Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-09-26 / 66. szám

2

himlő ellen, gondoskodik iskoláztatásáról, a felserdült ifjút sor alá viszi, összeboronálja élete párjával, ezer tanácscsal, útbaigazítással látja el, ismeri vagyoni gyarapodását, vagy romlását s ott van a haldokló ágyánál, hogy írásba foglalja végső akaratát. Adószedő és végrehajtó, mérnök és orvos, husvizsgáló és közjegyző, biró és ügyvéd, anyakönyvvezető és halottkém, pénztárnok és ellenőr, statisztikus és közgyám, finánc és kataszteri biztos, rendőr és utbiztos, pap és kéményseprő ő egy személyben. Haderőt mozgósít, ház- és földadókatasztert s még vagy százféle nyilvántartást vezet, adót vet ki, szed be, könyvel el, pénztárt rovancsol, marhalevelet állít ki, hernyót, vér- tetüt, arankát irt, felügyel a köz- és állategészségügyre, költségvetést, számadást készít, anyakönyvez, halálesetet vesz fel, leltároz, jelent, idéz, kézbesít, folyamodik, apellál, iktat, név- mutatóz, pecsétel, ekszpediál, könyörög, vigasztal, büntet, pöröl, imádkozik, dohog, fenyegetőzik, csakhogy a közigazgatás lassú szekere valahogy előbbre jusson.

Egy lélegzetre elég ennyi 1 Mindent felsorolni úgyis lehetetlenség s aki ezt meg tudja tenni, annak én habozás nélkül a Nobel-dijat ítélném oda.

Látjuk tehát, milyen nélkülözhetetlen és milyen sokoldalú ember a község jegyzője. Az erősen lüktető községi élet minden egyes ügye keresztül megy az ő kezén, miként minden csepp vérünk keresztülszökel a szivünkön. S ha a községek életét egy élő szervezethez hasonlítjuk, úgy a jegyzőben találjuk fel nemcsak a gondolkodó, irányitó főt, hanem a munkálkodó, életadó szivet is.

Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk a községi közigazgatás élére, mert alapos képzettségével, sokoldalú tudásával s bebizonyított csodás munkabírásával derekasan fogja megállani őrhelyét, A nagyobb függetlenség, az önállóbb gyorsabb intézkedhetés kedvéért azonban ne csak a községi bírói hatáskört és jogokat ruházzuk rá, hanem olyan jogokat is, a minőkkel a községi biró nem élhetett. Általában a köz- igazgatás meneténék gyorsítása végett emeljük

I. fokú hatósággá minél számosabb ügyben, különösen pedig mindazokban, melyek eldöntésénél most is az ő véleményezése a döntő. Hogy pedig tekintélyét, súlyát külsőleg is emeljük, adjunk neki kifejezőbb, megtisztelőbb címet is. Az ócska és tartalmának meg nem felelő közsági jegyző elnevezés helyett nevezzük: polgármesternek, alszolgabirónak, vagy községi közigazgatási főnöknek.

Az igazán ideális és jó közigazgatás egyik fontos kelléke és kitüntető, fényes attribútuma: a gyorsaság. Ez pedig csak akkor érhető el, ha mindenütt elegendő munkaerő áll rendelkezésre. Az apró-cseprő irodai munkák elvégzésére, minő a másolás, marhalevél kezelés, ekszpediális, még a legkisebb ügyforgalmu irodákban is álljon rendelkezésre egy gyakornok, vagy írnok. Az ilyen jelentéktelen, de mégis rengeteg időt rabló teendőktől való felszabadulás után, a községi jegyző megtakarított munkaereje a magasabb rendű közigazgatás mezején százszorosán hasznosabb gyümölcsöt fog termelni E gyakornoki, vagy irnoki állások javadalmazásáról pedig gondoskodjék az állam. Igaz, hogy ez tetemesen megterhelné az állami háztartást, de egyike volna a leghasznosabb kiadásoknak, mert a nyomában sarjadzó gyorsabb, jobb, okszerűbb hatékonyabb közigazgatás jelentékenyen emelné a községek jólétét, teherbírását s igy e kiadás tulajdonkép csak hasznos beruházás volna.

