Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-28 / 300. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. DECEMBER 28., SZOMBAT Ismét felkerült a legnagyobb közösségi portálra az a rö­vidfilm, mely az első világháborús, karácsonyi frontbarát­­kozás egyik különleges epizódjának állít emléket. Egyes visszaemlékezések szerint - melyekre, tegyük hozzá, a tör­ténészek nem vesznek mérget - az ellenséges csapatok fiai a szentestét követően abbahagyták az egymásra lövöldözést és önfeledt focimeccsen mérték össze erejüket. Sportszerű körül­mények közepette dőlt el tehát, hogy a két „válogatott” közül ott és akkor ki a jobb. Minden súlya ellenére a sportdiplomá­cia ma sem képes arra, hogy háborúkat leállítson, így erre száz évvel ezelőtt szemernyi esély sem volt. Pedig mi, magyarok, bi­zonyára jobban jártunk volna, ha az ellenség helyett a labdát kergetjük és viszont. Ugyan­is akkoriban egészen jól ment nekünk a foci... Visszatérve a történelmi pil­lanatra, arról elmondhatjuk, hogy valóban csak egy pilla­natig tartott. Jelesül karácsony időszakáig. Annak végeztével ugyanúgy ölték egymást a katonák, mint korábban. Most, és már szerencsére régóta, nincs háború, békében élünk a szere­tet ünnepe előtt, alatt és után is. A pihenni vágyók nagy örömé­re mindezt csak tetézi, hogy ebben az évben a mai és holnapi nap éppen átfogja a hét végét. Azaz, már csak a hétfőt kell át­vészelni, és itt a szilveszter. De miután a szeretet ünnepét kö­vetően, gyarló emberként, hajlamosak vagyunk az összes töb­bi napot az önszeretet ünnepének megélni, ezért talán nem lesz gond ezzel a kiállhatatlan hétfővel. Hatvan adventi ablak készült SZEKSZÁRD Körülbelül har­minc családi és ugyaneny­­nyi céges adventi ablakot ké­szítettek az ünnep közeled­tével a város lakói, a díszíté­sekhez az advent egyik kivá­lasztott napjának számát tet­ték. A kezdeményezéshez a szekszárdi önkormányzat és munkatársai is csatlakoztak, de például egy tár­sasház lépcsőhá­zi bejáratnál ta­lálható ablakot hat család közö­sen varázsolt ün­nepivé. Az egyet­len vendég ablak­kal pedig egy volt szekszár­di lakos dicsekedhet, aki már Várdombon él.- A résztvevők igyekeztek a kiírásban szereplő felté­telt teljesíteni. Adventi vára­kozásnak megfelelő díszítést vártunk, a betlehem, a csilla­gok, az angyalok szimbólu­mait. Mindenki időben elké­szült. Ez a város a miénk, és amikor egy esti, adventi sé­ta alkalmával egy-egy feldí­szített ablakra nézhetünk, az szerintem ünnepi hangulatot varázsol a lelkekbe. Az idén egy ablakot választunk ki és díjazunk - mondta lapunk­nak Janó Attiláné Puska Va­léria, hozzátéve, hogy Szek­­szárd már az or­szágos térképen is rajta van, hiszen adventi ablakok más megyékben is készülnek. Mint arról már korábban írtunk, még 2017-ben a szekszárdi Gyi­­móthy Levente ötlete volt, hogy adventi ablakokkal kel­lene „feldíszíteni” a megye­­székhelyet az ünnepek alkal­mával. Ő bízta a kivitelezést az év megyei önkéntesére, Ja­nó Attiláné Puska Valériára. A díszítéseknek saját Face­­book-oldala van, amely Szek­szárdi Adventi Ablakok né­ven érhető el. B. M. Cégek és magánsze­mélyek is kapcsolódtak a kezdemé­nyezéshez Az újévi fogadalom tulajdonképpen tervezés Harminc nap után szokásként rögzül Érdemes újévi fogadalmat tenni, hiszen ezzel tulajdon­képpen tervez az ember, enélkül pedig nehéz jobb életkörülményeket terem­teni. Az elhatározás mellett legalább harminc-negyven napig érdemes kitartani, on­nantól ugyanis szokásként rögzül. