Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-11-10 / 45. szám

2

tájékoztatott minisztertől, a jól informált miniszterhez fellebbezve, kérjük, hogy vegye le rólunk azt a terhet, melyet annak idején, hogy szégyenletes középiskolai helyzetünket megjavítsuk, elválaltunk ugyan, de most már megromlott anyagi állapotunk folytán, fizetni képtelenek vagyunk s rajtunk az csak per és végrehajtás utján hajtható be.

Mily épületes dolog lenne, ha a ma- gyár állam, mely évenkint sok száz milliókat áldoz hadi, tehát korántsem kulturális célokra, megekzekváltatna egy szegény várost azért, hogy egy közmivelődési állami intézmény fentartásához, erejét meghaladó módon, járulni nem tud.

Boda Vilmos.

Bosznia közjogi állása.

Irta: Dr. Bognár Oszkár.

Hungária est regnum liberum et ad totam regiminis formán independens .... mondja nagy büszkén az 1791. XII. t.-c., ami azt teszi, hogy Magyarország szabad és független ország, mely semmi más államnak alávetve nincsen. — .Ugyanezt ismétli a milieniuin alkalmából hozott 1896. I. t.-c. — önnálló, független állam pedig az, amely szuverén akaratát minden irányban érvényesítheti. Magyarország vájjon érvényesit- heti-e? Sajnos nem. Erre egyik legeklatánsabb példa, Bosznia. Az annektált tartományok jog szerint Magyarországot illetik. Közjogilag Magyar- országhoz tartozik. Boszniát magyar királyok, magyar vérrel szerezték és oltalmazták és a Habsburg-ház is ezen a címen tette rá a kezét.

Boszniát vagy, mint régebben nevezték Bámát II. Béla alatt hódították meg és az óta viselik a magyar királyok a rámái címet. Az Árpádok kihalása után Bosznia elszakadt Magyarországtól, de Róbert Károly újra visszahódította és a horvát bán uralma alá helyezte. Nagy Lajos alatt a magyar király hűbéri tartománya volt. Ettől kezdve címezik magukat a magyar királyok Bosznia királyának. A mohácsi vész után végleg elszakadt az országtól és a törököké lett. 1878-ban a berlini kongresszus Magyarországot és Ausztriát bízta meg a megszállással és kormányzással, de egészen az 1908-ban bekövetkezett annexióig megmaradt a török szultán névleges szuverénitása. Az annektálás a magyar szent korona jogára való hivatkozással történt. A magyar állam Boszniához való jogáról soha le nem mondott. Ebbéli igényét minden

Az asszony mindig félve tekintet az urára. Valami szemrehányásíélét olvasott ki annak hangtalan beszédjéből. Napról-napra fehérebb lett, a férfi meg szótlanabb.

Egyszer ebéd után, amint alvó gyerekét nézegette az asszony bánatos szemekkel, tekintete annak picinyke, rózsaszínű fülecskéjére esett. Fehér arcába egyszerre vér lopózott és egészen nekipirosodott. Azután odahívta az urát.

— János!

— Igen.

— Jöjjön csak ide . . .

— Minek ?

— Csak ?

Zádor kelletlenül emelkedett föl helyéről és odament a gyerek mellé.

Az asszony mosolyt erőltetett ajkára.

— Nos kisuram, ha akarja is, nem tagadhatja le, hogy a maga fia — mondta élcelődve az asszony, de hangja remegett, mikor ezt ki mondta.

— Miért ? — kérdezte bamba tekintettel a férj.

Az asszony a kis gyerek fülére mutatott.

— Nézze csak . . .

A kis fiú jobbfülének cimpáján egy kis bevágásféle látszott. Éppen olyan, mint a milyen Zádor jobbfülén volt.

— Az ám! Hm! . . . Persze ... motyogta pirultan a férj. Aztán lehajolt az asszonyhoz és megcsókolta.

— Édes jó kis feleségem . . . Majd a gyerekhez hajolt és boldog önérzettel lehelt egy csókot annak is kicsiny homlokára.

Az asszony szive megremegett a férje csókjától és kábultan támolygott át a másik szobába. Leült az egyik fotelbe és csak a kezeit tördelte és csak sóhajtozott, emésztő, gyötrő fájdalmában. Bűnös lelke nem tudott örülni a férje örömének, ki odakünn a más gyermekét dédelgette a karjaiban :

— Édes kicsi gyermekem . . . Édes kicsi fiam ! . . .

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

fontosabb közjogi aktusnál legalább jelképileg ki is fejezte. A koronázáskor Bosznia cimere, zászlója a király előtt vitetik a többi tartományokéval együtt, a boszniai területen fennállott római katholikus püspökségek dinére a magyar király ma is nevez ki püspököket.