Egy további megszívlelendő kívánság a községi jegyzőnek a rengeteg adómunkálati tehertől való megszabadítása. Miként az országos jegyzői egylet memorandumában kifejtette, ez könnyen elérhető az állami végrehajtói állások beszüntetésével és adóbiztosi állások szervezésével. E megoldást akceptálom, de hozzáfűzöm még a következőket: Minthogy jó adóügyi köz- igazgatás a helynek és viszonyoknak alapos ismerete nélkül el nem képzelhető, kívánatos volna, hogy az adóbiztosok minél huzamosabban, sőt lehetőleg állandóan megmaradjanak egy-egy állomáson; előléptetésük magasabb fizetési osztályba emelés, továbbá cim és jelleg adományozása által történjék. Mindig kerülni kellene az áthelyezést s ezt még büntetésül se alkalmazni.

Itt és most váltom be abbeli Ígéretemet is hogy a községi bírónak a reformált községi közigazgatásban betöltendő egyszerűbb, de reálisabb szerepéről fogok még szólni.

A községi biróból, ha az előljárósági tagok számát apasztani nem akarjuk, egy curator bonorum-fé\ét lehetne csinálni, aki igen nagy segítségére lehetne a polgármesternek, vagy a szolgabirónak. Gondnok, felügyelő, vagy gazda névvel lehetne nevezni s feladata volna a" község magánjavaira: mezőgazdaságára, gyárára, fűrésztelepére, malmára, kocsmájára, bérházára

TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK

felügyelni, ezeknek valamint a községi középü- léteknek jó karban tartásáról gondoskodni ; a közjavak közül személyes felügyelete alá tartoznának az utak, hidak, közkutak, csatornák; figyelemmel kisérné a községi rendőrök, tüz- őrök, mezőőrök működését, éberséget, a hernyó, vértetü, aranka és szerbtövis irtást, az utcák és udvarok tisztántartását, szóval mindazt, amihez valóban ért is, s aminek utána nézni az irodai munkával elfoglalt polgármester képtelen. Társa és helyettese pedig volna a II.-od vagy helyettesbiró. De a gondnok és helyettese a polgármesternek egyenesen alá legyen rendelve, annak egyenes utasítása szerint tartozzék eljárni s működéséről neki beszámolni; mulasztása vagy hanyagsága miatt pedig a polgármester rendbírsággal is sújthassa.

De még mindig sok teendő akad, ha a falu jegyzőjét a mostani rabszolgasorból, a mostani alárendelt helyzetből teljesen ki akarjuk emelni.

A nagyobb függetlenség s a teljes biztonság érzetét csak a szolgálati pragmatika adja meg, melynek a községi közigazgatás reformjáról szóló törvénnyel egyidejűleg kell életbe lépnie. Ugyanez okból javaslom, hogy egyedül a közvetlen hivatali feljebbvalónak, a főszolgabírónak álljon hatalmában rendbírsággal sújtani, ne pedig minden felettes hatóságnak, amint ez ma, elég helytelenül, divatban van.

Reformra szorul a mai fegyelmi eljárás, is. Fegyelmi ügyekben külön fegyelmi bíróság vagy választmány Ítélkezzék, mely előtt a tárgyalás, a modern bűnvádi per főelveire való tekintettel nyilvános legyen, szóbeli, kontradiktorius, a vád és véde'em arányos jogositottsága mellett.

Azt a felmerült eszmét, hogy ezt a községi „polgármestert“ ne a községi képviselőtestület, hanem a vármegyei közgyűlés válassza, vagyis, hogy ne községi, hanem vármegyei tisztviselő legyen, teljesen elvetendőnek tartom, mert ez a községi önkormányzat jelentékeny csorbulását jelentené. De más okok is szólnak ellene. Csöppnyi szükségünk sincs rá, hogy az amúgy is túlsókat politizáló vármegyei közgyűléseknek, a fent említett jog átruházása által, erre még több alkalmat adjunk.*

