Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-18 / 142. szám
2016. JÚNIUS 18., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP A nagyon rossz minőségű Bor utca, jobbra látható az eltorlaszolt átjáró. Az utcát hamarosan felújítják, csatornázzák, ezt követően "r „ a helyijáratos busz erre is közlekedik majd. Ez lesz az igazi megoldás az itt lakók számára, csak addig kellene átmeneti megoldást találni Nem csillapodnak a környékbeli lakók, nyaraló- és telektulajdonosok indulatai a Sió csárda környékén. Mint beszámoltunk róla, az 1964-ben épített csárdát eladták, az új tulajdonos pedig nem engedi a környékbelieknek, hogy a területén átjárjanak. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu SZEKSZÄRD A helyiek közül többen is elmondták, ha nem használhatják a megszokott gyalogutak kénytelenek lesznek a 6-osra kimenni, amikor a közeli buszmegállóhoz igyekeznek. Nagyon sokan innen, az Árnyas szurdikból járnak be dolgozni, a gyerekek innen járnak iskolába, így nem veszélytelen ez a megoldás. Az indulatok forrnak, egyre nagyobb a feszültség a lakók és a tulajdonos között, aki bekerítette a területet, ami jogos, hiszen magántulajdonról van szó. A „gyalogátkelő helyet”, a lépcsővel, amit évtizedek óta használtak a környéken lakók, szögesdróttal torlaszolta el. A kerítést ismeretlen tettesek megrongálták, lebontották. A kialakult helyzetben egyre nagyobb a feszültség. Az egyik ott lakó elmondta - kérte, ne írjuk le a nevét aláírást gyűjtöttek, napokon belül elküldik a levelet az önkormányzat jegyzőjéhez, melyben kérik, hogy alakítson ki egy szolgalmi joggal terhelt utat az említett terűteken. A szekszárdi önkormányzatot is megkerestük, ahol Varga András, a városigazgatási osztály vezetője elmondta, felvették a kapcsolatot a terület új tulajdonosával, aki azt mondta, átgondolja a megoldást. Az önkormányzat azt szorgalmazta, hogy ne keresztül-kasul járkáljanak az emberek a magánterületen, hanem átmenetileg jelöljön ki egy gyalogutat, amíg a Bor utca csatornázása, majd az új útburkolata el nem készül, hiszen a helyi járatos buszokat szeretnék ide is rendszeresen kiküldeni. Természetesen szerettük volna a Sió csárda új tulajdonosának a véleményét is megkérdezni, de ő nem kívánt nyilatkozni. Korábban azt mondta, egy magánterületen idegeneknek nem lehet átjárásuk. Műemlékvédelem alatt áll Az 52 éve épített Sió csárda Szekszárd határában eredetileg az Áfészé volt, valamikor nagyon kedvelt helyként ismerték, sokan álltak meg, akik átutaztak a 6-os úton, illetve a városból is jöttek a csárdába. A hely 14 éve nem működik, üresen pedig egyre rosszabb állapotba került. Mivel többszörös műemlékvédelem alatt áll az épület, a felújításához is rengeteg engedély. kuratóriumok beleegyezése kell, ezek zöme nem is a megyéhez tartozik. Ugyanakkor a szekszárdiak széles rétege szeretné, ha a Sió csárda a régi formájában ismét működne. Helló, fiatal! Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu Rövid életűnek bizonyult a kormány Gyere haza, fiatal! programja. A kabinet tavaly indította el a külföldön dolgozó magyarok visszatérése indított akciótervét. A koncepció nem szállította a várt eredményt: mindössze 105 fiatalt sikerült Angliából hazacsábítani a 100 milliós keretösszeg több mint felének, 57 millió forintnak a felhasználásával. A közelmúltban még arról szóltak a hírek, hogy a program „végkimerülésig” folytatódni fog, ám a héten Varga Mihály miniszter különösebb indoklás nélkül jelentette be annak befejezését. Arról nem érkeztek a hírek, hogy akik hazatértek, azok állami alkalmazottként tengetik - szerény hajlékukban megpihenve - dolgos hétköznapjaikat, Szöknek, mert nem akarják látni, ahogy az ország felemészti magát vagy az ádáz piacgazdaság elnyomó hatalmának kiszolgálásából kénytelenek vegetálni országunk jövőjét építve. Van olyan ismerősöm, aki külföldön dolgozik, és nem tud többet felmutatni, mintha itthon maradt volna. A Lajtán túl auslándernek számít, rokonok, barátok nélkül. Persze van az a pénz... Ha valaki megszokta, hogy van 13. és 14. havi fizetés, év végén prémium, ha jól melózott, nem kell aggódni az állás