Eme világos jogok dacára ismét látjuk, hogy Magyarország jogfosztással áll szembe. A királyi eskü dacára, amelyben ígéri a király, hogy ami az országhoz bármi címen és jogon tartozik, azt el nem idegeníti, sőt amennyire le hét azt gyarapítja és azon országokat, amelyek visszaszereztetnek, azt az országhoz csatolja, — szó sem esik Boszniának a magyar államhoz való csatolásáról. Ellenben a delegáció Bosznia annexiója címén megszavazott 180 millónyi költséget.

Ez ismét egyike azon — fájdalom — nem ritka eseteknek, amikor a függetlennek, szuve rénnek, önállónak mondott Magyarország meghátrált, jogát nem tudta érvényesíteni vagy, mint az önámítók nevében Tisza István a delegációban kijelentette: „A jelenlegi pillanatot ezen kérdés elintézésére magyar nemzeti érdekből alkalmasnak egyáltalán nem tartja.“ így van ez mindig. A „jelenlegi pillanat“ sohasem alkalmas és az alkalmas pillanat még évszázadokig késik.

Az az államkapcsolat, ami a monarchia és Bosznia között fennáll, valami megnevezhetetlen, minősíthetetlen közjogi szörnyalakulat. Egy lehetetlen állapot. Névleg sem magyar, sem osztrák, de tényleg az osztrák érdekeknek, még inkább az osztrák iparnak biztos talaja. Az előnyök szerzésénél Ausztria gondoskodott magáról. A paritásra nem ügyelt ott, ahol az ő előnyösitésé- ről volt szó. Senkinek nem képezi gondját, hogy a magyar ipar mennyire háttérbe szorul Boszniában, az osztrák elől. Amikor azonban az áldozatról van szó, akkor készségesen adják át a teret a magyarnak. „Véletlenül“, a boszniai helyőrség úgyszólván egészen magyar csapatokból áll, kiknek a legterhesebb szolgálatot kell teljesíteniük.

Valósággal közjogi non sens, hogy itt van egy nagy tartomány, melynek lakóinak van illetősége, honossága, de nincsen állampolgári joga ! Mert magyar állampolgárok ? Nem ! Vagy osztrákok ? Azok sem! De bosnyák állam nincs. Még nehezebbé tette Magyarország helyzetét a boszniai alkotmányosság megadása, azelőtt bogy államjogi hovatartozásuk rendeztetett volna. Ez az alkotmány egyenesen annak a felfogásnak ad tápot, amely a monarchia határán délszláv államot akar létrehozni és a monarchiát trializmussá akarja átalakítani.

A boszniai adminisztráció sem olyan, hogy attól a magyar érdekek hathatós istápolását várhatnák. A közös pénzügyminiszter jelentése szerint a tisztviselői karban a magyar elem 3'3°/o. Ez már nemzeti biba; a magyar ifjúság indolenciája. A főiskolai, középiskolai és vezető köröknek lenne feladatuk, hogy a magyar tanuló ifjúság figyelmét felhívnák erre a térre is. A délszláv törekvéseknek csak az képezheti erős ellensúlyozását, ha a boszniai tisztviselői karban a magyar elem tekintélyes helyet foglalna el.

Attól kell tartanunk, hogy a közös minisztériumok addig húzzák a közjogi helyzet tisztázását, a mikor már oly tények előtt állunk, miket nem lehet megváltoztatni.

Fontos értekezlet.

A szekszárdi vasúti közlekedés ellen felhangzott sok panasz végre közeledik az alapos orvoslás felé. A múlt hónapban ugyanis Simontsits Elemér alispán vezetésével egy nagyobb számú küldöttség tisztelgett Hieronimy Károly kereskedelmi miniszternél s sürgette a bajok szanálását. A miniszter ígéretet tett a gyors intézkedésre s azt csakhamar be is váltotta.

Folyó hó 11-én több vasúti tisztviselő társaságában megjelent dr. Bocsinszky Vladimir zágrábi üzletvezető s alispánunk lakásán a szekszárdi érdekeltséggel tárgyalásokat folytatott, melynek eredménye a meglevő háromhoz egy negyedik vonat beállítása lesz, mely által lehetővé válik úgy a szekszárdi, mint a budapesti utasnak, hogy az utat egy nap alatt megtehesse s még dolgai végzésére is elegendő ideje marad. Nagy előnye lesz az uj menetrendnek, hogy a levelek és hírlapok már délelőtt 11 órakor Szekszárdon lesznek. Az értekezleten Szekszárd érdekeltségét: Forster Zoltán főjegyző, Bajó Pál főszolgabíró, Molnár József gazdasági előli) 10 november Iá.

adó, dr. Leopold Kornél, ifj. Leopold Lajos és Boda Vilmos képviselték. Az üzletvezető kíséretét képezték: Pellett Ignác felügyelő, Perlaky József felügyelő, Neuberger Vilmos főellenőr, dr. Újhelyi Sándor fogalmazó, Hock István áll. főnök.

