Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-26 / 48. szám
Az „Orsz. Irodalmi Szövetség“ elnökségétől. Igen tisztelt Szerkesztőség ! Igen kérjük, kegyeskedjék az alábbi felhívást lapjának legközelebbi számában közzétenni. Azon reményben, hogy az igen tisztelt szerkesztőség hazafias érzésének e kérelmünk teljesítésével is tanúságot fog adni, maradunk előre is hálás köszönettel Budapest, 1903. november hó 23-án. az I Országos Irodalmi Szövetségi elnöksége: Dr. Jókai Mór, elnök. Felhívás! Minden nemzetnek legdrágább kincse a nyelve. Nyelvünkben van az élet. Mentül magasabb miveltséget ér el az anyanyelvűnk, annál bizonyosabb az, hogy élünk, hogy nemzetet és hazát alkotunk. A sudaras fának nem kell bizonyítania, hogy él: lombja, virága, gyümölcse bizonyít mellette. Ilyen lombbal koronázott fa a magyar nemzet közművelődése: virága a költészet, művészet, gyümölcse a lélektápláló tudomány, mely helyesen élni és gyarapodni tanit. Ámde ez élőfának, mely egy egész hazát betakar, nem csak a magasba kell felnőni lombos sudarával, de gyökereivel is szét kell terjedni az életadó földben, az egész hazában. E tápláló gyökerek még sok rétegében nemzetünknek nem terjedtek el. Egész néposztályok előtt ismeretlen a magyar irodalom, a mely osztályok pedig a magyar nemzet zömét, tömegét képezik. Más nemzetek, nemcsak a nálunknál előhala- dottabbak, de a hátramaradottabbak is táplálják lelkűket hazai irodalmuk termékeivel. Pedig a mi népünk is szereti, sőt miveli a költészetet. Tanú erre a népdalok és népregék magától termő világa. A vágy, a hajlandóság meg van a magyar népben az olvasásra, de az még eddig csak a ponyvairodalom termékeiben talált kielégítést. E hiány kitöltésére vállalkozott irodalmi szövetségünk, melyhez eddigelé csatlakozott huszon- nyolcz hazai irodalmi társaság s kőzremüküdését felajánlotta a legtöbb tehetséges irója a nemzetnek. Czélunk az, hogy a költészet és hasznos tú- dás népszerű, érthető modorban vezettessék be a magyar nép tömegébe. Hogy otthonra találjanak Íróink müvei a földmives szalmafödeles tanyájában, a kézműves műhelyében, a gyármunkás gyüldejében, a pásztornép kamrájában, a halász kunyhójában, a bányász aknájában, a hajós szárnyékában, a vadász pihenőjében és a fonókákban, úgy mint az úri lakokban. De különös feladatunknak tekintjük azon magyar hazánkfiai között terjeszteni a magyar irodalom termékeit, kik a végvidékeken, a nemzetiségek által lakott területeken, elszigetelve tartják fenn hazaszeretetben gyökerező nemzeti lelkületűket. Tervünk: jó munkákat adni a nép és műveltebb közönség kezébe és olcsón, hogy a lelke művelődésére fordított filléreket senki se tekintse anyagi áldozatnak és tömeges hozzájárulás fogja biztosítani a vállalat sikerültét. Felhívásunk szól a magyar nemzethez: mindazokhoz, akiknek a magyar nyelv drága kincs. Kiáltó szó ez a pusztában, de ezt a pusztát magyar nép lakja, mely szavunkat megfogja érteni s nem hagyja biztató viszhang nélkül. Dr. Jókai Mór. Alapitó tag lehet az, aki legalább 200 koronát befizet a szövetség czéljaira. Rendes tagok : irodalmi és közművelődési egyletek évi 40 korona; irodalommal hivatásosan foglalkozó magánosok évi 6 korona tagsági dij mellett. Pártoló tag lehet bárki, ha az évi négy korona tagsági dij lefizetésére kötelezi magát. A tagok illetékül díjtalanul kapják meg a szövetség kiadmányait és pedig évenkint 5—6 kötet, 6—6 ives, elsőrangú magyar iró tollából származó müvet. Az első sorozat első kötete: Jókai Mórnak, a szövetség számára most készülő Bona cimü történelmi regénye lesz. A többi műre nézve Endrödy Sándor, Ambrus Zoltán, báró Dóczy Lajos, Rákosi 1903. november 26. Viktor, Gárdonyi Géza és még számos kiváló írónk ajánlotta fel közreműködését a szövetségnek. A jelentkezések Szundy Károly szövetségi titkárhoz (Budapest, Luther-utcza 1/A. fldsz. 