Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-24 / 70. szám

12 TÖRTÉNELEM-MOZAIK 2018. MÁRCIUS 24., SZOMBAT 1918 végén még bőven lett volna katonai erő az ország védelmére Károlyi Mihály az ország élén Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása 1918. november 16-án Fotó: MW Az őszirózsás forradalom és a hadsereget leszerelő Ká­rolyi Mihály politikai rend­szerének alapvető felelőssé­ge van a Tanácsköztársaság kikiáltásában és a későb­bi trianoni diktátum létre­jöttében. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu ÉVFORDULÓ Az 1918. október 31. és 1919. március 21. kö­zött eltelt néhány hónap ese­ményei alapjaiban változtat­ták meg a magyar történelem menetét. Károlyi Mihály októ­ber végén egy kivérzett, a há­borúba belefáradt társadalom és állam élére került, s az ut­ca emberének békevágya, vélt igazságai és indulatai egybe­estek az új politikai vezetés kül- és katonapolitikai elkép­zeléseivel. Ezek közül azt a - később hibásnak bizonyult - külpolitikai elgondolást kell kiemelnünk, amelynek lénye­ge a hajlandóság az antantha­talmak iránti feltétel nélküli engedmények megtételére és a wilsoni békepontok kritikát­­lan elfogadására. Ez utóbbiak fontos eleme, hogy a liberaliz­mus jegyében az Osztrák-Ma­gyar Monarchia népei és nem­zetei számára az „autonóm fej­lődés” biztosítását irányozták elő. Ám e szép gondolat meg­fogalmazását - véleményünk szerint - kevésbé a humaniz­mus, mint inkább a háború megnyerésének célja is moti­válhatta, jóllehet a pontokat közzétevő amerikai elnök, T. W. Wilson humánus gondolko­dását nem firtatjuk. Az azon­ban tény, hogy a wilsoni pon­tok közzétételekor, 1918 első napjaiban az antant európai országai éppen úgy a katonai kimerültség tüneteivel küz­döttek, mint a központi hatal­mak. Az is tény, hogy a világ­méretű küzdelemben a nem­zetiségi kérdés gerjesztésével az Osztrák-Magyar Monar­chiát alapjaiban lehetett meg­rendíteni. Károlyi Mihály kül- és katonapolitikai értelemben ott hibázott, amikor elhitte, hogy a világ- és a hatalmi politiká­ban valóban az artikuláltjdeo­­lógia vezeti a politikusokat; fi­gyelmen kívül hagyta, hogy a kül- és katonapolitikában nincs ideológia, nincs megér­tés, ott egyedül az érdek és az erő diktál. S minthogy nem politikai erőben és akaratér­vényesítésben gondolkodott, katonapolitikájának legfonto­sabb eleme - az antanthatal­mak igényeinek megfelelően - a fegyveres erők viharos gyorsasággal való leszerelé­se volt. Ennek pedig szinte na­pokon belül az lett az eredmé­nye, hogy mind a magyar tár­sadalomnak, mind a Károlyi­féle hatalmi elitnek szembe­sülnie kellett azzal: a wilsoni pontok jegyében fellépő nem­zetiségi törekvések vésze­sen fenyegetik a történelmi Magyarország integritását. Károlyinak már a belgrádi fegyverszüneti tárgyaláson (1918. november 7-én, amikor éppen egy hete volt kormá­nyon) látnia kellett, hogy az antanthatalmak részéről sem Magyarország, sem a magyar nemzet semmiféle megértés­re és könyörületre nem szá­míthat. Maga Károlyi számolt be arról Hit, illúziók nélkül cí­mű memoárjában, hogy az ál­tala vezetett magyar küldött­séget napóleoni pózban foga­dó Louis Franchet d’Esperey francia tábornok milyen meg­alázóan tárgyalt velük. Károlyi és politikustársai láthatóan már uralmuk első napjaiban nem akartak, nem mertek erőt mutatni a külföld felé, ami feltehetően - egye­bek között - arra vezethe­tő vissza, hogy maguk is el­fogadták a Monarchia és Ma­gyarország katonai vereségét az első világháborúban, és va­kon hittek a parttalan pacifiz­musban. Nem bízhattak ab­ban, hogy a felbomlás jegyeit mutató fegyveres erőkben és magyar társadalomban léte­zik elszántság a haza védel­mére. Egyébként szemlélet­­módjuk téves voltát igazolja, hogy amikor 1919 márciusá­ban a határozott kommunista vezetés fegyverbe szólít a ha­tárok védelmére, szinte napok alatt tízezrek jelentkeznek ka­tonának, s ezt igazolja a Szé­kely Hadosztály sorsa is. A történelem fintora, hogy Károlyi és köre pont azokban a napokban mutatott teljes po­litikai és katonai engedékeny­séget az antanthatalmakkal és a szerveződő kisállamokkal szemben, amikor Budapesten a legnagyobb létszámban foly­tak a leszerelések. Julier Fe­renc, az események egyik ka­tonai szereplője, mintegy évti­zeddel később írott tanulmá­nyában kimutatta, bőven lett volna katonai erő az ország vé­delmére. Szemtanúként beszá­molt arról is, hogy a nemzeti érzés, főleg az olasz frontról visszatérő alakulatok jelentős részéből, nem hiányzott. Ténykérdés, hogy a hatá­rok oltalmazásának lehetősé­gét 1918 telén a Károlyi-kor­mány elmulasztotta, amikor a főleg az olasz frontról még in­takt egységben hazatérő ezre­­deket leszerelte. A kortárs ka­tonák emlékirataikban rend­re arra hívták fel a figyel­met, hogy a frontról hazaté­rő katonatömegeknek ugyan elegük volt a végtelennek tű­nő háborúból, de a történel­mi határok védelmére készek voltak fegyvert fogni. A kínál­kozó lehetőséggel a kormány nem élt; a Monarchia születő­ben lévő utódállamainak csa­patai pedig egyre beljebb és beljebb nyomultak a történel­mi Magyarország területére. Mint láttuk, az 1918 őszén uralomra került, Károlyi Mi­hály nevével fémjelzett poli­tikai vezetés a pacifizmustól hajtva és a világpolitika alap­vető tényeit, törvényszerűsé­geit figyelmen kívül hagy­va olyan honvédelmi politi­kát folytatott, amely történel­münk egy válságos időszaká­ban katonailag szinte teljesen védtelenné tette Magyarorszá­got. Ez az elhibázott honvédel­mi politika - belső logikájából eredően - vezetett 1919-ben a szélsőbaloldali erők hatalom­ra jutásához hazánkban, s így a trianoni diktátumhoz veze­tő út első jelentős lépése lett. A tuberkulózis világnapja GÁBOR napja GÁBOR. A héber Gábrielből rö­vidült, női párja a Gabriella. Jelentése: Isten embere, Isten bajnoka. EGYÉB NÉVNAPOK: Adelmár, Alpár, Ella, Gábriel, Gabriel­la, Jella, Kapolcs, Katalin, Ka­rina, Kolumbán, Miléna, Oli­vér, Simeon. Egyházi ünnepek A katolikus és a református naptárban Gábor, Karina napja. Az evangélikus nap­tárban Gábor, Karina, Milé­na napja. A zsidó naptárban niszán hónap 8. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Ez 37,21-28. Zsolt 17. Jn 11,45- 57. Református: Mt 25,1-13. 2Móz 27. Evangélikus: Lk 18,31-43. Jn 17,llb-26. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 3 4 6 2 8 7 5 1 5 7 2 9 1 4 8 6 3 8 1 6 7 3 5 9 4 2 7 4 8 3 5 9 2 1 6 1 6 5 2 8 7 4 3 9 2 9 3 1 4 6 5 8 7 3 5 7 4 6 2 1 9 8 4 2 1 8 9 3 6 7 5 6 8 9 5 7 1 3 2 4 Ifjúsági világnap IRÉN, ÍRISZ napja IRÉN, Görög eredetű név, je­lentése: béke. Védőszentje: Szent Iréné, aki 300 körül szenvedett máglyahalált hi­téért. Virága: a nőszirom. ÍRISZ. A szivárvány istennője. Ezt a nevet viseli a nőszirom virág, valamint a szem szi­várványhártyája is. EGYÉB NÉVNAPOK: Annunciá­­ta, Cézár, Ders, Ernák, Er­­nye, Humbert, Izméne, Jernő, Klára, Kristóf, Lúcia, Mária, Marinella. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban vi­rágvasárnap - ünnepi mise, Annunciáta, Irén napja. A re­formátus naptárban virágva­sárnap, Irén, írisz, Irina nap­ja. Az evangélikus naptárban böjt 6. vasárnapja, Irén, írisz, Irina napja. A zsidó naptár­ban niszán hónap 9. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: íz 50,4- 7. Zsolt 21. Fii 2,6-11. Mk 14,1-15,47. Református: Mt 25,14-46. 2Móz 28. Evangé­likus: Jn 12,12-19. Fii 2,5-11. Zsolt 92. KÁRTYA­JÁTÉK RÓMAI S1S ISKOLÁS­KORÚ TAKÁCS IMRE VERSE r~ FÉRFI­NÉV LÁNG­VIRÁG CHAPUN NEJE NEM NŐ­HÖZ ILLŐ l ▼ EVÉS NÉLKÜL ► ? ▼ SZÁNDÉ­KOS MÚLÓ ► ▼ FINN AUTÓJEL l NEM KORAI ► EL­PUSZTUL SZINTÉN NE TRÓPUSI NÖVÉNY ► ▼ GÖRÖG SZIGET KRUMPLI­FAJTA L * SÁRKÁNYT ► ▼ HÁLÁVAL EMLEGET KONYHAI EDÉNY ► ▼ RÓMAI 5 ÉS 50 ► MEG­ÉRINT HOLLAND AOTÓJEL l SOHA, NÉMETÜL ▼ ► ADDIG, RÉGIESEN ► SKANDINÁV REJTVÉNY _____________________________I SUDOKU CO 9 5 3 7 6 2 7 1 6 4 cn 6 4 3 T 5 1 7 3 4 8 5 6 2 3 9 8 6 3 9 1 CM 4 4 7 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) A Hold már a Rák jegyé­ben van. A bolygók hajlamosít­ják arra, hogy túl sokat ígér­jen, és olyasmibe is beleegyez­zen, amit nem gondolt át elég­gé-BIKA (04.21.-05.20.) Ha esetleg dohányzik, de már hosszabb ideje szeretne leszokni, akkor itt a megfelelő alkalom erre. Minden bolygó támogatja ebben. Főleg a Mars - az akarat bolygója - tudja se­gíteni a Bak jegyéből. IKREK (05. 21.-06. 21.) Ez a hétvége nagyon jó al­kalmat teremthet a lustálko­dásra. Ha munkahelyi köte­lességei vagy felhalmozódott teendői miatt ezt megtagad­ja magától, akkor annak köny­­nyen kimerülés lehet a vége. RÁK (06. 22.-07. 22.) Házsártos vitákba keve­redhet ma olyan emberekkel, akiket igazából szeret. A Mars már a Bak jegyében jár, és las­san, de biztosan több bátorsá­got ad önnek, hogy újdonságo­kat próbáljon ki. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) Minden körülmény ideá­lis ahhoz, hogy megvalósítson egy régóta dédelgetett tervet. A siker szinte biztosnak mond­ható, ne legyen rest, vágjon be­le! A lehetőség az öíébe hullik, ragadja meg! SZŰZ (08. 23.-09. 22.) Ma igazán boldogan fog ébredni. Késő estig egyetlen felhő sem zavarja meg a jó kedvét. Szervezzen mára mi­nél több programot! Minden szempontból kitűnően fogja érezni magát. MÉRLEG (09. 23.-10.22.) A családi viszályok az ide­geire mennek. Ön az egyetlen, aki elindulhat a megoldás út­ján. Sokkal több az empátiája, mint a többieknek, mindenki helyébe bele tudja élni magát. SKORPIÓ (10.23.-11.22.) A Hold a Rák jegyében jár. Szép reggelre ébredhet, és valóban minden oka megvan arra, hogy örüljön. Rendeződ­ni látszanak az ügyei, és úgy tűnik, sokan rajonganak is a kegyeiért. NYILAS (11. 23.-12. 21.) Legyen nagyon óvatos a közlekedésben! Rendőri intéz­kedésre számíthat: legyen na­gyon tisztelettudó, még ha sé­relmezi is némely szavukat, tettüket! Most nem érdemes uj­jat húznia a hatóságokkal. BAK (12.22.-0L 20.) Nem kell mindig mindent százszázalékosan teljesíteni, ezt tudatosítania kellene ma­gában. Délután mondjon le a vásárlásokról, közlekedési du­gókra, hosszú sorok várnák a pénztáraknál. VÍZÖNTŐ (01.21.-02.18.) A Vízöntő szülöttei a mai napot a kalandoknak szánják. Ha eddig nem volt bátorsága megtenni valamit, most vég­re erőt gyűjt hozzá. Régóta ér­lel már egy gondolatot - tegyen róla, hogy valósággá váljon! HALAK(02.19.-03. 20.) A kapkodás nem várt ve­szélyeket rejt, félreértések, fe­lületesség, sőt akár szándékos félrevezetés miatt is. A csalá­di ügyei jól alakulnak, ami­hez egy nem várt kirándulás is hozzájárulhat. á l

Next

/
Oldalképek
Tartalom