Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-19 / 42. szám
2016. FEBRUÁR 19., PÉNTEK MOZAIK g Szerkesztőség költözött a Kensington- palotába LONDON Katalin hercegnő a The Huffington Post hírportál brit változatának vendégszer- kesztőjeként vállalt állást - írja az MTI. A cambridge-i hercegnő a portál Young Minds Matter című új sorozatának szerdai elindítása alkalmából állított fel ideiglenes szerkesztőséget a Kensington-palotában - azaz nem jár be dolgozni a lap irodájába, inkább hozzá költözött egy időre a stáb. Az első napon a hercegnő közös cselekvésre hivott számos ismert személyiséget, hogy a gyermekek és fiatalok lelki jólétével kapcsolatos blogbejegyzések és cikkek írásával járuljanak hozzá a témához. A felkért személyiségek között van Michelle Obama is: ő egy olyan férfi történetét osztotta meg az olvasókkal, akinél mentális problémák jelentkeztek az után, hogy leszerelt a haditengerészettől. Az amerikai first lady azt is hangsúlyozta, hogy a segítségkérést nem a „gyengeség”, hanem az „erő jeleként” kellene értelmezni. Katalin hercegnő nem sokkal azután kezdett foglalkozni a mentális egészségi problémák ügyével, hogy 2011-ben feleségül ment Vilmos herceghez és azóta több fontos jótékonysági szervezet támogatója lett. A Huffington Post honlapján közzétett írásában a hercegnő úgy fogalmazott: „az is egyértelmű számomra, hogy a mentális egészségi problémák még ma is tabunak számítanak, és sok felnőtt gyakran túlságosan fél segítséget kérni a gondozása alatt álló gyermek számára”. Katalin az első értekezleten A Mir a szovjet űrprogram csúcsát jelentette Egy békés űrbázis Jelentős lépés volt az emberiség történetében a három évtizede elért teljesítmény, amely a Mir űrállomás Föld körüli pályára állítását és üzemeltetését tette lehetővé Nógrádi László laszlo.nogradi@mediaworks.hu TUDOMÁNY Egy sikertörténet kezdetének tekinthető, ahogy 1986. február 20-án a Szovjetunióban felbocsátották a Mir (Béke) űrállomást - derül ki az MTVA összeállításából. Az űrállomások harmadik nemzedékéhez tartozó berendezés nem az első olyan eszköz volt, amely huzamos tartózkodást tett lehetővé a kutatók számára a világűrben, de ez tette lehetővé az űrkutatási programok jelentős kibővítését. Az elődei, a Szaljut család tagjai 1971-től üzemeltek. (A Szal- jut-6-on szolgált Farkas Bertalan 1980-ban.) Az alapegysége egy párhuzamosan több célra is használható űrkutatási rendszer volt. A13 méter hosszú, 21 tonna tömegű űreszköz hat összekapcsoló szerkezetből állt, a keresztirány csatlakoztatható további modulokkal, a világűrben folytatódott az építkezés. A korszerű technika (például az automatizált irányító- rendszer) mellett a kényelem Az építkezés több fázisban zajlott a Föld körül keringő, számos modulból álló bázison Megalapozta az új korszakot A Mir űrállomás a 20. század egyik legfontosabb űrtechnikai teljesítménye volt - ami azt is jelezte, hogy a hidegháború idején a kozmoszra is kiterjedő fegyverkezési versenytől az együttműködés felé mozdultak el a nagyhatalmak. Megsemmisülésével egyben az űrhajózás egyik fontos fejezete is lezárult, az űrbázis tizenöt éves szolgálata során történelmi szerepet játszott a világűr meghódításában. Az«ered- mények számszerűsíthetők és ma is hatnak: a