1.) küldendők, a pénzküldemények pedig Földes Imre szöv. pénztárnokhoz (Leszámítoló és Pénzváltóbank Budapest, Dorottya-utcza 6. szám) intézendők. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 48. sz. IRODALMI CSARNOK. Miért maradt agglegény? Ne csodálkozzál kérlek ! Jer, üljünk ide erre a kis padocskára s itt egyedül vagyunk, majd elmondom azt a komikus történetet, amely egyik fő oka volt, hogy agglegény maradtam. A két középkorú úri ember karöltve, lassú lépésekben diskurált a szekszárdi kaszinókért sétányán, közbe-kö/be meg-megálltak ; Garay oly fülbemászó édes érzéssel húzta : «Felednélek, felednélek >-et, hogy önkénytelenül is abba hagyják a beszélge'ést és figyelmüket elragadta a zene édes, andalító hangja . . . csak az utolsó hangok befejezése után ültek le arra a félreeső padocskára, melynek közelében mi is Vikivel félrevonulva hallgattuk a zenét s élveztük a virágillatos esti üde levegőt. — Hát édes Sándorom, hogy unalmas ne legyek, rövid leszek: elmondom azt a kis történetet : — Tudod, hogy teljes életemben tartózkodó voltam a nőkkel szemben; nem kerestem a női társaságot, sőt kerültem, a hol lehetett. Szerelmes soha sem voltam. Mégcsak azt sem mondhatom, hogy tetszett volna nekem nő valaha 1 — Irma nővérem réti pusztán lakott, közel Vasvárhoz. Még nem voltam náluk — kértem magamnak szabadságot, hogy egy havi pihenőmet — náluk töltsem el. — Mír akkor négy éve voltam, mint megyei aljegyző Sároson. Gondolhatod, hogy ostromoltak a nősüléssel minden felől. Nővérem Irma már több Ízben ajánlott is igen előkelő partikat, leánynézőbe is elczipeltek, de én bizony évről-évre elhallgattam a nősülést, a mig végre kijelentettem Irmának, hogy hiába is ostromol, mert én nősülni nem fogok. — Alig pár napot töltöttem Réten, nővérem egy napon avval a kellemetlen hírrel állt elő, hogy vendégje érkezik, — még pedig két hétre — egy igen kedves barátnője, Bartos Erzsiké. Ezt persze — megint mint parti — gondoltam kellemetlenül, ez intett, mert mondom kerültem a nőket, szinte boszusan is jegyeztem meg: «No én akkor kijárok mindennap vadászni». Irma szintén ajkába harapott, de fölötte kedves volt most az egyszer, nem provokált, mint az előtt. — Megérkezett a kis vendég. — Én az ablakról néztem, nagyon természetes ki se mentem szobámból. Felette csinos kis baba volt. Szőke, piros arczu, kék szemű, kis eperajku babatündér. Sohase láttam szebbet 1 Szinte kedvem lett volna lemenni, hogy közelről láthassam. Megfoghatatlan kiváncsi voltam rá — — Ebédnél mutatkoztam be. Irma mellé ültetett. Nagyon élénk volt, örökké kaczagott. Folyton csacsogott oly apróságokat, de mégis oly érdekkel hallgattam. Oly eredeti természetességgel tudott mindent előadni s oly végtelen jól állt neki a beszéd, hogy szinte lestem ajkáról a szót. Megismerkedtünk. Én persze vadászni nem mentem. Erzsiké volt minden, ami lebilincselt. Pár napra arra a bo- szántó meggyőződéséé jutottam, hogy én is szerelmes vagyok, tehát nekem is van ám szivem! Folyton Erzsikét kisérgettem, aki végtelen tartózkodó kezdett lenni, látva az én rajongásomat. Elhatároztam, hogy megvallom neki, hogy szeretem s meg is kérem kezét. Lestem az alkalmat, hogy egyedül lehessek vele, azonban annyira ellenem esküdött a sors, hogy sohase lehettem vele egyedül. Egy napon aztán váralanul összepakolt — mint mondá — édes anyja megbetegedett, tehát haza kellett utaznia. Én is elkísértem Irmával, Réthez egy óra járásnyira eső Vasváron lakott Erzsiké. Édes mamája csal:ugyan betegen feküdt. Pár percnyi ott időzésüuk után vissza hajtattunk Rétre. — Üres