Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-15 / 215. szám

8 un a lap alatt remier helyőrség 24/46 TÖBB HINT KÉT HÉT Kántor Mihály A fortnite kifejezés az angol nyelv fortnight szavának szlengesített változata. Tulajdonképpen a fourte­en night szavak rövidített formája, a tizennégy éjszakányi időinterval­lum archaikusabb kifejezése. Ko­moly esély van rá, hogy ezt a szót már olvasóink is hallották, különö­sen ha fiatalabb tagok is akadnak a családban. Az Epic Games 2017-es Fortnite című játéka tornádóként söpört végig a világon, idén júli­usban már globálisan 125 millió játékost számlált, forgalma meg­haladta az egymilliárd dollárt, és eközben kulturális jelenséggé vált. A Fortnite eredetileg kooperatív túlélőjátéknak indult, ahol a közre­működők kis csapatokban együtt­működve nyersanyagokat gyűjte­nek, túlélőket mentenek és erődöt építenek, hogy megvédjék magukat a hullámokban támadó mután­soktól. Az első koncepció egy rea­lisztikus megközelítésű, horrorba hajló élmény lett volna, ám ezt ké­sőbb harsány színekben pompázó, rajzfilmes látványvilágra cserélték, ami a fiatalabb közönség számára is befogadhatóbb. Tavaly márciusban a PlayerUnk­­nown’s Battlegrounds (röviden PUBG) ismertette meg a világgal a battle royale kifejezést. Bár ez a já­tékstílus már korábban is létezett, az áttörő sikert mégis a dél-koreai fejlesztőcsapat játéka hozta meg. A battle royale lényege, hogy több tucat, akár egyszerre több száz já­tékos küzd egymás ellen, egy egyre zsugorodó játéktérben. A játékot csak az nyerheti meg, aki utoljára életben marad. Ez a látszólag nem különösebben összetett mechaniz­mus egy meglehetősen komplex rendszert takar, amiben a játékos­nak tárgyak és képességek tenge­rével kell zsonglőrködnie, és ösz­­szeállítania a rendelkezésére álló legoptimálisabb kombinációt. Látva a battle royale mód sikerét, az alkotók a Fortnite-ba is adaptál­ták, méghozzá a konkurenciával ellentétben teljesen ingyen szolgál­tatva azt. A játék eredeti koopera­tív funkcióját - mely a mai napig fizetős - különválasztották, és a fejlesztői erőforrásokat mind az új, ingyenes játékmódra fókuszálták. Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan érhet el milliárdos forgal­mat egy játék, melynek legnépsze­rűbb módja ingyenesen játszható. A Fortnite gazdasága egy virtuá­lis pénzre, a V-bucks-ra épül. Ebből néhány egységet a játékos ingyen kap, és bizonyos küldetések telje­sítésével mindkét játékmódban to­vábbiakat gyűjthet. Kevésbé fárad­ságos azonban, ha valódi pénzért vásárol. A V-bucksból új fizimiskát, illetve mozgásanimációkat (geszti­­kulációk, tánc stb.) vásárolhatunk a karakterünknek, így téve azt egyedivé. Erre a hiúságra építve a játékosbázis 70 százaléka öröm­mel költ valódi pénzt is, mégpedig átlagosan 23 800 forintot. Mivel a digitális holmik