Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-12 / 19. szám
2 1904. május 12. sei álljunk oldalukon, midőn állapotaik javítása érdekében nagy harczukat megvívják; de megtesszük még azért is, mert a számukra megnyílt egyetlen kedvező alkalmat elszalajtani annyi volna, mint kimondani, hogy a Sárköz a mos.ani nemzedék életében nem részesül a jó közlekedés áldásaiban. Isten látja a lelkünket, nem vezet bennünket ebben a kérdésben semmiféle magán érdek; még a hála sem, melyet több ízben felvonult tömött soraival fakasztani nagyon is alkalmás volt. Hanem tisztán és egyedül a változhatatlan meggyőződés, hogy a Sárköz magyar népét mostani megközelithetlen helyzetében meghagyni méltatlanság, sőt több, egyenesen bűn volna fajunk anyagi fejlődése ellen. ■ Már pedig mi fajunkat egész a rajongásig szeretjük s emelkedése érdekében harczba menni mindenkor készek leszünk. b. TÖVISEK. f Jókai. Van-e név a kerek földön, mely nehány nap óta — mig t. i. a nagy lélek halálharczál vívta, majd ott feküdt megdermedve, kiterítve a sötét ravatalon — annyiszor jött volna a magyarok millióinak ajkaira s annyiszor nyomatott volna le a hazai és külföldi sajtóban, mint e név : Jókai ?... S ime már el is temettük nagy gyászpompá- val, elsirattuk igaz bánattal édes magyar hazánk e kiváló nagy emberét, méltó büszkeségét, tündöklő szemefényét. — Már ott nyugszik a budapesti ke- repesi-uti temető díszhelyén, a Baítyányi és Deák sírja között. Ah ! de lelkünk az Áldozó csütörtöki vallásos érzelmek behatása alatt sokszorta erősebben kiáltja, mint egyébkor talán, hogy ama dísz-sirban csak a nyugodni tért szellem-óriásnak nyomorult porhüvelye vagyon, — a magas röptű lélek, az isteni szikra, mely >a koporsóból kitör és eget kár« elfoglalta már méltóbb helyét az égi dicsőültek társaságában s Petőfi, Arany, Tompa, Vörösmarty, Kisfaludy, Kölcsey, Csokonai, Berzsenyi, Garay és annyi sok más nagyok közt ragyog ! I Szegény Jókait* mondotta sok ember, hogy a halálhírt vette. Pedig, — mint a felette elhangzott sok szép és igaz szavú búcsúztatók mondták, mint' az élet és a történet igazolják, — igy nyilatkozni csak a kicsiny, csak a közönséges emberekről lehet, mig | valódi nagyok és dicsők igazi életre, boidogitóbb viszonyok közé csak akkor lépnek át, ha lerázták magukról a földnek szel- lem-nyügző bilincseit s itt hagyták e porhazát mm- den nyomorúságával ! Ily értelemben jogosulatlan volt a felsóhajtás: »Szegény Jókait« Most gazdag ő már igazán az örökkévalóság szebb és jobb honiban, hova nem férkőzhetnek a kicsinylések, gúnyok, durva élezek, miknek még ö is a lánglelkü szellem óriás öreg napjaiban annyiszor ki volt tétetve. * A nagy nemzet gyász szivemet is elfogta; de nekem volt és van a közös fájdalomban is egy igazán édesen boldogító gondolatom, a messze múltba vissza emlékezés által, azon czimen, hogy annak idejében — tanuló diák koromban — én is éppen abban a szobában (a »Vasajtós* ban) laktam egy évig, a melyben Jókai és Petőfi laktak. Persze én 20 évvel utóbb, mint ők! De nekem ez a gondolat, ez a visszaemlékezés is olyan jól esik Kecskemétre és Jókaira! . . . Mit hagyott hátra a nagy Jókai (értem az anyagiakat): — ez engem egy kicsit se érdekel. Elég, ha tudom, hogy a művelt világ s legkivált- képp