Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-27 / 30. szám
6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1929 Julius 27. — Halálra égett a meszes gödör ben. Bikács községházánál folyó bő 13-án egy födött .és zárt helyiségben levő gödörbe meszet oltottak. Mikor a napszámosok eszel a munkával végeztek, egy társával a községháza udvarába ment játszani Qrósz Pál 3 éves fiú. A gyerekek bementek abba a helyiségbe is, ahol a mészgödör volt és hancúrozás közben a kis Grósz Fái beleesett az oltott méBzbe. Jajveszékelésére összeszaladtak az emberek és bár azonnal kihúzták a gödörből, a testét annyira ősszeégette a mész, hogy harmadnapra meghalt. — Három pesti színház atlétikai Viadala. A három pesti nyári színház primadonnái, férfitagjai és görl- jei atlétikai viadalt rendeztek, amelyről képben és írásban közöl beszámolót a Színházi Élet uj száma, amelynek nagy részét a sportnak szentelték. Ennek a sportszámnak a tartalmából kiemeljük a következőket: Herceg Ferenc elmondja emlékeit a régi Hunniásokról, Futball lexikon, A régi sport, A sport trikóban, Dámák a nyeregben, Sportillemtan, A pesti viziclubbok, A sport bajnoknői. Érdekes cikkek és riportok : a deauvillei szépségverseny döntőbirái nyilatkoznak Miss Európa, és Miss Amerika találkozásáról, Bánky Vilma megcáfolja a válási pletykákat, A strand szépe. Uj folytatás a titokzatos szerző szenzációs regényéből, Nagy divat, autó, rejtvényrovat. Darabmelléklet: Pista néni, Két kotta sláger. A Színházi Elet egyes számának ára 1 P, 1ji éves előfizetés 10 P. Kiadóhivatal Budapest, Aradi- utca 10. Színdarabokról és zenemüvekről árjegyzéket ingyen küld a Színházi Élet szindarabosz- tálya. — Villamossági és erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szekszárd. Telefon: 91. — Iparossegédek és a tanonciskola. Iparossegédek, akik valamely mesterségben felszabadultak, de nem boldogulnak s más rokoniparban lépnek tanonevissonyba, a vallás és közoktatásügyi miniszter legújabban kiadott rendelete értelmében az iparostanonciskola látogatása alól felmentendők. Ha az illető eredeti mesterségével nem rokonipart kezd, szak- rajzra kötelezhető. A beiratkozásra azonban mindenesete jelentkezni kell, ott kapják meg felmentésüket. — Accumulátorok szakszerű töltését és javítását eszközli Sommer mechanikus Szekszárd. Telefon: 51. — A berlini eszperantó tanfolyamok pályadija: Budapest. Nagy propaganda folyik Berlinben Budapest érdekében. A berlini 12 leckés eszperantó tanfolyam két legjobb tanulóját: Sollaender R. kisasszonyt és Up mann M. asszonyt a Berlini Eszperantó Szövetség Baját költségén küldi el egy hétre Budapestre az eszperantó világkongresszusra. Budapestnek úgy csináltak propagandát, hogy 12 leckés tanfolyamokat rendeztek és pályadijul díjtalan budapesti uta zást tűztek ki. Az érdeklődés oly nagy volt, hogy közel 50 tagú küldöttség jön Berlinből Budapestre. — Villanyszerelést és Javítást szakszerűen végez Fábián Sándor elektrotechnikai vállalata Szekszárdon, a nagytrafik mellett. Telefon 139. — A világ platina szükségletét 9/io részben az oroszországi bányák szolgáltatták. A háború alatt az Ural- hegység bányáinak termelése 5—600 kg.-ra csökkent éB a szovjeturalom 1927 ban 3200 kg.-ra emelte a tér melést, ami a világ 1927. évi platinatermelésének háromötöd részét tette ki. A háború alatt Kolumbia volt a világ fő platinaBzállitója s Kolumbia platinatermelése ma is megközelíti az 1500 kg.-ot. — Kolumbián kívül Kanada és Délafrika termel még platinát. A háború előtt a termelt platinamennyiség felét a kémiai ipar használta fel, a háború alatt azon ban rájöttek platinapótló fémötvözetekre, ami oly jól bevált, hogy a vegyi ipar ma alig használ platinát. — Fábián Mátyás oki. mérnök, építőmester vállalja családiházak, gyári épületek, kastélyok tervezését és építését, községi járdaépítést és UccakÖvezést, vasbeton hidak, gátak és zsilipek, lecsapoló és öntöző berendezések tervezését és építését, továbbá parcellázást. Iroda: Szekszárd, Vörös marty u. 2. Telefon: 53. — Rohamosan emelkednek Magyar- országon a Válóperek. A régi, nagy