A megállapodás a következő; lesz 4 vonatpár, 1 helyi vonat. A vonatok indulnak: Sárbogárdról — reggel 6 órakor és 9 órakor, déli 12 és délután 5 óra 19 perckor. Csatlakozása ezeknek van a reggel 6 órainak Fiúméból, Budapestről. A 9 órainak, reggel 7 kor Budapestről induló vonathoz. A 12 órai úgy mint eddig, a délután 5 óra 19 p. szintén úgy mint eddig.

Ezek érkeznek: A 6 órai 8 óra 20 perckor. A 9 órai 11 órakor Szekszárdra.

Szekszárdról—Budapest felé lesz egy alternativa vonat, mely november 1-től indul Szekszárdról 3 óra 12 perckor reggel, ez tart február 15-ig. Február 15-től november 1-ig indul reggel 5-kor, mindkettő reggel 9 órakor Budapestre érkezik.

A másik indul úgy mint eddig 9 óra 14 perckor. Ez csatlakozik Budapest és Fiume felé.

A harmadik 12 órakor. Ennek szintén Pécs és Budapest felé van csatlakozása.

A negyedik indul délután háromnegyed 5 órakor, ez Budapest és Fiume felé csatlakozik. Ezeken kívül egy helyi vonat, mely reggel 7 óra 40 perckor érkezik. — Bátaszék felé ez visszamegy all órakor ide érkező személyvonattal, mely indul innen 12 óra 12 perckor.

Még csak azt jegyezzük meg, hogy az értekezlet kezdetén Simontsits Elemér meleghangú köszönetét mondott a miniszternek a gyors intézkedésért s az üzletvezetőnek tanúsított meleg érdeklődéséért.

Ugyan ilyen hálás köszönet illeti meg Simontsits Elemér alispánt a vármegye közönsége részéről azon buzgóságért, mely- lyel vasúti ügyeinket felkarolta.

A tél.

Az első megfagyott emberről ez évben már megérkezett a hir mintegy három héttel ezelőtt. Ezúttal nem tót volt a szerencsétlen, hanem egy cigányzenész. Azóta azonban az idő ismét megváltozott. Halottak napján valóságos tavaszi napsugár-áradat szikrázott a levegőben. Emlékezetembe idézem, hogy évekkel ezelőtt novemberrel megérkezett a zimankó, a hideg és az első napokban már havazott is. Es mostanában, néhány éve, a természet rendje mintha megváltozott volna. Alig van tavasz. A tél után szinte nyomában a nyár következik. És elmarad az ősz, annyi szép napnak mélabus eredője.

Talán a föld méhében vagy az ég nagy kékségében estek változások, amelyek lerontották az évszakok válaszfalait. Talán megtörténhetett az, hogy a természetben olyas valami történt, ami intőén figyelmezteti a gyarló embert: vigyázz ... 1

Időszerűnek találtam ezeket az elmélkedéseket. Itt van a ködös, hideg, kellemetlen november. Ez a hónap hozza a legkevesebb jót az embereknek. Félünk tőle és alig várjuk, hogy elmúljon, hogy jöjjön a szép december a maga fehérségével, békés Karácsony ünnepével. — — Novemberrel szokott megérkezni a tél, amely nem igen szokta betartani a hivatalos dátumot. — A tél felé már hosszú évek óta fájdalmas jajkiáltások szállanak. Már hosszú ideje, hogy olyan rosszak a nagy tömeg kereseti viszonyai, hogy a tél mint fenyegető ellenség jelenik meg a hidegtől reszkető és meleg szobát találni nem tudó szegény nép előtt. Mert üres szólammá vált ma már az a kijelentés, hogy Magyarország pár exellence földmivelő állam lévén, lakossága nyáron megkeresi a télire valót. Dehogy keresi. A legtöbbjének, a törpe és kisbirtokosok legnagyobb részének annyit hoz a nyár, ami akkorra elég. A télre nem marad. És ha az eljön, újabb terheket kénytelen rakni a földjére, újabb adósságokkal nyűgözi meg magát. És ha jön ismét a nyár, ezeket a terheket kell kifizetnie. Nagyon ritka az a jótermésü esztendő is, amely elegendő összeget hoz egy egész évi gondtalan életre.