volt nekem a puszta, üresek vpltak a szobák. Erzsikét láttam mindenütt. — Kezdtem unatkozni. Irma soha elő se hozta Erzsikét. Ez felette boszantott. Szerettem volna róla hallani, kérdezni-------de az én komoly zárkózott természetem ezt nem engedte s nem akartam, hogy Irma gyanítsa mély érzelmemet. Egy napon, — mert már közelgett a szabadságom utqhő hete — belovagoltam Vasvárra. A vendéglőbe szálltam. Kétszer is elsétáltam Erzsikéék ablaka alatt, nem nézett ki. Az volt a szándékom, hogy bemegyek, azonban ettől eltértem — gondoltam — majd egy más alkalommal. Visszamentem tehát a vendéglőbe. Ott az egyik szobában húzta a csigány s kit látok, mint Szegi Jóskát, az én régi iskolatársamat, huzatja keservesen a czigánynyal. Persze volt azián koczintás a régi barátság és a viszontlátás örömére, csaknem éjfélig mulattunk. O be volt rukkolva, mint tartalékos tiszt — csak most jött haza, tehát ennek az örömére rendezte ezt a grand murit, melyre véletlen én is oda csöppentem Masnapra meginvitált ebédre. Én mégis Ígértem neki, hogy elmegyek, hogy feleségét megismerhessem. 0 elpárolgott éjfél után, én pedig még huzattam a keserveset — hajnal felé pedig elvittem a czigányokat Erzsikéék ablaka alá. Ott huzattam el hogy: «Szeretlek én egyetlenegy virágom*. — Azomban alighogy belekaptam az éneklésbe, kinyílik az ablak, dobbant egyet a szivem. Talán Erzsiké néz ki 1 És egy férfi I Szegedi Pista dugja ki bozontos fejé". Dörgő hangon oda szól : Mi az ördögöt akartok itt ? Menjetek pokolba I — Te vagy itt öregem ? Ne bolondozz kérlek! Fölébred az asszonyom. Nézek rá — persze eltévesztettem a házat ! No szervusz ! Menjünk a másik házhoz ! Persze, hogy eltévesztettem ! Itt laknak Erzsikéék! Itt is rázendítettük. Noha az egyik czigány egyre mondta, hogy nem jó helyen járunk, itt egy vén kisasszony lakik. Ki is nyílott ám az ablak. Egy Visító hangon, egy sovány, fogatlan hölgy jól összeteremtett, hogy mi az ördögöt zavarom éjnek- éj szakáján. De én csak huzattam tovább. Boszus voltam kegyetlenül. Hol is lakhatik hát Erzsiké? Vissza mentem, lefeküdtem. Dél felé ébredtem föl. Szegi Pista jött oda s ebédre hivott. No, te édes öregem, ugyancsak föllármáztad az utczát. Szerencséd,. hogy Szerafin kisasszony, nyakon nem öntött egy pohár vízzel, a milyen sárkány s a milyen kényes a nyugalmára. Hallom, hogy ott is elhuzattad: «Szeretlek én egyetlenegy virágom!» No bizony, tudom dühöngött is szegény, mikor azt énekelted: «Gyöngysor fogad, rózsa ajkad ...» Ejh ! De csodálom, hogy le nem öntött. Szegénynek talán egy foga van még------De kit kerestél te, édes öregem — mi ? — Senkit, senkit! Jártam a bolondomat. Menjünk, mert készen vagyok ! Hisz ez Erzsikéék házuk ! Pista ! ? Bartos Erzsikééké ! ? Hiszen itt huzattam én az éjjel! ? — Persze, hogy ez Bartosék házuk öregem! Itt van Erzsiké az én kis feleségem, a kit te felköltöttéi az éjjel 1 Szidd össze Erzsikém ezt a Jóskát, meghoztam. — Úgy álltam, mint egy tébolyodott, csak néztem Erzsikére, vártam, hogy elkaczagja magát s ezt mondja: ne higyje, tréfál 1 Én nem vagyok Pista felesége. De Erzsiké csak nézett rám mosolyogva. Nagyon meg volt hatva, mert csak any* nyit mondott, hogy Irma gondolta ki a tréfát, úgy mutatva őt be nekem, mint lányt. Ne haragudjak rá! — Persze nagyot nevettem! Kedélyesen el- ütötöttem a dolgot, de bensőmben véres harczot vívott a leküzdött szerelem. Leküzdöttem, elcsitítottám. El is hallgatott örökre! Elbúcsúztam Erzsikétől s megszorítottam keír zét. 0 tudta, erezte, hogy en szeretem. — — Elutaztam Rétről. Azóta soha nem voltam azon a vidéken. Ez volt történetem. Azóta még jobban kerülöm a nőket; jobb nekem igy egyedül! Huszárné Balogh Jolán. ____________gggg____3^