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Schell Gergely pszichológus szerint jelenleg egy olyan korban élünk, ahol gyakran hiányoznak az éle­tünkből a tervek, térképek. Ám csak akkor tudunk iga­zán jól hajózni az élet tenge­rén, ha tudjuk, melyik kikötő­be tartunk.- Általában a fogadalmak­kal valamilyen változást sze­retnénk elérni, de különbség van aközött, hogy valamiből többet vagy kevesebbet, vagy egészen mást szeretnénk az életünkben. Előbbiek eseté­ben talán a legfontosabb a fo­kozatosság elve. Nem érde­mes egyik napról a másik­ra nagy változásra számíta­ni. Utóbbiak esetében egy jobb, hasznosabb szokásra van szükség - mondta. Álta­lában harminc-negyven nap után várható, hogy egy új szo­kás rögzül az ember életében, ezért ahhoz, hogy álmainkat elérjük, célszerű terveket ké­szíteni. Először érdemes eldönteni, hogy az élet melyik területén van szükség a változásra. Ha a pénzügyi helyzetet kell ren­dezni, akkor célszerű megter­vezni a havi vagy éves bevé­teleket, kiadásokat, és figye­lembe venni nem várt költsé­geket is. Akár több napon át is lehet jegyzetelni, jól átgon­dolva, hogy az* egyéni, családi költségvetésben hol lehet spó­rolni. Nagyon sok pénzt félre lehet tenni például, ha az em­ber elhagy egy-egy rossz szo­kást, de akkor is, ha odafigyel szinte minden egyes forintra, amit kiad a kezei közül. Segít­séget nyújthatnak még a mo­biltelefonokra letölthető ap­­pok, ám utána kell járni, hogy az alkalmazások közül melyi­ket érdemes használni. A szükséges befektetett idő szintén fontos, hiszen egy­­egy havonta félretett összeget, álom állást, szerelmi párkap­csolatot, egy új szakmát, vég­zettséget nem adnak csak úgy oda, azokért küzdeni kell.- Összességében azt monda­nám, nagyon is érdemes meg-Schell Gergely pszichológus arra figyelmeztet, hogy az in­terneten található információk nem mindig megbízhatóak, és gyakran kimondottan veszélye­sek. A fogadalmakkal kapcso­latban is inkább a téma vagy az adott terület elismert szakértői­re érdemes hallgatni. Ha meg­rekednek a saját tervek, akkor szakemberhez kell fordulni. Ám fontos hangsúlyozni, hogy nem csodadoktorokat kell keresni, hanem magasan képzett profi­tervezni az évünket. Ehhez ma már többféle hasznos esz­köz is elérhető, de lehet inspi­­rálódni mások tapasztalata­iból, biogokból, újságcikkek­ből is. És még mindig ott van a lehetőség, hogy jól képzett szakemberekhez forduljunk - hangsúlyozta. A siker elérésének útja per­sze tele van buktatóval. A leg­több újévi fogadkoző legtöbb­ször túl unalmasnak és küz­delmesnek tart egy-egy új cse­lekvést úgymond gyökereztet­kat. Ők azok, akikre érdemes pénzt költeni. Azokat pedig, akik valamilyen csodát ígérnek vagy sokszor veszélyes, bizony­talan forrásból származó tippe­ket, trükköket, akár csodasze­reket, érdemes elkerülni. A fa­gyási törekvéseknél dietetikus­ra van szükség. A dohányzásról, alkoholról való leszokásban ad­­diktológus tud segíteni. A pár­­választásban pedig a megfelelő önismeret, a közösségbe járás segíthet megtalálni az igazit. ni a mindennapjaiban. Hamar feladják az elhatározásokat, amelynek oka, hogy felgyor­sult a világ, és az emberek azonnali eredményekre vágy­nak. Emiatt azonban nagyon könnyen csalódnak, gyakran saját magukban is.