Magyarországon a válóperek száma évenként 4000 körül mozgott, a múlt évben már 5000-re emelkedett a csonka hazában a válóperek száma s ez évben az meghaladja a 6000-et. E szomorú jelenség okait részben a gazdasági viszonyokban, részben a nagy igényekben kell keresnünk. A családi tűzhelyet ma se férfi, se nő nem tekinti oly szentnek, mint az öregek tekintették s ezért a családi fészek már nem oly kedves és vonzó, mint valaha volt. Anyáink a legszentebbnek tartották az otthont, a gyermeket, ma a szórakozás, a szép toilettek a fontosak (tisztelet a kivételnek !) Apáink a legboldogabbak voltak a gyermekek közt s a feleség mellett, ma bizony ez is másként van. Pedig, ha ezek nem változnak meg, kipusztul a magyar 1 — Legjobb kerékpárok jótállással, gummik és alkatrészek gyári áron kaphatók Sommer mechanikusnál Szekszárdon. Telefon: 51. — Öngyilkos öregasszony. Mácsai Jőzsefné sz. Szalai Julianna, 67 éves dunaföldvári öregasszony régebb idő óta fülbajos volt ób betegsége folyamán mindkét dobhártyája megsemmisülvén, megsiketült. Elkeseredésében folyó hő 17 én a Dunába ugrott és meghalt. Hulláját Nagy Imre és Szászi István találták meg és beszállították a temető halottas kamrájába. Ott dr. Berky József egészségügyi tanácsos tartotta meg a szokásos hullavizsgálatot, megállapítván, hogy Mácsainé elhatározását könnyen hajt háttá végre, mert a mély vízben való fürdés annak, akinek a dobhártyája hiányaik, akkor is életveszedelmes, ha úszni tud. LEVENTEÉS SPORT Labdarúgás. Fair-díj. A Délmagyarországi Labdarugók Alszövetsége 1928. évben 11 darab úgynevezett „fair- dij“ érmet ajánlott fel azon egyesület részére, amelynek játékosai közül az 1928—1929. bajnoki évben senki büntetve vagy kiállítva nem volt. A ssövetség célja ezzel az volt, hogy a labdarugó sportban eléggé gyakran előforduló szabálytalanságokat, durvaságokat meg akadályozza és a csapatokat a sportszerű magatartásra és viselkedésre buzdítsa. Most, hogy a bajnoki év végleg lezáródott, a szövetség megállapította, hogy a bajnokságra benevezett 24 egyesület közül 5 akadt olyan, amelynek játékosai közül bűn tetve egy sem volt. Érdekes, hogy az elmúlt bajnoki évben I. osztályúnak miuősitett 10 egyesület közül egy sem akadt, melynek játékosai közül kiállítás vagy büntetés ne lett volna, míg a II. Osztályú csapatok közül 5 pályázott eséllyel az értékes díjra. Vármegyénk 6 benevezett egyesülete közül egyedül a Simontornyai Bőrgyári Torna Club csapata volt méltó erre a szép éB dicséretes kitüntetésre s minthogy az alszövetség csak egy csapatnak ajánlott fel ll darab érmet, az öt egyesület közül sorsolással döntötte el az érmek kiutalását. A sorsolás a Bajai Bácskának kedvezett s igy a 11 érmet a bajai piros fehérek csapata kapta, míg a Simontornyai BTC, Pécsi Egyetemi AC, Nagyatádi Turul és Bajai Posztó- .gyár csapata saját költségén beszerezve kapja meg az érmeket. Mindenesetre jóleső örömmel állapítjuk meg, hogy habár a hatból csak egy, de mégis akadt vármegyénkből csapat, mely méltónak bizonyult ezen sportszempontból oly értékes díjra éB a bajnokság mellé még a fair-dijat is megszerezte magának. Midőn ezen teljesítményért a derék simontornyaiaknak mi is teljes elismeréssel adózunk, hisszük, hogy a közeljövőben meginduld bajnoki küzdelmek során vármegyénk csapatai nemcsak a bajnoki pontok szer zésében, de a fair, szép játék és úri viselkedés terén is ki fognak válni az alszövetség csapatai közül. — A Mohácsi Torna Egylet Szekszárdon. A vasárnap oly szépen sze replő Mohácsi Torna Egylet csapata Szekszárdra jön, hogy revansot adjon a Törekvés Sport Egyletnek vasárnapi vendégszerepléséért. A Törekvés erősen készül, hogy a „mohácsi vész" ne ismétlődhessék meg s hogy a kitűnő mohácsiakat — kik még Szekszárdon soha nem szerepeltek — a szekszárdiak tudásáról meggyőzze. A mérkőzés vasárnap, julius hó 28 án délután fél 6 órakor kezdődik a szekszárdi vásártéri sporttelepen. — Előkészületek az uj szezonra. A két szekszárdi sportegyesület az uj bajnoki beosztás folytán erősen készül a nagy konkurrenciában előkelő helyezés elérésére. Erre vall, hogy a Szekszárdi