Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-13 / 41. szám
XXXII. évfolyam. 4L szám. Szekszárd. 1904. október 13. TOLMMEGYI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. A* országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesülc tnck, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesitfrje. Előfizetési ár: KféM énre .........................I* kor. — III. M* *«•......................« „ — „ Ne fyed érre.....................S „ — „ SíimonMnt 24 flü. e lep nyomdájában SierkeuMtég i BwwrééJ bnte-itca l havi • i.p mHirt | rtatt illMA mind« mumMu Kiadóhivatal i Maér Mr Hfjnttlt, hová» lap rénir* a am 6 ksráatá—k Aa pésiklMsaf yt ini#»en4Afc Megjeleli: Reteekéot tsgyner, csütörtökön, NyUtlírben I hatábot petittor SO Wir, Hirdet étek jutányosán aaámíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 iidi| ..... I kor. 14 11. 100—200 N . . • « .1 „ 74 H 200—S00 .,.................2 „ 74 „ mi nden további 100 né t koronával több. A Kossuth szobrok. Egyre-másra leplezik le, megfelelő, nagy ünnepségek közepette a nagy száműzött Kossuth Lajosnak emlékszobrát, jeléül annak, hogy a haza fiúi érdemek nagy hord- erejét a hálás utókor kellően megérteni és méltányolni tudja. A napokban Hajdúnánáson hullt le a tizenegyedik Kossuth szobor* ról a lepel s néhány év alatt a hasonló emléks^obrok száma, a legnagyobb valószínűség szerint meg fog tizszereződni. Alig néhány ezer lakossal biró köz- j ségek összerakják napi keresményük fillérjeit s a tehetősebbek lelkes támogatása mellett, rövid idő alatt együtt van az ösz- szeg, mely az emlékszobor felállítására szükséges. Csak a Kossuth nevet mindig ajkain hordó tolnamegyei lakosság, mely hat országgyűlési képviselője közül négyet a Kossuth által hangoztatott elvek alapján választ s 'küld a nemzetgyűlésbe s a szavazatok számát tekintve, nagy többséggel rendelkezik, nem tanúsít semmi érzéket ez eszme iránt, bogy a népet felszabadító Kossuth iránt, hálás érzelmeinek külső mó* dón is kifejezést adjon. Pedig oly tervet szellőztettünk lapunk hasábjain, mely senkinek anyagi megterhel- tetését maga után nem vonta volna és röviden abban csúcsosodott ki, hogy álljon össze százezer tolnamegyei lakos s kötelezze magát évenként 24 fillért a Kossuth szoborra áldozni s két év alatt együtt van az emlékre szükséges összeg. A hullámgyürö, melyet a vizbe a vármegyei lakossá.' közé vetett kicsiny, de nemes kő, felvert, megtette természetes futását, azután csakhamar elcsöndesedett minden. Vigasztaló a dologban csupán az, hogy éppen oly körből, hol téves felfogások uralkodása alapján visszhangra alig lehetet számítani, jött meg az első felelet s Beze- rédj Pál selyemtenyésztési miniszteri raeg- haralmazott, nemes lelkének sugallatát követve, tudva azt, hogy ezen alkalommal nem politikai szerepet vitt, hanem a nép- felszabadító államférfiu megörökítéséről van szó, 100 koronát küldött a szobor alapra. Követte példáját a szekszárdi tűzoltó egyesület, mely egy tűzveszély alkalmával teljesített mentő munkálata folytán nyert 100 korona adományt szinte arra a czélra ajánlotta fel, még a »Szekszárd Szálló« kávéhazában felállított persely 77 korona 30 fiilérnyi tartalma csatoltatott az alaphoz s igy a szekszárdi takaréktárban elhelyezett Kossuth szobor alap hat hónap alatt 277 korona 30 fillérre emelkedett. volt ellensége. Diadalaik után a magyar nép büs«- kén áldva emlegette nevűket. Hősi harczok után kicsavarták kezükből a kardot, de nem as ellenség csavarta ki; parancsszóra tették le szomorúan, a haza sorsán kétségbeesve. Letették a kardott olyan kezekbe, melyekből a századok folyamán hazánkra jó nem igen áradott, átadták a kardot olyan ellenségnek, mely a legnemesebbekkel szemben nemes lenni nem tudott. Ez a más nép kegyelméből győztes ellenség az aradi várba n bitófákat ácsoltattott a már fegy, vertelen hősök számára. Halálukhoz oda akarta fűzni a gyalázatot; arra gondolt talán, hogy a le- igázott magyar nép kitörli szivéből azokat a hőtöket, kiknek szive a bitófán dobbant utolsót. Rosszul számított. Az az unokáiban tovább élő magyar nemzet, mely oly fájdalmasan, reménye veszetten siratta hazája pusztulását a tatárdulás után, az a magyar nemzet, mely oly sokat szenvedett a mohácsi vész- napra következő török iga alatt, talán soha olyan keserű könnyeket nem hullatott, soha annyi keserűséget szivében nem érzett, mini az aradi vérnap után, a melyen nem a hósiség nem a lelkesedés ! és kitartás, nem a hadi szerencse győzött