mellett a V-bucks árak szerepelnek, a fogyasztói elme pedig hajlamos kényelemből meg­spórolni a pénz fejben történő kon­vertálását, ezért virtuális pénzből, virtuális áron a költés is könnyeb­ben megy. A KIVARRT ÍRTA AMTZ / FORDÍTOTTA: KOPECZKY CSABA / RAJZ * SZÍNEK: FUTAKI ATTILA / BEÍRÓ: LANCZINGER MÁTYÁS MINDEGYIK TETOVÁLÁS EGYEDI. MEGRAJZOLOM A MODELLT, DE MEGALKOTÁSA UTÁN ARCHIVÁLOM, ÉS SOHA TÖBBÉ NEM HASZNÁLOM FEL ÚJRA. AZ EMBEREK VALAMI KIVÉTELESRE SZOMJAZNAK. EZT KÍNÁLOM ÉN NEKIK... MUNKÁM ARA A TETOVÁLÁS NAGYSÁGÁTÓL, BONYOLULT SÁSÁTÓL, A SZÍNEKTŐL, VALAMINT A VEVŐ ANYAGI HELYZETÉTŐL FÜGG, DE AZT IS FIGYELEMBE VESZEM, MENNYIRE SZIMPATIKUS... JELENLEGI ÜGYFELEMMEL NEM IGAZÁN TUDOM, HÁNYADÁN ÁLLOK. GYAKRAN TÖLTŐK OLY SOK IDŐT AZZAL, AKIT TETOVÁLOK, HOGY RENGETEG DOLGOT ELMESÉL MAGÁRÓL. JÓFORMÁN MINDENT MEGTUDOK AZ ÉLETÉRŐL... DE 0 NEM SOKAT MOND MAGÁRÓL. A DOLGOK FELSZÍNÉN MARAD, A NAGY ÁLTALÁNOSSÁGOK SZINTJÉN. VAN LÓVÉJA. LAKÁSA, BÚTORAI, GÖNCEI... JÖVŐ HÉTEN UJ MEGRENDELŐKNEK AKAR BEMUTATNI... NEM UTASÍTHATOM VISSZA, GYANÚS LENNE, DE NEM HANYAGOLHATOM EL AZ ÓVATOSSÁGOT SEM... LÉTFONTOSSÁGÚ KIDERÍTENEM, MIRE SZÁMÍTHATOK. NEHOGY VALAMI VAGY VALAKI MIATT BUDAPEST NESZÉT VEGYE A JELENLÉTEMNEK. A RADARHULLÁMOK ALATT KELL MARADNOM... FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK Ennek az amúgy általánosan használt üzleti modellnek az elle­nére sem ördögtől való játék a Fort­nite. Nyilván rá lehet kattanni, kü­lönösen, ha egy baráti vagy iskolai közösségben már sokan játsszák, ám kíméletlenül intenzív játékél­ménye nem sok sikerélményt tarto­gat azoknak, akik csak most ismer­kednek a videojátékokkal. Persze, ha valaki két hét után is állja a sa­rat, akár még sokra is viheti. (Fortnite. Platformok: PC, Mac, Nintendo Switch, PlayStation 4, Xbox One, iOS, Android) Kedves Olvasónk! Mindannyiunknak vannak kiemelkedő olvasmányélményei, amelyekhez időről időre visszatérünk, és amelyek iránytűként működhetnek életünk során; gyakorta idézzük őket, hivatkozási pontként tekintünk rájuk, jószívvel ajánljuk barátainknak. Ha szeretné megosztani velünk az irodalommal és kultúrával kapcsolatos gondolatait, vagy be­számolna a legmeghatározóbb olvasmányélményeiről, emlékezetes színházi előadásokról vagy ki­állításokról, írjon a szerkesztoseg@kmtg.hu vagy az 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. címre. A közérdeklődésre leginkább számot tartó, továbbgondolásra késztető írásokat közzétesszük az OLVASÓINK AJÁNLJÁK című rovatunkban. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. szeptember I ÁLTALÁBAN AZZfiL SZOKTA KEZDENI, MOGi MIÉRT IS SZÁNTA EU MASÁT A TETKORA, MIÉRT VÁLASZTOTTA /Z ADOTT MINTÁT, MAJD ÁTTÉR AZ ÉLETTÖRTÉNETÉRE, A MÚLTJÁRA, AZ ÁLMAIRA, REMÉNYEIRE, VISSZA-VISSZAKANYARODVA A JELENBE...

Next

/
Oldalképek
Tartalom