fedélzetén 23 hosszú távú tudományos programot végeztek el, a Nemzetközi Űrállomás építéséhez szükséges anyagokat, technológiákat és műszaki megoldásokat is itt tesztelték. is emberi volt: a Miren már asztallal, fotellel és hálózsákkal felszerelt kabinokban laktak az űrhajósok. Az évek során a Mirhez több modult csatlakoztattak, ezekben tudományos kísérleteket végeztek. Egy új dokkolóegységgel az amerikai űrrepülőgépek fogadására is alkalmassá vált a rendszer 1996-tól. A folyamatos legénységcsere révén összesen 101 űrhajós (41 orosz, 43 amerikai és 17 más nemzetiségű) szolgált a fedélzeten. Az idő azonban próbára tette a technikát: az 1990-es évek közepétől a szerkezetben mind több hiba keletkezett, amelyeket amerikai segítséggel is csak nehezen tudtak megjavítani. Történtek balesetek is, meghibásodott az energia- és az oxigénellátás is, de a legénység mindig megúszta. 2000-re az űrállomás már négyszeresen leszolgálta tervezett üzemidejét, ekkor már leginkább a Nemzetközi Űrállomás építését szolgáló kísérleti telepként használták. 2000 októberében Moszkvában a megsemmisítését határozták el - addigra az üzemeltetés évi 250 millió dollárba került. A Mirt 2001. március 23-án állították ereszkedő pályára, majd miután fékezéssel a Föld sűrűbb légkörébe léptették, szétégett darabjai a Csendes-óceánba zuhantak. POENPERCEK- Elnézést, kisasszony! Megadná a telefonszámát?- Benne van a telefonkönyvben.- És mi a neve?- Az is benne van a telefonkönyvben. Egy horgászt nagyon néz egy mögötte helyet foglaló ember. A pécás végül megunja és odaszól:- Ember, már három órája itt ül mögöttem és figyeli, hogyan horgászom! Miért nem fog egy botot, és pecá- zik maga is? Mire a nézelődő:- Á, nincs nekem ahhoz türelmem... A halász lélekszakadva rohan hazafelé. Hazaérvén rendesen leteremti a feleségét:- Hát ez nem igaz! Nem megmondtam neked tegnap, hogy készítsd be a csónakba a hálót?! A többiek már rég kint vannak a vízen, nekem meg haza kellett emiatt rohannom!- De hát - mondja a felesége- én úgy emlékszem, mintha bekészítettem volna ma reggel is, mint rendesen. Biztos, hogy nincs benne?- Persze - válaszolja az ura dühösen -, most néztem meg a csónakot, de nem találtam benne semmi kivetnivalót! Bekopog a koldus a gazdag- ékhoz, az asszony nyit ajtót.- Jaj, nagysága, már napok óta nem ettem! Erre az asszony:- Próbálja erőltetni, menni fog az! Ázsiában vendég a magyar irodalom Magyarország a díszvendége a héten zajló tajpeji nemzetközi könyvkiállításnak - írja az MTI. A több mint félmillió látogatót vonzó Tajpeji Nemzetközi Könyvvásár Ázsia egyik legrangosabb seregszemléje, amelyen tavaly 70 országból 700 kiadó mutatkozott be. Köztük Magyarország is, a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott Publishing Hungary programjának keretében mintegy 150 könyvvel reprezentálta a magyar irodalmat. A portfolióban 60 gyerekkönyv, 30 angol nyelvű magyar szépirodalomi alkotás, csaknem 80 kétnyelvű turisztikai és művészeti album, szakácskönyv, továbbá gyerekkönyves katalógus, illetve a Balassi Intézet kortárs és klasszikus magyar irodalmat ajánló kiadványai kaptak helyet. Idén Magyarország a könyvvásár díszvendége. Az ország képviseletét a Balassi Intézet látja el a Publishing Hungary program részeként. A 