Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)
2015-08-31 / 203. szám
JETA-forrás segítségével újult meg a pusztahencsei óvoda is. Újdonság, hogy egy település. több pályázatot is benyújthat MEGYEI KORKÉP Uj tornaterem, öltöző és napelemek SZAKÁLY A középületek energia- ellátásának modernizálása már évek óta a tervek között szerepelt Szakályban. Mint azt Törő Péter polgármestertől megtudtuk, az elképzelés most megvalósult. Hozzátette: az önkormányzat a fejlesztésekkel együtt takarékosan gazdálkodik, a település lakói pedig érdekelődve figyelik a változtatásokat, újításokat. A napelemek révén a geotermikus fűtés még gazdaságosabb lesz, hiszen a fűtéshez szükséges elektromos energiát állítják elő. Ráadásul a napenergia környezetkímélő, és a legmodernebb technikát képviseli. Szintén jó hír, hogy befejeződött az óvodában a festés és a parketta csiszolása, és ami még nagyobb szó: elkészült a község tornaterme. A gyerekeknek mindig szívesen kedvez az ön- kormányzat, most megszépült intézményben kezdhetik a nevelési évet ők és nevelőik. A település vezető arról is beszámolt, hogy átadták a futballpálya öltözőjét. Erre is nagy szükség volt, a község sportélete ugyanis felszálló ágban van. Szakályban az önkormányzat hangsúlyt fektet a folyamatos fejlesztésre, és ezt sikerült eddig úgy megvalósítani, hogy a komoly beruházások ellenére a költségvetés pozitív mérleget mutasson. B. K. 2015. AUGUSZTUS 31., RÉTFŐ Hatszázmillióra pályázhatnak az erőmű környékén PROMÓCIÓ Folytatja az atomerőmű térségének fejlesztését szolgáló tevékenységét a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA). Az ehhez felhasználható forrást idén a Miniszterelnökség biztosította pályázati úton. Ugyanígy, pályázati formában nyerhet támogatást az érintett körzetben fekvő 41 település. Vida Tünde vtunde67@gmail.com PAKS ÉS KÖRNYÉKE Hatszázmillió forintos támogatási keretre hirdetett pályázatot az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány. A beadási határidő szeptember 15., a döntés november első felében várható. Az alapítvány 2011-ben jött létre, hogy segítse a paksi atomerőmű a befogadó térség fejlesztését, az életminőség növelését, a munkahely teremtését. 2011-től 2014- ig az erőmű évi 500 millió forintot juttatott az alapítványnak. Az, hogy idén már nem az atomerőmű, hanem a Miniszterelnökség biztosítja a forrást az alapítvány számára, több változást is hozott. A keretösszegre magának az alapítványnak is pályáznia kellett a Miniszterelnökséghez, bemutatva a fejlesztési célokat, és nevesítve a lehetséges kedvezményezett települések körét. Az öt éve jogszerűen, átlátható módon, a nyilvánosság teljes körű biztosításával, közmegelégedésre működő alapítvány szakmai programja pozitív elbírálásban részesült. A Miniszterelnökség az eddigieknél 20 százalékkal magasabb összeget, 600 millió forintot biztosított a térség számára támogatási szerződés keretében, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter írt alá. Az alapítvány kuratóriuma elfogadta a dokumentumot, ezzel megnyitva a pályázati lehetőséget az ön- kormányzatok számára. Negyvenegy a paksi és kalocsai kistérségben és a szekszárdi kistérség északi részén fekvő település részvételével jött létre 2015. június 16-án a kormány szándékával egyezően, a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartási projektjéhez fűződőén a Társadalmi Tanács. Ezek a települések jogosultak pályázatot benyújtani az alapítványhoz. Ennek feltételei részben módosultak ebben az évben. A kuratórium öt pályázati ablakot nyitott meg, amelyek- összhangban az alapszabállyal- az életminőség és az életbiztonság emelését, a közösségi épületek energiaracionalizálását, a helyi építészeti értékek megóvását célozzák. Külön ablak nyílt a települési szolgáltatási infrastruktúra fejlesztési terveinek elkészítésére, amelyek megvalósítása segítheti a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartási projektje, azaz az új atomerőművi blokkok építésének sikeres megvalósítását. Jelentős eltérés a korábbiakhoz képest, hogy egy önkormányzat akár három pályázatot is benyújthat. Az alapítvány működése első négy évében 252 pályázatot fogadott be, ebből 169-et támogatott. Az így nyújtott közel kétmilliárd forint összegű támogatás 11 milliárd forintnyi fejlesztést generált. Ezek a beruházások egyértelműen a térség ellátásának javulását szolgálták. Az alapítvány működésének köszönhetően 35 új munkahely is született. A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz kapcsolódó információk megtalálhatóak a www.jovonkenergiaja.hu oldalon. Az új napelemek a hivatal tetején. Tiszta, olcsóbb energiát termelnek A cikk megjelenését Szakály Önkormányzata támogatta. Nőtt a JETA kerete Huszonöt embernek biztosítanak most közmunkát Csábítják a vállalkozókat BÁTASZÉK Huszonöt napirendi pontot tárgyaltak a legutóbbi testületi ülésen a helyi ön- kormányzati képviselők. A térfigyelő rendszer bővítésére vonatkozó ajánlatot megvitatták, három rendszámfelismerő kamerát szeretnének a településen kihelyezni. Ehhez a helyi kábeltévét üzemeltető vállalkozóval folynak az egyeztetések. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kérelmét is megvitatták, 470 ezer forint támogatást nyújtanak a báta- székiek azért, hogy a rendőrség a korábban indított áldozattá válást megelőző programot idén be tudja fejezni. A települési önkormányzatok rendkívüli költségvetési támogatását is megvitatták, és úgy döntöttek, hogy szeptember 30- ig 40 millió forintos pályázatot nyújt be Bátaszék. Ezzel az ösz- szeggel egészítené ki az önkormányzat a működési kiadásait, mivel a pályázati pénz nélkül kapott állami normatíva nem fedi le ennek költségeit. Szeptember 1-től indul, és október 30-ig tart az idei évi közfoglalkoztatás negyedik programja, ezúttal 25 embernek biztosítanak munkát, mondta a polgármester. A város középtávú közösségi művelődési stratégiájának első fordulójának anyagát is elfogadták, szeretnék ha ez a civil szervezetekhez is eljutna, hogy mondják el ők is véleményüket. Döntés született arról is, hogy egy inkubátorházat hoznak létre a jövőben, ennek az előkészületeit elfogadták a képviselők. Az önkormányzat szeretne azért tenni, hogy minél több vállalkozó telepedjen le Bá- taszéken ezért a város pályázatot írat ki a Bonyhádi úti terület infrastruktúrájának a kiépítésére. Végül a képviselők a nappali ellátást szolgáló épület - az idősek otthona a Vörösmarty úton - átalakításának tervezetét is megvitatták, és úgy határoztak, hogy minél előbb pályázatot írnak ki ennek megvalósítására. M. I. Beiktatták hivatalába Aradi András esperest A kérdés az: hol van élet bonyhád Beiktatta hivatalába szombaton Bonyhádon Gáncs Péter püspök Aradi Andrást, akit a gyülekezetek presbitériumai választottak a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperesévé. Aradi András az elmúlt években a Bonyhád-Hi- das-Kismányoki Evangélikus Egyházközség lelkészeként teljesített szolgálatot, a következő három évben ez a tevékenysége egészül ki a törvényességi rend felügyeletével és a kollégák ellenőrzésével, segítésével az egyházmegyében. A Magyarországi Evangélikus Egyházban általában hat évente Aradi András evangélikus esperes kerül sor tisztújításra, legutóbb 2012-ben volt, ám a korábbi esperes, Szabó Vilmos Béla nyugdíjba vonulása szükségessé tette, hogy a ciklus közepén válasz- szanak új vezető lelkipásztort. Aradi András székfoglalójában elmondta: nem minden a lelkészen múlik, a településen élők összefogása segítheti a közösség létét, erősödését. Az esperes szerint nehéz helyzetben lévő egyházmegye a Tolna-Baranyai. Éppen ezért nem az a kérdés, hogy mi legyen a megmaradt templomokkal, hanem az, hogy hol van élet, hol vágyják Isten igéjét. B. K. HIRDETÉS ^>1 C JUft I I Regionális Hulladékkezelő HL M Központ I Fejlesztési Projekt RAJTUNK IS MÚLIK! Manapság egyre másra láthatjuk a jeleit annak, hogy valami nincs rendben a környezettel: idén nyáron az időjárás újabb vészjelzéseket küldött. Megéltünk egy rekord hosszúságú hőségriadót, az egyre pusztítóbb viharok pedig hihetetlen károkat okoztak. Ha odafigyelünk, akkor tudhatjuk, igenis tehetünk a környezetünkért. Itt és most! A környezetvédelem alapvető eszköze a szelektív hulladékgyűjtés. Sajnos, a helyzet jelenleg nem túl jó: a háztartási hulladék 77 százaléka szemétlerakóra kerül, mindössze 23 százalékát szelektáljuk és dolgozzuk fel újra. De a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése megteremti annak feltételeit, hogy ezt az arányt javítsuk. A szolgáltató ingyen adja, sőt házhoz is szállítja a szelektív zsákokat, nekünk nincs más dolgunk, csak használni azokat. Persze nem mindegy, hogyan: a sárgába csak papírt, a kékbe pedig műanyagot és fémet tehetünk, az üvegeket továbbra is a gyűjtőszigetekre kell vinni. A háztartásban keletkező szemét nagyjából egyharmada komposztálható szerves anyag: konyhai és kerti hulladék. Hasznosítsuk ezeket is! Erre a komposztálás ideális módszer. A Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás e célból komposztládá- kat osztott ki, így adott a lehetőség, hogy hatékonyan komposztáljunk, ezzel is csökkentve a lerakóra kerülő hulladék mennyiségét. Gondoljuk át! Nagyon sok mindent a szemétbe dobunk, noha még használható, vagy hasznosítható lenne - valakinek szüksége lehet már nem használt dolgainkra. Vásároljunk utántölthető termékeket! Elromlott eszközeinket, sérült ruháinkat javíttassuk meg, mielőtt újat vennénk - így nem csak környezetünkkel teszünk jót, de pénztárcánkat is kíméljük. Egy kis odafigyelés, és máris rengeteget tettünk! SZÉCHÉNYI! Európai Unió Kohéziós Alap MAGYARORSZÁG i KORMÁNYA BEFEKTETÉS A JÖVŐBE <