le egy népet és országot, hanem a győztes hatalom gyilkossággal szenynyezte be lelkét és kezét vérig sértve egy országot, mely nemes szabadság harcsában mindenét feláldozta. Aradnál elvették tőle még I azt, a mije maradt: meggyilkolok hőseit, meg- | gyalázva a nemzet becsületét. Vértanukat adtak a nemzetnek, s e vértanuk neve és emlékezete oda forrott minden magyar I szívbe, mely áldva imádkozik értök és azért, hogy i szellemük örökké éljen közöttünk s az a lángoló ! hazaszeretet, mely őket a harcztérre s a csatámé- I zőn diadalról diadalra vezette, s a mely oly cso- ! dás erővel ragaszkodott ennek a földnek minden I rögéhez és e nemzet ezredéves küzdelmével kivi* I vott minden jogihoz és teljes szabadságához, hogy I e hazaszeretet ebben a nemzetben me; ne inogjon, meg ne fogyatkozzék sohá. Azért imádkoztunk ma is éppen mi, a kiknek nemes hivatásunk, szent kötelességünk, hogy erre a hazaszeretetre oktassunk neveljünk munkás* I Ságunk folyamin ezreket és ezreket. Horváth Ignác/, egyleti alelnök és lapunk | főmunkatársa pedig az alábbi beszédet tartotta: Tisztelt Közgyűlési Az Isten templomiból vonultunk ide, ahol kitártuk hazafiui mélységes bánatunkat és esdő imát I rebegtünk hozzá, hogy adjon örök dicsőséget a menyben leiköknek és csendes nyugalmat elporladt | csontjaiknak a haza vértől ázott földjében azon hős tizenhárom magyar honvédtábornoknak, akik : 1849. évi október 6 án vértanú halált szenvedtek a mi magyar hazánkért és szabadságunkért Valóban felemelő és hazafias e&zme volt az, : hogy szeretve tisztelt és nagyrabecsült elnökünk, I nagyságos Fekete Ágoston prépost ur éppen e I napra tűzte ki közgyűlésünket, hogy e gyászos em- j lékü nagy napon, midőn minden igaz magyar szivéből ima száll a magyarok Istenéhez, a ki meghallgatja Árpád nemzetét, hogy mi is, magyar katbo- j likas papok és néptanítók honfiúi kegyelettel j áldozhassunk a megdicsőült mártírok emlékének, J akik vérökkel és életükkel áldoztak a szabadság oltárán. Kötelességünk ezen korántsem dics- .eljes helyzetet egész mesztelenségében Feltárni, hogy azok, kikben a hazafias ügy iránt meg volna a kelló érdeklődés, még idejekorán a cselekvés terére léphessenek, hiszen nem volna egyébre szükség, minthogy minden községben alakulna egy négy-öt tagú bizottság, mely a gyűjtést és összeírást hasonló 24 filléres évi járulék alapján eszközölné, s csakhamar beszámolhatnánk a terv sikeréről. Most azzal legyünk tisztában, hogy az eszmét, ami egyszer megpendittetett, többé elejteni nem lehet, ha csak a most élő nemzedéket s kort az utókor jogos és korántsem előnyös bírálatának kitenni nem akaijuk. Fel fogják ugyanis jegyezni rólunk a krónikások, hogy volt egy nemzedék, mely alig 50 évvel a népsr.abaditó Kossuth szereplése után, tehát akkor, mikor még nagyszabású munkájának éló tanúi voltak, nem volt arra hajlandó, hogy két éven keresztül évi huszonnégy fillért az emlék felállítására áldozzon. Nem akarok e sötét kép megfestésénél tovább időzni; nem válnék korunk előnyére. Hiszem és vallom, hogy a helyzet nem sokára alaposan meg fog változni s együtt lesz a százezret számláló nagy tábor, hogy minden érezhető anyagi áldozat nélkül, csupán lángoló lelkesültségének s odaadó buzgalmának alkalmazásával, megalkotja a művet, melyet erkölcsi halál nélkül a napirendről levenni többé nem lehet. b. A vértanuk emléke. Az idén Szekszárdon igazán benső kegyeleten fájdalommal és gyiszszal ülték meg a tizenhárom honvédtábornok kivégeztetésének évfordulóját. Az eszme Fekete Ágoston tolnai prépost-plébánostól eredt, a ki október 6-ára Szekszárdira tanítói közgyűlést hirdetett és az ez alkalomból tartandó gyászmisére meghívta a szekszárdi egyesületeket és tea- testületeket, a melyek meg is jelentek, hogy méltó kegyelettel áldozzanak a meg dicsőül t tizenhárom mártír emlékezetének. A t Szék szárd-vidéki róm. kath néptanító egyesület* közgyűlése a megtartott gyászmise után a városházi nagytermében folyt le, melyen Fekete Ágoston, egyesületi elnök és tolnai prépost a következő szép és hazafias beszédben emlékezett meg a vértanukról: Tisztelt Közgyűlés I Történelmi múltúnk legszomorubb napjának emlékezete van ma. Tizenhárom nemzeti hősünk halálát gyászoljuk fájdalommal, s a hazafias szívben megférő minien keserűséggel. E hőseink nem csatamezőn hullottak el. Míg kezükben volt a kardjuk, addig nem tudott s nem is mett hozzájuk nyúlni senki sem, addig átgázoltak ezer veszélyen, szétvertek minden ellenséget, ki a magyar hazának
