök megrepednek,

Írástudók elnémulnak És a papi fejedelmek.

Záporeső, jég, villámlás,

Vak sötétség; sürü dörgés Hallszik folyton a távolból Morajlik a földdübőrgés.

»Ez az ember Igaz vala 1«

Bizony 5 volt Isten fia!«

Kiáltja egy ősz katona S remeg, ő, ki nem félt soha.

Megfélemlik valamennyi Borzalommal készül menni,

Elfutni a kereszt alól,

De ekkor Marc érchangja szól: »Kishitüek, gyáva lelkek,

Elhiszem, hogy megijedtek,

De csak gondoljatok rája:

»Ha nagy bűnöst ér a halál A négy elem bősz harcba száll«

Hogy föld rendül, felhő szakad,

Zúg a szélvész s villám szalad Cikkázva az égen végig,

A láthatár feketéink.

Mindennek csak egy oka volt:

Most igen nagy bűnös lakolt.

Rettentő ez ember vétke,

A bűnhődés méltán érte.

Lázitá a zsidó népet,

Tárt eléje ábráudképet,

Ő leend a zsidó király,

De vétkében ez nem határ —

Bűnei tegsulyosbika :

Hirdette, hogy Isten fia.

Említeni alig merem,

Mert e bűnre nincs kegyelem, Kimondani is kisértés.

Oly iszonyú : Felségsértés.

Büszke Caesar uralg Rómán Ül olympi fényben trónján,

Neki hódol a nagy világ Isten fiát benne imád.

Előttetek bajtársaim,

— Jól értsétek meg szavaim,

Egy magasztos végcél lebeg, (Tudhatjátok jól, mi lehet]

Germanicus, nagy vezérem,

Bölcs szavait im idézem:

»Család, vallás, hon, szabadság Felett áll a latin nagyság,

Ez az eszme lelkesítse,

Hassa át s ha kell, hevítse Minden igaz harcos keblét,

Ihlesse a költő lelkét,

Ez legyen a legszebb álma,

Szív — s lélekkel ezt szolgálja 1«

— Felhők között, az égen át, Villám hasit tüzbarázdát,

Zúg s menydörőg, föld morajlik, Völgybe hulló szikla zajlik, Oszladoz az éj homálya.

Büszke Róma katonája,

— Bronzba öntött Istenalak, — Áll némán a kereszt alatt.

III. A szent sir.

Elnémult a világ zaja,

Ismét leszállt az éjszaka,

Sziklasirnál fegyveresen,

Őrködik Márk figyelmesen,

Nesz ha hallszik, bokor zőrrenj Kész az őrség, fegyver csörren.

A holttestet, ha úgy fordul,

El ne vigye senki orvul.

Válogathat a brassói magyar ember bőségesen abban, hogy gyermekeivel a német vagy még a román nyelvet is elsajátíttassa, mint amint a magyar iskolákban is ott találjuk a szász és oláh családok gyermekeit.

A legvadabbnak nevezett szász vagy román' néprétegnek sincs alkalma az elégedetlenségre, mert mindhárom irányú sajtó csak oly gondolatnak ad festéket, amely a kultúra versenyterére vezeti a nemesen küzdőket és tiltó szóval int le minden oly hangot, mely a tartalmatlan, közönséges lázitás jellegét viselné.

Valóban megkapó jelenség például, hogy az állami faipariskola közmühelyében vagy az államsegélyes Scherg-posztógyárban együtt dolgozik a magyar, szász és oláh iparos ; a városi szegényházakban közös asztalnál ül mindenkinek az elhagyottja; a sétatereken pedig a képzett muzsikusokból fentartott cilinderes városi zenekar vagy a »Transilvania« kávéház előtt játszó magyar cigánybanda az ozondus hegyi levegőtől éledő tarka vendégseregnek a ropogós csárdás után eljátsza a kedves dallamu Strausz- valsert, az andalgó bosztont és a cifra kólót egyaránt. Meg is tapsolja mindenik a magáét s türelmesen bevárja a másik fajta nótát, mert ez nem lehet ok a viszálykodásra, mikor a Kom- játhi-féle színtársulat nyári arénájában meg ott szórakozik és tapsol az egész város intelligens közönsége.

Ilyen állapotok vannak Brassóban : a magyar kultúra egyik győzedelmes végvárosában.

HÍREK.

A király köszöneté. Őfelsége a 80-ik születési éve alkalmábó. hozzájuttatott szerencse- kivánatokat a legfelsőbb kéziratban köszönte meg, melyet a miniszterelnök megküldött Tolna, vár- megye törvényhatóságának is. A király köszöneté igy szól:

Kedves Gróf Khuen-Héderváry !

Születésem nyolczvanadik évfordulója alkalmából országaim minden részéből számtalan sze- rencsekivánatot és hit ragaszkodás bizonyítékát vettem, a melyek összes népeimért egyformán melegen dobogó szivemet mélyen meghatván, igaz örömmel töltöttek el és a melyekből újabb erőt mentettem a jövőre is.

Hosszú életem alatt az Égtől nyújtott oltalom és támogatásért mélyen érzett hálámmal forró imáim szállnak fel a Mindenhatóhoz, hogy államaim összes lakossága javának szentelt működésemtől a jövőben sem vonja meg szent áldását.

Mindenkinek, aki e napokban Rólam szeretettel megemlékezett, szívem mélyéből mondok köszönetét és megbízom Ont, hogy ezt közhírré tegye.

Kelt Bad-Ischlben, 1910. augusztus 21-én.

FereNCZ JÓZSEF s. k.

Gróf Khuen-Héderváry Károly s. k.

Mély csönd a nagy éjszakában, Marcus beszél, úgy magában. Arnópartra száll a lelke,

Jó anyját, hogy felkeresse. Elétünik szelíd képe,

Elétünik . . . s íme élve! Marcus bámul, Iába reszket, Szeme mered, vére dermed,

De nyugalmát visszanyeri, Magát gyorsan rendbeszedi, Hogy az arcot megismeri.

A szelíd arc Szűz Mária, Sziklasirban Jézus, fia.

Arca sápadt, dúlt vonása: Marcus anyja hasonmása.

Több asszony is jön nyomába, Megdöbbenve Máriára Ismer köztük Marcus s remeg.

Megcsőrrennek a fegyverek.

»Ki az? megállj — maradj távol!« S az asszonyok csapatából Kiválik az ő mátkája,

Barnabaju Máriája.

»Édes Marcus, szerelmemre Könyörgők itt térdreesve , . .«

S kéri tőle, mátkájától,

A követ a sir szájáról Engedje, hogy elvehessék S az Úr testét elvihessék.

És megmosva, balzsamozva, Becsavarják ti-zta gyolcsba, így könyörög s átkarolja,

De az gyengén félretolja :

»Nem tehetem, az életem Forog kockán s becsületem.« Esdekekelve hull eléje Szűz Mária, kéri kérve.

De a vitéz most sem enged,

— Szegény anya ! jobban szenved. Újra kéri irgalomra Égi s földi hatalomra Szép jegyese, de hiába.

Szive mintha kővé válna.

»Marcus, hátha édes anyád Fájó szívvel borulna rád,

Néma, kihűlt holttestedre S kérne bárkit esdekelve,