Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-24 / 46. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUÁR 24., SZERDA HÍREK Holttestet találtak a tűz helyszínén BONYHÁD Tűz keletkezett Bonyhádon, a Deák Ferenc utca egyik családi házában kedden reggel. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság szóvivő­je elmondta, hogy a helyszín­re érkező bonyhádi hivatásos tűzoltók rövid időn belül meg­fékezték a lángokat, és az épületben egy középkorú nő holttestére bukkantak. A tűz keletkezésének okát tűzvizs- gálat fogja feltárni. H. E. Járőrök mentettek meg egy nőt BONYHÁD A járőrök február 19-én, pénteken hajnalban egy idős hölgyet vettek ész­re az utcán, aki nem talált haza. A rendőrök látták a 80 éves bonyhádi nőn, hogy át­ázott és testén a kihűlés jelei mutatkoztak. Az egyenruhás rendőrök az idős, átfagyott asszonyt a szolgálati gépko­csiba ültették és otthonába szállították, ahol férje fogad­ta. Közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a Poli- ce.hu oldalon. K. B. Csütörtökön ismét Alzheimer Kávézó DOMBÓVÁR A Tibeti hangfür­dővel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a dombóvári Alz­heimer Café következő találko­zóján a Presidium Közhasznú Egyesület jóvoltából. A csütör­tökön 17 órakor kezdődő ösz- szejövetel másik témája: Idős­kori szorongás, depresszió mint gyakori kísérő tünet men­tális leépülésben. Erről dr. Ba­uer Margit psziciáter főorvos­sal beszélhetnek a résztve­vők. A rendezvényen kávéval és konzultációs lehetőséggel várják az érdeklődőket. A talál­kozó helyszíne ezúttal is Hotel Dombóvár rendezvényterme lesz - hívta fel a figyelmt Fe­hér Jánosné szervező. H. E. Kijavítják az útburkolatot PAKS Teljes szélességében le­zárják mától - február 24-tpl - a Keskeny utca Fehérvári út és Híd utca közötti szaka­szát. Az önkormányzat tájé­koztatása szerint a területen útburkolat-javítást végeznek. A korlátozás várhatóan márci­us 4-én szűnik meg. V. T. A sajtótájékoztató után is f rá­kérdezhettek a szekszárdi polgárok Orbán Viktortól a Vármegyeháza kapualjában Hosszú évekre határozza meg Szekszárd fejlődését az a meg­állapodás, melyet Orbán Viktor miniszterelnök és Ács Rezső, a város polgármestere írt alá kedden Szekszárdon. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Csővezetéken ér­kezhet a meleg a paksi atom­erőműből a szekszárdi lakások­ba, irodákba. A rendszer kiépí­tésére 10 milliárd forintot szán a kormány, jelentette be Orbán Viktor kedden délelőtt a szek­szárdi Vármegyeházán. A mi­niszterelnök Ács Rezső pol­gármesterrel tartott közös saj­tótájékoztatót, ezen Lázár Já­nos Miniszterelnökséget veze­tő miniszter és Horváth István szekszárdi országgyűlési kép­viselő, továbbá önkormányza­ti képviselők, intézményveze­tők és vállalkozók, köztük több borász is részt vett. Szekszárd- ra összesen 33-34 milliárd kö­zé taksált összeg érkezik a Mo­dern Városok Programban a kö­vetkező években. Ennek üteme­zéséről nem a kormány dönt, és mint a miniszterelnök hangsú­lyozta: ez a pénz nem gesztus, ezért az itt élők megdolgoztak. A vázolt fejlesztések egy része a gazdaság élénkítését célozza, továbbá ezen belül a turizmus fellendítését. Az ipari parkot száz hektár­ra bővítheti Szekszárd 2,5 mil- liárdból. A borvidéki úthálózat fejlesztésére és a városon belü­li utak renoválására mintegy 3 milliárd forintot hívhat le a vá­ros, korszerű szakképző köz­pont kialakítására 2 milliárd támogatást kap. A miniszter- elnök és a város vezetése ab­ban is megállapodott, hogy mi­vel magántőke erre nem len­ne, 4,8 milliárd közpénz bevo­násával négycsillagos szálloda épül a tolnai megyeszékhelyen, de 2-3 milliárdból ahogy Orbán Viktor fogalmazott, Szekszárd „hóna alatt” olyan dunai kikö­tő létesül, mely a személyszál­lító hajók kikötésére is alkal­mas. Mivel a gemenci kisvas­út eddig nem jött be a városba, egy szárnyvonal épül, továbbá 2 milliárdos beruházást jelent egy interaktív kalandpark-öko- centrum. És lesz új uszoda, sőt sportcsarnok is, erre 5 milliár- dot fordíthat Szekszárd. Az ellenzék a maga módján mutatná meg a miniszterelnöknek Szekszárdot „Mi mit mutatnánk meg a Mi­niszterelnöknek Szekszárdról?” címmel tartott Orbán Viktor lá­togatása előtt sajtótájékozta­tót Kurtyán Ferenc, az MSZP szekszárdi szervezetének elnö­ke, dr. Mezei László. Rácz Zol­tán és Zaják Rita ellenzéki ön- kormányzati képviselők. Dr. Mezei László azt kérdezte volna a miniszterelnöktől, nem kínos-e, hogy