Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-17 / 29. szám
1898. julius 17. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (29. sz.) 3 Hs/fil^en a, magyar iparos =* Irta: Verner László. Egyik kiváló szépirónk néhány év előtt magasztaló tárczát irt egy kis városi cserepesről, Bátár uramról, a ki Mezőtúron' lakik s saját módszerével igen érdekes majolikát éget. Égetés módja, anyagának ritkasága, de főleg magyar stylusa nyomán az iparos készítménye messze vidéken népszerű. Mezőtúr vidékén valahány úri házban megfordultam, Bátár uram remekét látom a falon, a kredenczen. Magam is hoztam belőle haza és nagy gyönyörűséget szereztem a feleségemnek. Az ember nem is gondolná, milyen egyszerű és kedélyes a Bátár uram műhelye. Egy csöppet se válik ki a csupán paraszt mázos edényt készítő többi cserepestől, a kikkel egy utcza- Boron lakik. Pedig igen gyakorta áll meg Bátárék előtt az üveges úri hintó s nagy méltóságák, susogó selymü úrasszonyok szállanak ki belőle. Beiszig Edéné, mikor a férje Békésben kormánybiztos és főispán volt fölcsapott a Bátár műremekeinek apostolává. így ter- jfedt el Vasban a túri agyagos magyar stylü készítménye. Batárt, az aradi kiállításon tűnt föl a nyolczva- nas években. A túri fazekas nem uralta úgy a helyzetet, mint a pécsi majolikás, de Barossnak, a ki mint kereskedelmi miniszter nyitotta meg a kiállítást, az első szempillenatra föltűnt az eredeti agyagformálás, díszítés és főleg készítményeinek tiszta magyaros jellege. — Lássák uraim, — ez a magyar styll! No, ez derék. Beszélhetnék a cserepezővel ? Bátár, a kis tömzsi túri magyart hamar a miniszter elé állította Kristváry elnök meg a titkár az izgékonyvérti újságíró kollegánk az ujságirásban, Illés László, az aradi kiállítás titkára. Szégyenlősen állott a túri magyar a vasminiszter előtt. — Orvendek — szólt Baross, — hogy ily derék iparossal kezet foghatok. Ki volt a mestere? — Erre engem nem tanított senki, — szólalt meg Bátár — lassan-lassan a nagy uzoválásban magam jöttem rá. Baross kíváncsian nézte meg darabról-darabra a Bátár készítményeit. Majd a mezőtúri agyagos felé fordult. — Én szeretném önt külföldi tanulmányútra küldeni. Elmegy ? — Engedelmet instálok, — nem, — szólalt meg konokul az öklöm ember. — Miért? Azonnal utalványozok kezeihez 600 forintot. Kitanulja jobban a mesterségét. En azon leszek, hogy ipara nagyobb lendületet nyerjen. Gondom lesz rá, ha majd külföldről haza jön. Bátár lehajtotta a fejét s arczán kedvetlenség látszott. — Nem fogadja el? — szólt Baross, a ki arról volt hires, hogy nem igen tűrt ellentmondást, hasonlítván jellemére a nagy Napóleonhoz. — Nem! Györgyike tüneményes alakja, csevegő édes beszéde, általában elragadó, finom, nem mindennapi szépsége kellemesen hatott a nagybácsira olannyira, hogy az ötvenezer forint biztosíték a legkisebb ellenvetés nélkül megigértetett. Következett ilyenformán az esküvő. A világon nem volt boldogabb Györgyikénél. Különben is aranyos kedélye pajzánságba csapott. Valósággal ébren álmodott. Lelki gyönyörűséggel nézegette azt a kis sárga karikagyűrűt. Tudja Isten, hány remegő csókot hinte rá naponként. Nem csoda! Szeretett Györgyike igazán, a hogyan csak a gyengéd női szív tud, a hogyan csak a fiatal lánykák illatos valójának teljes odaadása bir. Áhítattal, szivének boldog dobogásával, lelkének édes szendergésével várta esküvőjük fényes napját. És egyszer, éppen mikor legtöbb csókot hinte jegygyűrűjére, mikor a legrózsásabb jövőt festegette naiv képzelete, jött egy régi jó barátja: Kulifay László. Egyenesen rátért jövetele okára. Zsebébe nyúlt, elővett egy napilapot. Ezt olvasta belőle: A bécsi rendőrség Schvarczenberg Athanászné, az ismert milliomos nagykereskedő felesége, feljelentésére letartóztatta báró Both Bálint huszárhadnagyot. A nevezett jó ur ugyanis nem régiben a feljelentő úrnő igaz gyöngyfűzését elkérte azzal az ürügygyei, hogy egy kedves, kiváncsi lányismerősének megmutatja