Csak még a képesítésről néhány szót. A gombamódra szaporodó uj törvények és rendeletek, melyeknek végrehajtása mindig több és több tudást, szélesebb látó-kört kíván, szintén megkövetelik ugyan, de maga a mértföldjáró csizmákban lépegető, fejlődő élet is arra int, hogy hova-tovább a mostaninál magasabb képesítést nyerjen a falu vezetője Két évi gyakorlat és két évi tanfolyam már ma is szükségesnek mutatkozik. Csakhogy ennek a magasabb képzettségű jegyzőnek ezután, bizonyos számú évi gyakorlat és a gyakorlati vizsga után, nyissuk meg a magasabb közigazgatási állásokat is. Ez volna igazán egészséges vérkeringés és igy tennénk szert igazi gyakorlati emberekre. Persze nem szabad ennek odáig fajulni, hogy a kiválasztás folytán a községek élén csupa fiatal és tapasztalatlan, vagy ha idősebb is, de selejtesebb emberanyag maradjon.

Felsoroltam mindazt, amit a községi közigazgatás reformjánál megszívlelendőnek és figyelembe veendőnek tartok. De miként a községi közigazgatás, úgy a közigazgatás magasabb szervezetei is rászorulnak több-kevesebb reformra. E kérdések feszegetését azonban már terjedelmüknél fogva is mellőznöm kell. De meg a községi közigazgatás reformja fogja csak megmutatni, hogy mi a teendő feljebb, s igy ez tulajdonkép csak másodrangu kérdés. Egy-két általános megjegyzést teszek csupán.

. Hogy a magyar közigazgatásban minél több életrevalóság, realitás, józanság, alkalmazhatóság és minél kevesebb állambölcseleti teória és levegőben lógó paragrafus találtassék, szükségesnek tartanám, hogy úgy a megyei, mint a miniszteri tisztviselők egy-egy évet kénytelenek legyenek előbb valamely községben, mint gyakornokok eltölteni.

S hogy ez eddig is nem igy volt, ez az ! oka közigazgatási törvényeink és rendeleteink amaz általános rossz tulajdonságának, hogy merevek, a végrehajtásnál a végső perifériákon nem elég hajlékonyak, töredeznek s vagy sehogy, vagy csak rosszul hajthatók végre.

A miniszteri hivatalok párnás ajtói mögött, sokszor falut sohase látott, a népet csak a képző- művészeti tárlatok genre-képeiről, vagy az idealizált, hamis alakokat szerepeltető népszínművekből ismerő hivatalnokok, hogyan is tudnának a viszonyokhoz szabott törvénytervezetet s rendeletet kidolgozni, mikor nem ismerik azokat s merev jogbölcseleti, állambölcseleti és nemzet- gazdaságtani teóriák és szakigazságok kóvályognak örökké fejükben.

Nagyobb életösmeret, kevesebb idealizmus, több gyakorlat, kevesebb elmélet, több bizalom, kevesebb nagyképűsködés kell, ha igazán jó közigazgatást akarunk csinálni.

Ütött az az óia, melyben a magyar köz- igazgatás nádfedeles, rozzant viskója megérett a lebontásra. Ne tatarozzuk ! Ne foldozzuk tovább! Dobjuk félre a szuette, korhadt gerendákat, zuzzuk be az idő viszontagságaitól opali- zálódott ablaktáblákat, ezeket a hályoggal takart, vak szemeket, döntsük fel a sárból tapasztott falakat s építsük fel helyébe a magyar közigazgatás fényes márványcsarnokát! Legyünk egy kicsit modernebbek, de maradjunk magyarok!

1910 szeptember 26.

A kolera Tolnavármegyében.

A hatóságok emberfeletti tevékenységet fejtenek ki, hogy a kolera veszedelmét a legszigorúbb óvintézkedésekkel elhárítsák.

A belügyminisztertől úgyszólván naponta érkeznek rendeletek a vármegyéhez, amelyek azonban minálunk elkésettek annyiból, mert a vármegye alispánja gyors, praktikus intézkedéseivel úgyszólván, az összes miniszteri intézkedéseket megelőzi. Amint már jeleztük automobilon járja be ő, Drágíts Imre főorvossal a a vármegye egész területét. Csütörtökön kezdette meg körútját s vasárnapig Dunaföldvárt, Kömlődöt, Paksot, Gerjent, Faddot, Tolnát, Bátaszéket, Várdombot, Ireghet, Tamásit, Sza- kályt, Hőgyészt, Simontornyát, Gyönköt, Kö- lesdet járta be, a mai napon pedig Dombóvárott s annak környékén tart vizsgálatot.