- A kudarc a változási fo­lyamat része, mert abból le­het megfigyelni, megtanul­ni, hogy mi az, amihez érde­mes máshogy hozzáállni. At­tól, hogy valami elsőre nem sikerül, nem kell feladni a ter­veket. Inkább meg kell vizs­gálni, hogy mitől nem műkö­dött, mit kell egy kicsit más­hogy csinálni - mondta Schell Gergely. Mindenesetre jó érzéseket adhat az újévi terveket készí­tőnek, ha tudja, hogy ha vala­milyen pozitív változást tűz ki célul, azzal helyes mintát ad­hat másoknak. Amellett meg­oszthatja velük a saját tapasz­talatait. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Szakembertől kérjen segítséget! Végül a szakályi, huszonhárom esztendős Takács Rita került be az országos döntőbe Mindegyik Tündérszép szívesen modellkedne TÜNDÉRSZÉPEK A megyei for­dulót a szekszárdi Bors Fló­ra Anna nyerte, a régió leg­szebbje pedig a szakályi Ta­kács Rita lett (a megyei máso­dik helyezett), így ő jutott be a Tündérszépek 2020 szép­ségverseny országos döntő­jébe. A kiváló szereplésért járó díjat azonban nemcsak ők vehették át Finta Viktor főszerkesztőtől, hanem a me­gyei fordulót harmadik he­lyen záró simontornyai Oro­­szi Nikoletta és a közönség­­díjas, madocsai Tarczal Mó­nika Mária is. Bors Flóra Anna (24) el­mondta, reménykedett a jó visszajelzésekben. Barátai és családtagjai is biztatták. Ele­inte zavarban volt, de szereti, ha fotózzák. Könnyen együtt tudtak dolgozni a fotóssal. Van már múltja a pályán: a Miss Alpok Adria szépség­­versenyen második udvar­hölgynek választották, a Sze­ged Szépe-választáson pedig első udvarhölgynek. Ha fel­kérést kapna, szívesen mo­dellkedne. Takács Rita (23) magabizto­san állt a megmérettetés elé, és az eredmények őt igazol­ták, hisz megyei második he­lyezését felülmúlva az orszá­gos döntőbe is bejutott. Kizá-Díjátadó: Bors Flóra Anna, Finta Viktor és Tarczal Mónika Fotó: M. D. rólag pozitív visszajelzéseket kapott írásban és szóban egy­aránt. Szép emlékei vannak a felkészítő táborról is, jó volt a Béres Alexandrával és a többi lánnyal eltöltött idő. Oroszi Nikoletta (18) elárul­ta, hogy nem számított ennyi­re jó eredményre, meglepe­tésként érte, de nagyon örült. A család és az igaz barátok mellette álltak, gratuláltak, és csak pozitív dolgokat ad­tak, akadtak viszont, akik irigykedtek rá. A fotózás so­rán az elején még volt lámpa­láza, később azonban feloldó­dott. Mindegyik kép tetszik neki, de leginkább az alkal-. mi ruhásak. A jövőben is nyi­tott a modellkedésre. Tarczal Mónika Mária (19) nem először versenyzett, még­is jót tett önértékelésének a díj. Egyfelől meglepődött rajta, másfelől viszont csalódásként élte volna meg, ha nem emel­kedik ki a mezőnyből. Most gördülékenyebben ment a fo­tózás, mint tavaly. Mindegyik róla készült fotó tetszik ne­ki. Főállásban is szívesen mo­dellkedne. Most éppen a jogo­sítvány megszerzésére készül. Azt is elárulta, kedveli a west­ern lovaglást. Még soha sem sérült meg, pedig előfordult már, hogy leesett a lóról. F. N. Jobban jártunk volna, ha a labdát kergetjük Türelem nélkül nem megy. Időt kell szánni az elhatározást követő tervekre Fotó: Shutterstock

Next

/
Oldalképek
Tartalom