Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-07 / 130. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚNIUS 7., SZERDA Akkor van elsőbbségük, ha meg is adják nekik DOMBÓVÁR Nem adta meg az el­sőbbséget június 1-jén 8 óra 44 perckor a segédmotoros kerék­párral közlekedő férfi a Kórház és a Fő utca kereszteződésében a védett útvonalon közlekedő személygépkocsinak, ezért ösz­­szeütköztek. A balesetben a mo­toros súlyosan megsérült, tájé­koztatta lapunkat a rendőrség. Huszti Gábor, a megyei főka­pitányság sajtószóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy nyá­ron egyre több a motoros az uta­kon, már csak ezért is nagyobb az őket érintő balesetek kocká­zata. A két keréken közlekedők az egyik legvédtelenebb cso­portba tartoznak. Esetükben különösen igaz, hogy akár egy apró, meggondolatlan mozdu­lat vagy figyelmetlenség is tra­gédiához vezethet. Mivel nem védi őket karosszéria, fontos a speciális öltözet és a bukósisak megfelelő megválasztása. A bal-A két keréken köz­lekedők a legin­kább védtelenek eseti mutatók szerint harmadá­val kevesebb ember sérülne meg és veszítené életét az uta­kon, ha mindenki betartaná az előírt sebességhatárokat, amely a motorkerékpárosokra kiemel­ten vonatkozik. Sokszor okoz tragédiát a kellő körültekintés nélküli előzés, különösen ha a moto­ros nem győződik meg arról, hogy az előtte haladó és előzni kívánt autók valamelyike bal­ra szándékozik bekanyarod­ni. A jobbról előzéssel szintén nem számolnak a közlekedők. Arra is figyelni kell, hogy elő­zés közben nem hajt-e ki vala­ki a környező utcákból. A ka­nyarodok és az elsőbbség­adásra kötelezettek ugyan­is gyakran nem veszik figye­lembe a még távol haladó mo­toros nagy sebességét, és be­kanyarodnak, vagy kihajta­nak elé. Figyelni kell arra is, hogy ha a kanyarban helyte­lenül választják meg a sebes­séget, könnyen a másik sáv­ban találhatják magukat. Vi­gyázni kell az útburkolati hi­bákra és a szennyeződésekre is, mert sajnos ezek is gyak­ran vezetnek a motorosok sú­lyos baleseteihez. Ihárosi I. Turisztikai céljaik elérését várják a fejlesztésektől A falu kulturális és termé­szeti értékeire alapozva, pá lyázati támogatással fej­leszt a csikóstőttősi önkor­mányzat. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu CSIKÓSTŐTTŐS A falu kulturá­lis hagyományainak ápolásá­ra és turisztikai vonzerejének komplex fejlesztésére nyert az önkormányzat több mint 105 millió forintot TOP-os pályá­zaton. Pintér Szilárd, Csikós­­tőttős polgármestere elmond­ta, hogy kulturális és termé­szeti értékeikre alapozva ala­kították ki a fejlesztési terve­ket, három fő fejlesztési te­rületet kijelölve. Az attrakci­ókat egy túraútvonalra sze­retnék felfűzni. Az egyes ál­lomásokat modern informá­ciós táblák jelzik majd, ame­lyek a terület élővilágáról és a további kirándulási lehető­ségekről adnak tájékoztatást az arra járóknak. A fejlesztés első eleme a kulturális örökség turiszti­kai hasznosítása. Ez a Ha­gyományok házának kialakí­tását foglalja magában. Az e célra kijelölt ingatlant a Né­met-Magyar Kulturális Egye­sülettől szeretné megvásárol­ni az önkormányzat és a szer­vezettel együttműködve fel­újítani, majd berendezni azt. Újszerű, látogatóbarát módon mutatnák be a település sváb hagyományait, a mezőgazda­ságot, a gasztronómiát, a min­dennapi életet. Az állandó ki­állítás mellett előadások, fog­lalkozások megtartására is al­kalmas lenne a hely. A második elem a horgász­­turizmus erősítése, a már meglévő, mesterséges hor­gásztó infrastrukturális felté­teleinek javításával. A tó len­ne a csikóstőttősi nordic wal­king túraútvonal egyik állo­mása, illetve helyi rendezvé-Beküldött fotó Jó alapot jelent a csikóstőttősi horgásztó a további fejlesztésekhez Együttműködés a cél érdekében nyék helyszíne. Vizesblok­kot, valamint egy tóparti pi­henőt szeretnének kialakíta­ni a parton, kisebb fedett kö­zösségi térrel és egy főzőhely­­lyel. Csikóstőttős a Hét Patak Gyöngye Natúrpark Egyesü­let tagja, így az ökoturisz­tikai fejlesztések részeként valósulhat meg a harmadik elem, amely a natúrpark fej­lesztését jelenti. Egyrészt a kilátót, másrészt a Kneipp-ta­­posót szeretnék bővíteni, és egy felnőtt játszóteret kiala­kítani négy szabadtéri fit­­neszeszközzel. Mindez kap­csolódik a térség más turisz­tikai elemeihez, így a Guna­­rasi fürdőhöz is. A fejlesztés eszközbeszerzés­sel együtt valósulna meg. A Hagyományok háza esetében szükség van nemcsak belté­ri bútorokra, hanem a bemuta­tást segítő eszközök megvásár­lására is. Többek között a digi­talizált régi fotókat és a sváb hagyományokat bemutató kis­­filmet szeretnék monitorokon levetíteni, illetve vitrineket be­szerezni. De az akadálymente­sítésre