Sok helyen bizony meglepetést kelt az alispán váratlan megjelenése. A leglelkiismeretesebb buzgalommal, nem egyszer a legnagyobb szigorral lép fel ő s igy igazán a legnagyobb örömmel konstatálhatjuk, hogy vármegyénk egész területén minden emberileg tehető intézkedés megtörténik a baj elfojtására.

Feloldott vesztegzár.

Simontsits Elemér alispán, Szekszárd várost, miután a Sióagárdról ide behozott Mozolán József a járványkórházban teljesen meggyógyult s az 5 napi vesztegzár ideje alatt újabb megbetegedés elő nem fordult, feloldotta a zár alól. Ez azonban nem azt jelenti, hogy most már ölbedugott kézzel várjuk a veszedelmet. Nagyon sok még itt a teendő a köztisztaság terén, hogy nyugodt lélekkel nézhessünk szembe a fenyegető veszedelemmel. így fogja fel a helyzetet a vármegyei közegészségügyi bizottság is, a melynek e hó 20-án járványbizoltsággá történt átalakulásáról a következő értesítéseink vannak.

A járványbizottság megalakulása.

Szekszárdon 1910. évi szeptember hó 20-án a vármegyei közegészségügyi bizottság ülést tartott s ez alkalommal átalakult vármegyei járványbizottsággá.

Az ülésen jelen voltak: Török Béla közegészségügyi bizottsági elnök, dr. Drágíts Imre vm. t. főorvos, dr. Rothauser Izidor járasorvos, dr. Spitzer Manó Szekszárd városi t. orvos, dr. Kramolin Gyula járásorvos, dr. Kertész Lipót járásorvos, dr. Freiler Károly járásorvos, Stann István, Rámer Pál Jilling, Nagy György Han- gonyi, dr. Pirnitzer Béla, Szeghy Sándor, dr. Kiss Ernő, dr. Káldy Gyula, Leopold Lajos, Grünvald Lajos, Sigora Lajos törv. kir. főállatorvos, Simontsits Elemér alispán, dr. Éry Márton tb. főjegyző, előadó.

Török Béla elnök az ülést megnyitja s arra való tekintettel, hogy a szomszédos Baranya vármegye területén a kolerának járványszerü fellépte hatóságilag megállapittatott, s ilyen esetben az 1876. évi XIV. t.-c. 164-ik §-a szerint a vármegyei közegészségügyi bizottságnak járvány bizottsággá kell átalakulni, ennélfogva az elnöki tisztet a vármegyei alispánnak adja át.

Simontsits Elemér alispán az elnöki tisztet átvevén, a járványbizottságot megalakultnak jelenti ki, s röviden ismerteti mindazon óvintézkedéseket és rendszabályokat, melyeket a kolerajárvány tovaterjedésének megakadályozása érdekében saját hatáskörében elrendelt Minek megtörténtével a járványbizottság ülését megnyitván, megjelent tagokat felkéri, hogy esetleges indítványaikat avagy tudakozódó kérdéseiketadják elő.

A járványbizottság hasznos és beható eszmecsere után következő megállapodásra jutott.

1. Arra való tekintettel, hogy a köznép a kolerajárvány elfojtására irányuló óvintézkedések és rendszabályok megtartásától és azokhoz való alkalmazkodásától idegenkedik, a különböző egyházak lelkészei az alispán utján fölkéretnek, hogy a népet a kolerajárvány folytán reájuk háruló veszedelemre a szószékről többször figyelmeztessék és a lakosság érdekében kiadott hatósági rendszabályok szigorú betartására intsék.

2. Határozatilag kimondatott, hogy miután a kolera-fertőzést leginkább a Duna vize okozza, a nap nagyobb részét a Dunán töltő halászok