Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-07 / 130. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK Már eddig több ezer palántát osztottak ki SZEKS ÍÁRD Mint ismeretes, az Alisca Terra N. Kft. szelektív gyűjtési hónapot hirdetett meg 2018. március 22., valamint május 22. között a szolgáltatási területen lévő' hulladékudvarokban Szekszárdon, Bátaszéken, Tolnán és Szedresben. Ezen időszak alatt-azok az állampolgárok, akik különválogatottan adnak le a hulladékudvarokban papírt, műanyagot és fémet, a leadott mennyiségtől függően pontokat kaptak. Ezeket akár azonnal is beválthatták virágpalántákra. Az akcióban több ezer virágpalántát osztottak ki, illetve aki akarta, a pontokat az erre rendszeresített kártyán gyűjthette. A nagy érdeklődésre, illetve a műanyag, .a pet-palackok szezonjára való tekintettel a társaság a nyár végéig meghosszabbította ezt az akciót. Egészen augusztus végéig gyűjthetők tehát a pontok. Az akció végén, de akár már július 1-től értékes nyereményekre, például fürdőjegyekre válthatók be az összegyűjtött pontok. TM Augusztus végéig l tehet gyűjteni a pontokat, amelyek fürdőjegyekre is beválthatók Március 22-től a szolgáltatási területen lévő óvodák számára is meghirdették a szelektív gyűjtés hónapját. Az ovisok a Föld Napjáig, azaz április 22-ig gyűjthették elkülönítve a papír, a műanyag és a fémhulladékot. Az óvodáktól szelektíven gyűjtött hulladékot már beszállították, megmérték és összegezték. A szolgáltatási terület legkisebb polgárai közel tizenháromezer kilogramm szétválogatott hulladékot gyűjtöttek össze. Pénteken, valamint a jövő hét elején minden, a versenyben részt vevő óvoda megkapja az összegyűjtött pontoknak megfelelő értékű ajándék játékcsomagot, közölte az Alisca Terra. Ihárosi I. Boltban, önkormányzatnál és strandon is vállalhatnak munkát Árufeltöltő, bolti kisegítő is lehet nyáron a diák Fotó: Makovics Kornél Sok diáknak - a vakáció ellenére - nyáron sincs megállás. Rengetegen vannak, akik munkával töltik a szünidőt. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNÁ MEGYE Árufeltöltő, pénztáros, hosztesz, bolti kisegítő, könyvárus, felszolgáló, gyorséttermi kisegítő és kukoricacímerezés. Csak néhány a megyében kínált nyári diákmunkák közül. A tanulók jó néhány lehetőség közül válogathatnak, és maguk dönthetik el, mely napokon szeretnének dolgozni. A munkával töltött idő egyénenként változó, attól függ, kinek mire kell a pénz.- Van, aki az egész nyarat, gyakorlatilag két és fél hónapot végigdolgozik, de olyan diákunk is akad, aki csak két-három hetet szeretne munkával tölteni - mondta Mózer Anett, egy diákmunka-kölcsönzéssel foglalkozó iskolaszövetkezet kirendeltségvezetője. - A legtöbb tanuló az alapján választ munkát, hogy melyiknek magasabb az órabére, de az érdeklődők a számukra leginkább testhezálló munkák közül tudnak választani. Az irodavezető közölte, már május közepén megnőtt a forgalmuk, egyre nagyobb létszámban jelentkeznek a diákok, de a suli végeztével kezdenek a legtöbben érdeklődni. Az lenne célravezető, hogy Az önkormányzatok is szívesen alkalmaznak diákmunkásokat. Hőségben a vízosztás is egy feladat a tanulók minél előbb regisztráljanak a szövetkezetnél, annál nagyobb az esélye, hogy tudnak számukra munkát biztosítani. Viszont fontos tudni, hogy egész évben van lehetőség diákmunkát vállalni. Mózer Anett hozzátette: a tizenhat és tizenhét éves diákok között túljelentkezés van, de törekednek arra, hogy a lehető legtöbb diáknak munkát biztosítsanak. Változatos a kínált munkák sora, nagyáruházakban, strandon is keresnek munkaerőt, de adminisztrációs állás is akad. Ám nem csak a diákszövetkezeteknél, az önkormányzatoknál is érdemes tájékozódni, ugyanis a korábbi évekhez hasonlóan idén is számos hely-Adóazonosító jelre van szükség a munkavállaláshoz A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében - tájékoztatott Mózsik Szilvia, a NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtó főreferense. A diákok szülői engedéllyel tizenhat éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a tizenöt éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség. A diákmunkával szerzett jövedelem - néhány foglalkoztatási formát kivéve - is adóköteles. Az szja mértéke tizenöt százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből. Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött munkaszerződéshez, mely csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A felek megállapodhatnak órabérben vagy teljesítménybérben is, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi nyolcórás foglalkoztatásnál bruttó százharmincnyolcezer forint. hatóságnál várják idénymunkára a diákokat. A legtöbb helyen adminisztrációs feladatot kell végezni, de akad, ahol a szociális intézményekben, vagy a városgondozásnál lehet tevékenykedni. A Tamási Közös Önkormányzati Hivataltól kapott tájékoztatás szerint huszonhat fő a keretszámuk, melyet egészen biztosan feltöltenek. Ez hatórás napi foglalkoztatást jelent a jelentkezőknek, mindenkit egyhónapos időtartamra, júliusra vagy augusztusra vesznek fel. Főleg az önkormányzati intézményekben kapnak munkát a tanulók: a művelődési házban a rendezvényszervezésben segítenek, az óvodában udvarrendezés és takarítás, a hivatalban adminisztratív feladat, a Würtz iskolában a nyári napközis tábor szervezése, a kempingben recepciós munkakör és takarítás vár rájuk. Diákként kezdte, az áruház saját dolgozója lett A szekszárdi Tesco hipermarket folyamatosan alkalmaz diákmunkásokat - mondta Szabó Balázs áruházvezető. Egész évben folyamatosan tudnának alkalmazni munkaerőt, de év közben olyanynyira túlterheltek a tanuók, hogy örülnek, ha van egy -.zabád hétvégéjük. Nyáron mej. nő a jelentkezők száma, akik között vannak nagyon jól képzettek is, akiket a multinacionális vállalat szívesen alkalmaz. Az áruházlánc többnyire árufeltöltő, csomagoló és különböző kisegítő pozíciókra keres diákokat. Arra is volt már példa, hogy a diákmunkás idővel a Tesco saját dolgozója lett. A Felvidéken járt és lépett fel több helyen a Kapos Kórus több más énekegyüttessel együtt Hangversenyekkel emlékeztek Kodályra DOMWÓVÁP Szlovákia magyarlakta területein, a Felvidéken töltött három napot nemrégiben a dombóvári Kapos Kórus Markovics Gábor karnagy vezetésével. A kórust elkísérte Kertész Attila Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke is. A látogatás apropója az volt, hogy Kodály Zoltán hetvenöt évvel ezelőtt lett Galánta díszpolgára. A zeneszerző Dombóvárhoz is kötődik, többször járt a városban és a feleségét is ott ismerte meg. Az énekkar több kulturális programon is részt vett, amelyeken Kodály Zoltán kórusműveiből énekeltek a tagok. Az első napon két fellépésnek tettek eleget. Előbb a Kodály Zoltán-kiállítás megnyitóján énekeltek, majd pedig a Galántai Művelődési Központban rendezett ünnepi hangversenyen emlékeztek a zeneszerzőre galántai, peredi, kecskeméti énekesekkel együtt. Másnap Kodály-emlékhelyeket kerestek fel a kórustagok Galántán és Nagyszombaton. Itt helyezték el az emlékezés virágait, illetve megszólaltattak egy-egy Kodály-művet. Este népzenei hangversenyt rendeztek a szervezők Felső- A dombóvári Kapos Kórus több felvidéki települést felkeresett háromnapos útja során Beküldött fotó széliben a helyi, illetve azaj~ sószeli, a diószegi, akiráyr®vi, a peredi, a kecskéiét* es a dombóvári énekese!» mint citerazenekaro) közreműködésével. A zárónap délelőtjén a zsigárdi református templomban az istentisztpeten adtak elő Kodály Zoltái-műveket a dombóvári éneiesek. A Kapos Kórus a felvidéki úton a Csemadok (Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség), a dombóvári önkormányzat, a Bethlen Gábor Alapkezelő, illetve cégek támogatásával vett részt. E.