magyar nemzetünk örökölte utána az ő lángleikének, magasztos szellemének drága kincseit. — Én is örököltem tőle" (azt hiszem a kecskeméti vasajtós szoba levegőjéből merítve) az ő kifogyhatlan, g zdag, gyöngyöző humorából egy parányit. Hajh, de akkor lennék én valódi boldog, ha rám hagyta volna a nagy megdicsőült azt az arany tollat, mellyel ő írni tudott. Ezt sem önzőleg magamért kívánom, hanem Te érted, óh jó közönség! Hogy felvirulna a Tövisek már halványuló rovata, gyenge kezemmel, de az ő aranyos tollával, ragyogó fantáziájával írva ? 1 ... Boldog Isten ! mily világ-lap lenne menten szerény kis újságunkból 1 — — — Palást. KÜLÖNFÉLÉK. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 19. sz. — Jótékony adomány. Troll Ferencz, a jótékonyságáról ismert pápai praelátus és pécsi káptalani nagyprépost, a bonyhádi zárda kibővítésére 1000 koronát adományozott. — A sárközi küldöttség. Múlt vasárnap d. e. 9 órakor jelent meg a sárközi nagyszámú küldöttség Boda Vilmos országgyűlési képviselő vezetése alatt D'öry Pál alispánnál, hogy a Sárközbe vezető ut kikövezését kérjék. A derék sárközi magyar emberekből álló küldöttség szónoka Boda Vilmos volt, aki előterjesztette a sárköziek méltányos kérelmét. Nagy lelkesedést és örömet okozott a kérelmezők között az alispán szép beszéde, aki megígérte a kérelem teljesítését. — Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Surányi Viktor szekszárdi m. kir. számvevőségi számellenőrt, számvizsgálóvá nevezte ki. — Közigazgatási gyűlés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 14-én, szombaton d. e. 9 órakor tartja meg a vármegye székházában szokásos havi gyűlését gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt. — Jegyzőválasztás. Tamási nagyközség kép- viselő-testiilete a megüresedett jegyzői állásra Blochinger Endre okleveles jegyzőt választotta meg. — Az 1904. évi fősorozás Tolna- varmegyében. Az 1904. évi elmaradt fősorozást a völgységé járásban május hó 24., 25., 26. és 27-én, a központi járásban május 30., 31., junius 1., 3. és 4-én, a tamási járásban junius 6., 7., 8. és 9-én, a dombóvári járásban junius 11., 13. és 14- én, a simontornyai járásban junius 17., 18. és 20-án, a dunafölvári járásban junius 22., 23., 24., 25., 27. és 28-án tartják meg. — Gyászünnepély Jókai emlékére. A szekszárdi izr. hitközség elhatározta, hogy folyó hó 15- én, vasárnap Jókai Mór emlékére gyászünnepélyt rendez, melyen Dr, Rubinstein Mátyás főrabbi fogja a beszédet tartani. — Ev. ref. lelkész-választás Pakson. A paksi ev. ref. egyház lelkészévé az Alsónyékre távozó Szabó Károly helyébe egyhangúlag Molnár Sándor gyönki ev. ref. lelkészt választották meg a f. hó 9-én d. e. e czélból tartott gyűlésen. — Bezerédj István szobrára Jeszenszky Andor 25 koronát adományozott. Ezzel a szoboralap főösszege 23,399 K. 71 fillér. — Alispán Választás. Veszprémvármegye alispánjává Kolltr Sándor vármegyei főjegyzőt választották meg egyhangúlag. beléje oltotta a legerősebb ösztönt, az élethez való ragaszkodást, mert ha ez nem volna az emberben, akkor eldobná magától az életet és vele minden keservet, mint egy értéktelen tárgyat, melyért nem érdemes küzdeni és az örökös »nirvauná«-ba költözne, hol semmi sem bántja többé. De az isteni Gondviselés, az ő véghetetlen és kifürkészhetetlen bölcseségével előre látta ezt és belé oltá az ösztönök ösztönét; az önfentartási ösztönt, mely azt kiáltja folyton az ember fülébe: »Élni akarok!