2012- ben indult program célja, hogy támogassa és segítse a magyar szerzők és könyvek, a magyar- országi könyvkultúra megjelenését, bemutatását, reklámozását a külföldi könyvvásárokon, irodalmi fesztiválokon. A rendező is állást foglalt az Oscar-vitában Spielberg színesítene LOS ANGELES A sokszínűség mellett érvelt Steven Spielberg, Hollywood egyik legnagyobb tekintélyű filmese a filmakadémia tagságának megújítása körül kirobbant vitában - írja az MTI. A rendező ugyanakkor ellenezte, hogy az idős tagoktól elvegyék a szavazati jogot. A háromszoros Oscar-díjas rendező és producer, akinek idén a Kémek hídja című filmje Oscar-esélyes, a The Hollywood Reporternek fejtette ki véleményét a díjszezonban hangos kérdésben. Mint mondta, meglepte, hogy a Straight Outta Compton nem kapott jelölést a legjobb film mezőnyben, és Idris Elba sem lett jelölt a Beasts of No Nation című drámában alakított mellékszerepéért. „Meglepődtem, hogy Idris Elba nem lett jelölt. Szerintem Több jelölés elmaradása is meglepte a híres rendezőt színészként és mellékszereplőként az egyik legjobb alakítást ő nyújtotta. A feleségemmel még a premier hetében megnéztük a Straight Outta Comp- tont, és nagy hatással volt ránk. Nagyon meglepett, hogy kimaradt” - mondta. A filmes ugyanakkor úgy gondolja, az elmúlt évek Oscar-tör- ténetének fényében az elmaradt jelölések hátterében nem a rasz- szizmus áll. „Nem hiszem, hogy rejtett vagy alvó rasszizmusról lenne szó, amiért ilyen sok fehér tagja van a filmakadémiának. Abban sem vagyok 100 százalékig biztos, hogy jó ötlet elvenni a szavazatot olyan akadémiai tagoktól, akik már letették a magukét az asztalra, de talán már visszavonultak” - jelentette ki. Spielberg hozzáfűzte, hogy a filmakadémia tagságának színesítése nagyon fontos. „De nem csak a fdmakadémia a hibás, szerintem be kell fejezni az egymásra mutogatást.” HIRDETÉS 70 éves a forint Ünnepeljünk együtt! 0 22 mm, színezüst Kossuth-címer 1j j Színezüst (Ag999) Legmagasabb verdei minőség: tükörveret Az első forint megjelenésének éve Értékes színezüstből az 1946-os 1 forint I Korlátozott darabszám! Szállítás az előjegyzési szelvények beérkezésének sorrendjében! ELŐJEGYZÉSI LAP 16111ML0219 Elöjegyzem az 1 forint pénzérme ezüst utánveretét 1.990 forintért 5.990 forint helyett. Előre nem kell fizetnem. Ezzel a magánkibocsátású éremmel jogosultságot szerzek a Magyarok kincstára éremsorozat további darabjaira. Háztartásonként egy érem rendelhető! A postaköltség 680 forint. Név: Ir.sz.: I _I I I He lvséq: E-mail: Aláírás: X _______________________________________________ ÍTMTI III 'fim Kérjük, a kitöltött szelvényt küldje vissza az alábbi címre: Magyar Érmeforgalmazó Kft. 1675 Budapest, Pf.: 55 • www.mef.hu • vevoszolgalat@mef.hu Magyar Ermeforgatmazé Kft, 1191 Budapest. Török utca 7 . Adószám 14127809-2-43. Cégjegyzéksz 01-09-890168, Ny*.tart. sz : PR7123 Adatk sz NAIH-53549/2012 Adata« az 1995. évi 119 törvény előírásainak megfelelően kezeljük 15 éve Magyarországon! A Magyar Ermeforgalmazó Kft. immár 15 éves szakmai tapasztalattal várja régi és új ügyfeleit! Kollégáink az ügyfélszolgálaton közvetlenül fogadják az Ön hívását! Pénzvisszafizetési garanciát vállalunk, Ön 14 napon belül visszaküldhet! az érmét! I « i t »