miatt. Prágában az informatikai szektorban havi nettó 5Cfb ezret keresni, azért jól hangzik. Magyarországon néhány éves munkatapasztalattal ennyi pénzt lehetetlen hazavinni. Valakit persze nem csak a pénz motivál a kiköltözésre, ott vannak azok, akik szinte szöknek, mert nem akarják látni, ahogy az ország felemészti magát. A következő szlogennel próbáltam volna hazacsábítani a külföldön dolgozókat: gyere haza, fiatal egy tíznapos fesztiválra, minden költségedet a kormány állja! SZEKSZÁRD Megkapták megérdemelt jutalmukat a Wunderland ovisok. Szekszárdi tűzoltók települtek ki pénteken délelőtt intézményükbe, és tartottak bemutatót. Tették ezt azért, mert ez az óvoda nyerte el a „Legkreatívabb óvoda 2016” címet az Országos Tűzmegelőzési Bizottság „Tűzről pattant" pályázatán, köszönhetően annak, hogy ebből az intézményből érkezett országosan a legtöbb, 195 pályamű. B. K, Gondatlanul okozta a halálos balesetet Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség a 60 éves férfi ellen, aki 1988 óta rendelkezett vezetői engedéllyel „B” járműkategóriára. A vádlott tavaly augusztus 8-án 18 óra körüli időben a 61-es számú főúton Nagykónyi irányából Tamási felé haladt autójával, jó látási viszonyok között, száraz, aszfaltburkolatú úttesten. A vádlott a Honvéd utcába akart balra kanyarodni, ennek során azonban a KRESZ-ben foglalt szabályt megszegve, figyelmetlenség miatt nem vette észre a vele szemben motorkerékpárral közeledő 24 éves férfit és nem adta meg neki az elsőbbséget. Emiatt a motorkerékpár a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávban a vádlott által vezetett személygépkocsi jobb első sárvédőjének ütközött. A motorkerékpáros az úttestre esett és olyan, az élettel összeegyeztethetetlen súlyosságú sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Életét az azonnal érkező szakszerű orvosi segítség sem menthette volna meg. Az adott útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 70 km/óra volt, a motorkerékpár baleset előtti haladási sebessége 130 km/órában, ütközési sebessége pedig 68-72 km/órában, míg a személygépkocsi ütközési sebessége 20-23 km/ órában rögzíthető. A motorkerékpárost az autó vezetője nagy távolságból is láthatta. A veszélyhelyzet kialakulásakor, amikor a személygépkocsi átlépte a terelővonalat, a motorkerékpár az ütközési ponttól 117-118 méter távolságra haladt. A vádlott vezetői engedélyét a büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonták. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett, fogházbüntetés kiszabását és a közúti járművek vezetésétől határozott időre történő eltiltását szorgalmazza a Tamási Járásbíróságnál, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője. 1.1. HIRDETÉS EB-focilabdát nyert: Egy karton sört nyert: Steigerwald Vince (Németkér) Schmidt Ferencné (Paks) Szőts Balbina (Bonyhád (Majos)) Tóth Lajosné (Nagydorog) Pásztor István (Bonyhád) Lőrinc Antal (Nagymányok) Höckl György (Zomba) Höffler János (Kisdorog) György Tiborné (Bonyhád (Majos) Tóth Józsefné (Váralja) ___________________________________________________________________________________________HIRDETÉS KÖZLEMÉNY A Magyar Ásványolaj Szövetség, újsághírek és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság is közölte nemrégiben, hogy az országban egy, magát üzemanyag értékesítő cégnek kiadó bűnszervezet tagjai üzemanyag kereskedők nevével visszaélve, azonnali banki átutalások esetében rendkívüli kedvezményeket ígérnek - ám a módszeresen megtévesztett vevőknek az árut soha nem szállítják le. Ez a bűnbanda a Korrekt-Kút Kft. nevében is tett gázolaj szállítási ajánlatokat, így fennáll annak a veszélye, hogy a csalók a jelenlegi vagy jövőbeli vevőink körében anyagi kárt okozhattak. Az ismertté vált ügyekben mi a szükséges intézkedéseket megtesszük. Kérjük ugyanakkor, hogy vevőink és partnereink a legkisebb kétség esetén azonnal forduljanak hozzánk és kérjenek visszaigazolást az üzleti ajánlattevő személyére vonatkozóan: (+36 20) 355 1440, (+36 20) 377 9955 vagy a (+36 20) 923 1567 számon, www.korrekt-kut.hii áSÁK, Korrekt-Kút Üzemanyagforgalmazó Korlátolt Felelősségű . Társaság