« Igenis élni, mindenáron élni! íme itt a rongyokban járó öreg koldus, kinek nincs hová hajtani fejét, ki házról-házra, ajtóról ajtóra járva az emberek irgalmasságától össze- koldulgatja a betevő falatját, kinek halála semmi hézagot nem hagy maga után, ki létezik ugyan, de nem számit semmit, csak zéró az egyes előtt — és mégis ragaszkodik az élethez. Ott a bukott kereskedő. Társai megvetik. Volt barátai reá sem hederitenek már, kerülik, mint a bélpoklost, mert a szegénység — szégyen manap. Magánosán áll az élet hullámai között; senkisem szólítja, senkisem gyámolitja, senkisem támogatja, hogy esetleg ismét fölkelhessen. Minek ? vigyázott volna! Azért dehogy segélyezik, ellenkezőleg még mindenki segíti őt a posványba tiporni — és mégis ragaszkodik az élethez. A szegény napszámos, kinek véres verejtékkel kell mindennapi kenyerét keresni, hogy azt az elcsigázott testet újabb fáradalmak és nélkülözések elviselésére képessé tegye, miért él ? és mégis ragaszkodik az élethez. Hát az, kit a sors csapás után csapással sújt, szivét vad kegyetlenséggel szétmarczangolja, miért él ? — és mégis ragaszkodik az élethez. Miért ? Azért, mert oh! édes vagy te keserű élet! Édes minden leheleted! Édes az a tudat, hogy élek, hogy vagyok! Édes az érzet, hogy létezem. Hogy számitok-e valamit a társadalomban — mit törődöm vele ? Teljesen mellékes dolog, hogy az emberek sokadalmában hány milliomodik vagyok. Vagyok! és ez a fő. Hogy miképen élek, jól-e vagy rosszul ? kinek mi köze hozzá? Hogy babbal vagy pástétommal tartom fönn testem, ki törődik vele? A fő az, hogy vagyok! Igen vagyok, és lenni akarok minden áron — ez az önfentartási ösztön örökös refrainje. Tágas Dénes megállt útjában. Szemeit tágra nyitá és egy, a semmiségben levő pontra szegezve sokáig nézett maga elé, közbe-közbe egyet mormogva, Végre arcza elborult és szomorú hangon mondá: — Nem lehet! Nem csak a testnek van létjoga, de a becsületnek is. Csak a becsülettel együtt van a téstnek is joga élni. Egyedül soha, csak az állatnak, kiknek nincs fogalma becsületről. Becsületem azonban már nincs, tehát —----------Az éjjeli szekrény felé tartott, kinyitá annak fiókját, kivett egy revolvert, megvizálta és mikor rendben találta, egy feszületet vett kezébe, megcsókolta és buzgón imádkozott. Ima után felkelt és íróasztalához ülve, levelet irt — feleségének, ki távollevő fürdőben sárral dobálta becsületét. És akkor végezve a levéllel, halántékához emelte forgópisztolyát és hangosan mondá: Istenem, légy irgalmas birám. Amen —’ Nagyot durrant a pisztoly, Tágas Dénes pedig holtan rogyott össze. Teste kiszenvedett. Hát lelke ? Piccolo. Sirolin A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer: tüdőbetegségekn él, légzőszervek hurutos bajainai, úgymint idült bronchitis, szaraárhurnt és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megmegszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenként 4.— koronáért kapható.------- Figyeljünk, hogy minden üveg az alanti czéggel legyen ellátva: ■= F. Hoffmann-La Roche & Go. vegyészeti gyár Basel (Svajcz). 23—35