Törekvés amatőr trénerül Magyar Pált, a régi Postásgárda kitűnő játékosát, a Szekszárdi Turul pedig Lukács Guidót, a Budai Harihárom profi játékosát szerződtette trénerül. — UJ beosztás a délnyugatmagyarországi kerületben. Az 1928—1929. bajnoki év befejeztével megszűnt az egységes első osztály és a két másodosztály s a jövőben újra a bajai és pécsi alosztályok beosztása mellett küzdenek a csapatok a bajnoki pontokért. A bennünket különösen érdeklő bajai alosztályba a következő csapatok lettek besorozva: Bátaszéki Torna Club, Bonyhádi Pétermann— Glaser Cipőgyári Sport Klub, Simontornyai Bőrgyári Torna Club, Szekszárdi Törekvés Sport Egylet, Szekszárdi Turul Sport Egylet, továbbá a Bajai Bácska Sport Égylet, Bajai MunkáB 'Testedző Egylet, Bajái Posztógyári Sport Kör, Bajai Sport Egylet, Bajai Turul Sport Egylet és a Bácsalmási Sport Club, összesen tehát 11 csapat. — A pécsi alosztályba a Dombóvári Voge, a Pécsi AC, PVSK, PSC, DVAC, PEAC, a Kaposvári AC, KTSE, KRSC, a Nagykanizsai Torna Egylet, a Nagyatádi Turul Sport Egylet és a Szigetvári Atlétikai Klub, összesen 12 csapat lett beosztva. A tolnamegyei csapatok közül tehát 5 került a bajai alosztályba s csupán csak a Dombóvári VOGE került a pécsi alosztály csapatai közé. — Sorsolások az 1929—1930. iyj bajnokságra. Az uj beosztás folytán megszaporodott bajai és pécsi aloaz- tályok csapatainak sorsolását augusztus hóra a szövetség a következőképpen eszközölte: Augusztus 11 én. Szekszárdon; Szekszárdi Törekvés—Bajai Sport Egylet. Bátaszéken: Bátaszéki Torna Club—Bajai Bácska. Bonyhádon: Bonyhádi Cipőgyár—Bajai Posztó- gyár. Baján: Bajai Turul—Szekszárdi Turul. Bácsalmáson: Bácsalmási Sport Club—Bajai MTE Augusztus 18 án. Bátaszéken: Bátaszéki Torna Club—Szekszárdi Törekvés. Dombóváron: Dombóvári VOGE—Pécsi Sport Club. Augusztus 25 én Bonyhádon: Bonyhádi Cipőgyár—Szekszárdi Törekvés. Simontoroyán: Simontornyai BTC—Bajai Bácska. Dombóváron: Dombóvári VOGE—Szigetvári AK. Baján: Bajai Posztógyár—Bátaszéki Torna Club. A mérkőzések korai megkezdésének oka az egyes alosztályok nagy létszáma, mely miatt a szövetség inkább a korai szezonnyitást határozta el, minthogy decemberben játszassa le a mérkőzések egy részét. — Mohácsi Torna Egylet—Szekszárdi Törekvés Sport Egylet kombinált csapatá múlt vasárnap tartotta barátságos football-mérkőzését Mohácson, mely a mohácsiak 5 : 0 ás győzelmével végződött. Tennis. — Tennisverseny. F. hó 21-én, vasárnap tartotta a Bonyhádi Tennis Club Dombóvár tenniscsapatával idei első barátságos mérkőzését, melyet Bonyhád 4:0 arányban nyert meg. Részletes eredmények a következők: Férfi egyes: Wóber Béla (Bonyhád) Kétyi Mihály (Dombóvár): 6:2, 6:0. Férfi páros: Halmai Károly, Barabás István (Bonyhád)—Kovács György, Takács László: 6:2, 3:6, 6:3. Vegyes páros: Wéber Marianna, Wéber István (Bonyhád)—Schmieder Magda, Kétyi Mihály: 6:4, 6:2. Rácz Tiborné, Wéber Béla (Bonyhád)—Schmieder Magda, Riess Ede (Dombóvár): 6 :4, 8 : 6. Verseny- kívüli szám volt még: Kenézy Tibor (Szekszárd)—Rácz Tibor (Bonyhád) 6:3, 6:4. KÖZGAZDASÁG^ Baromfltenyésztéslnk fontossága. Fenti címen a „Tolnamegyei Újság“ 25. számában megjelent közleményem folytán igen sok érdeklődő levél érkezett hozzám s mivel azokra jelenlegi nagy elfoglaltságom miatt egyén- kint válaszolni nem tudok s mivel s válaszok közérdekűek, az öbbzos levelekre együttes válaszom az alábbiakban igyekszem megadni: Fajbaromfit tenyészteni akarók, ha a tenyésztésre ráfizetni nem akarnak, a fehér Leghorn és vörös Izlandi fajtákat tenyésszék, mert ez a két faj a kitenyésztett, nagyot és Bokát tojó. Bármelyik tenyészet csak kicsinyben kezdendő egy jobb faj tenyésztőtől vett tenyésztőjéé, vagy készen kikéit naposcsibével. A tojás ára a keltetési idényben 1 pengő s a naposcsibe 1 20—1 50 pengő közt váltakozik. Á nagy keresletre tekintettel a* a szokás, hogy a tojás, vagy naposcsibe az ősz, vagy tél folyamán lh ót előlegezése mellett előre megrendelendő, hogy a fajtenyésztő előre tudja a keltendő csibék számát. Aki csak saját háztartása részére akart tyúkot tartani, az vegyen vörös