is gondolnak. A tóparti pihenőnél kültéri bútorok szük­ségesek, a kilátó falára pedig egy elektronikus táblajátékot és egy kockaforgatót tervez­nek a gyerekek számára. Mind­emellett a nordic walking bo­tok bérlését is lehetővé teszik. Pintér Szilárd szerint a komplex fejlesztés gazdaságélénkítés­sel járna, hiszen a térségbe látogató turisták számának emelkedését eredményez­né, továbbá a helyi foglalkoz­tatás növekedése is várható. A megvalósítás során többfé­le együttműködési és partner­ségi megállapodást kötnek a járásbeli településekkel, a na­gyobb szálláshelyet biztosí­tó vállalkozásokkal és a civil szervezetekkel. Tökmagolaj termelése lehet a falu fő profilja NAH Agrárlogisztikai központ kialakítására nyert 110 millió forintos támogatást a naki ön­­kormányzat TOP-pályázaton. Rácz Róbert polgármester el­mondta, hogy olajas magva­kat feldolgozó üzemet hoz­nak létre a Naki Mezőgazda­­sági Zrt. régi központi épüle­tében. Az elnyert támogatás egyrészt a felújítás költségeit, másrészt a szükséges beren­dezések megvásárlását foglal­ja magában, és a tervek sze­rint még ebben az évben el­kezdődhetnek a munkálatok. Az üzemben a helyben meg­termelt növények sajtolását tervezik, de a fő profil kez­detben a tökmagolaj előállítá­sa lesz. A beruházás egyben munkahelyteremtést is jelent. Az első időkben öt-hat embert szeretnének foglalkoztatni, ám a faluvezető bízik benne, hogy idővel még több helybe­li számára tudnak munkát biz­tosítani ezen a területen. A tulajdoni hányad az önkor­mányzat és a Naki Mezőgazda­­sági Zrt. között oszlik meg 51- 49 százalék arányban - tette hozzá Rácz Róbert. H. E. Otthonában rabolta ki áldozatát MA&YARKESZI Ismeretlen fér­fi kopogott be május 30-án 22 óra körül egy magyarke­­szi házba. A sértett elkövette azt a hibát, hogy be is enged­te a lakásba, ahol az elkövető egy késsel a kezében a pénze átadására szólította fel. Miu­tán erre az nem volt hajlandó, a támadó meglökte, majd úgy megütötte, hogy a sértett el­veszítette az eszméletét. A tettes ezt követően meg­kereste és ellopta a házigaz­da pénzét és bankkártyáját. A Tamási Rendőrkapitány­ság munkatársai a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgat­tak ki egy 26 éves helyi lakost. A férfit őrizetbe vették és elő­terjesztést tettek az ügyész­ségnek, hogy kezdeményez­zék a bíróságon a férfi előze­tes letartóztatását. 1.1. Hegycsúcshódítással tették emlékezetessé az utolsó osztálykirándulást a nyolcadikosok Igazi alpesi mesevilágban jártak a diákok SZEKSZÁRD Külföldi kirándu­lással búcsúzott az általános iskolai évektől a szekszárdi Comenius Általános Iskola 8. osztálya. A diákok - kísérőta­náraikkal együtt - Ausztriá­ba, Präbichl-Vordernberg üdü­lőtelepére látogattak. Itt, az Alpoknál elhatározták, hogy meghódítják az egyik közeli csúcsot. Hamisítatlan osztrák síparadicsom fogadta a szek­szárdiakat az Alpoknál, azzal a különbséggel, hogy ilyen­kor, tavasz végén-nyár elején nem a síelők, hanem a túrá­zók veszik birtokukba a terü­letet. Ám közel 2000 méteren így is megmaradnak a hófol­tok, melyek kellemesen hűsí­tik a vándorokat a tűző napsü­tésben. Lapunk három diáktól kért rövid élménybeszámolót az expedícióról. Hersics Előd: - Az út hosszú és kicsit fárasztó volt, de meg­érte. A szállásunk a hegyek között, alpesi réten helyezke­dett el. A hegymászás mellett jártunk egy tipikus osztrák kisvárosban és hazafelé meg­álltunk vásárolni. Bóni Jázmin: - Az osztrák út hét órás volt, de az esetleges kényelmetlenségekért kárpó­tolt a gyönyörű látvány. Meg­érkezésünk után egy kisebb túrára indultunk, amely cso-Ritka élmény, hógolyózás nyár elején Beküldött kép dálatos természeti képet tárt elénk. Másnap elindultunk a Präbichl-hoz közeli csúcsot meghódítani: itt a vidék még szebb volt. Mintha mesevilág­ba csöppentünk volna. Ahogy egyre magasabbra értünk, ta­láltunk havat is. így - a nyá­ri meleg ellenére - nem hagy­hattuk ki a hógolyózást sem! Csötönyi Zina: - A szállá­sunktól nem messze lévő vá­roskában, Eisenerzben töl­töttünk egy kellemes es­tét. A város mesés, közép­kori szépségű volt, igazi ro­mantikus hangulat jellemez­te. Mindenkit elvarázsolt, ez volt a kedvencem. Szeri Á. Megújult központ Morvái Szilveszter igazgató elmondta, hogy a síközpont több üdülőházát magyarok üzemeltetik. A terület közelé­ben korábban ércbányászat folyt. A bánya kiürülése után az aktív korú lakosság nagy része elköltözött. De vállal­kozó kedvű, szorgalmas ma­gyar kezek felújították a vá­roska mellett található síte­rület több épületét, sőt, még az egykori vasútállomást is szállóvá alakították. Kedvező áron lehetett így ebben a cso­dás környezetben túrázni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom