Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2016-05-08 / 17. szám
2016. MÁJUS 8., VASARNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ y HÍREK A színház lesz idén Tommy Víg amerikai dzsesszzenész Frank Sinatrával is dolgozott Olimpikonoknak írt szimfóniát Riói aranyálmok címmel írt lelkesítő dzsessz-szimfóniát a magyar sportolóknak Tommy Vig. A 77 éves zeneszerző és dzsesszdobos ötven évig az USA-ban élt, Hollywoodban is dolgozott, ahol mint mondja, nem az ismeretség, hanem a tehetség számított. Judy Garlanddal, Frank Sinatrával és Woody Allennel is szerepelt közös produkcióban. Balassa Tamás- Számos kortársával együtt az 1956-os szovjet megszállás űzte el Magyarországról. Hogy élte meg a forradalmat?- Egy klubban játszottam annak idején egy Szabó Jóska nevű kiváló dzsesszzongoristával a Váci utcai Napfényben. Október 22-én éjjel kimentem egy kis levegőt szívni, és azt láttam, hogy táblákkal vonulnak az emberek. Másnap kitört a forradalom, és én mindenhol ott voltam, ahol lőttek. Élveztem, úgy éreztem, újra 1848-ban vagyunk, a magyar nép szabad akar lenni, és ezt megpróbáljuk kivívni. Emlékszem Nagy Imre beszédére is. Csodálatos érzés volt, hogy megint szabadok lehetünk, mert én úgy éltem meg a kommunizmust, mint egy börtönt. Nekem a szabadság azt jelentette volna, hogy ismét játszhatok dzsesszt, amit letiltottak.- Tizennyolc évesen már rendszeresen muzsikált zenekarokban?- Azon a nyáron érettségiztem, utána Balatonaligán egy trióban játszottam. Zenei gimnáziumba jártam, remek osztályba jártam sok jó humorú sráccal. Minden gondolkodó ember meg akart szabadulni a diktatúrától. Sikerült is tíz napra, majd jöttek az orosz tankok. Belőttek a lakásunkba is a Teleki téren. Akkor tudtam, el kell mennem. A szüleim és az öcsém maradt, de mi öszszebeszéltünk heten, a Teleki téri srácok, és november 18-án reggel elindultunk gyalog Bécsbe. Aknamezőkön át mentünk, és nem tudtuk, hogy aki pénzért vezet minket, vajon tudja-e, mit csinál.- Mikor került át az Egyesült Államokba?- 1957. február 21-én, amikor a magyar forradalom lelkesítő hatása már elmúlt. Szerződést ajánlottak Virginiában egy szimfonikus zenekarban mint ütős-timpanista, de nem fogadtam el, mert New York volt a célom, ahol Benny Goodman, Dizzy Gillespie muzsikált. A dzsessz Volt az életem, és ott akartam élni, ahol ezt a zenét értékelik.- Szerencse is volt abban, hogy folytathatta a zenei pályát?- Majdhogynem lehetetlen volt akkoriban magyar dzsesszistaként Amerikában megélni. Kevesen voltunk, két nagyszerű gitáros, Szabó, Gábor és Zoller Attila, valamint én. Hárman lehettünk amerikai dzsesszzenészek. Később Bácsik Elek csatlakozott, sokat segítettem neki. Már csak én élek négyünk közül.- Kész zenészként érkezett meg a lehetőségek földjére, .vagy tanulnia kellett?- A dzsessz amerikai művészi forma. Emlékszem, 1957-ben összefutottam Homonnay Tamással egy estélyen a Waldorf Astoria Hotelben. Tamás nyolcszoros magyar bajnok rúdugró volt, de az amerikaiak egy méterrel magasabbra ugrottak nála. Mondom: „Tomi, jó helyre jöttünk, te rúdugróként, én pedig dzsesszdobosként, nem állunk valami fényes karrier előtt.” Nagvof nevettünk. Végül elküldték egy dzsesszdobtanárhoz, aki már az első órán ötven dolgot kijavított, és megtanított amerikaiul dzsesszdobolni.- Hogy jutott el Hollywoodba?- Las Vegasban sikeres voltam, nagy sztárokkal dolgoztam. A szerencse sem került el, mert azt nem pótolja semmi. Ha rossz helyen vagy rosszkor, akkor hiába tudsz bármit. Amerikának a fantasztikus előnye az volt, hogy ha meg tudtad oldani a zenei feladatokat, akkor szerződtettek. Ez Magyarországon másképp működik, itt inkább haversági alapon mennek a dolgok. Hollywoodban nem lehetett kamuzni, vagy tudtál, vagy nem. Ha gyorsan és jól meg tudtad oldani a zenei feladatot, akkor felvettek, attól függetlenül, hogy osztálytársa vagy elvtársa voltál-e valakinek.- Ki volt a legnagyobb hatással önre?- 1969-ben mentem Hollywoodba, amikor Las Vegasban kezdett meghalni az a zene és show-biznisz, amiben benne voltam. Los Angelesbe mentem, és levelet írtam Henry Mancininek, aki hatalmas tehetség volt, hogy a zenekarában szeretnék játszani. Két hét múlva elhívott egy próbára, utána 25 évig játszottam vele.- A zene és a sportszeretet hol ért össze?- A sportban és a zenében az a közös, hogy nem kell hozzájuk nyelv. Focizhatnék egy brazil csapatban anélkül, hogy egy szót tudnék portugálul, és egy brazil klarinétos azonnal beáll-TommyVig Dzsesszdobos, vibrafonos, zeneszerző, karmester. Gyermekkorában csodadobosnak tartották. 1946-ban megnyerte a Metro-Goldwyn-Mayer tehetségkutató versenyét Budapesten. 9 éves volt, amikor Bécsben lemezt készítettek vele. 1956. november 18-án indult a forradalom utáni megtorlások idején az Egyesült Államokba. Tíz évig volt az Amerikai Zeneszerzők és Hangszerelők Szövetségének alelnöke. 1984-ben a Los Angeles-i olimpiai játékok alkalmából megrendezett Olympic Jazz Festival szervezésével bízták meg. A Riói aranyálmok című dzsessz-szimfóniájának a Mü- Pában tartották az ősbemutatóját május 7-én. hatna a zenekaromba anélkül, hogy bármit is értene magyarul. Mindig sportoltam, amatőr csapatban fociztam. A Los Angeles-i olimpia idején én szerveztem az olimpiai dzsesszfesztivált, minden országból jöttek zenészek. Magyarországról Pege Aladárt hívtam, aki világhírű bőgős volt, de a kormány nem engedte ki, mert az oroszok letiltottak minket az olimpiáról.- London után a magyar olimpikonoknak írt darabokat. Meglepte őket vele?- Szilágyi Áronnak, Pars Krisztiánnak, Berki Krisztiánnak, Kozák Danutának tetszettek a műveim, pedig ez komolyzene. Csodálatos volt, mert értékeset, értelmeset adtam, és tetszett nekik!- A Riói aranyálmok hét sportághoz kötődő tizenhat kompozícióját sem volt könnyű megtanulni?- Nehezek a darabok, de a zenekar nagyon jó. Telefonon keresztül is hallgattam a próbákat. Abban akartam biztos lenni, hogy tudom, amit csinálok. a Völgy fókuszában KAPOLCS Idén a színház áll a Művészetek Völgye fókuszában. A július 22-től 31-ig tartó, 26. összművészeti fesztivál kiemelt helyszíne a taliándörögdi Nemzeti Szín-Tér, amelynek programjait a Nemzeti Színház szervezte. Idén is három településen, Taliándörögdön, Kapolcson és Vigántpetenden lesznek események. MW Székely Fesztivál újra a Millenárison BUDAPEST Ezen a hétvégén hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű gyermekprogramokkal várja a látogatókat a 2. Székely Fesztivál a Millenáris parkban. A rendezvény célja, hogy ne csak Székelyföld értékeit, gasztronómiáját, művészetét, hagyományait és vendégszeretetét mutassa be, hanem mindezeken keresztül azt is, hogy tőlünk több száz kilométerre ugyanolyan gondolkodású emberek élnek, mint az anyaországban. MW Megvan végre a fiatal Han Solo LOS ANGELES A 26 éves Alden Ehrenreich alakítja majd a fiatal Han Solót a 2018-as Star Warsban, írja a Hollywood Reporter. Ehrenreichot mintegy 2500 fiatal színész közül választották ki. A fiatal Han Sóiéról szóló filmet A Lego kalandból ismert Phil Lord és Chris Miller rendezi majd, és-2018 májusában kerül moziba. MW Alden Ehrenreich nagy esélye HIRDETÉS Prémium Relax zóna Acapulco medence Family Park / Óriásbuborék I Büki Gyógyfürdő Zrt. 19740 Bükfürdő Termál krt. 2. | www.bukfurdo.hu | Telefon: 06 94 558 080 | Fax: 06 94 358 023 t „Szilágyi Áronnak, Pars Krisztiánnak, I Berki Krisztiánnak, Kozák Danutának I tetszettek a műveim, pedig ez komolyzene’’ |