és az igazgyöngy helyett hamisat vitt vissza. Egyébként sikerült kideríteni, hogy a jó madár nemcsak hogy nem hadnagy, de báró sem, sőt nem is — És miért? Bátár egy darabig a szájaszélét harapdálta, majd megszólalt: — Mert már nagyon sokszor becsaptak az urak! Baross szeme villámokat szórt. A kalauzoló deputáczió idegesen berzengett, persze suttyomban. Baross sarkon fordult, Bátár pedig szörnyű flegmával csujtott belé a tajték pipájába. * p Es az történt, hogy Bátár most is abban a bo- gárhátu túri házban lakik, pedig csak rajta múlott, hogy igazgatónak szólítsák, márványpalotában lakjék, róla nevezzék a szalonok drága csecsebecséit, hogy több legyen a gyári osztaléka mennyit ma ő, meg az összes túri cserepesek egy éven át keresnek. így pedig egy keczmergő inasgyerekkel dolgozgat s a legnagyobb ambicziója, hogy a túri határban legyen egy kis szőlőcskéje. Dolgozhatna ő Túron is több legénynyel, mert a készítményei keresettek; de erre azt a választ adta. Én senkit a titkomba nem avatok, hogy lassan-lassan a házam tövébe jöjjön lakni és elszedegesse a vevőimet. * Szintén alföldi iparos és igen kiváló volt Ba- csek uram. Bézzel czifrázott, fanyelű bicskáiról hires. A nyolczvanas években divatba jött a Bacsek bicska. Nagy urak mellényzsebben hordották s a formásahbja úgy festett, mintha nem is vágó szerszám lenne, hanem zsuzsu. Egyszer Bacsek uramra rámosolygott, rettentően rámosolygott a szerencse istenasszonya. Azért mondom, rettentően, mert maga Bacsek uram is megsokallotta. Valami bolond ánglius a rézzel kivert budlikkal akarta az angol flegmát veszkődtetni és 40 ezer darabot rendelt meg belőle egyszerre. Bacsek uram a legnagyobb flegmával fogadta a rendelést. Aztán leült az egyik mühelyasztal mellé (nem nagyon lehetett ebben sem válogatni) és megírta aperte, hogy a kért mennyiséget nem képes szállítani. Az anglius azt hitte, hogy Bök kell anyagbeszerzésre. Bizonnyal a pénzkérdés gátolja Bacseket a rendelés teljesítésében. Visszairt tehát Bacseknek, hogy szívesen ad előleget, de kéri, hogy a rendelést két héten belől teljesítse. Két héten belől ? — fortyant föl Bacsek. De mordizom adta! — abból ugyan nem eszel. Az én feleségem nem kifőzőné. És visszaírta az angliusnak. . . . Negyvenezer bicskát nem készítek. Ahhoz tizenhat legény kellene. És én nem azért vettem el a feleségemet, hogy tizenhat legényre főzzön. Az anglius elmosolyodott. — Eredeti, eredeti! Persze szakácsnét nem lehet fogadni Bacsek, Bacsek. Eredeti ember vagy Bacsek. r De Bacsek nem engedett az eredetiségéből. Es nem küldötte a 40.000 bicskát. Both a neve, hanem közönséges iparlovag. Azt is sikerült megtudni, hogy ő egy titkos amerikai lánykereskedő ügynöke és a legtöbb lánykát házasság ürügyével vitte lépre a különben sikkes megjelenésű, feltűnő szép férfi. A gazember mindent bevall és angol flegmával ül czellájában. . . Györgyike majd összerogyott. Leverő fájdalom futott végig lenge testén. Tiszta homlokán a kin verejték cseppje gördült alá. Sirt volna, de nem hullott könynye; feljajdult volna, de nem mozdult ajka. Csak egy gondolat vésődött mélyen napsugaras, aranyszőke haja alá, oda „hol fészkel az agy“: a halál sötét gondolata. Szótlanul hagyá el a kis szobát és mikor visz- szatért, bizalmasan fordult a még mindig nevelőatyjával, beszélgető barátjához és régi kedves hangján szólott: édes barátom, a kerekesi majálisra én is elmegyek; jó szolgálata jutalmául önt választom lovagomnak. Laczi szivében-lelkében örülve hagyta el Györgyikéjét falucskáját, azzal az édes reménynyel, hogy az imádott lányka talán most már övé leend. Alig tudta kivárni a kerekesi mulatság napját. Eljött elvégre. Igen-igen jól sikerült. Fesztelen jókedv pezsgett. Szünet nélkül tánczoltak, de legnagyobb hévvel, legjobb kedvvel, legkitartóbban Györgyike. Egész publikuma volt. Nem győzték dicsérni valóban kecses mozdulatait. Egyszer aztán igazi magyaros csárdás közben bravúros ügyességgel siklott ki Laczi karjaiból. Ki__________TAN ÜGY. A tanítói hangulat ápolásának szüksége es feltételei.*) A népiskola kitűzött czélját még most sem oldja meg teljes mértékben, daczára azok a nagy áldozatoknak, melyeket az iskola fentartó hatóságok, az egyház, az állam és magánosok tesznek. Ennek okát egyebek mellett a tanítóban keresik, mivel közfelfogás szerint ő az iskola lelke, a kinek szakképzettsége, tigybuzgósága s egész egyénisége teheti az iskolát jóvá, vagy rosszá. Hányszor halljuk hangoztatni, hogy a népiskola csekély eredményt tud felmutatni, hogy benne a valláserkölcsös irányú nevelés és oktatás elhanyagoltaik, hogy a gyermekek szivét nem műveli és hogy csupán eszüket tömik tele, a mi azután a társadalmi és a családi életben később boszulja meg magát. Ezen állításokban van is némi igazság, a mit ez a mondás is megerősíteni látszik: rossz tanuló nem létezik, csak rossz tanító. Ebből az következik, hogy mi magunk legyünk legelsősorban azon, hogy a rossz véleményeket a népiskoláról eloszlattassuk és vezessük azt oly irányban, hogy belőle hithü egyháztagok és hazafias kis honpolgárok kerüljenek ki, a kik az élet viharai közepett is majdan megtudjanak állani. Tehát eredményes nevelést és oktatást kell a népiskolába inaugurálnunk, mely e helyes paedago- giai elvekre alapított részletes tanterv, a tanításban követett tanmenet és a tantárgyaknak megfelelő tanalak követésén kívül főleg a tanítói hangulattól függ; mert mig a tanterv, tanmenet és tanalak által tanítunk az előirt ismeretekre; addig a tanítói hangulat a tanulók kedélyvilágára és erkölcsi érzékeinek nemesítésére hat. A népiskolai nevelés- és oktatásnak nem szabad sablonszerűnek lenni, hanem abba életet, elevenséget kell önteni és mindenekfölött erkölcsös alapon vezetni, a mi pedig a jó tanítói hangulatnak lehet csupán folyománya. Ziller szerint: „A tanító egész gondolkodása, érzése és cselekvési módja igen gazdag tanitás lehet a tanulóra nézve; az egész személyiség a leggyümölcsözőbb tantárgy lehet, melyben kiszámíthatatlan nevelési erő rejlik. Az ő undorodása a bűntől és mindentől, mi közönsége, szelídsége, alázata, szerénysége, Istenbe vetett bizalma, a Krisztus szellemétől való összekötése, a társadalmi természettörvények alá vetettsége, lelkesültsége a társadalom eszményi czél- jaiért, — mindezek s egyebek a leghatalmasabb befolyással bírnak a tanuló ifjúságra.“ A tanítói hangulatot a szeretet adja meg a tanítónak, ez vezesse őt mindenkor; mivel ezzel magához fűzheti tanítványait, kik benne szerető atyjukat fogják látni. *) Irta és felolvasta Horváth Ignácz tanító, a azeg- zárd-vidéki róm. kath. tanító-egylet jnnius hó 29-én tartott rendes közgyűlésén. futott és megivott egy pohár hideg vizet. Aztán bejött, bocsánatot kért Laczitól, nevelőanyjának meg megsúgta, hogy rosszul van és kérte, menjenek azonnal haza. Kocsira ültek. Útközben meg minden melegebb ruhát eltávolított magáról. Nem csoda tehát, hogy keresztül kacsul fázott. Typhusba esett. Folyton önkívületien állapotában sokat szenvedett. Mindig Bálintjával vesződött. Mély, igaz szerelméről beszélt, a mennyei boldogságról, melyet egyedül csak Bálintnak köszönhet. Köszönte a hatalmas Isten kegyességét, mely őt imádott Bálintjához vezérelte. És ott feküdt a szomorú kórágyon már nyolcz napja. Mosolygó, hófehér arcza olyan volt, mint a legsárgább viasz, a harmatos pír helyébe az iszonyatos kin mély barázdát szánta. Kék szeme beesett, csak a kék színe látszott, az is halványulófélben. Napsugaras aranyszőke hajának csak foszlánya maradt, majdnem mind elment. Egyszer aztán mikor legjobban köszönte a hatalmas Isten kegyességét, melylyel imádott Bálintjához vezérelte, csakugyan megkönyörült rajta, magához vette. Lázban kicserepesedett ajka utoljára is tulvilági elhaló hangon igy sóhajtott: édes Bálint, kedves Bálint! Végső sóhaját a négy komor fal mintha haraggal verte volna vissza ekképen: alávaló Bálint, ga^-> ember Bálint!