Szekszárd 7 év alatt háromszor ment csődbe. Nehezményezte, hogy a város­ban olyan feldolgozó épülhet, mely az országban keletkezett hulladék 20 százalékát dolgoz­za fel. Rácz Zoltán a szekszárdi pol­gármesteri hivatal tönkretett belső tereit, a kórház régi épü­letszárnyait és a szűk tornater­mekkel rendelkező iskolákat mutatná meg Orbán Viktornak, illetve a város közvilágítását. Zaják Rita elmondta: már de­cemberben megjósolta, hogy a Hungast nyeri a szekszárdi köz­étkeztetésjogát. és lám. már most olvasható a szekszár­di étlap a cég internetes olda­lán. Kurtyán Ferenc pedig nem a belvárosban vezetné végig a miniszterelnököt, inkább né­hány szegény embernek mu­tatná be. Zaják Rita a mikrofonnal - elmondták ők is a javaslataikat A múltat is számba vették Ács Rezső, Szekszárd polgár- mestere megköszönte Orbán Viktornak, hogy a kormány eddig is a város mellett állt. Úgy véli: új dimenziók nyíl­nak meg a fejlesztési lehető­ségeket tekintve, és hangsú­lyozta, hogy az olyan hagyo­mányos értékek, mint a szek­szárdi szőlő és bor vagy a Ge­menc megóvása mellett kor­szerű, a fiataloknak is eg­zisztenciát jelentő, a gazda­sági életet élénkítő beruhá­zások kerülnek előtérbe. Or­bán Viktor szerint igaz, hogy a kormány segítette a várost, ugyanakkor az ország többet köszönhet Szekszárdnak. El­mondta: a város vezetésé­vel tartott megbeszélésükön számba vették a múltat, így az adósság konszolidációt is. Ezzel kapcsolatban hangsú­lyozta, hogy az átvállalás nem is annyira az önkormányzat­nak, inkább az oktatásnak és az egészségügynek szólt. Ki­derült az is, a kormány és a város egy pontban nem jutott egyezségre, ez pedig a könyv­tár ügye. Orbán Viktor közös munkacsoport felállítását ja­vasolta, hogy támogatható terv szülessen. Tolna megyében volt tavaly a legkevesebb bűncselekmény Az áldozatokat segíteni kell! SZEKSZÁRD Ülést tartott tegnap a Tolna Megyei Bűnmegelőzé­si Tanács. Daubner Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezető­je elmondta, a rendezvény aktu­alitását az adja, hogy minden év február 22-én van az áldozatok napja. Hangsúlyozta, hogy az eltűnt fiatalokkal kapcsolatos feladatokat a rendőrség, a társ­szervek, valamint a civil szer­vezetek csak szoros együttmű­ködésben tudják megoldani. Molnár Gábor, a bűnügyi rend­őrfőkapitány helyettese az el­múlt év migrációs nyomásáról beszélt. Mint mondta, a megye lakossága nem érezte meg a ha­tárra vezényelt rendőrök hiá­JlßM Mir GhUÜ/hSI ff TANÁCS Tájékoztatták a sajtó munkatársait az értekezlet résztvevői nyát. Hangsúlyozta, országos viszonylatban Tolna megyében volt a tavaly a legkevesebb bűn- cselekmény. Illés László alezredes, a bűn- megelőzési tanács elnöke az eredményes áldozatvédelmi program fenntartásáról beszélt. Kiemelte, nagyon fontos, hogy az áldozatok segítséget kapja­nak. A jövőben az a cél, hogy az elkövető és áldozata beszélő viszonyt alakítson ki, mediáció által jóvátétel jöhessen létre. Dr. Bíró Gyula a megyei kormány- hivatal igazságügyi szolgálatá­nak vezetője elmondta, az áldo­zatsegítés a segítségnyújtásról, a lelki ápolásról, a meghallga­tásról szól elsősorban. M. I. Újabb felvételek dr. Hadházy Ákostól SZEKSZÁRD Dr. Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szak­szóvivője értesítette szerkesz­tőségünket, hogy az uniós pá­lyázatokból megvalósuló be­ruházások túlárazásával kap­csolatban új bizonyítékok ke­rültek fel az internetre. Az in- dex.hu hírportál hozta nyilvá­nosságra tegnap annak a szek­szárdi Fidesz-frakcióülésnek a teljes hanganyagát, amelyen a szekszárdi képviselők, köztük a város akkori vezetője, Hor­váth István, illetve jelenlegi polgármestere, Ács Rezső a vá­ros uniós pénzből fizetett óvo­daberuházásáról beszéltek. A felvételen elhangzik, hogy az uniós pályázatokon természe­tes a túlárazás, mert így még a 15 százalékos önrészt sem kell kifizetni a településeknek. A Youtube-ra most felkerült a korábban botrány kavart tra­fikosztó frakcióülés egy eddig nem publikált részlete is. Had­házy Ákos szerint a felvételen Horváth István polgármester többek között azt fejtegeti frak- ciótársainak, hogyan kell terhe­lő adatokat gyűjteni a politikai ellenfelekről. A hanganyagok illetve videók lapunk hírportál­ján, a teol.hu-n is elérhetőek. Természetesen kerestük Ács Rezsőt telefonon, felkínálva a reagálás lehetőségét, de ezzel tegnap nem élt Szekszárd pol­gármestere. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom